Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-05 / 103. szám

2 I KÖZÉLET 2018. május 5.1 www.ujszo.com A szólásszabadságért tüntettek IBOS EMESE MACSICZA MÁRK Pozsony. Mintegy huszonötez­ren, más források szerint tíz­ezren emlékeztek meg a fővá­rosban a meggyilkoltján Ku­­ciakról és Martina Kuinírová­­ról. A Tisztességes Szlovákiá­ért kezdeményezés újabb tiltakozó megmozdulásán a közmédia normalizációja volt a másik fontos téma. A Tisztességes Szlovákiáért és a Nekünk Nem Mindegy kezdemé­nyezés a Ján Kuciak és Martina Kusnírová emlékére szervezett tün­tetést a Szlovák Rádió épülete elé hirdette meg. Hozzávetőleg mint­egy 2-3 ezres tömeg gyűlt össze, mely a megfordított piramis elől a Széplak utca érintésével vonult az Sznf térre. Itt a többezres tömeg tapssal, füttyszóval és különböző jelszavak skandálásával fogadta a vonulókat. Zengett az „Előrehozott választásokat!”, az „Elég volt a Smerből!” a „Ficót dutyiba!” és a „Mondjatok le!”. A szólásszabadságért Kilenc hét telt el Ján Kuciak és Martina Kusnírová brutális meggyil­kolása óta, a két fiatal ma kötött vol­na házasságot - ezzel vette kezdetét a tiltakozó megmozdulás. A Tisztes­séges Szlovákiáért kezdeményezés tagjai elismételték követeléseiket, mely szerint a politikának a polgáro­kat kell szolgálnia, elutasítják az nor­­malizációt az RTVS-ben és előreho­RÖVIDEN Döntöttek Vadala kiadatásáról Kassa. Jóváhagyta a Kassai Ke­rületi Ügyészség ügyésze tegnap Antonino Vadala olasz vállalko­zó kiadatását Olaszországba, a férfi ellen kábítószerekkel való kereskedelem gyanúja miatt adott ki európai elfogatóparan­csot a velencei bíróság. A döntés ellen nem lehet panaszt benyúj­tani, a gyanúsítottat tíz napon belül kell átadni az olasz hatósá­goknak. (TASR) Újratárgyalják a rendőrök ügyét Kassa. Törölte tegnap a Kassai Kerületi Bíróság a roma gyer­mekeket bántalmazó rendőröket felmentő ítéletet, s az ügyet visszautalta a járási instanciá­nak újratárgyalásra. Az indok­lásban az áll, hogy az alacso­nyabb szintű instancia nem vé­gezte el megfelelően és kielégí­tően a bizonyítási eljárást. A ki­lenc férfi és egy nő ellen a fő­ügyészség emelt vádat hivatali jogkörrel való visszaélés ügyé­ben, illetve négy esetben zsaro­lás ügyében is. A rendőröket 2015 februárjában egyszer már felmentették, de az ügyész fel­lebbezése után a kerületi bíróság semmissé nyilvánította az ítéle­tet. A vád szerint a vád szerint a tíz rendőr 2009 márciusában bántalmazta a roma gyereket egy kassai rendőrkapitánysá­gon. (SITA) Ategnapi tüntetés a Szlovák Rádiótól indult (TASR-feivétei) zott választásokat követelnek. A tün­tetésen több napilap és hetilap fő­szerkesztője, újságírója kiállt az RTVS-ben dolgozó kollégáik mel­lett. Balog Beáta, a Sme napilap fő­szerkesztője arról beszélt, hogy Ján Kuciak halála óta gyakorlatilag sem­mi sem változott. Gyilkosait nem ta­lálták meg, az új ságírók helyzete nem javult, sőt elkezdődött a normalizá­­ció az RTVS-ben. Balog Beáta em­lékeztetett két nemzetközi szervezet jelentésére is, melyben a független sajtó fontosságát hangsúlyozták, il­letve bírálták a politikusoknak az RTVS híradására kifejtett nyomását. Válaszokat várnak A tüntetés szervezői számos kér­dést intéztek a kormány képviselői­hez. „Mit kezd a kormánykoalíció kormányuk botrányaival? Miért la­kik Robert Fico még mindig az adó­csaló Ladislav Bastemák lakásá­ban? Gabriela Matecná miért nem vállalja a felelősséget a mezőgazda­­sági földek körül kialakult botrá­nyokért? Mi itt maradunk és választ várunk a kérdéseinkre” — közölte Karolina Farská és Juraj Seliga szer­vező, azzal, hogy a rendőrség és az ügyészség továbbra sem szerezte vissza a polgárok bizalmát. A tüntetést számos polgári kezde­ményezés és csoportosulás, köztük a kulturális élet képviselői, illetve a gazdákat képviselő szervezetek is tá­mogatták. Valamennyien a korrupció felszámolásról beszéltek, kiálltak az újságírók mellett, és változásokat kö­veteltek. A tüntetésen számos önkén­tes gyűjtötte az aláírásokat az előre­hozott választásokért. A főváros mellett az ország más te­lepülésein is voltak kormányellenes tüntetések. Tiltakoztak Epeijesen, Homonnán, Turócszentmártonban, a részvétel ezekben a városokban csak néhány száz fős volt. „Nincs cenzúra" Két órával az újabb fővárosi tün­tetés előtt Jaroslav Rezník (SNS- jelölt) és a közmédia publicisztiká­ért és híradásért felelős vezetői is megszólaltak a közmédiában az utóbbi hetekben történt elbocsátá­sokról, nyílt levelekről. Rezník tegnap ismét kijelentette, hogy a közmédia szerkesztői szabadon dolgoznak, politikai nyomásgya­korlás nélkül. „Határozottan eluta­sítjuk a normalizációról