Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-12 / 159. szám
www.ujszo.com I 2018. július 12. RÉGIÓ 5 BARTALOS ÉVA Több olvasónk is jelezte a múlt héten, hogy levélben értesítették: gyorshajtásért büntetést kapott Olaszországból. Olyan személyt is megbüntettek, aki az adott időszakban nem járt Olaszországban. DUNASZERDAHELY Angolul és olaszul íródott dokumentumot tartalmazott a postai küldemény, amely szerint az érintett személyek nem tartották be a sebességkorlátozást az olaszországi utakon, ezért büntetés fizetésére kötelezik őket. Ha öt napon belül megtérítik a bírságot, akkor közel 60 eurót kell fizetnie a gyorshajtónak, ha azonban később fizeti be, akkor 71, vagy 115 eurót kérhetnek az olasz hatóságok a szlovákiai sofőröktől. Az egyik érintett fuvarozócég a hét elején kifizette a bírságot, egy másik sofőr azonban állítja, hogy az említett időszakban nem járt Olaszországban, vagyis nem követte el a közlekedési kihágást. A felszólításban mégis az ő autója rendszáma szerepel. A sofőr az olasz nagykövetséghez fordult, akik azt tanácsolták neki, továbbítsa a külképviseletnek a beszkennelt iratot, és igazolja, hogy övé az autó, amelyet tévedésből mérhettek be az olaszországi radarok. „Azt mondták, elképzelhető, hogy a radar rosszul olvasta le az autó rendszámát, és rendszerhiba miatt büntettek meg” - mondta az érintett sofőr. „Az objektív felelősség elvén az Európai Unió több tagállamából is kézbesíthetnek büntetést az autóvezetőknek. A rendőrség azt tanácsolja, az autó tulajdonosa ellenőrizze az esetet, és ha nem követett el kihágást, a kézbesített dokumentumban megfogalmazott utasítás szerint járjon el. A közlekedési kihágások rendezésekor azt szólítják meg az unió tagországainak hatóságai, aki a kihágást elkövette” - írta Mária Linkesová a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, akinek kétségei támadnak a dokumentumok eredetiségével kapcsolatban, forduljon a rendőrséghez. Kellemetlen meglepetés Olaszországból -levélben érkezett a bírság (A szerző felvétele) Azt is megbüntették gyorshajtásért, aki nem is járt Olaszországban A somoijaiak sem akarják az úszori aszfaltgyárat SOMOGYI KATALIN Somorján is nyilvános meghallgatást tartottak a tervezett aszfaltgyártó üzem építéséről. Mind a két építkezési variáció Úszor kataszterébe tartozik ugyan, de Somorja közvetlen közelében van. SOMORJA Ha megépülne az üzem, környezeti hatásait Somoija is érzékelné, főleg a megnövekedett teherautó-forgalmat. A meghallgatáson kb. harmincán vettek részt, többségben helyi lakosok, városi képviselők, vörösmajori és úszori lakosok. Csak a tanulmányt készítő Enviconsult képviselői jelentek meg, a kivitelező spanyol cég képviselője nem. Ezt több felszólaló is nehezményezte, mert Ivan Pirman a tanulmányt készítő cég képviselőjeként nem tudott, illetve nem volt hivatott minden kérdést megválaszolni. A somoijaiakat leginkább a szállítással kapcsolatos zaj és a forgalom növekedése aggasztja. A már amúgy is túlterhelt elsőrendű 63-as úton, Pozsonytól Somoijáig, illetve a Szénéről Uszoron át haladó 503-as másodrendű úton haladna az aszfaltgyártáshoz szükséges nyersanyag beszállítása, ami napi több mint száz teherautót jelent. A kész aszfaltot pedig már az új R7-esen szállítanák rendeltetési helyére, további száz teherautóval naponta. Ivan Pirman úgy fogalmazott, ilyen gigantikus építkezés természetes velejárója a zaj és por. Véleménye szerint, tekintettel arra, hogy csak ideiglenes állapotról van szó, a célt kell szem előtt tartani, és ezért érdemes kibírni a kellemetlenségeket. Ezt azonban az érintett Asomorjaiakata szállítással kapcsolatos zaj és a forgalom növekedése aggasztja a már amúgy is túlterhelt 63-as úton. lakosok másképp látják. Olga Novotná, az Úszor a családokért polgári társulás képviselője azt mondta, nem feltétlenül kellene