Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-14 / 136. szám
WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO@UJSZO.COM Egy csallóközi túzokvadászat története A Csallóköz szívében élek, a terület pedig, ahol vadászom, sok olyan képességgel rendelkezik, ami a múltban kiemelten ismert vadászati területté tette. Ma is sok, valamikor őshonos vadunk jelenik meg immár rendszeresen a területünkön. Ilyen a vidra, a hód, vagy az aranysakál. Az év meglepetése viszont a túzok! Balról jobbra - A „túzokos” traktor személyzete: Farkas Lajos vadászmester, Iván Ödön id. traktorista, Egon Gocár vendégvadász, Kiss Sándor vadászjelölt tiszteletem azé a kollégámé, aki meghallgatva hozzá fűződő emlékeimet, szó nélkül átadta a puskát. Igaz, hogy jól megfizettem. Azóta is ez a Not. vadászfegyverem. A híres tiroli Johann Peterlongo műhelyéből került ki a fegyver. Közel 100 éves, és mint minden ferlachi puska, ez is egyedi megrendelésre készült. 12/12/70 kaliber, 77 cm-es csövekkel, full szűkítéssel, erős zárral, egyedi lakatszerkezettel és egy végigrepedt tussal. Tőlem kapott egy nagyjavítást és egy új agyat, amit a testemhez szabtak. Még az unokámat is ki fogja szolgálni. Apróvadra mindig ezt a puskát használom, és ugyanakkora sikerrel vadászok vele, mint a néhai öreg Farkas. Többször hibázok, mint találok. De amit megfogok! Lehet vele olyan parádés lövéseket tenni, hogy utána az egész puskássor kérdő tekintettel néz rám. Ilyenkor zavartan magyarázkodom, hogy nem én, hanem a puska! Magát a madarat csak röptében, átvonulóban láttam, de itt hagyta a tollát, egy magányos evezőtollat. Mivel közel negyven évvel ezelőtt még láttam a területünkön magányosan dürgő túzokkakast, utánajártam a történetének. "Főbb eredeti fényképem van az 1936-1941-es évekből túzokvadászatról, főleg Katona Móric (a Felső-Csallóköz vadászati jogának egykori bérlője) hagyatékából. A túzok akkor még általánosan elterjedt volt a Csallóközben. Birtokomban van egy kép 1959-ből, amely valószínűleg az utolsó területünkön elejtett túzokkakast ábrázolja. ECY FÉNYKÉP 1959-BŐL A fényképen látott négy személyből már senki nem él, de vadászpályafutásom kezdetén a. három hazait közvetlenül ismertem. Az egyik volt az (jobb szélső), aki belőlem vadászt nevelt. A legidősebbel is sokat vadásztam, és egy felettébb értékes emlékem van tőle. A traktorista emlékére csak annyit, hogy a fia és az ükunokája jelenleg a vadásztársaim. A túzokvadász pedig nem más, mint Egon Gocár orvos, aki egy közelmúltban kiadott vadászkönyvben írt a történtekről. A könyv szlovák nyelven íródott, és a szerző sajnos közben átköltözött az örök vadászmezőkre, a jogutódok nagylelkűsége engedélyezte, hogy készíthetek belőle egy magyar kivonatot. Gocár doktor mint a korompai (Krompachy) kórház fiatal orvosa 1958 tavaszán véletlenül került a csallóközi Szentmihályfára, az ottani körzeti orvost helyettesítette. Mint szenvedélyes vadászt a helyiek egészségi állapotán kívül érdekelték az ottani vadászati lehetőségek is. Megismerkedett a helyi vadászgazdával, Farkas Lajossal, aki megígérte Gocámak, hogy a következő évben a vadásztársaságnak kiutalt rendkívüli engedély kvótájából lövet Gocárral egy túzokkakast. A többit hadd mesélje el a vadász: A HIÁNYZÓ ENGEDÉLY 1959. április 18-22., Szentmihályfa. Ma, ebéd után degeszre tömött hátizsákkal és a golyós puskámmal szállók fel a pozsonyi gyorsvonatra. (...) Dunaszerdahelyre orvos ismerőseimhez késő este, zuhogó esőben érkeztem. (...) Reggel az autóbusz már elment, ezért elkaptam