Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-05 / 103. szám

www.ujszo.com | 2018. május 5. KOZELET I 3 Enyhén csökken a magyar elsősök száma IBOS EMESE Pozsony. Nem okoztak meglepetést az idei előzetes beiratkozási adatok. A tavalyi számokhoz képest enyhén csökkent ugyan a magyar iskolába beíratott elsősök száma, összességében azonban stabilnak tűnik. Egy községben újra indulhat a magyar nyelvű oktatás, egyben viszont megszűnhet. A Szlovákiai Magyar Pedagógu­sok Szövetségének (SZMPSZ) alapján idén mintegy ötvennel ke­vesebb gyermeket írattak be a szü­lők a magyar iskolákba, mint tavaly. Áprilisban 3451 leendő kiselsős szülei döntöttek a magyar alapiskola mellett. Ugyanakkor már most szá­molni kell további 266 kicsivel, akik jelenleg az előkészítő, vagyis a nul­ladik osztálybajámak. Ha járási bontásban vizsgáljuk meg az adatokat, akkor a legna­gyobb számbéli ugrást a Kassai já­rásban figyelhetjük meg, itt tavaly 129 kisdiákot írattak be az első osz­tályba, idén viszont 170-et. Ellen­ben a Nagyröcei járásban 27 diák­kal kevesebb lehet az elsősök szá­ma. A feltételes mód a korábbi évek tapasztalata alapján nagyon is in­dokolt. Sok szülő ugyanis nem tu­datosítja, hogy minden olyan gye­reket be kell íratni az iskolába, aki augusztusig betölti a hatodik élet­évét. Elsősorban a halmozottan hátrá­nyos helyzetű családoknál gyakori, hogy a hivatalos beiratkozási ter­minus után jelentik be a gyermeket. Ma már bevett gyakorlat, hogy az iskolák és az önkormányzatok kö­zösen kutatják fel a hatéves gyer­mekeket, hogy senki ne maradj on ki az iskolából. Más járásokban is ingadozik a be­íratott elsősök száma, ugyanakkor a korábbi adatokhoz képest vagy mi­nimális, vagy tekintettel a járások nagyságára nem kirívó a különbség. Az SZMPSZ tájékoztatása alap­ján a 2016/2017-es tanévben még 256 magyar alapiskola működött Szlovákiában. Az idei, 2017/2018-as tanévet 252 magyar iskolában nyi-Beiratkozási adatok 2018/2019 3451 2017/2018 3505 3798 2016/2017 3402 3822 2015/2016 3609 3575 . Forrás: SZMPSZ tották meg. A szövetség információi szerint előreláthatólag szeptember­ben sem fog változni a magyar alap­iskolák száma, egy megszűnhet, de egy újraindulhat. „Adataink szerint a dunaszerdahelyi járásbeli Szentmi­­hályfán az alapiskola felfüggeszti oktatói-nevelői tevékenységét, míg a nyitrai járásbeli Zsérén az önkor­mányzat a szülők igényeit szem előtt tartva kész revitalizálni a magyar is­kolát” - tájékoztatott a pedagógus­szövetség. Szentmihályfán idén egyetlen elsőst sem írattak be, tavaly szeptemberben két elsőssel indult a tanév. Egy évvel korábban azonban szintén nem volt elsős az iskolában. Zsérén idén két kiselsőssel szá­molhatnak, ugyanakkor a helyi is­kolában 2015-től nem nyílt magyar Beiratkozási adatok Pozsonyi járás 44 40 Szenei járás 52 50 Dunaszerdahelyi járás 730 741 Galántai járás 201 179 Komáromi járás 621 646 Lévai járás 158 188 Nyitrai járás 17 11 Érsekújvári járás 286 261 Vágsellyei járás 95 105 Losonci járás 151 174 Nagyröcei járás 88 115 Rimaszombati járás 442 463 Nagykürtösi járás 46 34 Kassai járás 170 129 Nagymihályi járás 94 105 Rozsnyói járás 102 105 Tőketerebesi járás 154 159 • Forrás: SZMPSZ osztály. Jelenleg óvoda és alsó ta­gozatos