megépíteni az aszfaltüzemet a Csallóközi vízvédelmi területen, hiszen a már meglévő, aszfaltgyárak vállalni tudják a D4-R7 megépítéséhez szükséges plusztermelést. Hozzátette, egyértelmű, hogy a beruházó cég gazdasági megfontolásból szeretné felépíteni az aszfaltüzemét. Somoija önkormányzata áprilisban elutasító álláspontra helyezkedett az építkezéssel kapcsolatban. Mindkét nyilvános meghallgatásról hivatalos jegyzőkönyv készül, amelyeket a környezetvédelmi minisztériumba továbbítanak, és amelyek a döntési, engedélyeztetési folyamat részei lesznek. Egyben minden somotjai és úszori lakos véleményezheti a gyártóüzem telepítését és a véleményét írásban el is juttathatja a környezetvédelmi minisztériumba. (sk) RÖVIDEN Népszerűek a városi programok Vágsollyo. Lakossági felmérést készített a város arról, mennyire elégedettek a helyiek a kulturális rendezvényekkel. 419 lakostól érkezett válasz, amelyekből kiderült, hogy a megkérdezettek csaknem 85 százaléka elégedett a programokkal, 94,27 százalékuk rendszeresen részt vesz a város zenei rendezvényem, színházi előadásain, vagy filmvetítésein. A legtöbb lakos az internetről értesül a programokról. Legkedveltebbek a vágsellyei és vágvecsei vásári napok, a borkóstolók. Közkedveltek az ingyenes szabadtéri programok a sétányon, vagy a kertmoziban. (száz) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Kerítésnek hajtott egy részeg kamionos Olyka (Olka). Családi ház kerítésének hajtott egy kamionsofőr. A baleset hétfő délelőtt történt, a 42 éves sofőr tolatás közben lehajtott az útról,és nekitolatott a kerítésnek. A rendőrök a helyszínen alkoholtesztet végeztek, a szonda több mint három ezreléknyi véralkoholszintet mutatott. Az ügyben eljárás indult. (TASR) Súlyos baleset a Bazini járásban Pozsony/Bazin. Súlyos közlekedési baleset történt Báhony (Báhon) és Gidrafa (Budmerice) között szerdán reggel. Két autó ütközött frontálisan, ketten súlyosan megsérültek. A rendőrség tájékoztatása szerint egy dunaszerdahelyi rendszámú Alfa Romeo megcsúszott az úton, átsodródott a szemközti sávba, és összeütközött egy bazini rendszámú 206-os Peugeot-val. A nőt, aki az Alfa Rómeót vezette, helikopterrel szállították az egyik pozsonyi kórházba, sérülései súlyosak. A másik sofőrt a nagyszombati kórházba vitték” - tájékoztatott a rendőrség szóvivője. Az anyagi kár 5000 euró. A baleset részleteit még vizsgálják. (TASR) Fel akarta robbantani a bankautomatót Felsőszeli. Ki akarták fosztani a galántai járásbeli község központjában álló pénzkiadó automatát. A tettes megpróbálta felrobbantani a helyi üzletközpont bejártánál található automatát, de nem sikerült neki. „A nyomozó eljárást indított lopási kísérlet és rongálás ügyében” - tájékoztatta lapunkat Mária Linkesová a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, a rendőrség nagy erőkkel keresi a tettest. (béva Agyon akart ütni egy kutyát Trancsénhosszúmsző (Dlhé Pole). Vádat emeltek egy41 éves férfi ellen, aki meg akart gyilkolni egy kutyát. A férfi egy tompa tárggyal akarta agyonütni a kutyát. Az eset vasárnap 17 óra körül történt. A kutya, egy beagle-labrador keverék, négy héten túl gyógyuló sérülést szenvedett. Állatkínzás miatt indult eljárás a férfi ellen, tettéért két évet kaphat. (ú) Még kapható a Vasárnap legújabb száma! +14 melléklet 0^afon 2018. július 10 Egy tüntetés Görgey darabja • Ijjuj, a ligetben, avagy Mitől illatozik az erkély? • Drágább a nyaralás, mégis többen indulunk útnak - Mi a legkedveltebb úti cél? Mikor érdemes lefoglalni? Hol váltsunk helyi pénzt? • Komámasszony, hol a stukker? 20 éve a pozsonyi Astorkában • A sclerosis multiplexben szenvedő nők is vállalhatnak gyermeket? Megszólal neurológus, és három érintett kismama is • Mamaklubban a testvéri civakodásról JO LAPOT KÍNÁL UNK! a Mindent Tudó +14 oldalon Nyaralás otthon - igen vagy nem?