Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-09 / 132. szám

16 INTERJÚ PRESSZÓ ■ 2018. JÚNIUS 9. www.ujszo.com I J I- -y klasszikus H (Jy budai étte­­^ ■*r remben, a t /rf Remizben ebédelünk. A Bees, Budapest, Hollywood című legújabb film­­történeti tárgyú könyvét a bé­csi Café Sperl részletes bemuta­tásával kezdi. Miként bukkant rá a kultikus kávéházra, amely néhány éve a Veszélyes vágy című David Cronenberg-filmben is feltűnt? Húsz-huszonöt éves koromban sokat jártam Becsbe, azóta fontos helyszín, viszonyítási pont szá­momra. Pontosabban fogalmazva, az osztrák kultúrához kapcsolódva tanultam meg úgy-ahogy németül. Talán jó, ha az embernek két iden­titása van. Remek, hogy magyar vagyok, de a tízes éveim végétől bennem élt annak a vágya, hogy jól, igazán mélyen megismerjek még egy kultúrát és népet. Ez lett az ósztrák, nyilván amiatt is, mert Ausztria közel van, részben pedig azért, mejrt édesanyám családja félig osztrák. Azt hiszem, azzal, hogy mennyi kapcsolódási pont van Ausztria és Magyarország kö­zött, a magyarok nincsenek igazán tisztában, illetve furcsa, felemás módon — igaz, egyre csökkenő módon - a zsigereikben még min­dig él a kuruc-labanc szembenál­lás, pedig az idő már lényegében 1867-ben meghaladta ezt. Szóval egyre mélyebbre kerültem az oszt­rák kultúrába. Ehhez hozzátett az is, hogy rengeteget jártam például a Burgtheaterbe, a Theater an der Wienbe, az Operába, a Józsefváro­si Színházba. Megszerettem a bécsi közeget, talán amiatt, hogy úgy kezdtem érezni, túl lehet lépni a budapesti viszonyokon. Bécsnek, bár évtizedek óta egy kis ország fő­városa, mérhetedenül nagy a kul­turális öröksége. Egy huszonéves számára pedig ennek az igazi át- és megélése sokat jelenthet. És a Café Sperl, ahol Egon Schielének, Oskar Kokoschkának és Lehár Ferencnek is törzsasztala volt, mikor került a látóterébe? Sok kávéházat ismerek és kedvelek Bécsben, de ez kezdettől szimpati­kus volt a maga lerobbantságával, slamposságával, egyéni hangulatá­val. A Sperlben a legkülönbözőbb újságokat lehet olvasni, ez nagyon szimpatikus. Az élet megélésének módját kínálja. Kávéházi alkatnak tartja magát? Nem, de néha szeretek kávéházak­ba járni. Muszatics Péter: „Remek, hogy magyar vagyok, de a tízes éveim végétől bennem élt annak a vágya, hogy jól, igazán mélyen megismerjek még egy kultúrát és népet." (Fotó: Katharina Wagner) Közép-Európa feltérképezése Muszatics Péter filmtörténész meg szeretné érteni a valódi Közép-Európát: Orosz történetek címmel esszéfiizérben az orosz népiélek, Bécs, Budapest, Hollywood címmel megjelent munkájában pedig a térség filmtörténeti öröksége után kutatott. Filmfesztivál-szervezőként úgy látja, igenis van igény a klasszikusokra. A Café Sperl. 1880-ban nyitották meg, törzsvendégei a közeli Theater an der Wien művészei és zenészei voltak, de Lehámak is törzsasztala volt ott. (Fotó: Shutterstock) Kiveszőben van a kávéházi élet, amelyet a Bécs, Budapest, Holly­wood című kötetében „alfele zár­ványként” említ? Bizonyos értelemben igen. Kicsit a barokk szalonnak a demokratizált változata a kávéház, legalábbis az osztrák-magyar kultúrában, de persze máshol - különösen Párizs­ban, Londonban — is. Közösségi tér, ahol az ember látni akar, és magát is láttami akarja. Egy ká­véházban emberekkel lehet talál­kozni, meg lehet beszélni, hogy mi történt a világban. Ez egyébként egy romkocsmában is megvan, csak másképpen. Hozzá kell tenni, a Sperlhez hasonló bécsi kávéhá­zak abban különböznek néhány budapesti kávéháztól - például a Centráltól és a New Yorktól -, hogy nem méregdrágák: nem csak azoknak a turistáknak vannak fenntartva, akik megcsodálnák a díszes, felújított berendezést. Pont azért, mert slampos és élettel teli, leginkább a bécsiek járnak oda. És mivel nem őskövületek, sok fiatal vendégük van. Úgy látja, a barokk, amely a tel­jesség megragadására épül, to­vább él Közép-Éurópában, mel­lesleg a hollywoodi film gyöke­reiben is tetten érhető. Miben látja leginkább a barokk „rene­szánszát”, hogy enyhe képzavar­ral kérdezzek? Azt gondolom, a barokk volt a nyugat-európai kultúrában az a stílus, amely utoljára megkísérelte a világ rendjét, a totalitás eszményét helyreállítani. Komplexen elmon­dani, mién vagyunk a világban, mi a szerepünk benne, és mindezt hogyan tudjuk formailag kifejezni. A barokk természetesen Olaszor­szágban és Franciaországban is je­lentős volt, de a színházi vonulata Bécsben egyre jelentősebb lett. Ér­tem ez alatt azt, hogy a színpadon nagyon markánsan jelent meg itt a barokk - ebben persze az itáliai ha­tásnak is nagy szerepe van. Ez volt az a kultúra, amely talán utolsó­ként törekedett a totalitásra. Aztán fragmentálódott a kontinens. A lé­nyeg az, hogy úgy látom, a barokk, leszállva a tömegkultúrába, valami­képpen Bécsben megmaradt. A leg­jobb bulvárdarabok, néhány jobb népszínmű és operett még a 19-20 század folyamán, a monarchia ösz­­szeomlásáig képes volt kifejezni a barokkos életérzést. És ez másfajta gondolkodásmódot igényel, hiszen nem nemzeti gondolkodásmódról van szó. Mennyiben? Például egy cseh vagy magyar másként gondolkodott akkor is. Bizonyos időszakban a nemze­ti színjátszás, a nemzeti dráma, a nemzeti opera megteremtése volt a cél számukra. A barokk nemzetek fölötti. A monarchia soknemze­tiségű volt, 1918-ig a legnagyobb kiterjedésű ország volt Európában. Kellett néhány mű vagy műfaj, amit mindenki megért. Ékkor ala­kult ki a tömegkultúra. A hangsú­lyosan nemzeti színművek mellett talán leginkább a bulvárdarab és operett volt az, ami a népszínművet kiszorítva a 19-20. század forduló­ján a legmeghatározóbb műfaj lett a birodalomban. Ezek szinte csodát hajtottak végre: meg tudták érinte­ni Krakkótól Fiúméig, Innsbruck­tól Lembergig a legkülönbözőbb nézőket. Lehár műve, A víg özvegy, amely a Bécs, Budapest, Holly­wood fókuszában áll, fenomenális siker lett: tódultak rá a hierarchi­kusan tagolt társadalom különböző nemzetiségű nézői. Mennyire elfogadott ez a véleke­dés a filmes diskurzusban? Az, hogy Ausztriát meghatározza a barokk öröksége, közkeletű vé­lekedés. Claudio Magris, Milan Kundera, Konrád György és mások ezt már megfogalmazták. Részben ebből a barokk gyökerekből is ere­dő bécsi-budapesti tömegkultúrá­ból született meg a hollywoodi film — ez gondolatmenetként újdon­ságnak számít. Nyilván érdemes elolvasni a könyvemet ahhoz, hogy ez a több oldalon kifejtett gondo­latmenet világos legyen. Az ördög a részletekben van - és a könyvben. Miért látja úgy, hogy a soknem­zetiségű Közép-Európa öröksége meghatározóbb, mint a zsidó mentalitás a Hollywood alapjait lerakó európai filmpioníroknál? Az An Empire of Their Own - How The Jews Invented Holly­wood című szakkönyvre is hivatko­zom a munkámban. Neal Gabler kötete remek és inspirativ munka, de úgy érzem, ezeknek az emig­ránsoknak nemcsak a zsidósága formálta a világképüket, hanem a bécsi-közép-európai tömegkultúra is, amelyet említettem. Emellett az emigránsok rengeteg mindent Például egy cseh vagy magyar másként gondolkodott akkor is. megéltek a 20. század első felében: az első világháborút, amely borzasz­tó kegyeden volt az előző mintegy száz békeév után, a monarchia ösz­­szeomlását, utána a forradalmakat, egy fasizálódó, jobbra tolódó Kö­zép-Európát. Mindez mély életta­pasztalathoz juttatta őket: volt, aki a magas művészetben, s volt, aki a

Next

/
Thumbnails
Contents