Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-25 / 119. szám

UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM SztÁROK+SZÉPSÉG SZERKESZTŐSÉG ÉS LEVÉLCÍM: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó - Női szemmel, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3. E-MAIL: ujszo@ujszo.com . SZERKESZTŐ: Mislay Edit. REKLÁMMENEDZSER: Turza Kata, tel.: 0918/631 884. FOTÓK: Shutterstock, fortepan.hu, képarchívum. NŐI SZEMMEL 2018. május Mélyről a magasba Ma már pazar villákban élnek, luxusmárkákba öltöznek, a partikra limu­zinnal vitetik magukat, és egy vagyonba kerülő pezsgőt isznak. Kamasz­korukban azonban egyáltalán nem voltak ennyire elengedve anyagilag, sőt, voltak köztük olyanok is, akiknek még lakniuk sem volt. A holly­woodi „halastónak" két része van. Az egyik felében azok úszkálnak, akik jólétben nőttek fel, annak minden előnyével, kényelmével. A másik részé­ben pedig azok a sztárok, akiknek kemény munkával kellett megkeresni­ük a vagyonukat. HILARY SWANK A rokonszenves színésznő, aki már két Oscar-díjjal büszkélkedhet, nem szí­vesen emlékszik vissza életének korai szakaszára. Még gyerek volt, amikor egy nap az apja eltűnt, mint a kámfor. Édesanyja nem sokkal később elvesz­tette a munkáját, Hilaryt pedig kirúgták a suliból. így a lányok összepakolták cókmókjukat, és Kalifornia felé vették az irányt. Néhány évig ismerősöknél, motelek­ben laktak, míg összespóroltak egy saját lakásra valónyi pénzt. Hilaryre, miután elvégzett pár s/ínésztanfolyamot, végre rámosolygott a szerencse, és ma már csak rossz emlék a régi élete. DEMI MOORE A szexi színésznő Új-Mexikóban jött a világra, apja ezt már nem várta meg, lelépett a családtól. Későbbi mosto­haapja sem volt egy főnyeremény: kiderült, hogy súlyos alkoholista, és Demi anyja is rákapott mellette az italra. A család egy lakókocsiban élt, hasonló sorsú, a társadalom szélén tengődő egzisztenciák szomszédságá­ban. Demi egy nap megelégelte a kilátás­­talanságot, összecsomagolta a bőröndjét, és modellkedni kezdett, később színésztanfolyamra iratkozott be. A történet végét pedig már ismerjük... (e) SARAH JESSICA PARKER Jó néhány éve luxusban fürdik az Oscar-díjas színész: rengeteget utazik, saját jachtja, repülője, szigete van. Ám nem mindig volt fenékig tejföl az élete. Mielőtt tizenévesen meghódí­totta volna az álomgyárat, csak egy szegény kisfiú volt, aki Los Angeles­ben egy utcalányok és drogdílerek lakta negyedben élt. Ez az oka, miért kerüli el nagy ívben a kábítószereket. A népszerű Szex és New York soro­zat Carrie Bradshaw-jának nem volt gondtalan a gyerekkora. Anyjával, mos­tohaapjával és nyolc testvérével egy rozoga házban élt Ohióban. „Nagyon szegények voltunk, és nem is igazán nyílt lehetőségünk ezt leplezni. Volt, hogy kikapcsolták a telefont, az áramot, vagy elzárták a vizünket. Megértem, hogy a szüleim nem tudtak egy ekkora családot eltartani, de ezek voltak életem legrosszabb évei" - vallotta be a színésznő, akinek vagyonát ma 90 millió dollárra becsülik. LEONARDO DICAPRIO GOMBÁS BUSA ELKÉSZÍTÉS: A besózott halszeleteket 1 órát állni hagyjuk, majd beterítjük az apróra vágott hagymával, gyökér­zöldséggel, a szeletelt gombával, és a felaprított petrezselyem­zölddel. A borban elkeverünk Ikk. sót és késhegynyi borsot, majd az olajjal együtt ráöntjük a halra. Forró sütőbe rakjuk, és puhára pároljuk. A gom­bás busát párolt rizzsel tíMiuk- C&> Buslak SZÉPSÉGÁPOLÁSI TRÜKKÖK - házilag T eljesen egysze­rű, könnyen elérhető, ottho­ni dolgokkal is sokat tehetünk szépségünkért. íme néhány meglepő ötlet, trükk, ame­lyet mindennap alkalmaz­hatunk otthonunkban, saját kozmetikaszalonunkban. A citromlé erősíti a körmöket Ne dobjuk el a kicsavart citromot! Kitűnően alkalmas a körmök masszírozására. A citromlének összehúzó hatása van, fehéríti az elszí­­neződött körmöket és szép lággyá teszi a körömágyat. Rózsaszirmok stressz ellen Túl sokáig ült a képernyő előtt? A kivörösödött szemek számára megnyugvást hoz­nak a rózsaszirmok. A virá­gok a zsír, a cserzőanyagok és az almasav mellett ápoló illóolajokat is tartalmaznak. Tartsunk rövid sziesztákat, és tegyünk egy-egy rózsaszir­mot a becsukott szemhéjra. Sütőpor a fogakra A sütőpor vagy a szódabi­karbóna jó hatású foglepe­­dék ellen! Kémiai összetéte­lét tekintve a sütőpor olyan bázikus anyag, amely semle­gesíti a szájban az agresszív savakat, és optikailag fehéríti a fogakat. Tegyünk egy keve­set a fogkefénkre, és masszí­rozzuk meg vele a fogakat. A sör tartást ad a hajnak Nem tréfa: a sör csodaszer, amely nemcsak könnyen fésülhetővé teszi a hajat, hanem kiváló hajformázó hatása is van. Mosás után öntsünk egy kevés világos sört a fejre, és egyenletesen oszlassuk el a hajon. Nincs mitől tartanunk: a haj nem lesz ragadós, és kis idő múl­va a sörszag is elmúlik. Hajszárító a merev nyak orvosa Izomfeszességnél jót tesz a meleg, még ha a hajszárí­tóból jön is. Hajunkat kössük fel, és melegítsük fel a feszes izomrészt. Közben tartsunk legalább 10 cm távolságot. (szépségsos) BÖJTI HOZZÁVALÓK: ■ 4 db 200 g-os busaszelet ■ 20 dkg gomba ■ 1 fej vöröshagyma ■ 1 fej lilahagyma ■ 1 csokor petrezselyemzöld ■ 1 del fehérbor ■ só, bors ■0,5 kg gyökérzöldség ■ 1 del Sungarden-olaj HIRDETÉS ■ DP 180069

Next

/
Thumbnails
Contents