Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-14 / 161. szám

ÍT6 SZALON 2018. JULIUS 14. www.ujszo.com Csillag Lajos Húsvét Hongkongban V. - Nem lehet kibírni ebben a me­legben - mondja valaki a műhely túlsó feléből, aztán hozzátesz még valamit a sütőkről, de a hangját elnyeli az ablakokra szerelt ventilá­torok zúgása.- Hát, nem is - jegyzi meg Anna mellettem. Úgy dolgozik, mint egy gép. A mozdulatai leg­alábbis azokra a robotokra em­lékeztetnek, amiket az autógyá­rakról készült felvételeken látni, ahogy mechanikus karok vágnak méretre karosszériákat, ajtókat for­rasztanak, vagy festenek le. Anna mozdulatai tehát valami hasonlók, ahogy nyílegyenes ba­rázdákat húz a frissen megdermedt csokirétegbe, azután pedig szabá­lyos kockákra szeleteli a zserbót.- Mennyi még? - kérdezi, és rám néz.- Mi mennyi? — kérdezek visz­sza. Értedenül nézünk egymásra, és Anna épp mondana valamit, ami­kor hirtelen minden ventilátor leáll, a fejünk felett pedig kialszanak a plafonról lelógó ipari lámpák.- Na, ez marha jó - mondja megint valaki a műhely túlsó felé­ből. - Megint áramszünet. Csak most érezni, mennyire van hasznuk azoknak a ventilátorok­nak. A sütők ontják a meleget, és ahogy elhaladok mellettük a kijárat félé, az az érzésem, hogy a nyaklánc a nyakamban, amit amúgy sem volna szabad idebent viselnem, be­leolvad a bőrömbe. Egymás mellett botorkálunk keresztül a sötét folyo­són Annával, ahonnét a raktárak, hűtőszobák és az öltözőink nyílnak Egy szót sem szólunk egymáshoz. Axma elrúg egy ma megbontott cukroszsákot, én pedig vállal neki­megyek egy sütőlemezállványnak Mindketten halkan káromkodunk, aztán Anna keze rátalál a kijárati ajtó kilincsére, és hirtelen mindket­ten hunyorogni vagyunk kénytele­nek, mert az odakint szikrázó nap­fény teljesen elvakítja az embert. Anna rágyújt egy Spartára. Amint becsukom az ajtót már félre is húzódik az épület sarkához, aho­vá épp vetül némi árnyék a közeli fákról. Nem ez a kijelölt dohányzó, de azt hiszem, kár lenne ezt most forszírozni, az áramszünet eltarthat még egy darabig, és látszik, hogy teljesen kivan. Egyáltalán nem illik a kezébe a cigaretta, és amint meg­csapja a fust az orromat, arra gon­dolok, hogy a Sparta sem illik hoz­zá. Apám szívott mindig Spartát. A bagószag teljesen átitta a bőrét és a ruháit. Ha most hazamennék és felnyitnám anyám hálószobájában a ruhásszekrényt, alighanem még most is érződne a fust. Hiába mos­ta ki, gőzölte át anyám az ingeket, a szagok tűnnek el utoljára. Anna kérdez valamit a linzer­­tésztáról, de nem figyelek rá, így válaszolni sem tudok, ő meg nem kérdez még egyszer. De aztán az ajtó felé bök, hogy „Mi legyen, visszamenjünk?”, én pedig csak le­gyintek. Erre újra rágyújt, és engem is megkínál.- Szerintem mára végeztünk - mondom halkan és kiveszek egy szálat a dobozból. Anna nem szól egy szót sem, szerintem a zserbó­­kockákra gondol. Hogy mennyit kell lecsokiznia és felszeletelnie. — Én nem bíznék ebben — szólal meg végül. - Szerintem meg itt le­szünk késő délutánig. Valamit mondanom kellene erre, .de az az igazság, hogy szerintem Annával elvág minket egymástól a gomolygó cigarettafüst. Es mire el­szívjuk, halljuk, hogy odabent újra felpörögnek a ventilátorok, beindul a bekapcsolva felejtett robotgép, ami épp tojáshabot vert az áram­szünet előtt. Örülök annak, hogy nem a sö­tétben kell visszabotorkálnunk. A folyosót most tompa fény világítja meg, épp annyi, hogy az ember ne bukjon orra. Visszafelé menet a helyére tolom az állványt, Anna pedig megigazítja a cukroszsákot. Arra gondolok, hogy most mind­ketten bűzlünk a dohányfüsttől. Beleszagolok a kötényembe, de abból édes piskótaillat árad, a ke­zeimen pedig olvasztott cukor illa­tát érzem.