Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-14 / 161. szám

www.ujszo.com | 2018. július 14. RÉGIÓSPORT Ifj. KósaTamástámadásközben (Képarchívum) Vb-arany Ungvárról CSIBRÁNYI ZOLTÁN A15 éves dunaszerdahelyi ifj. Késa Tamás a kyokushin karaténak hódol. Számtalan viadalon indult, már világbajnok is volt Ungváron. Kezdetekről, versenyeiről kérdeztem. Szembetűnő, hogy sportos alkat vagy. Mikor ismerkedtél meg a karatéval, és egyáltalán mi veze­tett a küzdősportok irányába? Ötesztendős lehettem, amikor szüleim eldöntötték, hogy kempózni fogok. Eleinte a kívánt mederben mentek a dolgok. De két év után en­gem már valami más kezdett von­zani, azt éreztem magamban, hogy inkább a karate lesz az én utam. Közben hétévesen elkezdtem zon­gorázni is. Azóta folyamatosan ka­­ratézom, a zene terén pedig idén vé­geztem el a művészeti alapiskola zongora tagozatát. ______________________|_______ Mikor kezdtél az edzőteremből kilépegetni a versenyek világába? Viszonylag hamar. Az edzések mellett jelenleg már kisebb nagyobb sikerek vannak mögöttem, beépül­tek mindennapjaimba. Tizenöt éve­sen már összeszámolni sem tudom, hogy az elmúlt jó néhány igen ke­mény évben mennyi versenyen vet­tem részt. Lehetőségeimhez mérten ugyanis próbálok minél többre eljut­ni, itthon és külföldön egyaránt, hogy gyarapíthassam tapasztalataimat. Első klubod után váltottál, most a hősiekkel edzel, velük jársz ver­senyekre. Legutóbb a Honkyok­­ushin Nemzetközi Karateszerve­zet (HIKO) szervezésében megva­lósult világbajnokságon jártál, ahol összesen félezernél többen léptek a küzdőtérre. Hogyan ment a versenyzés? A Damay Barnabás mester vezet­te - ugyanakkor anyagi forrásokban szűkölködő - bősi Kyokushin Ka­rate Oyama Dojo klubbal előbb az ukrajnai Ungváron jártunk, ahol jú­nius elején rendezték a shidokan karate-világbajnokságot. Felnőtt klubtársam, Pavlovié Péter forma­gyakorlatban az ötödik helyen zárt. Küzdőszellemük aranyéremig vitte a tizenegy esztendős Jancovic Lau­rát és testvérét, a hatéves Jancovic Lindát. Jómagam úgyszintén a do­bogó legfelső fokára állhattam fel. Majd következett június vége felé a III. össz-kyokushin karate­­vifágbajnokság, ahol Jancovic La­ura és Linda ismét aranyéremig me­netelt. Nekem azonban nem jött ■össze a siker. Mindenki győzni akar, mégis elkerülhetetlenek az időnkénti ve­reségek. Miként gondolsz az első győzelmedre, első vereségedre? Elszántságomnak is köszönve ed­dig nem kellett túl sok vereséget el­szenvednem. Persze előfordult, amikor kikaptam. De egyik sem hangolt le, tanulok belőlük, segíte­nek a fejlődésemben. Futók az ógyallai tanösvényen MIRIÁK FERENC AzAlívium 15 km-es verseny dobogósai: 1. Magyar Imre (középen), 2. Roman Svarc (balra), 3. Miroslav Ozorák (jobbra). (A szerző felvétele) Sikeres volt az I. Ógyallai Bajnokok Futása. Százötvenen vettek részt. A csillagvizsgálótól indultak, s oda is tértek vissza. A leghosszabb távon (15 km) Magyar Imre nyert. Június negyedik hétvégéjén a bo­rús idő, mérsékelt meleg kedvezett a futóknak, így remek eredmények születtek a versenyen. „Az útvonal az ógyallai tanösvényen keresztül vezetett azzal a szándékkal, hogy a versenyzők megismerjék a környék jellegzetességeit, népszerűsítsük körükben a természetjárást, és fel­lendítsük a turistaforgalmat. A rajt és a cél á csillagvizsgálónál volt, ahol minden fontos tudnivalót elmond­tunk az indulóknak - tudtuk meg Hamran Máriától, a verseny főszer­vezőjétől. - Csípés időmérés volt, s az út a Révay pusztán, Abán, a Zsit­­va menti náddal benőtt mocsaras te­rületen, vagyis az Alúviumon és Gyótva védett területein át vezetett. Közben több ritka és védett állatot és növényt is láthattak a versenyzők. A Zsitva menti útvonal 15, míg a Ré­vay útvonal 6 kilométer, a staféta pedig 9+6 km volt. Kijelöltük ugyan a pályát, mégis előfordult, hogy egy női versenyző eltévedt, és várni kel­lett rá az eredményhirdetésen. Mindhárom távon mindenki célba ért, amiért a futókat emlékéremmel jutalmaztuk.” A helyi Western és Lóbarátok Polgári Társulás főszervezésében lezajlott I. Ógyallai Bajnokok Futás után a nevezési díj egy része jóté­konysági célra lett felajánlva, köz­ben volt önkéntes véradás is, ame­lyen húszán vettek részt. Az ered­ményhirdetés előtt a rajtszámokat kisorsolták, és érdekes díjakat lehe­tett nyerni. A végén a szervezők be­jelentették: jövőre másodszor is megrendezik az Ógyallai Bajnokok Futását. Versenytények a Hírkosárban. 117 HÉTVÉGIFOCIMENETREND POLGÁRMESTER-KUPA, Ipolyszalka - vasárnap. 10.00. A résztvevő csapatok: Ipolyszalka, Szögyén, Bart, Muzsla. Sorsolás közvetlenül a torna előtt. (áb) V. UTCABAJNOKSÁG a mátyásföldi településről szóló első írásos emlék 880. évfordulójára rendezett fesztivál kereté­ben, Taksony - szombat, 10.00. Tíz csapat indul a tornán. 880 PERC LABDARÚGÁS címmel nonstop játék a mátyus­­földi településről szóló első írásos emlék 880. évfordulójá­ra rendezett fesztivál keretében, Taksony - szombat, 7,20-22.00. Közben 11 -esrúgóverseny. SPORTTARISZNYA Polgármester-kupa Ipolyszalkán Ipolyszalka. Zsinórban negyed­szer rendezik ugyanazon csapatok részvételével holnap (kezdés: 10.00) a Polgármester-kupa foci­­tornát. Idén a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában közreműködő ipolyszalkaiak fo­gadják ellenfeleiket., .Mindig más településen van a torna. A szőgyé­­niek már két alkalommal emelhet­ték magasba a nyertesnek járó ser­leget, tavaly is ők örülhettek a vég­ső győzelemnek. Rajtuk kívül a bartiak és a muzslaiak indulnak. Délelőtt tízkor kezdenek, délután háromkor lesz a döntő. Fiatal, len­dületes gárdánk a legerősebb összeállításban lép pályára, lehe­tőséget adunk az új szerzemények­nek is” - tájékoztatott Demendi Attila ipolyszalkai klubelnök. (áb) Kispályán is a Dynamo dominált örsújfalu. A várakozásnak meg­felelően a területi bajnokság VI. Meva Ligájában szereplő hazai Dynamo nyerte a helyi sportklub és Csemadok-alapszervezet által szervezett kispályás focitomát. S bár az időjárás is kifejezetten ked­vezett, a nézők részéről gyér volt az érdeklődés. Már az elején akadtak némi izgalmak, hiszen az A csoport mérkőzései után holt­verseny alakult ki a végső sor­rendben, ugyanis a második he­lyen a Tartalék FC és a Royal ugyanannyi pontot szerzett, sőt, a gólarányuk is azonos volt. Emiatt büntetőrúgások döntötték el az elődöntőbejutást. Az eredetileg Alkoholisták néven benevezett alakulat tagjai a torna reggelén másnaposán ébredtek, így változ­tattak a csapat elnevezésén. Az éj HÍRKOSÁR ■ Atlétika I. ÓGYALLAI BAJNOKOK FUTÁSA - Alívium (18 km), ab­szolút: 1. Magyar Imre (AK Veteran Bratislava) 52:25, 2. Roman Svarc (Poprad) 53:58,3. Miroslav Ozorák (Triatlon Nővé Zámky) 55:18; férfiak, 40 év felett: 1 Roman Svarc (Poprad) 53:58,2. Miroslav Ozorák (Triatlon Nővé Zámky) 55:18, 3. Peter Seben (Surany) 1:03:20; nők: 1. Vadkerti Zsuzsanna (TK Triatlon Dvory nad Zitavou) 1:09:28,2. Mar­tina Sramková 1:12:01,3. Zuzana Bozsiková 1:12:56; 40 év lelett: 1. Iveta Szabóová 1:15:01,2. Dasa Lenghartová 1:15:42,3. Éva Kolarovská (Spartak Komárno) 1:17:22. Révay (6 km): 1. Gábriel Boroé (BK Tvrdosovce9 24:26,2. Matús Sajbidor (Bratislava) 25:19,3. Miroslav Cereéöa (AC Nővé Zámky) 25:31; 40 év telett: 1. Karol Hudeíek (Klub bi­­atlonu Levice) 27:07,2. Ivan Liptay (Sitg Nitra) 27:11,3. Ladislav Durcek 27:50, nők: 1. Katarina Sládeóková (Strg Nitra) 28:36,2. Martina Vachová 29:26,3. Kristina Vacho­­vá 31:51, nők 40 év felett: 1. Dana Janeőková (AC Nővé Zámky) 25:43,2. Éva Sinrionicsová (Nesvady) 32:17,3. Na­tália Dráfiová (Nővé Zámky) 33:29. Staléta 9+6 km: 1. Svajda Gábor, Dárius Major (BK Tvrdo­­éovce) 56:07,2. Kluőka Ferenc, Kluőka Vivien (Celemantia Iza) 1:04:15,3. Hajtman Benjámin, Hajtman Márk (BM Sport Team) 1:06:59. (miriák) ■ Labdarúgás ÖRSUJFALUI KISPÁLYÁS TORNA - A csoport: Royal-Pi­­tagoras 5:1, g.: Bukris 4, Holczhelyi, ill. Gergő; Öregfiúk- Tartalék FC 1:0, g.: Pethő; Öregtiúk-Pitagoras 4:2, g.: Bo­ros 2, Pethő, Dohnanec Adrián, ill. Untermayer 2; Tartalék FC-Royal 1:1, g.: Dohnanec Tibor, ill. Gersi; Tartalék FC­­Pitagoras 5:1, g .: Dohnanec Tibor 3, Pink János 2, ill. Ger­gő; Oregfiúk-Royal 1:0, g.: Nisík. Sorrend: 1. Öregfiúk 3 3 0 0 6:2 9 2. Tartalék FC 3 1 1 1 6:3 4 leple alatt elfogyasztott nagyobb mennyiségű ital hatása nemigen mutatkozott meg teljesítményü­kön, egészen jól játszottak és az elődöntőig meneteltek. Végül is negyedikek lettek - Másnaposak néven. „A döntő a mérkőzéssoro­zat igazi kicsúcsosodása volt. A VI. ligás gárda tagjai igyekeztek a legjobb teljesítményt kihozni ma­gukból, ami sikerült is. Meggyő­ződésem, hogy jó úton járunk a fi­atalítás terén, s a nemrég még az ifiknél szereplő labdarúgóink a jövőben sok örömet szereznek nekünk”—vélekedett Boros Gá­bor, az örsújfalui klub vezetőségi tagja, aki a bronzérmes Tartalék FC mezében lépett pályára. Több kísérő műsor is színesítette a ren­dezvényt. A legkisebbek rajztu­dásukkal dicsekedhettek, és a ku­tyás bemutató is vonzó volt. A ti­zenegyesrúgó versenyben har­mincnyolcán vettek részt, a legsi­keresebbnek Molnár Márk bizo­nyult. Ő eddig a pozsonyi Internéi volt vendégjátékon, ősztől viszont a Dynamo csapatát erősíti. „Örs­újfalu többet érdemel, mint amit kap, és így nekünk kötelességünk az is, hogy igyekezzünk a foci mellett mást is adni az itteni pol­gároknak. Mert máshová nincs mennie az itt élőknek, mint a Dy-Nyári focitorna volt őrsújfalun (Képarchívum) namo SE stadionjába, a focipá­lyára” - olvashattuk az örsújfalui Dynamo Facebook-oldalán. Tor­­natények a Hírkosárban. (á b) 3. Royal 3 111 6:3 4 4. Pitagoras 3 0 0 3 4:14 0 Megjegyezés: a második helyezettről büntetők döntöttek. B csoport: Dynamo-Koma FC 4:0, g.: Molnár 2, Zemko, Dolezal: Koma FC-Másnaposok 1:1, g.: Vojtík, ill. Mark­­uszek; Dynamo-Másnaposok 3:1, g.: Salma, Dolefal, Mol­nár, ill. Gaál. Sorrend: 1. Dynamo 2 2 0 0 7:1 6 2. Másnaposok 2 0 1 0 2:4 1 3. Koma FC 2 0 1 0 1:5 1 Elődöntő: Öregfiúk-Másnaposok 2:0, g.: Pető, Magyari; Tartalék FC-Dynamo 1:3, g.: Tóth, ill. Szépe 3. Mérkőzés a 3. helyért: Tartalék FC-Másnaposok 2:2, g.: Dohnanec Tibor, Pint János, ill. Markuszek, Nikker - büntetőkkel: 5:4. Döntő: Dynamo-Oregfiúk 2:0, g.: Molnár 2 A tizenegyes­­régé verseny győztese: Molnár Márk (Dynamo). (áb) FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: FC Szell-WKW ET0 FC Győr 0:7 (0:3), g.: Völgyi (9.), Magasföldi (25.), Erdélyi (28.), Szimcso (55.), Múcska (58., 73.), Baracskai (58.). (ái) MARIÁN BALKO-EMLÉKTORNA, Nyitrageszte - elődöntő: Hosfová-Stitáre 6:1, Dela 10 team-Neverice 3:5. A 3. he­lyért: Dela 10 team-Stitáre 2:1. Döntő: Hosíová-Neverice 2:2, büntetőkkel 7:6. Díjazottak - legjobb kapus: Jozef Blatnicky (Dela 10 team), legjobb góllövő: Matúé Székely (Neverice, 4 gól), legjobb mezőnyjátékos: Patrik Mikié (Hosfová). 13. ANT0N HRNÍÁR-EMLÉKTORNA (ifik) - elődöntő: Ja­­níkovce-Branc 5:1 (2:0), g.: S. Luzar 2, M. Luzar, L. Curgali, M. Prípada, ill. R. Mato; Kolínany-Komjatice 5:1 (1:0), g.: R. Sándor 2, P. Tasáry 2, N. Gyepes, ill. Petrás. A 3. he­lyért: Komjatice-Branc 3:2 (1:1), g.: M. Krajcovic 2, For­ró, ill. Bilo, Banda. Döntő: Janflcovce-Kolínany 1:0 (0:0), g.. I. Curgali. Díjazottak - legjobb kapus: Nagy Andreas, legjobb mezőnyjátékos: Patrik Tasáry (mindketten Kolínany), legjobb góllövő: Stefan Luzar (Janíkovce).

Next

/
Thumbnails
Contents