Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-30 / 123. szám

KÖZÉLET www.ujszo.com I 2018. május 30. I 3 ESO: a haszontalan reform? Robert Kalifták (Smer) volt belügyminiszter 700 millió eurós megtakarítását nem lehet kimutatni (tasr felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Súlyos hiányossá­gokra derített fényt az Állami Számvevőszék (NKÚ) a belügyminisztériumban, az ESŐ (Hatékony, Megbízható és Nyílt Államigazgatás) pro­jekt végrehajtáséval kapcso­latban. Karol Mitrík, az NKÚ elnöke szerint a belügyminisz­térium az eljárás elején nem elemezte az aktuális helyze­tet, ezért a hivatal nem tudta megállapítani a reform hasznát. Az NKÚ vizsgálata a 2013-2016- os időszakra vonatkozik, és 30 ügy­félközpontra terjedt ki. A hivatal rá­mutatott az állami vagyon rossz ha­tékonyságú kezelésének kockázatá­ra, illetve arra, hogy nem valósul­hattak meg bizonyos költséghaté­kony intézkedések a vizsgált állam­­igazgatási szerveknél. Az NKÚ ren­delkezésére álló forrásokból nem le­hetett felmérni a reform gazdasági hasznát. Cubomír Andrassy, az NKÚ elnöki irodájának vezérigazgatója szerint a belügyminisztérium nem tudta alátámasztani azt az állítást, miszerint több mint 1 milliárd eurót spórolt meg a projektnek köszönhe­tően, nem lehet tudni, enélkül mek-ÖSSZEFOGLALÓ Andrej Hrnéiarral, Peter Antallal, Rigó Konráddal és Éder Igorral izmosodik a Híd. A négy politikus ilyen vagy olyan formában eddig is együttműködött a párttal. Pozsony. Andrej Hmciar, aki egyébként a 2016-os parlamenti vá­lasztásokon a Siet’ színeiben szerzett mandátumot, a párt szétesését köve­tően csatlakozott a Híd parlamenti frakciójához. Turócszentmárton polgármestere nagy visszatérő, hi­szen korábban a Híd színeiben szer­zett mandátumot, erről akkor mon­dott le, amikor Radoslav Procházká­­val, a Siet’ volt elnökével pártalapí­tásba kezdett. „A Hídba való belé­pésem logikus és természetes kicsú­­csosodása a frakcióban végzett két­kora költséggel járt volna a rendszer fenntartása. Vitatott ingatlanok További probléma, hogy a bel­ügyminisztérium átvette egy több mint 2 milliárd euró értékű ingatlan igazgatását, annak felértékelése nélkül. Mitrík állítása szerint a tárca ismeretlen, részben felesleges dol­got vett át. Andrassy hozzátette: a minisztériumhoz az ESŐ projekt keretében 1348 épület került, de a vizsgálat lezárásáig nem született éves munkának. A döntésben Bugár Béla személye is szerepet játszott” - közölte Hmciar. Ő jelenleg a parla­ment alelnöke is, így Bugár Bélával együtt a Hídnak már két parlamenti alelnöke van. Peter Antal, Garamszentkereszt polgármestere sem új arc a Híd háza egy kidolgozott terv arra, hogyan kezelje ezt a tagolt ingatlantulaj­dont, és hogyan használja ki az épü­leteket. A vezérigazgató rámutatott: Szlovákiában nincs olyan ernyő­­szervezet, amely világos tájékozta­tást tudna nyújtani arról, az állam mekkora vagyonnal rendelkezik, milyen állapotban vannak az épüle­tei és mennyibe kerül a fenntartásuk. 92% elégedett Az NKÚ arra a következtetésre ju­tott, hogy az ESŐ projekt összessé­táján. Bár nem volt a párt tagja, a Híd listáján a legutóbbi választások so­rán viszonylag előkelő, a 16. helyen indult. Csicsai Gábor helyét vette át a parlamentben. A két szlovák mel­lett két magyar politikus is csatla­kozik a párthoz. Éder Igor Nyitra megye alelnöke és Rigó Konrád, a gében javított azokon a körülménye­ken, melyek keretében az állampol­gárok az ügyeiket intézhetik. Ezt bi­zonyítja egy 5 ezer résztvevős felmé­rés is, melynek eredménye szerint az ügyfelek csaknem 92%-a elégedett az ügyfélközpontok működésével. A hivatal a vizsgálatot követően 24 ajánlást fogalmazott meg, melyek többek között az elektronikus hivatali ügyintézés kiterjesztésére, hivatali ügyek osztályok közötti átcsoporto­sítására, illetve a díjszabási rendszer átalakítására vonatkoznak. (TASR) kulturális minisztérium államtitká­ra. Rigó a kormányátalakítást köve­tően került a