- Szagold meg a kezed! - szólok Annának, ő pedig minden kérdés nélkül az arcához emeli a karjait és megvonja a vállát. — Nem érzek semmit - jegyzi meg. - Csak édeset. Hirtelen könnyedség fog el, mert most elképzelem, hogy a műhely­ben mindenki ruhájából, bőréből és hajából édes karamellillat árad. És amikor majd délután felszállunk a buszra, hogy hazamenjünk, a többi utas között ülve, akik több­nyire gépolaj, fülledt ruha, aceton, fokhagyma, fáradt olaj, szén, égett gumi, klór, nyers hús szagát hozzák magukkal, mi ezt visszük. És ami­kor leszállók a buszról, és benyitok a lakásba, akkor tudni fogom, hogy anyám is ezt érzi rajtam. És amikor férjem lesz és gyerekem, ők is ezt ér­zik majd rajtam. Ha lesz egy ruhás­­szekrény a hálószobámban, amiben a régi ruháimat tartják, abban is ez az édes illat marad utánam. LAPAJÁNLÓ FEUEGYZESEK ÚTKÖZBEN Gavrilo — hős vagy terrorista? Jelenkor július-augusztus 176 oldalas a Jelenkor nyári dupla száma, a valaha volt legterjedelme­sebb szám - ezzel ajánlja a lapot a szerkesztő. Tóth Krisztinától, Marno Jánostól, Aczél Gézától, Demény Pétertől, Afra Jánostól és Csordás Katától olvashatunk verset. Halasi Zoltántól hazafias revürészletet, regényrészletet pedig Darvasi Lászlótól és Grecsó Krisztiántól közöl a lap. Dragomán György, Gáspár-Singer Anna, Mesterházy Balázs és Harag Anita novellával jelentkezik. Sz. Koncz Istvánnal Orsós Zsuzsan­na beszélget. Tatár Györgytől és Hévízi Ottótól esszét, Bacsó Bélától tanulmányt olvashatunk. Pór Péter Várady Szabolcs lírai életművéről, Takáts József Oravecz Imre regénytrilógiájáról, Cseke Ákos Füst Milán: A feleségem történetéről, Sári B. László Philip Roth Kiégés regényéről, Anghy András pedig Egy kezdet kezdete címmel Csontváry: Vihar a Nagy Hortobágyonról ír. A műfordítás­ról Imreh András és Kappanyos András vitázik A kritikarovatban Horváth Viktor, Fehér Rená­­tó, Zilahi Anna, Lydia Davis, Bartusz-Dobosi László és Nagy Imre könyvéről olvashatunk, (sz) A Balkánon, de külö­nösen ebben a meg­osztott országban, Bosznia-Hercego­vinában igazából az a meglepő, ha egy-egy dologban egyetértés születik Ha nem leg­alább két igazság van, amely a má­sikat fonáknak, hamisnak tartja, akkor on bizonyára valami galiba van. Abban az országban, ahol az egyik oldal háborús bűnösnek, a másik viszont nemzeti hősnek tartja a polgárháború gyilkosa­it, teljesen „normális” tehát, ha a Habsburg trónörököst lepuffantó Gavrilo Principet egyesek hősnek, mások pedig terroristának tanják. A kérdés ugyan az időnek hála rég kihűlt már, hiszen éppen idén száz éve, hogy Gavrilo a terezíni börtönben kiszenvedett. Ahhoz képest tehát, hogy Ratko Mladicot és Radovan Karadzicot a friss felmérések szerint a Szerb Köztársaságban élő szerbek 60%-a hősnek tartja, kérdé­sünk latymatagnak tűnhet. Az exjugoszláv demokratizálódási folyamatnak, amely oly véresen indult, azonban e kérdést is felül kellett vizsgálnia. Az ügyben azonban sok minden homályos. Az Ifjú Bosznia (Mlada Bosna) szervezet az osztrák-magyar okkupáció ellen, Bosznia Szerbiá­val való egyesítéséért küzdött, ám nehéz egyértelmű választ adni arra, hogy jugoszláv vagy nagyszerb nemzeti mozgalomról volt-e szó. A véletlenek pedig mindennél vi­lágosabban mutatják meg a „terro­risták” felkészültségét: a Cumurija hídnál Muhamed Mehmedbasic végül nem dobta el a gránátját, Nedeljko Cabrinovic viszont igen, ám az a kocsiról lepattant, s a kíséretet sebesítette meg. Ferenc Ferdinánd dölyfösen tartotta ma­gát a programhoz, a városházán idegesen viccelődött az eseten, majd a kórházban meglátogatta a sérült szárnysegédjét. A továb­bi útvonalat biztonsági okokból megváltoztatták, ám ezt véletle­nül elfelejtették közölni a sofőrrel, (A szerző felvétele) vagyis túl későn közölték, mire az a Latin híddal szembeni utcára bekanyarodva a felszólításra lefé­kezett. Gavrilo véledenül épp ott őgyelgett Moritz Schiller édesség­boltja előtt, véledenül pont ott, amelynek