Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-09 / 132. szám
PRESSZÓ ■ 2018. JUNIUS 9. www.ujszo.com egnépszerűbb művészeti ágban, a íollywoodi filmben fejezte ki ezt az llményanyagot. Vlegelégedettséggel tölti el az a büszkeség, amely a hollywoodi magyarok - például a tolcsvai születésű, eredetileg Fried Vilmosnak hívott William Fox vagy éppen a ricsei születésű, falusi szatócssarj, Adolph Zukor filmmogulok, a Paramount Pictures és a 20th Century Fox alapítói - hazai származására vonatkozik? Engem inkább az a bizonyos plusz érdekelt, ami előnyhöz juttatta az emigránsokat abban a nagy filmipari versenyben, amelyben ír, olasz, angol és egyéb nemzetiségű bevándorlók küzdöttek. Az első világháború éveiben és a megelőzőkben nagyon sok változás volt az amerikai filmben: ekkor alakult ki a sztárrendszer, formálódott a vágási struktúra, megfogalmazódott a rendező ma ismert szerepe, s tulajdonképpen azzal, hogy ezentúl például nem Bronxban és Floridában forgattak, maga Hollywood is megteremtődött. Ä változásokban nagy szerepe volt a közép-európaiaknak. Miért éppen ez a korszak foglalkoztatja? Részben ez a korszak foglalkoztat, de nekem igazából az 1930-as, 40-es évek amerikai filmjei a kedvenceim. Az 1939-es évet több szempontból mérföldkőnek tartják: akkor készült el a Hatosfogat, az Óz, a csodák csodája, az Elfújta a szél is. A technikai eszközök már adottak voltak. Persze a Casablanca és az Aranypolgár, az 1941-es évben bemutatott filmklasszikus is az aranykor terméke, és még sorolhatnánk Filmtörténész, de két éve esszéíróként is debütált: akkor jelent meg az Utazás Európa mélyére című kötete, idén az Orosz történetek került a könyvesboltokba. Minek tartja magát leginkább? Mindig is a film és az irodalom érdekelt egyenlő mértékben. De ha megpróbálnak beskatulyázni, hol filmesnek, hol fesztiválszervezőnek, hol filmtörténésznek, általában hagyom. Valójában irodalommal és filmtörténettel foglalkozom. A Bécs, Budapest, Hollywood kötetben nagy szerepet kap Erich von Stroheim osztrák-amerikai filmrendező és filmsztár, akit összeférhetedensége mellett aprólékosan megrajzolt karakterei, finom rendezői módszerei tettek ismertté. Ugyancsak említi a magyar André de Tóth nevét, aki 1939-ben, szinte egy év alatt öt sikeres filmet leforgatott Budapesten, majd emigrált, hogy változatos műfajú filmekből álló hollywoodi karriert építsen. Mi lehet annak a kiválasztódásnak az oka, amely lehetővé teszi, hogy egyes alkotók renoméja tovább éljen, másoké elhalványodjon? Ezt sok tényező befolyásolja. Egyebek mellett azért szervezzük a Budapesti Klasszikus Film Maratom, hogy visszahozzuk az igazi, élő klasszikusokat a köztudatba. Tematikus válogatásokkal, retrospektívekkel, előadásokkal, beszélgetésekkel, kísérőprogramokkal, változatos eszközökkel próbáljuk eljuttatni ezt a filmes örökséget a közönséghez. Érdekesen kell tálalni. Mindez nehéz feladat, ugyanakkor egyáltalán nem reménytelen, hiszen Olaszországban például az II Cinema Ritrovato fesztiválon és a lyoni Lumiere-fesztiválon tömegek néznek némafilmeket, felújított régi filmeket, s egyre markánsabb a cannes-i, berlini és velencei filmfesztiválokon is a klasszikusok jelenléte. Folyamatosan meg kell újulni, hiszen a film története is folyamatos megújulási folyamat. Elég csak Tarantinót említeni, aki sokszor Godard előtt tiszteleg: tele vannak a filmjei Godard-utalásokkal, de a Külön banda (Bande á part) című film több jelenete nem csak a Ponyvaregényben tér vissza, még a produkciós cégét is erről a filmről nevezte el. Szabó István Szerelmesfilmje pedig megidézi Hemingwayt és Radnótit is. Engem inkább az a bizonyos plusz érdekelt, ami előnyhöz juttatta az emigránsokat a nagy filmipari versenyben. Külföldi