Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-30 / 123. szám
4 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2018. május 30. | www.ujszo.com Szeptemberben startol a nyitrai Jaguar Megéri kártyával fizetni a nyaraláson is A szlovákiai turisták tavaly külföldön az ötödével többet költöttek, mint egy évvel korábban, miközben egyre többen fizetnek kártyával (Tasr/ap felvétel) Nyitra. A Jaguar Land Rover nyitrai üzemében már szeptember 3-án megkezdik a gyártást - jelentette be tegnap Alexander Wortberg, a nyitrai autógyár vezetőj e. Az eredeti tervek még arról szóltak, hogy a gyártást leghamarabb az idei év végén indítják be, Wortberg szerint a munkálatok azonban időközben jelentősen felgyorsultak. Az autógyár eddig 1300 alkalmazottat vett fel. Ez azonban csak a kezdet: 2020-ig nagyjából 2800-ra növelik az alkalmazottak számát, közvetve, a beszállítókon keresztül pedig további 22 ezer embernek biztosíthatnak munkát. „A meghirdetett közvetlen állások iránt hatalmas az érdeklődés. Nagyjából 20 ezren jelezték az érdeklődésüket, vagyis a gyártásban minden egyes helyre csaknem százan jelentkeztek” - tette hozzá Nicci Cook, a nyitrai üzem humán erőforrás menedzsere. A Profesia.sk portálon meghirdetett állások szerint a gyártósoroknál dolgozók kezdő átlagfizetése bruttó 650 euró, ehhez azonban több pótlék is hozzáadódik. Az üzem vezetése szerint a későbbiekben, az összes bonuszt figyelembe véve, a bruttó átlagbér a szakképzett alkalmazottak számára 900 és 1800 euró között mozog majd. A bérek nagyobb növekedésével az éjszakai műszakok beindítását követően számolnak. A gyártósorokról elsőként a városi luxusterepjáró Discoveryk gördülnek le, ezeket egy másik modell követi. Ez utóbbiról azonban a gyár vezetése egyelőre nem nyilatkozik. A gyártás beindítását követően évente 150 ezer autó hagyhatja el a nyitrai üzemet. A második fázisban - vagyis amikor már csaknem 3 ezer alkalmazottja lesz a gyárnak - ez 300 ezerre nőhet. (TASR, Sita, mi) Pozsony. Küszöbön a nyaralási szezon, miközben az ország javuló gazdasági mutatóinak köszönhetően egyre többen engedhetik meg maguknak az üdülést, és egyre többet is költenek a nyaralás során. Mire kellene odafigyelnünk a külföldi fizetéseknél? Míg tíz évvel ezelőtt a szlovákiai családok 60 százaléka évente egyszer sem engedhetett meg magának legalább egy egyhetes üdülést, mára az ilyen családok aránya - az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint - 45 százalékra esett vissza, vagyis az emberek többsége évente legalább egyszer már elutazik valahová., „A javuló munkapiaci helyzetnek, a bérek növekedésének köszönhetően a családok egyre több pénzt költhetnek. A bérek növekedése várhatóan az elkövetkező években is 5 százalék körüli szinten lesz, vagyis egyre többen engedhetik meg maguknak a nyaralást” - nyilatkozta Katarina Muchová, a Szlovák T akarékpénztár elemzője. A tengerparti üdülések közül továbbra is Horvátország, Olaszország, Spanyolország és Görögország dominál. „Ezekben az országokban a szlovákiai turisták tavaly csaknem az ötödével több pénzt költöttek, mint egy évvel korábban, miközben a fizetésnél egyre többen használják külföldön is az érintőkártyás technológiát” - mondta Milan Bednár, a Szlovák Takarékpénztár betéti részlegének a vezetője. Szerinte egyre kevesebben használják a kártyájukat külföldön pénzkivételre. A Szlovák Takarékpénztár ügyfelei például tavaly már csak 40 millió eurót vettek ki külföldön az automatákból, miközben a kártyájukkal 140 millió eurót fizettek a külföldi útjaikon. „A kártyás fizetéssel rengeteg időt és pénzt takaríthatunk meg a külföldi nyaraláson is, nem árt azonban betartani néhány