Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-21 / 167. szám
4 RÉGIÓ 2018.július 21. lwww.ujszo.com Zárható szeméttárolók a Nyugat lakótelepen SZÁZ ILDIKÓ Kihelyezték az első betonfülkékbe zárható szemétgyűjtő konténereket a Nyugat lakótelepen. rcEnmnaa Két fázisban zajlik a konténerek lecserélése, elsősorban a problémás lakónegyedekben korszerűsítik a szemétlerakatokat. A testület tavaly ősszel három lehetséges variáns közül választotta ki ezt a megoldást. A félig földbe süllyeszthető, vagy a teljesen földbe mélyeszthető konténereket nem tartották megfelelő megoldásnak. A föld alatti vezetékek és a szükséges építési engedély miatt a legegyszerűbben kivitelezhető tárolási módot választották. Az új konténereket a trencsénteplici Elkoplast Slovakia Kft.-től rendelték, darabonként kétezer euróért. A környéken élők elsősorban arra panaszkodtak,, hogy a parkolók egy részét elfoglalják a szemeteskukák, és a kukázók kiszórják az útra a szemetet. Érsekújvárban a háztartási, illetve a vegyes és szelektált hulladék gyűjtésére 1100 literes konténereket használnak. Néhány helyen új parkolókat alakíthatnak ki, mivel az új konténerek többségét már nem az út szélére helyezték, hanem a járda túloldalán lévő területre. Szebbek az új szeméttárolók, és rendezettebb a lakótelep (A szerző felvétele) RÖVIDEN Dél-Komáromban a Terminátor Dél-Komárom. Az ipari park egyik használaton kívüli csarnokában forgatják a Terminátor 6 című film egyes jeleneteit. A Nokia egykori gyárának parkolóit most kamionok, lakókocsik, sátrak foglalják el. A főszereplő, Arnold Schwarzenegger jövő héten érkezik Budapestre - adta hírül a blikk.hu. A hatodik epizód a Terminátor 2 folytatása lesz, a film producere és forgatókönyvírója James Cameron. A szívműtétje után visszatérő 70 éves Arnold Schwarzenegger mellett visszatér a vászonra a Sarah Connort alakító Linda Hamilton is. A másik terminátort Gabriel Lima alakítja, az új női főszerepet pedig Mackenzie Davisjátssza. (vkm) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Öngyilkosság a nyitrai strandon Nyitra. Egy 21 éves férfi holttestét fedezték fel tegnap reggel hat órakor a városi fürdő egyik medencéjében. A nyitraújlaki fiatalember feltehetően öngyilkos lett, felvágta az ereit. A fürdő egyik biztonsági őre bukkant rá a holttestre, a medence mellett megtalálták a férfi iratait és mobiltelefonját. (SITA) Egyre terjed a kanyaró Értesüléseink szerint csütörtökön néhány roma összeköpködte a kifliket az egyik nagykaposi élelmiszer-áruházban, hogy kanyaróval fertőzzék meg a vásá rlókat (Leczo Zoltán felvétele) Egyre komolyabb méreteket ölt a kanyarójárvány a Nagymi hályi járásban, mostanra több mint 200 beteget tartanak nyilván. Már Kassán is megjelent a kanyaró. NAGYMIHÁLY/ ■■■ KASSA/TÓKETEREBES Néhányon egészségügyi alkalmazott is megfertőződött, az érintett kórházakban látogatási tilalom van érvényben, vészhelyzetet hirdettek a régióban a közegészségügyi szervek. Több mint ezer embert oltottak be, valamint egyes helyeken, például Nagymihályban, Nagykaposon vagy Deregnyőben, megtiltották a tömegrendezvények szervezését. Csicserben nem tartják meg a hó végére tervezett Borsófesztivált, és más kulturális és sportesemények megrendezése is kérdéses. Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, a napokban tárgyalt a közegészségügy illetékeseivel, ám egyelőre nem tudták megmondani, hogy az augusztus második felében esedékes nagykaposi Lecsófesztivált megtarthatják-e. A sok turistát vonzó Széles-tó (Sírava) környékén meglepő módon nincsenek érvényben korlátozások, pedig nagyon sokanjámak oda Deregnyőről, Kaposkelecsényből, Nagykaposról. A Nagymihályi járásban múlt héten rendkívüli állapotot hirdettek a kanyaró miatt, például a rendőrség folyamatosan ellenőrzi a fertőzött személyek mozgását. A nagymihályi járásbeli hivatalok korlátozott nyitvatartással működnek, a helyi busztársaság rendszeresen fertőtleníti a járműveket. Jana Fedáková, a