példákat hozott az imént. Komoly igény mutatkozik a klasszikus filmmaratonra Magyarországon is? Ezt a programsorozatot a tavalyi évben első alkalommal szerveztük meg, és nagyon szép sikere volt. Nagyjából nyolcvanszázalékos kihasználtsággal vetítettünk, ez azt jelenti, hogy a háromnapos programon ötezer nézőnk volt. Idén szeptember 4. és 9. között tartják a Budapesti Klasszikus Film Maratont. Mivel készülnek a korszak szerelmeseinek? » Névjegy Muszatics Péter 1976-ban, Keszthelyen született. A legnagyobb magyarországi filmfesztivál, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik főszervezője. Tanulmányait többek között a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a prágai FAMU-n végezte. Publikált a Vigilia, a Metropolis, a Forrás, és a Kommentár című folyóiratokban. Flárom könyve jelent meg: Utazás Európa mélyére (2016), Orosz történetek (2018), Bécs, Budapest, Hollywood (2018). Szabó Istvánnal kiemelten foglalkozunk. Felújított verziót vetítünk a Mephisto című Oscar-díjas alkotásából, ez káprázatos lesz. Műsorra tűzzük ebből a trilógiából a Redl ezredest is, a korábbi filmek közül az Apa, az Álmodozások kora és a Tűzoltó utca 25. című munkáit vetítjük. Katinka Faragó is ellátogat az eseményre, ő Bergman asszisztense, gyártásvezetője és a 70-es évektől a producere volt. Természetesen lesz egy közép-európai blokk, egyebek mellett Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című 2014-es filmjének próbáljuk meg felfejteni a motívumrendszerét és közép-európai utalásait. Foglalkozunk Ernst Lubitschcsal is, aki Andersont is inspirálta, A Grand Budapest Hotel stábjával több filmjét megnézette. Levetítjük Lubitsch magyar színdarabok alapján készült filmjeit, így a Trouble in Paradise címűt, amely A becsületes megtaláló című László Aladár-darabból, a Saroküzlet címűt, amely az Illatszertár című László Miklós-darabból készült James Stewart főszereplésével, és a Ninocska című, Lengyel Menyhért filmovellájából, Greta Garbo főszereplésével forgatott remek vígjátékot is. Bemutatjuk a közönségnek A zendai fogoly című filmet, amely Ruritániában játszódik, és megpróbáljuk majd körbejárni, mi is az a Ruritánia, ez a titokzatos, képzeletbeli közép-európai ország. Évek óta a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik főszervezője, emellett az ottani CineClassics programsorozat kurátora. Megtérül az itdadan nagy szervezőmunka? A harmadik CineFesten kapcsolódtam be a munkába, tehát a szeptemberi fesztivál számomra a tizenkettedik lesz. Ez csapatmunka, amelyben mindenkinek megvan a maga szerepköre. Minden évben a nulláról kell kezdeni az építkezést, de a befektetett munka többnyire megtérül. Legyen szó szakmai konferenciáról, egyedi vetítésekről, Juliette Binoche vagy Claudia Cardinale programjának megszervezéséről. Most, hogy május legvégén két új kötete, az Orosz történetek és a Bécs, Budapest, Hollywood is megjelent, háromkötetes szerző lett. Hogyan ír? Sokszor nehéz összeegyeztetni a munkámmal, mert akkor, ha az ember szervez, másfajta feladatot végez. Általában hónapoknak kell eltelniük, míg vissza tud rázódni az írás nyugalmat, magányt és aprólékos munkát igénylő világába. Ha olvasok, látok valamit, ahhoz, hogy újszerűén tudjak gondolkozni, időnek kell eltelnie. Ez olyasmi, mint a pálinka készítése, a gyümölcsszedés, az előkészítés, a lepárolás időigényes. .. Az orosz kultúra is legalább anynyira érdekli, mint az osztrák? Jobban meg akartam érteni Közép-Európát, azt pedig nem lehet az orosz történelem és néplélek megértése nélkül. Először Kijevben voltam, aztán néhány hetet Oroszország különböző városaiban töltöttem. Ekkor alakult ki bennem az Orosz történetek című könyv szerkezete. Személyes és töredékes akartam lenni. A