Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-20 / 166. szám
NAGYÍTÁS A víz - globális kihívás Nagy Vilmos: „Világviszonylatban az ivóvízkészletek is végesek. Ideje tudatosítani, hogy a Föld vízvédelme késésben van, a vízpazarlás dolgában pedig körültekintőbbnek kell lennünk. A jó ivóvíz a legnagyobb kincs!" (Somogyi Tibor felvétele) MIKLÓSI PÉTER Természetesen nemcsak a forró nyarak idején kincs a jé ivóvíz. Szakmai körökben sokan emlegetik a készletek fogyását, mások attól tartanak, hogy a vízhelyzet a 21. század fejlődését korlátozhatja. Sőt, vízválság, akár háborúk rémképét vetítik elénk. Megalapozottak az aggodalmak? Nagy Vilmost, a Szlovák Tudományos Akadémia Hidrológiai Intézetének tudományos főmunkatársát, a Magyar Tudományos Akadémia külhoni testületének tagját kérdeztük. A napokban két fontos hír is megjelent a hazai vízügyről. Az egyik: az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint Szlovákiában számottevően javult a felszíni vizek ökológiai állapota. A másik: a kormány elfogadta az ország tíz legfontosabb vízgazdálkodási területének védelmét ígérő lex Csallóköz törvényjavaslatot. Ön melyik hírt tartja jelentősebbnek? Mindkét információ joggal érdemel figyelmet, de a stratégiai fontosságú hazai vízgazdálkodási területek környezetvédelmi, mezőgazdasági és egészségügyi ellenőrzése egységesítésének szándéka különösen lényeges kormányzati intézkedés. A Csallóköz alatt fekvő ivóvízkészletnek az eddigieknél hatékonyabb védelme pedig létfontosságú, mert másodpercenként 22 köbméter víz kiemelésével számolva kereken ötszázmillió ember számára jelent mindennapi biztonságot. Persze, környezeti károsítás vagy túlfogyasztás nélkül. A globális vízhelyzet ismeretében ugyanis riogatás nélkül kijelenthető, hogy az ivóvíz a kőolajnál is nemesebb érték, hiszen olaj nélkül képes élni az ember, de víz nélkül legföljebb pár napig. Eszerint a globális vízhelyzet alakulása az emberiség globális próbatétele is? Valóban az. A Föld vízkészlete ugyan óriási, több mint 1400 millió köbkilométer, emberi fogyasztásra azonban csak az édesvíz, tehát a teljes készlet cirka 2,5 százaléka alkalmas. A felszíni vizek és a felszín alatti vízadó rétegek készleteit a dinamikus hidrológiai körforgás - a földre hulló csapadék és a párolgás -biztosítja. Nyilván laikus ésszel is könnyű rájönni, hogy ha a megújuló készletnél tartósan többet termelünk ki, akkor ez megbosszulja magát, és a kialakult vízhiány fenn nem tartható változáson esik át. Ön a globális vízhelyzetre jellemző trendeket illetően borúlátó? Igyekszem inkább elfogulatlan lenni, noha a kézenfekvő tények egyelőre nem adnak okot nagy derűlátásra. Tárgyilagosan nézve nem nehéz átlátni azt az alapszituációt, hogy világviszonylatban, a népességnövekedés következtében, az egy főre jutó készlet szükségszerűen csökken. Ráadásként 2050-re a Föld kilencmilliárd lakossal számolhat, viszont a vízigény már az elmúlt száz évben is az eddigi népesedéshez viszonyítva közel a kétszeresére növekedett! Ahogy változó világunkban az sem meglepő, hogy természetszerűen egyre újabb gondok is fölmerülnek. Ilyen váratlanul jött probléma például a vizekben talált mikronagyságú műanyagrészecskék talányos megjelenése. Eredetüket még nem sikerült felfedni, de azt tudjuk, hogy a bőrön vagy az érfalon is képesek átfúrni magukat. Ez tehát egy új keletű, egyelőre még nem is a megfelelő súlyán kezelt gond. A szervezetre nézve azonban káros anyag, és nem tévesztendő össze a tengerekben halmozódó műanyaghulladék lebomlott részecskéivel vagy a mezőgazdasági termelésből származó, számos esetben már tiltott anyagok vízszennyező elemeivel. Indokolt hát hangsúlyozni, hogy a globális vízkérdés döntő fontosságú kulcsa a vízminőség. Különösen, ha az aggasztó mulasztások sokaságából azt sem hallgatjuk el, hogy a szennyvizeknek bő fele, de akár kétharmada is becslések szerint kezelés nélkül jut a tengerekbe és óceánokba. Az ENSZ adatai szerint bolygónkon közel kétmilliárd ember nem jut közvetlenül tiszta ivóvízhez, még félmilliárddal többen küszködnek alapvető higiéniai problémákkal. Ennek tükrében mi vet föl több kihívást: a vizeket is óvó környezetvédelem, a vízügyeket irányító helyi hatóságok víztisztessége vagy a vízhiányt jövendölő vízválság? A fenntartható fejlődés szempontjából a környezet- és természetvédelem. Ezért a meglévő vízkészlettel való gazdálkodás napjainkban már nem pusztán szakpolitikai kérdés, hiszen a globalizáció következtében a korábban különálló gondok egyre jobban összefüggnek. Számos szempontból azért is, mert a kontinensek édesvízkészlete sem egyenletes. Egyéb drámai különbségek mellett például az arab világra - ahol a Föld népességének öt százaléka él - a készleteknek pusztán egy százaléka jut. A gondok összességének tudatában elengedhetetlen a megújuló globális készlet megfontolt és előrelátó hasznosítása. Éppen a kérdésében felvetett kihívások azok a hajtóerők, amelyek átgondolt lépésekben mégiscsak enyhíthetik a globális vízhelyzettel kapcsolatos aggodalmakat. A fejlődő világ felől nézve - ahol megoldatlan a biztonságos ivóvíz, magas a csecsemőhalálozási ráta, a szennyvízkezelés és a szanitáció hiányának felszámolása pedig az elfogadható emberi méltóság igénye - a fejlett világ, így Európa mai vízproblémái lényegében csekélységnekdátszanak. Másutt viszont rengeteg vízügyi problémából kellene rövid időn belül jó kiutat találni. Olyan fejlesztési és civilizációs gondokat megoldani, amelyeket a fejlett országok 100-150 esztendő alatt fokozatosan kezeltek. A globális vízhelyzet áttekintéséhez szükséges fontos információk, mondjuk, a vízhozamadatok megosztása akadálytalan? A több tekintetben fejlesztési célokat követő információcsere alapvetően kielégítő, hiszen az adatok zöme a világhálón manapság már hozzáférhető. A világon több szakmai szervezet foglalkozik mind az európai, mind a globális adatok feldolgozásával és elemzésével. A klímaváltozás egyik vesztese az édesvíz? A szó eredeti értelmében nem, feltéve, ha megbecsüljük és okosan, hatékonyan gazdálkodunk ezzel a kinccsel. Ellenkező esetben a már tagadhatatlanul észlelhető klímaváltozás következményei révén előállhatnak veszélyhelyzetek. A történelem is arra figyelmeztet, hogy vízhiány miatt civilizációk haltak ki. Az ugrásszerű népességnövekedés révén törvényszerűen csökkenő globális vízkészlet elsősorban gazdasági vagy inkább szociális kihívás? Az afrikaiak számára ez szociális probléma. Mifelénk pedig - a felelőtlen pazarlás és a hanyag vízszennyezés következtében - valóban inkább gazdasági tekintetben jelenthet gondokat a jövőben a vízigénytöbblet. Érdemes visszagondolni akárcsak arra, hogy 40-50 éve otthon hetente egyszer megfürdött az ember. Városlakóként is. Jelenleg viszont mindegy, hogy városon vagy faluhelyen, naponta reggel-este, nyáridőben akár három-négyszer is zuhanyozunk. Fogmosás közben fölöslegesen folyni hagyjuk a csapvizet, és eközben rengeteget elpazarolunk. Afrikában négy órát gyalogol valaki, hogy egyetlen kanna ivóvizet szerezzen. WC-öblítésre, mosásra, sok helyütt a kerti öntözésre is az értékes ivóvizet használjuk megbízható minőségű tisztított ipari víz helyett. Persze, ez