Svet zdravia kórházak szóvivője lapunknak elmondta, a nagymihályi kórházban még van elég hely a betegek fogadására. ,A kórház fertőzőosztályán tegnap reggelig összesen húsz kanyarós feküdt, közülük hármat az elmúlt huszonnégy órában vettünk fel az osztályra. A gyermekkórház óvintézkedéseket vezetett be, a Louis Pasteur Egyetemi Kórház szóvivője, Ivana Stasková pedig közölte, készek segítséget nyújtani. ,.Kórházunkban egyelőre egyetlen kanyarós beteg sincs, de szükség esetén fogadni tudjuk az ápolásra szorulókat” - nyilatkozta lapunknak Stasková. A betegség már Kassán is felütötte a fejét. A Flórián utcai fegyházban is megjelent a kanyaró. „Az egyik fegyencnél észleltük a fertőzést, őt már napokkal ezelőtt átszállítottuk a trencséni börtönkórházba” - nyilatkozta lapunknak Peter Gerbera, a Flórián utcai fegyház igazgatója. Azt, hogy a fegyenc hogyan fertőződött meg, nem pontosította. A Közegészségügyi Hivatal szakemberei azt tanácsolják a szülőknek, oltassák be a gyerekeiket. A vakcinát téríti a biztosító, viszont a fertőzés teljes megállítására a lakosság 95 százalékának két oltást kellene kapnia, csakhogy Kassa megyében ezt már évek óta nem sikerül betartani. Martin Novotny, a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház fertőzőosztályának orvosa szerint a megelőzés a legfontosabb. Elsősorban a személyi higiénia szigorú betartásával, a tömegrendezvények, a strandok, a rosszul szellőztethető helyiségek elkerülésével, illetve gyerekeknél a védőoltás beadásával lehet megelőzni a betegséget.,,A kanyaró cseppfertőzéssel terjed, ezért is különösen fontos az alapvető személyi higiéniai szabályok betartása. A betegek általában néhány nap alatt felépülnek, de végzetes kimenetelű is lehet a fertőzés. Szlovákiában a mostani járványba szerencsére senki sem halt bele, de világszerte évente átlagosan százezer ember hal meg kanyaróban” - zárta Martin Novotny. A szakemberek szerint aki már átesett a betegségen - gyakorlatilag minden 1965 előtt született felnőttvédett, az 1987 után beoltottak pedig szintén immunisak a kanyaróval szemben. Az 1969 és 1987 között olyan vakcináció volt, mely nem ad teljes védettséget, de a körzeti orvosától bárki kérheti az újraoltását. ( nr, Iz) Uj sürgősségi osztály a kórházban Új sürgősségi osztály nyílt a napokban a Svet zdravia hálózathoz tartozó rimaszombati kórházban. RIMASZOMBAT Richard Hruby, a kórház megbízott igazgatója elmondta: a sürgősségi ellátásra szoruló betegeket mostantól külön helyiségben fogadják, és az akut problémákkal érkező. pácienseket állandó személyzet látja el. Az új osztály a C pavilon földszintjén van, a belgyógyászati osztály épületében. A sürgősségre két külön bejárat vezet - egy a járóbetegek számára és egy akadálymentesített a mentők által behozott betegek számára. A betegeket modem osztályozási rendszer alapján fogják ellátni. Az osztályon négy elektromosan állítható ágy van, melyekhez az életfunkciókat ellenőrző berendezés és infúzió is tartozik. Az orvosok itt tudják néhány órán keresztül figyelni a páciens állapotát, majd ez alapján eldönteni, hogy kórházi ellátásra szorul-e, vagy elegendő az otthoni kezelés. (TASR) a csatái Tv- és rádióműsor július 21-27. SOK-SOK BUDDHA VIGYÁZ RÁ HUSZÁR pun Harácsolunk, tehát vagyunk, de annyira, hogy már szakembereknek, könyveknek és ügynökségeknek kell tanítaniuk az embereket a kidobás művészetére. Egy átlagos négytagú középosztálybeli család több mint tízezer holmi között él a három-négy szobás otthonában, s ideje felét ezek elrakására, karbantartására és lecserélésére áldozza. Vrabec Mária alaposan körbejárta a témát, megtudhatjuk például, miért halmozzuk olyan előszeretettel magunk körül a tárgyakat, miért nem jó ez, ellenben mikor és miért jó a rendetlenség. ► r.in.is/könyv: Mi mindennek kell megfelelni ahhuz, Im a külföldi nv,iMlási,i .i kutyánkat H ffUtüUiikkdl s/eretiiénk vinni? Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! Misarnai)