nagybetűs orosz történelemről már annyit írtak — én csak történeteket rakok egymás mellé, és közben mindig kételkedem. Egyedül utazik? Nem mindegy, hogy kivel, menynyire jó útitárssal utazik az ember. Barátokkal és barátnővel utazni nagyon jó, természetesen. De igazán elmélyedni egy helyen talán csak egyedül lehet. Az írás revén új perspektívák nyílnak ön előtt. Vannak új úti célok is? Úti és írói célok is. Nagyon szeretem az esszé műfaját, már a nevében is benne van, hogy ez egy személyes kísérlet, ami Michel de Montaigne nyomán egy-egy gondolat egyéni megragadását teszi lehetővé. A regény és az esszé ráadásul nem is állnak olyan távol egymástól, sőt, éppen két nagy 20. századi osztrák író, Robert Musil és Hermann Broch - idézem őket a Bécs, Budapest, Hollywood című könyvben - tett kísérletet a két műfaj egyedi összekapcsolására. Személyesség, töredékesség és egyfajta összegzés, ilyesmit szeretnék én is. Mészáros Márton ÉRDEKESSÉG 17 Romy Schneider lánya anyját védi Megtévesztették a nézőket Romy Schneider lánya, Sarah Biasini felháborítónak tartja az anyjáról szóló, 3 Tage in Quiberon (Három nap Quiberonban) című filmet, amely szerinte hamis színben tünteti fel, például „hazug módon” alkoholistának állítja be az 1982-ben, 43 évesen elhunyt színésznőt. nehéz szakaszában, azután, hogy szakított férjével, Dániel Biasini francia-olasz újságíróval, lánya apjával. A filmben a tengerparti üdülőhelyen próbál megszabadulni szenvedélybetegségeitől. A legendás színésznő lánya, Sarah Biasini több francia sajtóorgánumnak is nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az alkotók Emily Atef franciairáni rendezőnő német-osztrák-ffancia koprodukcióban készült filmje, amelyet áprilistól vetítenek Németországban és június 13-tól Franciaországban, a színészlegenda utolsó, nevezetessé vált interjúján alapul, amelyet Romy Schneider nem sokkal halála előtt, 1981-ben adott a Stern német magazin riporterének Quiberon bretagne-i tengerparti üdülőhelyen. Az AFP szerint a valós tényekből ihletet merítő alkotás boldogtalannak és szertelennek, gyógyszer- és alkoholfúggőnek fesd le Romy Schneidert élete egy Romy és anyja, Magda Schneider Alain Delonnal 1959-ben Romy Schneider 1982-ben, 43 évesen hunyt el (Fotók: srrA/AP-felvétel) megtévesztik a nézőket, a film nem az édesanyjáról szól, és „számos olyan inszinuációt és célzást tartalmaz, amely merő hazugság”. Biasini szerint Romy Schneider nem elvonókúrára ment Quiberonban, mint azt a film sugallja, hanem a szokásos tengerparti gyógyüdülésre, amelyre más színésznőkhöz hasonlóan minden, évben elment, hogy például megszabaduljon a fölösleges kilóitól. Mint mondta, megbotránkoztatta, hogy a film kezdettől fogva célozgat az alkoholfuggőségre. ,A legsúlyosabb dolog, hogy a film alkoholistának állítja be anyámat, holott egyetlen rendező és egyeden színész, akivel együtt dolgozott, sem mondta soha, hogy problémái lettek volna az itallal” - jelentette ki az 1977-es születésű Sarah Biasini, aki maga is színésznő. Biasini szerint a film rosszindulatú, célja Romy Schneider lejáratása. Mindenekelőtt azt szeretné, „ha nem csinálnának pénzt abból, hogy hazugságokat terjesztenek”. Meg kell védenem az anyámat, mert fontos különbséget tenni kitaláció és valóság között - mondta. A Három nap Quiberonban sajtóanyagában a rendező elismeri, hogy kitalált elemekkel egészítette ki a (Stern-interjúban is szereplő) valós tényeket a főhős „hiteles” ábrázolása céljából - emlékeztet az AFP. A film indult a legutóbbi berlini filmfesztíválon és az idei Német Filmdíj nagy győztese volt, hét kategóriában nyerte el a „német Oscart”, egyebek mellett a legjobb filmként, a Romy Schneidert alakító Marie Bäumer pedig a legjobb női főszereplőként. (MTI)