szlovák iskola működik a községben. Zsebi József polgármes­ter lapunknak megerősítette, hogy az ősszel induló tanévre valóban két el­sőst írattak be a szülők. „További utánpótlás is lenne, a 2019/2020-as tanévre három tanköteles gyermek van a községben. Május végén lesz képviselő-testületi ülés, végleges döntés akkor várható” — tájékozta­tott a polgármester. Zsebi József el­mondta azt is, hogy két évvel ezelőtt az önkormányzat deklarálta, újrain­dítják a magyar osztályt, ha szülők részéről lesz érdeklődés. Babis a leggazdagabb szlovák A gazdák május 20-ig adtak ultimátumot ÖSSZEFOGLALÓ A szlovák multimilli­omosok toplistájának az álén továbbra is a pozsonyi születésű Andrsj Babiá cseh ügyvezető kormányfő áll - derül ki a Forbes magazin szlovákiai kiadásának legújabb felméréséből. A vágsellyei Duslo vegyi üzemet és a Hospodárske noviny gazdasági napilapot is magába foglaló Agro­­fert cégcsoport 63 éves tulajdonosa jól fialtatja a pénzét: az öt évvel ez­előtti 1,54 milliárd euróról mára 3,4 milliárd euróra növelte a vagyonát. Babis érdekkörébe tartozik a cseh Mladá ffonta Dnes és Lidové noviny napilap is. A Forbes listájának a második helyén, 1,1 milliárd euróval a HB Reavis Group ingatlantársaság tu­lajdonosa, Ivan Chrenko található. A társasághoz fűződik például a Bratislava Business Center és az Apollo Business Center irodaház, valamint az Aupark bevásárlóköz­pont építése. Ez a cég áll azonban az új pozsonyi autóbusz-pályaudvar építése és a Twin City projekt mö­gött is. Szlovákia harmadik leggaz­dagabb embere Jaroslav Hascák. A Penta 48 éves társtulajdonosának a vagyona az elmúlt évben 90 milli­óval, 830 millió euróra nőtt, a For­bes szerint az elmúlt egy évben így az ő vagyona gyarapodott a legna­gyobb mértékben a szlovák multi­milliomosok közül. A listán 670 millióval a rózsahegyi papírgyár társtulajdonosa, Milan Fil’o a ne­gyedik, majd a vírusirtó szoftvere­iről ismert Eset társaság egyik ala­pítója, Miroslav Tmka következik, 640 millió euróval. Csak egy nő A Forbes 30-as listáján Mária Blasková az egyetlen nő. A vagyo­na, elsősorban a cseh acélipari cé­gekben birtokolt tulajdonrészének köszönhetően, 400 millió euró kö­rül mozog, ami a 13. helyre volt elég. A legfiatalabb szlovák multi­milliomos a lista 16. helyén álló, 45 éves Maros Grund, aki többek kö­zött az Esetben birtokolt részesedé­sének köszönhetően 330 millió eu­­rót tudhat magáénak. A Forbes 30- as toplistáján ott van azonban a Vá-Andrej Babiá még Donald Trumpnál is gazdagabb, vagyona eléri a 3,4 milliárd eurót (SiTA/AP-feivétei) hostav botrányáról ismert Juraj Siroky is, aki 100 milliós vagyo­nával az ország 26. leggazdagabb embere. A magyar vállalkozók közül Csá­­nyi Sándor üzletember a leggazda­gabb, de a vagyona nem éri el az 1 milliárd eurót. A Forbes 2208 dol­lármilliárdost számolt össze, össz­­vagyonuk 9,1 ezer milliárd dollár. A legtöbb milliárdos amerikai, szá­muk 585, a második legtöbb pedig kínai, ők 373-an vannak. A listán Csányi Sándor az 1999., vagyonát 1,1 milliárd dollárra, vagyis mint­egy 911 millió euróra taksálják a lis­ta összeállítói. Soros szegényebb lett A világ leggazdagabb embereinek legfrissebb listáját Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója vezeti. Jeff Bezos vagyonának érté­két 112 milliárd dollárra becsüli a magazin a pillanatnyi részvényárfo­lyamok alapján, ami azt jelenti, hogy 12 hónap alatt 39,2 milliárd dollárral lett gazdagabb. Tavaly még a lista harmadik helyén állt. Áz egy éve lis­tavezető Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a máso­dik helyre szorult, vagyona 4 milli­árd dollárral 90 milliárd dollárra gyarapodott. Soros György a tavalyi 33. helyről a 190. helyre esett a listán, vagyona 25,2 milliárd dollárról 8 milliárd dollárra apadt. A nagy vesztesek kö­zött van Donald Trump amerikai el­nök, aki a tavalyi 544. helyről a 766. helyre csúszott vissza, a vagyona 3,5 milliárd dollárról 3,1 milliárd dol­lárra zsugorodott. (mi.forbes.sk;) ÖSSZEFOGLALÓ Komárom/Somorja. Ország­szerte több száz gazda tiltakozott traktoros felvonulással a kormány agrárpolitikája és a mezőgazdasá­gi támogatásokkal való visszaélé­sek miatt. A komáromi járásbeli gazdálko­dók is csatlakoztak az országos traktoros tiltakozó megmozdulás­hoz. A Komárom határában tartott sajtótájékoztatón Pikáli Róbert, a felvonulást szervező Elő vidék polgári platform koordinátora ki­fejtette: leginkább a bizonytalan­ság aggasztja a gazdákat. A jogsza­bályi módosítás miatt nem tudják, meddig gazdálkodhatnak még az általuk művelt földeken. A földművelésügyi minisztériumba eljuttatott követelésük egyik pontja éppen ezért az, hogy eredeti föld­­tulajdon helyett kimért pótföldeken gazdálkodhassanak továbbra is mindaddig, míg be nem fejeződik az országban a földrendezés. Jogi garanciát szeremének arra, hogy a külföldiek, vagy oligarchák ne vá­sárolhassák fel nagyban a termő­földet. Nehezményezik továbbá, hogy a szaktárca vezetése ignorálja a gazdák követeléseit, a márciusi megmozdulás után küldött leve­lükre is csak semmitmondó választ kaptak. Pikáli Róbert tájékoztatása szerint május 20-ig adtak haladé­kot a minisztériumnak, és ha addig sem történik érdemi változás, ké­szek más eszközökhöz folyamod­ni. Azt, hogy milyenekhez, egye­lőre nem konkretizálta. A Komárom felől, Bajcson át ér­kező traktorokhoz Érsekújvárban a Nyitrai úti körforgalomnál csatla­koztak a Tardoskedd és Nyitra irá­nyából érkező tiltakozók. A járási székhelyen rendőrök irányították a forgalmat a munkahivatalnál és a vasútállomáshoz vezető kereszte­ződésnél. Hosszú, több kilométe­„A sajátföldjeink haszná­lati jogáért harcolunk. Csak azt kérjük, hagyjanak minket a saját földjeinken dolgozni." Both Árpád, a csallóközi traktoros­felvonulás egyik szervezője rés kocsisorok álltak a város egyet­len hiújánál, a bekötőutakon har­minc fokos hőségben mintegy fél órán át várakoztak az utasok, a la­kótelep és a városközpont felől két órától fél négyig csaknem átjárha­­tatlanná váltak az utak. Azonosak a céljaik a csallóközi gazdáknak. „A saját földjeink használati jogáért harcolunk. Nem kérünk támogatást, nem kérünk segítséget. Csak azt kéijük, hagy­janak minket a saját földjeinken dolgozni. Nekünk ez a legfonto­sabb” - mondta Both Árpád, a csallóközi traktorosfelvonulás egyik szervezője. (vkm, száz, sk) Egy községben újraindulhat a magyar nyelvű oktatás, egyben viszont megszűnhet (Felvétel Matej Kaima/Pius Jeden Deft;

Next

/
Thumbnails
Contents