alapszabályt” - vallja Muchová. Szerinte gyakori hiba, hogy az utazás előtt nem ellenőrizzük a kártya érvényességét, sokan így már csak a tengerparton jönnek rá, hogy időközben lejárt a kártyájuk, és nem tudnak vele fizetni. Ha távolabbi, egzotikus országokba utazunk, arról is meg kellene győződnünk, hogy a kártyánkat az adott országban elfogadják-e. „Érdemes legalább két különféle kártyát (Visa, Mastercard) becsomagolni, és a kártyához biztosítást is köthetünk” - tette hozzá Bednár. A későbbi reklamáció érdekében megéri eltenni a nyugtákat, a telefonunkba pedig mentsük el a bankunk ügyfélszámát, az esetleges problémák esetére. Muchová szerint persze nem szabadna csak a kártyára hagyatkoznunk, vagyis némi készpénzt minden turistának kellene magánál tartania, hiszen nem mindenütt lehet kártyával fizetni. (mi) Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Pánik tört ki a pénzpiacokon az olasz politikai válság miatt Mélypontra zuhant az euró árfolyama és drámai helyzet alakult ki a kötvénypiacokon, azt követően, hogy nyilvánvalóvá vált, elhúzódó bizonytalanság és politikai krízis vár Olaszországra a következő hónapokban. Arról nem is beszélve, hogy veszélybe kerülhet az ország euróövezeti tagsága is. Róma/London. Sergio Mattarella olasz államfő a hétvégén azért utasította el a nyíltan eurószkeptikus gazdasági miniszter kinevezését, zsákutcába juttatva ezzel a kormányalakítási terveket, mert az veszélybe sodorta volna Olaszország eurózónás és EU-tagságát, ezáltal az állampolgárok megtakarításai is veszélybe kerültek volna. Lényegében tehát a pi■ aci félelmektől tartva döntött így az államfő, de mára emiatt még nagyobb piaci félelmek kerekedtek. Az olasz kötvényhozamok az elmúlt két napban többéves csúcsra ugrottak, legutóbb az eurózónás adósságválság idején láthattunk ilyen durva mozgásokat az euróövezeti kötvénypiacokon. Ez pánikszerű eladásokat jelent azon félelmek miatt, hogy az olasz pártok az ősz körüli újabb választásokat az euróról szóló népszavazássá alakítják, veszélybe sodorva az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságát és vele Európa jövőjét. Mindezek hatására az euró is hanyatlik: a hét elején még 1,17 dollárt adtak egy euróért, tegnapra azonban ez 1,15-re esett vissza, ami újabb, közel 10 havi mélypontot jelent. Olaszország az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága és az EU hat alapító tagjának egyike, így tehát az eurózónás tagság kérdése igen nagy jelentőségű. Az olasz államadósság a GDP 132%-a körüljár, a mérete mintegy 2300 milliárd euró, azaz annyira nagy, hogy ha bajba kerülne az olasz állam a félelmek miatt, és nem tudna bevonni forrásokat az adósságfinanszírozásra, akkor az eurózóna állandó válságkezelési eszközének (ESM) mintegy 400 milliárd eurónyi szabad forrása sem lenne elegendő kezelni a kialakult helyzetet. Ott lehetne persze a megugró olasz állampapírhozamok leszorítására az Európai Központi Bank (EKB), de ha a hitelminősítők a befektetésre nem ajánlott kategóriába vágják az olasz minősítést, akkor a kereskedelmi bankok kiárusíthatják az állampapírokat (az EKB sem fogadhatja el azokat fedezetként), és kérdésessé válna, hogy meddig veheti még az olasz kötvényeket az EKB. A Moody's múlt pénteki figyelmeztetése alapján esélyes, hogy néhány héten belül legalább egy fokozattal rontják az olasz besorolást, ha pedig kettővel rontanák, akkor náluk az olasz besorolás már nem lenne befektetésre ajánlott. (TASR, sita, mti) Utazás • Nyamiás Rir.L.-.Varoslatogatasok: tippek, trükkök • Ellátogatunk a varázslatos Toszkánába • Megmutatjuk a világ legnépszerűbb látnivalóit május 31-én VARÖSLÁTOGATÁST SZERVEZÜNK- tippek, trükkök, ajánlatok_________