Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-07 / 130. szám

/vww.ujszo.com | 2018. június 7. ISKOLA UTCA 117 Biztos szakmai alapok, élő idegennyelv-tudás Bécsben jártak a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia diákjai (Fotó: NKA) Öregdiákok köszöntése a komáromi Ipariban Iskolánk - a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia - idén is megteremtette a lehetőséget, hogy a harmadik évfolyam diékjai betekintést nyerhessenek egy nemzetközileg ismert és elismert vállalat, az LKV Walter mindennapjaiba. Kiváltképp fontos szerepet tulaj­donítunk annak, hogy a tanulók mi­nél többet lássanak a világból, ami segítséget nyújthat abban is, hogy megfelelő módon alakítsák jövőké­püket. A mai munkaerőpiac rugal­mas, határozott, megbizható fiata­lok után kiált. Az érettségi után munkatapasztalat nélkül helytállni és bizonyítani nagy kihívás. Min­den bizonnyal előny, ha az iskola­padot elhagyva az elméleti tudás mellé sikerül némi tapasztalatot szerezni, képet kapni arról, hogyan lehet a nagybetűs életben boldogul­ni. Tanulmányi kirándulásunkon a vállalat bemutatása mellett a ha­gyományokhoz híven felvételi be­szélgetésre is sor került. A felvételi beszélgetést tudatos felkészülés előzi meg. Életrajzot és motivációs levelet készítünk német nyelven, az interjú lehetséges kérdéseit is meg­beszéljük. Diákjaink között évről évre akad olyan szerencsés, aki a nyári szünidő alatt Bécsben végez­het háromhetes szakmai gyakorla­tot, a legjobb nyelvi képességekkel rendelkező diákunk pedig a sikeres érettségi után a vállalat teljes értékű munkatársa lehet. Ehhez természe­tesen elengedhetetlen a német nyelv tökéletes ismerete. A német nyelv az utóbbi években az iskolákban mellékvágányra ke­rült, az órarendben főként második idegen nyelvként szerepel. Azért, hogy diákjaink a jövőben is bátran kipróbálhassák a német nyelvi kész­ségüket a szomszédos Ausztriában, a második idegen nyelvet emelt óra­számban tanítjuk. A nyelv nem csak puszta nyelvtan és olykor tényleg unalmasnak tűnő feladatok sorozata, amivel a tanuló a tanítási órákon találkozik. A nyelv élő nyelvi eszköz, mely segít a bol­dogulásban, ezért lényeges, hogy a fiatalokban kialakuljon a nyelvta­nulás iránti igény. Igyekszünk min­den lehetőséget kiaknázni, mely se­gíti a diákok figyelmét felhívni a né­met nyelv fontosságára. Tökéletes példa volt erre ez a céglátogatás és az azt követő közös séta Bécs belváro­sában, ahol megtekintettük a közis­mert nevezetességeket. Mészáros Katalin nyelvtanár Június 2-án, szombaton a komá­romi Ipari Szakközépiskola jeles rendezvénynek adott otthont. Szá­lai Erika mérnök, igazgatóhelyet­tes szervezőmunkájának eredmé­nyeként 120 öregdiák vehette át az iskola plakettjét, valamint az arany­­, illetve gyémántmatúra oklevelet. Vetter János mérnök, iskolaigaz­gató ünnepi beszédét az öregdiá­kok megemlékezései követték. Nosztalgiával és szeretettel emlékeztek az ötven, illetve hat­van évvel ezelőtti alma materre, a tanításra, tanáraikra és végül, de nem utolsósorban felelevenedtek a régi diákcsínyek is. A rendez­vényt az iskola tanulóinak műsora tette színesebbé. Az ünnepélyes megemlékezés után baráti be­szélgetésekkel tarkított, meghitt hangulatú állófogadás követke­zett. A komáromi Ipari Szakközép­­iskola évente megemlékezik az öt­ven, illetve hatvan éve érettségi­zett öregdiákjairól. Ennek a szép hagyománynak a szellemében nyílik ki minden év júniusának el­ső szombatján az iskola kapuja, megállítva a szárnyaló időt, fel­idézve az ifjúság, a diákélet cso­daszéppillanatait. Dr. Tóth Katalin Idén 120 öregdiák vette át az iskola plakettjét, valamint az arany-, illetve gyémántmatúra oklevelet Vetter János iskolaigazgatótól és Szalai Erika mérnök, igazgatóhelyettestől (Fotó: isz) A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Ta­nulmányok Karának dékánja pótfelvételi eljárást hirdet nap­pali tanulmányi prog­ramokra alapkép­zésben. A következő szakok közül választhatsz: óvodapedagógia - ha sze­reted az incifinci pókfit, az origamit vagy a bábozást, és óvó néniként vagy óvó bácsi­ként felkészülten és kreatí­van szeretnél kisgyerekekkel foglalkozni; MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM tanári szak (szakpárosítás­­ban) - ha olyan magyartanár szeretnél lenni, akinél nem ciki az anyanyelvjárás hasz­nálata, tudja, miért mondunk itthon párkit, otthon virslit, és ráadásul kedvenc olvas­mányaival együtt tanítja a klasszikusokat; Pótfelvételizz a KeTK-re! MAGYAR-SZLOVÁK KÉTNYEL­VŰ ÜGYVITELSZERVEZÉS - ha magyarul és szlovákul (plusz angolul) is szeretnéd elsajátí­tani a hivatali kommunikáció és levelezés csínját-bínját, hogy kétnyelvű ügyvitelszer­vezőként magánvállalkozá­sokban vagy a helyi önkor­mányzatnál megbízhatóan és sikeresen közvetíthess a két nyelv között; KÖZÉP-EURÓPAI AREÁLIS TA­NULMÁNYOK - ha olyan kultu­rális szakember szeretnél len­ni, aki ismeri a szomszédos országok nyelvét és kultúrá­ját, és érzékeny az etnikailag vegyesen lakott területek együttélésének problémáira. Innen még szóvivő is lehetsz! 0 0 0 0 0 Akkor mire vársz még? A második esély A jelentkezési íved 2018. augusztus 15-ig küldd elektronikus vagy nyomtatott formában. További információkért hívj: +421 37 6408 860, vagy kattints ide: https://www.fss.ukf.sk/hu/studium DPI 80439

Next

/
Thumbnails
Contents