Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-23 / 144. szám

Németh Zoltán tárcája a Szalonban 2018. június 23., szombat, 12. évfolyam, 24. szám vagy Córdobára, mint az európai városokra a 13. századig. A 16. szá­zadtól Madrid, a „minden népek anyja”, a múlt nélküli város, lesz „a” modern város. A madridiakat a prüdéria hiánya jellemezte, élénk társasági életet éltek, nem véledenül formálódott ebben a környezetben Don Juan drámája. Párizsban és Londonban a gondolkodók a fel­világosításon és az ádáthatadanság ellenőrizhetővé tételén dolgoztak. A francia forradalom abban az ér­telemben mérföldkő, hogy az utcát és a teret „átpolitizált színpaddá” alakította, ahol azóta is tüntetnek, felvonulnak. Egy nagyobb ugrással a mai nagyvárosokhoz, a „szervezett élet­öröm” helyéhez ugrunk. Ma az európai metropoliszok új versen­gésbe kezdtek, különböző szem­pontok alapján rangsorolják őket, melyik a legélhetőbb, legdrágább, legszórakoztatóbb, legéletvidá­mabb. Fontos, hogy sok turista ér­kezzen, tömeg jelenjen meg, külö­nösen a fiatal generáció tagjai, akik bulizni akarnak. Egész Európa életvidám, és mozgásban szeretne lenni. Épp ezért, emlékeztet Stra­ub, a gurulós bőrönd és a hátizsák len az új jelkép. A hátizsákot ere­E berhard Straub német újságíró az európai metropoliszok há­romezer éves történe­tét írta meg: az újra örök Róma és a kifinomult Mad­rid olyan mintát nyújtott, ame­lyet több város próbált másolni. A szerző „annak a városi kultúrának a szerelmese, melyet a biztonság mindenek fölé helyezése kihalással fenyeget. Valaha a piszkos, nyüzsgő utcák jelentették a nyilvánosság, a demokrácia és a szabadság színterét, ám mára a fényesre fürdetett vagy a forgalomnak átengedett aszfaltot fokozatosan feladjuk a távoli kert­városokért és az ádáthatadan iro­daházakért” - ezzel a szimpatikus felütéssel ajánlja a könyvet a fülszö­veg. Egészen a mai napig a városok evolúciója valóban színes képet tár elénk. Straub nagy művelődéstörté­neti anyagra támaszkodik, könyve ezzel együtt roppant izgalmas. Az - elsősorban - európai nagyváros­ok életvitelét, -formáját bemutatá­sát megcélzó könyv megvilágítja a polgárok mindennapjainak életét és drámáját. A könyvet olvasók a nagyvárosokban ezentúl felnyitott szemmel sétálnak, és korábban nem látott összefüggésekre csodál­koznak rá. Az európaiak városfelfogását nagyban befolyásolja, hogy törté­nelmük Trója pusztulásával kez­dődött. Az új ígéret, Róma pusz­tulása is fájdalmas volt - a romok egy régi Európára emlékeztetnek. Ugyanakkor Róma, a pápák szék­helyeként újra visszanyerte elsőbb­ségét, Romulus és Remus után Péter és Pál hozta el egy új Róma születését. Később a nagyvárosok terei je­lentésekkel telítődtek, nem az eszté­tikai gyönyörködtetés volt a cél, ha­nem a dómok, tornyok eligazodást jelentettek A privát és nyilvános nem különült el élesen egymástól, ahogy a szent és a profán sem. A házakban sem különültek el a lakó­részek, nyűt tekintetek előtt zajlott az élet minden része. A fényűzés jellemzőbb volt Konstantinápolyra A városi életformák változásai detileg a vándor, a katona cipelte, semmi köze nem volt a városi élet­formához. A régi filmekben lehet még látni, mennyi bőrönddel, cso­maggal utaztak az emberek, hor­dárok pakolták a poggyászt. Ma a minimalista viselet globálisan elterjedt, ezért azt a pár cuccot be­gyűrjük a bőröndünkbe. ,A drága szórakozóhelyeken időközben fő­ként már csak a pincérek maradtak a régi, a városra és a városi életre jellemző módon öltözve. Ez afféle szolgáltatás, mivel a vendég a maga szabadidős viseletében azért még­sem szeretne lemondani az exklu­zivitás légköréről, amelyhez persze saját részről ő semmivel sem járul hozzá.” A szemlélődő, hátizsákos turista szívesen látott vendég - az egész város egy nagy élmény. Miközben a városok soha nem voltak ennyire biztonságosak, még­is sokan rettegnek, félnek. Koráb­ban a városok zajosak, koszosak voltak, ma olyan a város, mint egy „túlméretezett iroda”. Olyan felfo­gás van terjedőben, amelyet mi is jól ismerhetünk: ,A pádon lézengő munkanélkülieknek, és egyáltalán, felnőtt, női kíséret nélkül a férfiak­nak a városban semmi keresnivaló­juk. Hiszen egy férfi egy üveg sörrel a kezében nem más, mint potenci­ális gyerekmolesztáló. Két férfi egy­­egy üveg sörrel a kezében éppen bátorságot gyűjt egy nő megerő­szakolásához. Ha három férfi van együtt sör nélkül, de szakállasán, akkor azok vagy iszlamisták vagy terroristák.” A különbözőséget, a másságot nem viselik el, be kell olvadni, asszimilálódni kell, mert az egyforma, az uniformizált, az ismerős kevésbé veszélyes. Ebben a piac vezérelte új városban az ön­magától elidegenedett városlakót az „irányított fogyasztás” felé terelik, ahol a pénzköltés a jó, kellemes érzéssel kapcsolódik össze. A sima bámészkodókat is száműzik a köz­pontokból, sétálóutcákról: „Aki csak bámészkodni akart, annak is el kell nyalnia legalább egy fagyit, el kell szürcsölnie egy limonádét vagy fel kell tudni mutatni egy pohár kávét mint vásárlás útján szerzett élvezeti cikket.” A város márpedig mindenkié - írja a szerző, és ez a gondolat — ma — félelemmel tölti el a városlakókat. Sánta Sziláid (Eberhard Straub: Az élő város - az urbánus életformák változásai. Typotex Kiadő, 2018. 232 oldal Fordította: Csősz Róbert)

Next

/
Thumbnails
Contents