posztra. Állítja, hogy az időzítésben nincs szándékosság. „Úgy gondolom, a párt értékeiben és irányultságában egyedülálló. Gon­dolok ez emberi jogokra, az euroat­­lanti irányultságára és a vidékfej­lesztési törekvéseire, melyet a több­ségi társadalom és a kisebbségek* közreműködésében teszi” - mondta Rigó, aki szerint döntésében ezek voltak a legfontosabb érvek. Háttér­információk szerint Rigó Konrád az őszi önkormányzati választások so­rán ringbe száll Dunaszerdahely polgármesteri posztjáért. Állítja, hogy ezzel kapcsolatban sincs még végleges döntés. „A június 9-ei közgyűlésen születhetnek ezzel kapcsolatban döntések” - zárta az államtitkár. Néhány hete szintén egy volt siet’es, Cséfalvay Katalin is be­lépett a Hídba. (TASR, ie) 30 millió euró a pozsonyi egyetemi kórháznak Pozsony, Tizenöt millió euró­­val támogatják a Pozsonyi Egye­temi Kórház (UNB) felújítását, és ugyanekkora összeg jut a kór­házi műszerek vásárlására is. Andrea Kalavská (Smer-SD- jelölt) egészségügyi miniszter szerint a javulás érzékelhető lesz. „Az emberek a panaszaikkal ha­marosan már modem váróter­mekben várakozhatnak, és nem ilyen szomorú folyosókon, amelyek már a kórházba érke­zéskor félelmet keltenek” - kö­zölte Peter Pellegrini (Smer-SD) 'kormányfő, miután meglátogat­ta a kórházat. Hozzátette: nem csak a felújított részeket nézték meg a miniszter asszonnyal, ha­nem azokat is, amelyek az el­múlt húsz évben szinte változat­lanul álltak. „Tudatosítanunk kell, hogy a jó felszereltség és a megfelelő helyiségek nemcsak a betegeknek, hanem az ott dolgo­zóknak is fontosak” - jegyezte meg a kormányfő. Arra a kér­désre azonban nem válaszolt, hogy miért csak most kerül sor erre a befektetésre. „Ne a múltba nézzünk” — válaszolta újságírói kérdésre Pellegrini. A Pozsonyi Egyetemi Kórház felújítására 15 millió eurót köl­tenek. Ebből a pénzből felújítják a forévi (Ruzinov), a ligetfalui és a kramárei kórházak központi betegfelvételi részlegét. A kra­márei kórházban a sürgősségi el­látás osztályát (JIS), a szülészeti osztályt, a ü. neurológiai klinikát és a sürgősségi sebészeti klinikát újítják fel. Ezenkívül korsze­rűsítik a műtőket, és felújítják a központi betegfelvételhez vezető utakat is. Ligetfaluban (Petr­­zalka) megújul , a sürgősségi el­látás osztálya (JIS) és az intenzív osztály (ARO), valamint beüze­melik a kramárei kórház klíma­­berendezését is. „Meg akarjuk mutatni, hogy a kramárei kórház nem hanyatlik. Amíg a Rázsochy kórház nem épül fel, a kramárei kórház biztosítja az egészségügyi ellátás jelentős részét Szlovákiá­ban és a régióban” - közölte Ka­lavská. A kórházak már új szá­mítógépeket és új életfunkció­figyelő monitorokat is kaptak, továbbá három CT-berendezést. Az egészségügyi miniszter meg­erősítette, hogy az Óvárosban is lesznek befektetések, és hogy az ottani kórházat sem akarják be­zárni. (TASR.Ipj) Belépett a Hídba Rigó és Hrnciar Hrnőiar és Bugár személyében két parlamenti alelnöke is van a Hídnak (TASR-fotó) A szeretettől és a barátságról A Dunaszigeti Zöldségközösség egy csoport által támogatott mezőgazdaság modell szerint dolgozik. Meghatározott számú családnak termesztik a zöldséget, a tagok által jóváhagyott módon, vagyis nem használnak műtrágyát és vegyszereket. Veres István riportjában elolvashatják, milyen az, amikor működik a hazai, s közben megismerhetnek egy olyan fiatal családot, akik kezükbe vették a sorsukat, bebizonyították, hogy ha az ember megfogja a kapanyelet, bizony, meg lehet élni belőle, sőt egyúttal az egészségünkért is tehetünk vele, meg a hazai termék sem marad a propagációs szövegek szintjén. Jó vagy nem jó a fóliasátor? Hogy biztosítható önvédelem a növényeknek? Közösségben közös haszon, közös kár? ► Az Elmélkedések Róbert Bezákkal havi sorozat 3. részében A szeretetről és a barátságról. Mit jelent valójában e két fogalom? Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! Misarnai) 'űdiómnsorjúnius 2-ü

Next

/
Thumbnails
Contents