és cenzú­ráról szóló állításokat” - jelentette ki az igazgató. Szerinte valaki éket akar verni a jelenlegi vezetés és a szerkesztők közé. Rezník szavait a vezetés többi tagja is igyekezett megerősíteni. Petra Stano Mat’asovská, a rádió híradásért fe­lelős főszerkesztője szerint a nyílt levelet megfogalmazó újságírók bedőltek kollégáik valótlan állítá­sainak. Hana Lyons, a tévé híradá­sának vezetője állította, nem azért váltak meg a híradó négy külsős szerkesztőjétől, mert azok kritiku­san fogalmaztak feletteseikről, és hangot adtak a véleményüknek. „Nem fogom részletezni, hogyan zajlott le a négyszemközti beszél­getés. Az okokat közöltem velük, nem fogom minősíteni azt sem, amit ők nyilvánosságra hoztak ezzel kapcsolatban” - közölte Lyons. Koncerttel emlékeznek Ma Martina Kusnírová szülőfalu­jában a két fiatal emlékére emlék­misét tartanak, illetve Michal Kascák, a Pohoda fesztivál szerve­zője számos elismert hazai művész részvételével szervez koncertet. Korhatárplafon: nagyon sok múlik a feltételeken ÖSSZEFOGLALÓ Alkotmánytörvényben szabná meg a Smer a nyugdfjkoratár plafonját. Robert Fico három változatot említett, de hajlandó a tárgyalásra a többi párttal. Azt ő is elismeri, hogy a plafon bevezetése nem lenne olcsó. Pozsony. Bizonyos feltételek mellett a két másik kormánypárt és az ellenzék egy része is kész elfogadni a legnagyobb kormánypárt által java­solt korhatárplafon bevezetését. A Híd előbb alapos elemzést akar, látni szeremé, hogy milyen pénzügyi és egyéb hatásai lesznek a törvénynek. „A korhatár befagyasztása mellett erősíteni kell a családpolitikát is, mert hosszú távon ez rontja leginkább a nyugdíjrendszer stabilitását, befo­lyásolja a nyugdíjak összegét” - ma­gyarázta Bugár Béla, a Híd elnöke. Milyen rendszer lesz? Arról is egyeztetni akarnak, hogy a plafon eléréséig, vagyis mintegy 2037-38-ig marad-e a nyugdíjkor­határ meghatározásának jelenlegi módja. Most a várható életkor alap­ján évente határozzák meg az emelés mértékét. „Az is elképzelhető, hogy lassabb legyen az emelkedés gyor­sasága, például évente ne két hónap­pal, hanem csak eggyel emelkedjen a határ - mondta lapunknak a Híd el­nöke. - Készek vagyunk tárgyalni a témáról, de szélesebbre nyírnánk a témát.” A párt már korábban is ja­vasolta, hogy olyan rendszert hoz­zanak létre, amelyben legalább már 5 évvel a korhatár elérése előtt pon­tosan meghatározható a nyugdíjba vonulás időpontja. A Híd felvetheti azt is, hogy az alkotmány védje a má­sodik nyugdíjpillért is. Nők előnyben Az SNS határozottan támogatja a nyugdíjkorhatár befagyasztását, de a nőknek kedvezményt akar elérni. „Ha megegyezünk 64 vagy 65 év­ben, akkor a nők egy évvel korábban menjenek nyugdíjba” - jelentette ki Andrej Danko pártelnök. Ezt a le­hetőséget Robert Fico sem zárta ki. Az alkotmánytörvény elfogadá­sához azonban ellenzéki támogatás­ra is szüksége lesz a koalíciónak. Az OEaNO és az SaS tegnapi nyilatko­zatai alapján azonban nem teljesen kizárt, hogy meglesz a szükséges 90 voks (a Pellegrini-kormány 83 vok­sot kapott a bizalmi szavazáson). Igor Matovic az SNS-hez hasonlóan a nőket részesítené előnyben: min­den felnevelt gyerek után 1 év ked­vezményt adna, de csak akkor, ha az anyának legalább középfokú vég­zettsége van. Még a liberális SaS is hajlik a plafon bevezetésére, igaz, ők csak egyszerű törvényben határoz­nák meg. „Ha bebetonoznánk az al­kotmányba, akkor veszélybe sodor­nánk a jövőbeni nyugdíjakat” - je­lentette ki Eugen Jurzyca, a párt gaz­dasági szakértője. 70 milliárdos kedvezmény A Költségvetési Tanács (RRZ) szerint az intézkedésnek hosszú tá­von viszonylag komoly következ­ményei lennének. Azt Robert Fico is elismerte, hogy 2070-ig mintegy 70 milliárd eurós költséget jelentene a plafon bevezetése, szerinte azonban ezt vállalni kell. Az RRZ szerint a ha­tások 2038 után kezdenek majd je­lentkezni, amikor a jelenlegi szabá­lyok alapján elérnénk a 65 éves pla­font. ,,A keletkező hiány a GDP 0,3 százalékát teszi majd ki” - állítja az RRZ. A nyugdíjplafon bevezetését a szakszervezetek is szorgalmazzák. Már februárban benyújtották a par­lamentbe azt a petíciót, amelyben 64 éves korban maximálnák a korha­tárt. Ennek támogatására 126 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Azt is sze­retnék, ha bevezetnék az úgyneve­zett előnyugdíjat, amelyet például azok kérhetnének, akik például há­rom műszakban dolgoztak hosszú ideig. Ha a javaslatukat nem fogad­ják el, akkor készek népszavazást kezdeményezni a témában. (ipj.TASR) A nőknek egy éwel kevesebbet kellene várniuk a nyugdíjra (Felvétel: David Dududz/Pius jeden deft)

Next

/
Thumbnails
Contents