az első alkalmas mentőautót, és elvitettem magam Szentmihályfára Farkas Lajos bácsihoz. Kedvesen fogadott, és hideg zuhanyként hatott rám a kérdése, hogy van-e engedélyem túzokra vadászni. Az ígért engedély nem létezett! Hátraarcot csináltam, lestoppoltam egy pékautót, és visszamentem Dunaszerdahelyre. Zaklatni kezdtem a Vadászati Védegylet elnökét, kitől annyit tudtam meg, hogy engedély még nincsen, valahol talán a minisztérium mezőgazdasági bizottságán lehet, és azt sem tudja senki, hogy mikor jön meg. Engedély tehát nem volt! Hétfőn korán reggel már húztam a csíkot Pozsonyba. A mezőgazdasági szakbizottságot gyorsan megtaláltam, mert taxival vitettem oda magam. Belső érzésből indíttatva kiválasztottam egy ajtót, amelyen bekopogtam. Kijött egy fiatal, ki tudja, milyen beosztású hivatalnok. Udvariasan elmondtam jövetelem célját, mire ő azt kérdezte: „Én is elmehetnék túzokot lőni?" „Persze természetesen, szívesen látjuk. Örülnénk, ha az elvtárs is eljönne" - mondtam nagy önbizalommal. „Na, várjon egy keveset!" Bement a szomszéd irodába. Tíz perc múlva egy papírral a kezében jelent meg. De nem ám akármilyen iratot hozott magával. Engedély volt 6 darab túzokkakas elejtésére! Ebéd után egy órakor már Dunaszerdahelyen voltam, kettőkor már Szentmihályfán. Gyorsan nekikészülődtünk, és máris indultunk. A terv az volt, hogy ki kell jutni Kispusztára, két napig ott fogunk túzokra vadászni. De hogyan jutunk ki? Bementünk a helyi ÉRSZ telepére. Ott megtudtuk, hogy traktorokkal trágyát szállítanak egy Kispusztához közeli helyre. Nagyon örülnénk, ha elvinnének bennünket. Ha másképpen nem megy, még azt is vállalnánk, hogy a trágyára ülünk. Egy fiatal traktorista kezdeményezéséből kifolyólag jó irányba fordult a sorsunk. Mosolyogva fogadott bennünket, s közben nagyon jó hírt közölt velünk. Sok túzokot látott, közel engedték őt magukhoz, és biztosan ott vannak még mindig. Elhangzotta verdikt- beülni! KAKAS A CÉLKERESZTBEN Nagyjából öt kilométer út után megláttam az első túzokcsapatot. Három tyúkot, a negyedik tyúk nagyjából kétszáz méterre volt tőlük, és hozzá közel dürgött egy kakas. Távcsövön át figyeltem, milyen lassan és nagy tisztelettel közelít a kakas a tyúkokhoz. A traktor a bokrok, és a fiatal fák takarásába húzódott, miközben én kiugrottam belőle. A puskát egy fa törzsének támasztottam és jó kétszáz méterre tőlem a túzokkakas ideális helyzetben sátorozott. Amint becéloztam őt, éreztem, hogy baj van. Olyan erős szél fújt, hogy a fiatal fa törzse hajlongott, ami a hozzátámasztott puska csövét vitte jobbrabalra, miáltal a célkereszt csárdást táncolt a túzokon és néha jóval mellette is. Mindent elkövettem, hogy találjak egy erősebb törzsű fát, és közben kísértett a gondolat, hogy visszamásszak a 4 Hobbi 2018. június MIS pillliagBl A mellékelt képen a bal szélen áll egy bajszos úr, Farkas Lajos bácsi, akivel későn bekövetkezett haláláig még én is évekig vadásztam együtt. Látszik a képen, hogy a bal hóna alól kikandikál egy rendkívül hosszú csövű duplapuska. Sokat láttam ezzel a puskával az öreget vadászni. Úgy lőtt, mint a vadászok legtöbbje, többször hibázott, mint talált. De amit meglőtt, ahhoz az utánkereséshez csak kevésszer kellett a kutya. Szárnyazott, törött lábú vad ritkaságszámba ment nála, nagyon tisztán vadászott. Mikor az öreg itt hagyott bennünket, a puskája hirtelen eltűnt. Sajnáltam az öreget, sajnáltam az eltűnt puskát, de sok év elteltével és nagyobb utánjárással a puskára sikerült rátalálnom. Még most sem értem, de minden