utóbbi országos hálózatát nálunk, jelentős beruházással, még csak ki kellene építeni! De itt - vízgazdálkodás dolgában - a mezőgazdaság fejlesztése, a tekintélyes nyomás alatt álló élelmezési rendszer fenntarthatóvá tétele, lehetőleg már a tisztított ipari vizet felhasználó gazdaságos öntözési rendszerek újbóli kialakítása és ezzel a vidéki jólét növelésének feltételei sajnos szintén megoldatlanok. Ezen a területen a tudósokat csak alig vagy egyáltalában nem hallgatja meg senki, a politika pedig pénzt is csak szűkösen ad rá. Ha jön egy nagybefektető, az ő akarata érvényesül. Hatalmas szerencse, hogy Szlovákiában szigorú törvény tiltja az ivóvíz exportját! Ugyanis pár éve itt járt a dúsgazdag kuvaiti érdeklődő, aki a vezetéket is megépítette volna, csak szállíthassa a csallóközi ivóvizet, ami az ország legfőbb és elherdálhatatlan kincse. Az imént a mezőgazdasági öntözőrendszerek újbóli telepítését sürgette. De miért újratelepítést említett? Részben azért, mert a közeljövőben hosszabb, száraz, esetleg akár aszályos időszakok várhatók, és akkor dőreség lesz csak az egyre ritkábban érkező esőben reménykedni. Másrészt a rendszerváltás után az emberek széthordták, ócskavastelepekre cipelték a ’89 előtti idők öntözőberendezéseit, még azt is szétlopkodták, ami oda volt hegesztve... Helyrehozni ezt a felelőtlenséget nagyon drága mulatság lesz. Pedig mind nálunk, mind globálisan létfontosságú követelmény a rugalmas, az alkalmazkodó mezőgazdaság termékennyé tétele, a fejlett agráreljárások alkalmazása. A víz, a globális vízhelyzet korlátozhatja a 21. század fejlődését? Egyelőre nem, ám könnyen lehetséges, hogy a jövőben igen. Ha például a várostervezők meggondolatlanul fognak gazdálkodni a vízzel, ha nem találnak megfelelő arányokat a beton és a zöldövezetek között. Ha nem gondolunk már most arra, hogy elsősorban környezeti megoldásokkal szükség van az egyre nagyobb és hirtelen áradások mérséklésére. Ha hamarosan nem találjuk meg a megfelelő társadalmi arányokat a népesedés, a városiasodás, a gazdasági növekedés, a migráció, az éghajlat, a globális gazdaság változásai, valamint a fejlett világ életszínvonala és a józan elvárások között. Ez utóbbi tekintetben új „receptekre” van szükség, igényeinket pedig a rendelkezésünkre álló vízkészlethez kell igazítani. Hogy tanulva a múltból és a változó világ igényelte sokkal több pénzt ne csak az elkövetett hibák helyrehozására, hanem főként azok megelőzésére költsük. A fenntartható fejlődés és a globális vízhelyzet tudoraként tapasztal összefogást a jövőért? Nagyon gyéren. Talán beszélni kezdünk már róla, de csak alaphangon és távol a sürgető tettektől. Pedig célszerű lenne nem akkor észbe kapni, amikor nyakunkon lesz a baj; amikor majd már a víz is ég a talpunk alatt! A hangjában most különös átélés érződik! Mert a meggyőződés, a bizonyossággal járó hit a gondokon is átsegíti az embert. NÉVJEGY Nagy Vilmo*(Újbars, 1949). Léván érettségizett 1967-ben, 1968- igZalabán tanító. Mérnöki oklevelet a Szlovák Műszaki Főiskola (most egyetem) Építészeti Karánakvízgazdasági tanszékén szerzett. 1971-től az SZTA Hidrológiai Intézetének műszaki, később tudományos, majd főmunkatársa. A víztani kutatásokban kiemelt munkaterülete a szlovák-magyartudományos és egyetemi szintű együttműködés. A Debreceni Agráregyetem vendégprofesszora; a Kerpeli Kálmán Doktori Iskola alapító tagja; az SZTA, az MTA és a NewYork-i Columbia Egyetem 12 közösen kiadott monográfiájának társszerkesztője; nevéttöbb mint 200 saját szakmai tanulmány vagy társszerkesztőként jegyzett tudományos munka jegyzi.