falára függesztve évekkel azelőtt az okkupációt hirdető ki­áltványt olvasta a nép. S véledenül épp eltalálta a trónörökös párt. A véledenek netovábbja azonban a Cabrinovic és Gavrilo által is le­nyelt ciánkapszula, amely az enyhe hányáson túl mást nem okozott. Moritz Schiller egykori édes­ségboltja helyén ma a merényletet tematizáló „Sarajevo 1878-1918” -ra átkeresztelt múzeum áll. Mert­hogy az előző rendszerben Muzej Mlade Bosne-mk hívták, ahogy a Latin híd is Principov most volt. Az emléktáblát is egy sokkal visz­­szafogottabb hangvételűre cserél­ték. Apropó, emléktábla. A náci megszállás idején a jó osztrákhoz méltón Gavrilót gazembernek tartó Hider személyesen kérte az emléktáblát trófeának... A merénylet résztvevői és a Mo­narchia letartóztatássorozatában meghurcoltak hősként való tiszte­lete már az első világháború után megszülető Jugoszláviában elkez­dődött. Szarajevóban a Kosevo pravoszláv temetőjében ekkor emelték a Vidovdani hősök ká­polnáját (Kapela Vidovdanskih heroja), ahol mások mellett Cabrinovic és Princip is nyugszik. (Vidovdan, azaz Szent Vitus nap­ján, jún. 28-án történt a merény­let, a Rigómezei [Kosovo] csata napján (1389), amely a középkori szerb állam végét és a török uralom kezdetét jelentette.) A kápolna fa­lába régi 18-19. századi cirill betűs sírköveket építettek A tető kataszt­rofális állapotban van, itt-ott növé­nyek nőnek rajta. Más a helyzet a másik Szarajevó­ban, Kelet-Szarajevóban (Mctohho Hobo CapajeBo), amely már a Republika Srpska része és amely a háború után épült ki: a kilencve­nes évek családbarát bérházai mel­lett neobizánci crkvák nőttek ki a kis falu, Lukavica menti síkon. A Dobrinját és Lukavicát elválasztó határ ádépését leginkább a föde­ráció és a köztársaság zászlóváltása mellett az egyazon utcák olyan hangzatos névváltásában érhetjük tetten: Bulevar Mimara Simm - Srpskih vladara. Gavrilo itt hőshöz méltóan parkot is kapott, benne életnagyságú szobrával. Az egyik blokk oldalán pedig egy portrén Gavrilo street artba xrtegy át, mel­lette cirill felirat: „ha a szülőföld szeretete meghal, az országnak is meg kell halnia”. Ha kétségeink lennének Gavrilo megítélésével kapcsolatban, elég, ha beleolva­sunk a szerb-angol nyelvű táblán látható ismeretterjesztő szövegbe. Egyébként évente Princip Na­pokat is tartanak itt, melyekbe természetesen a Vidovdan is bele­esik, valamint a Vidovdani hősök kápolnájának megkoszorúzása. Ez pedig mindig egy újabb remek alkalmat jelent előadni a másik, a kelet-szarajevói álláspontot, hogy Gavrilo nem terrorista volt, ahogy azt manapság Szarajevóban gondolják. A kápolna egyébként többször volt vandalizmus áldoza­ta, főleg a háború alatt s után. Az ostrom idején mondhatni nyilvá­nos vécéként használták a szara­­jevóiak, hogy szerbgyűlöletükön könnyítsenek Hogy ezeket a szövevényes vi­szonyokat mennyire látják át a külföldi turisták - csak találgat­ni lehet. Egyesek állnak a Latin hídon, s azt sem értik, mit keres itt egy szerb terrorista, miközben Szerbia kilométerekre van. Aztán egy elhaladó helybéli hangja üti meg a fülem: „Ha Gavrilo nem lövi agyon Ferdinándot, mára Sza­rajevó már ott tartana, mint Bécs.” ,A el tudod te képzelni Boszniát bécsi gastarbeiterek nélkül?” — Vic­celi meg a társa. Száz Pál IUENK0R irodalmi és MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT MARNO JANOS vn*. 7* VT-7*1 GÉZA vetsrt 7« OEMÉNY PÉTER v««« 744 (Huff** ***' HALASI ZOtfAN: A düemmii (regényrészlet) 753 DARVASI <«**“*> 763 ORACOMAN^OK^«^-^, 7b5 768 SSH#»-­anCHY andrAs. b«y 862 ~SSBSXSSSSlíes~-~ J Cl 11U 5-AU CiUSlTli S A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szllard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P, 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3 TÁRCA A SZALON Bl

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents