Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-23 / 144. szám

Virtuális túrán is be lehet járni az amszterdami Anne Frank Házat Virtuális túrán is be lehet járni ezentúl az amszterdami Anne Frank Házat, amely a naplója révén világhí­rűvé vált kamaszlány születésének 89. év­fordulója alkalmából vezette be az újítást. 25 perces virtuális túrát ingyenesen és hét nyelven lehet letölteni. Az emlék­hely igazgatója, Ronald Leopold elmondta, hogy a fejlesztésnek kö­szönhetően az embereknek egyrészt nem kell feltédenül ellátogatniuk a múzeumba, hogy megismerjék a rejtekhelyét, másrészt immár az in­tézmény mozgáskorlátozott látoga­tói is felfedezhetik az apró, nehezen bejárható helyiségeket. A tervek szerint a VR-élményt a berlini és New York-i Anne Frank­központok látogatói is megtapasz­talhatják még idén. Leopold szerint a virtuális túra minden részletében bemutatja an­nak a csatomaparti háznak a mel­léképületét, ahol Anne a családjá­val és négy másik zsidó üldözöttel együtt rejtőzködött 1942 júliusától 1944 augusztusáig, amikor vala­ki feltehetően elárulta Frankókat, majd különböző koncentrációs tá­borokba hurcolták őket. A Frank családból mindössze az édesapa, Otto Frank élte túl a há­borút, aki később publikáltatta lá­nya naplóját. Anne 1945 márciusában, nem sok­kal a bergen-belseni megsemmisítő tábor felszabadulása előtt halt meg tífuszban. Tizenöt éves volt. A ka­maszlánynak az amszterdami rej­tekhelyen írt naplója a világ egyik legolvasottabb műve, 67 nyelven több mint 30 millió példányban kelt el világszerte. Az írás alapján számos színházi, televíziós és filmes feldolgozás született. (MTI) Az árbocos ház Amszterdam leghíresebb háza. 1944 augusztusáig itt bujkált Anne Frank. (Fotó: ug) Az egykori rejtekhelyei elzáró könyvszekrény (Fotó: © Anne Frank House/Photographer: Cris Toala Olivares) Anne naplója (Fotó: © Anne Frank House/Photographer: Cris Toala Olivares) Kos (III. 21.-IV. 20.) Nem kell sokáig várnia, és a szerelmi élete fellendül. Több lehetősége lesz randevúzásra, flörtölésre, az is lehet, hogy közben megtalálja az igazit, főleg, ha még egyedülálló. Ha párkapcsolatban él, a flörtölés még megengedett, csak ne vigye túlzásba. Bika (IV. 21.-V. 21.) Anyagi helyzetéről tisztább képet kaphat a későbbiek­ben. Gondolja végig, hogy mit és milyen sorrend­ben fizessen be, mivel sikerül visszaszereznie azt a nagyobb összeget, amivel már régóta tartoztak önnek. Ideje abbahagynia az aggódást és elkezdeni tervezni. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Ez az időszak kommu­nikáció szempontjából sikeresnek mondható. Éppen ezért kellene több időt fordítania írásra, értékesítésre. Ne halogassa a dolgot, mert később már nem lesznek meg ugyanezek a feltételek a sikerhez. Most a határ a csillagos ég. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Meghallotta, hogy az egyik munkatársa felmondott a cégnél vagy elbocsátották. Ez nagyon lesújtja, mert hiányozni fog önnek a régi kolléga, másrészről viszont kíváncsian várja az új szakembert, akinek talán sikerül végre új lendületet vinnie a csapatba. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Szerelmi életét kell rendez­nie, ezért biztosan nem fog unatkozni, sok feladat vár önre. Első­sorban ideje társaságba mennie, vagy barátokkal, ismerősökkel gyakrabban találkoznia. Ha elébe megy a dolgoknak, találkozhat valakivel, akiről úgy érzi, „Ő az”. Szűz (VIII. 24.—IX. 23.) Szakmai kérdések kerül­nek most előtérbe, végre sikerül rendeznie kap­csolatát a kollégáival. Ha a főnökével sem találta meg eddig a közös hangot, az is rendeződhet. Ideje új célokat tűznie maga elé, amelye­ket szeretne megvalósítani. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Társasági élete remek időszak előtt áll, ugyanis ha eddig nem volt ideje barátaira, akkor most ez a helyzet határozottan meg fog változni. Rendszeres résztvevője lesz a rendezvényeknek, partiknak, ahol új ismeretségekre tehet szert, és csillogtathatja tudását. Skorpió (X. 24,-XI. 22.) Remek ödetei, tervei vannak, de sajnos nincs anyagi fedezete, hogy meg­valósíthassa őket. De ne csüggedjen! A szerencse ön mellé szegődhet, és anyagi, szakmai támogatást kaphat egy fontos személytől, aki komoly lehetőséget és fantáziát lát munkájában. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Pozitív változásra számít­hat az életében, s nemcsak párkapcsolatában, de a munkahelyén is. Kedvese megérd, hogy a munka­helye azért fontos önnek, mert szeretné a családját anyagi biztonságban tudni. Munkahelyén pedig sikerül tisztáznia a félreértéseket. Bak (XII. 22.-I. 20.) Érzi, hogy az utóbbi idő­ben sokkal könnyebben szót ért munkatársaival, mint a múltban. Ha volt is eddig némi félreértés önök között, most minden tisztázódhat. Végre a papírmunkával is sikerül utolérnie magát, sokkal nyugodtabban kezdhet újabb feladatokba. Vízöntő (1.21.-n. 19.) Tagja egy csoportnak, amelyben az elkövetkező időszakban sokkal több és nagyobb szerepet kell vállalnia, mint eddig. Ez lehet akár egy előléptetés a csoporton belül vagy egy konferenciára való meghívás. A lényeg, hogy a feladat teljesen lenyűgözi. Halak (II. 20.-III. 20.) Amennyiben az egyik rokonával eddig nehezen értett szót, akkor ez a jö­vőben jelentősen meg fog változni. Végre mindket­ten rájönnek, hogy az élet nagyon rövid ahhoz, hogy vitával, veszekedéssel teljen. Ennek jegyében ezt a hétvégét együtt tölti a család. A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Presszó, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents