Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-07 / 130. szám

161 ■ Tündérkerti ovisok a medencében BESZÁMOLÓ Úszás-előkészítő tanfolyamon vettek részt a gutái Tündérkert óvoda ovis gyermekei. Idén ta­vasszal ismét útra keltünk, hogy néhány nagyobbacska ovisunk a komáromi fedett uszoda úszás­­előkészitő tanfolyamán vegyen részt. Az akcióink során mindent megteszünk azért, hogy a gyer­mekek sok-sok információval, is­merettel gazdagodjanak, jól érez­zék magukat, fejlődjenek képes­ségeik és készségeik - ezúttal is erre törekedtünk. Az úszás kez­deteinek elsajátítása mellett a gyerekek sokat tanultak az uta­zásról, az utazás biztonságáról, az uszodáról, az önkiszolgálásról, az önállóságról és nem utolsósorban önmagukról. Az idei évben az óvodánk Brün­ni téri részéről negyven gyermek­kel vágtunk neki a nagy kaland­nak. A tanfolyamot a gyermekek Bé­­ber Károly úszásoktató vezetésé­vel és az óvoda pedagógusainak felügyelete alatt teljesítették, büszkén mondhatom, hogy moso­lyogva és jókedvvel. Sajnálkoz­tak, hogy rövid volt a tanfolyam, szerettek volna még maradni, pár napig még pancsolni. Az autó­buszban útban hazafelé pedig ar­ról beszéltek, hogy jövőre is jön­nek, szeretnének megtanulni „iga­zán” úszni, mint a nagyok. Az óvoda következő évi tervei­ben biztosan szerepelni fog az úszás-előkészítő tanfolyam, mert szeretnénk a gyermekeknek meg­mutatni az egészséges életmód ilyen lehetőségét is. Magyarics Szépe Ildikó óvónő Nagy kedvvel sajátították el a gútai Tündérkert ovisai az úszás alapjait (Fotó: GTO) ISKOLA UTCA Magyar kollégium Pozsony szívében Második óvót zárja a Pozsonyi Magyar Szakkollégium, amely a napokban felvételt hirdetett az új akadómiai évre. A főváros központjában levő intézményben a szállás mellett képzéseket kínéinak az egyetemistáknak. Diákszálló és oktatási intézmény egyben. A szakkollégium hungari­­kum, Magyarországon minden je­lentősebb egyetem mellett több ilyen intézmény is működik, ám Szlová­kiában csak két éve indult a képzés az első hazai bentlakásos szakkol­légiumban. Az intézmény Pozsony belvárosá­ban található, gyalog pár percre a leg­fontosabb egyetemektől, könyvtá­raktól. Fekvése mellett nagy előnye a felszereltsége. Minden kétágyas, tá­gas szobához tartozik fürdőszoba és vécé, így egy-egy lakóegység inkább egy felújított garzonlakásra hasonlít, mintsem klasszikus intemátusra. „Vendégeink első reakciója általában az szokott lenni, hogy bárcsak az én időmben lett volna ilyen kollégium!” - fűzi hozzá Mózes Szabolcs, az in­tézmény igazgatója. A szakkollégium lényege mégsem az ingatlanban, hanem az átadott tu­dásban és a közösségépítésben rejlik. A szakkollégium tagjai a pozsonyi egyetemeken tanuló magyar diákok. Ok, amellett, hogy az intézményben laknak, a kollégium által szervezett képzésekben vesznek részt. „Két­­három évtizede nagyon keveseknek adatott meg a diploma, ma az érett­ségizők többsége egyetemre jár. így önmagában a diploma már nem ga­rantál semmit, előtérbe kerülnek a pluszképességek és azok a készsé­gek, amelyeket a munkaerőpiac igé­nyel” - véli az igazgató. A képzést is ehhez igazítják. A szakkollégium lényege az átadott tudásban és a közösségépítésben rejlik (Fotó: PMSZ) | Szemeszterenként két kurzus várja a diákokat, az egyik készség­­fejlesztő. A retorikaképzésen a di­ákok elsajátíthatják a beszédírás, a prezentációkészítés technikáit, aminek már az egyetemen nagy hasznát veszik. Fontos a diákok nyelvi képzése, a világnyelvek mel­lett az intézmény hallgatói kérésre választható foglalkozásként szlo­vák konverzációs órákat is kínál. A képzések mellett sok diák szá­mára fontos, hogy magyar közös­ségben laknak, és érdekes, fontos emberekkel ismerkedhetnek meg. A szakkollégium célja a felvidéki ma­gyar értelmiség utánpótlásának biz­tosítása. Az intézmény nagy hangsúlyt he­lyez az önkormányzatiságra, a kur­zuskínálat összeállításakor a tagság véleménye is fontos volt, az előadá­sok, vitaestek témáit pedig általában a diákság határozza meg. A diákön­kormányzatnak fontos szerepe van a most kezdődő felvételin is. „Az írásbeli kérdéseit mi állítot­tuk össze. Mindenki küldött nyolc­nyolc kérdést, és többfordulós egyeztetés után választottuk ki azo­kat, amelyek a kérdőíven szerepel­nek” - mondta Csápai Adám, a diá­könkormányzat elnöke, a Közgaz­daságtudományi Egyetem másod­éves hallgatója. A szóbeli felvételin a „vizsgabizottság” felét szintén a diákok adják, akiknek így döntő szavuk van abban, kik lesznek szeptembertől a szakkollégium új tagjai. A felvételi abban is különleges, hogy ajelentkezési ívet online lehet kitölteni, az ív a szakkollegium.sk oldalon érhető el. A sikeres jelent­kezőket szóbelire várják, több idő­pontból lehet választani. Az intézmény azok jelentkezését várja, akik szeptembertől valamely pozsonyi egyetem első-, másod­vagy harmadéves hallgatói lesznek. Jelentkezni június 30-ig lehet elektronikusformában. (p-m) Iskolájuk nagy balladáját választották ki a felsőszeli tanulók A felsőszeli Széchenyi István Alapiskolában a szövegértés és az olvasás megszerettetése fontos célkitűzés, ezért Moro­­vics Ibolya kidolgozta az Isko­lánk Nagy Könyve pályázatot a felső tagozatosoknak. Ez a különleges projekt hetedik éve folyik az iskolában. Évente más-más műfajban dolgozzák fel a tanulók a „legnagyobb és legkedvesebb” művet. Ezúttal a pályázat az Arany-év kapcsán a balladák közül várta a je­löléseket. Az évfolyamok kiválasztották a számukra legszebb balladát, s mi­után alaposan megismerkedtek vele, képes bemutatót készítettek róla, melyben a jelölést indokolták. A fel­adatok között szerepelt egy plakát elkészítése is, mely szintén a mű nagyszerűségét hivatott bizonyítani. Egy találó csapatnévre is szükség volt, melynek értelmezése, jelentése szintén fontos részét képezte a pont­szerzésnek. A ballada dramatizált feldolgozása volt a legnehezebb és leglátványosabb feladat. Az ötödikesek a Szondi két ap­­ródját választották Nogely Mónika felkészítő vezetésével. A hatodiko­sokat A walesi bárdok bűvölte el, két felkészítőjük, Morovics Ibolya és Vanko Erika segítette őket. A hete­dikben a Vörös Rébék tetszett a ta­nulóknak, Vanko Erika készítette fel a tanulókat. A 8. osztályban a Te­temre hívás fogta meg a gyerekeket, őket Morovics Ibolya irányította. A 9. évfolyam az Ágnes asszony című balladát választotta, a felkészítés­ben osztályfőnökük, Jakubecz Már­ta segített. Az osztályokban igazi csapat­munka folyt az elmúlt hónapokban. Ötleteket soroltak, válogattak, meg­beszélték a kivitelezést, szétosztották a feladatokat, zenei aláfestést keres­tek, szövegeket tanultak, díszleteket készítettek, festettek, ragasztottak. Felsorolni is nehéz, mennyi mindent kellett megtervezni, megvalósítani, hogy a választott balladát a zsűri előtt úgy mutassák be, hogy hiteles legyen a bizonyítás, s az ő balladájuk legyen a nyerő. Ä vetélkedésben megmutatkozott az osztálytársak egymásra figyelése, a másik segítése, az összmunka fon­tossága. A próbák vidám hangulata, sok felejthetetlen pillanata a bemu­tatón csúcsosodott ki. A közönség lé­legzetvisszafojtva hallgatta a beszá­molókat, figyelte a bemutatókat, néz­te a jeleneteket. Varázslatos játék folyt a színpadon, a tanulók meggyő­ző előadásai után sokan a szemüket törülgették, annyira a jelenetek hatá­sa alákerültek. A zsűri figyelembe vette a kreati­vitást, a látványt, a díszlet ötletessé­gét, a tánc- és dalbetéteket, a szép ki­ejtést, a mondanivaló hatásos meg­jelenítését. Nehéz volt a döntés, vé­gül a nyolcadikosok által választott Tetemre hívás nyerte el az Iskolánk Nagy Balladája címet. A többiek sem mentek haza üres kézzel, több külön­­díj is gazdára talált. Ezek a követke­zők voltak: 5. évf.: Ötletes bemutatkozás (Ali express); szép színpadi beszéd (Hor­váth Viktória); legjobb színpadi kel­lék (a két koboz) 6. évf.: A mű kreatív feldolgozása; a legjobb fiú mellékszereplő (Takács Krisztián); a legjobb díszlet; a leg­látványosabb koreográfia 7. évf.: Legjobb prezentáció; a leg­jobb mesélő (Hagony Zoé); a legjobb lány mellékszereplő (Mihalovic Ve­ronika); a legötletesebb színpadkép; a népies elemek legtudatosabb megje­lenítése 8. évf.: Legötletesebb plakát; leg­jobb fiú főszereplő (Kovács Tamás); legjobb lány főszereplő (Lénárt Dó­ra); legmeggyőzőbb előadásmód (Bedecs Patrik); legjobb jelenet 9. évf.: Legművészibb plakát (Ta­kács Rebeka Lili); legtalálóbb zenei aláfestés; leghitelesebb szereplő (Ja­­lili Linda) Az értékelésben a Diákparlament zsűrije is részt vett, a felnőttek dön­tése megegyezett a tanulókéval. Az Iskolánk Nagy Balladája cím kihir­detésekor a jelenlévők hatalmas tapsa is jelezte, hogy ők is egyetértenek az eredménnyel. A nyertes csapat egynapos tanul­mányútra mehet Győrbe. A többi kü­löndíjas csapat természetismereti na­pon piheni ki a felkészülés izgalmait. Az egyéni díjazottak tárgyi jutalmat is átvehettek. Köszönet a projekt megálmodójá­nak és a felkészítőknek. Az iskola­­vezetés is szívén viseli e pályázatot, messzemenően motiválja és támo­gatja a pedagógusokat ezen a téren. A projekt nemcsak az olvasást népszerűsíti, hanem a közös munka örömét is adja a gyerekeknek. Mivel az egész osztály bekapcsolódik a ké­szülődésbe, jobban megismerik egy­mást, érzik, hogy fontosak a közös­ségben, mert mindenki segítségére, tudására szükség van, hogy elérjék a a céljukat. Mészáros Magdolna A nyolcadikosok által választott Tetemre hívás lett a győztes ballada (Fotó SZiAi)

Next

/
Thumbnails
Contents