Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-25 / 119. szám

SPORT 26| 2018. május 25. | www.ujszo.com Hosszú már nem . Tusuppal készül Budapest. Véget ért a három­szoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és edző-fétje, Shane Tusup munkakapcsolata. A 29 éves bajai sportoló Face­­book-oldalán tegnap úgy fogal­mazott, „Shane-nel nem sikerült a magánéleti problémáinkat ren­dezni, így a továbbiakban nem az ő vezetésével készülök”. Hosszú hozzáteszi, jelenleg is folyik a felkészülése a verse­nyekre, miközben keresi a meg­felelő szakmai hátteret a pálya­futása következő szakaszára. Shane Tusup és Hosszú Katin­ka házassága tavaly év végén romlott meg, az év edzőjének négyszer megválasztott amerikai szakember már a tavalyi rövid pályás Európa-bajnokságon sem volt ott tanítvány-feleségével. Hosszú - aki eddig hatszor volt az év legjobb női sportolója - már­ciusban azt mondta, főijével folytatják a közös munkát, s célja továbbra is a 2020-as tokiói nyári olimpia. A 30 éves Tusup 2013-ban vette feleségül Hosszú Katinkát, akivel a 2012-es londoni olim­pia után kezdett el dolgozni. Az azt követő öt évben a három olimpiai bajnoki cím mellett 6 nagymedencés vb-elsőséget és 7 Eb-aranyérmet ünnepelhettek közösen. Hosszú várhatóan rajthoz áll az augusztusi, glasgow-i Eb-n. (MTI) SPORT A TV-BEN 10.00 - EUROSPORT 2: Te­nisz, Roland Garros, selejtező 10.00 - SPORT 2 (magyar): Hohhoti cselgáncs Grand Prix­­verseny 11.15 - SPORT 2 (cseh), M4 SPORT: Forma-2, Monacói Nagydíj, 1. futam 13.15 - EUROSPORT 1: Ke­rékpáros Giro d'Italia, 19. sza­kasz 14.00 - EUROSPORT 2: Genfi férfitenisztoma, elődöntő 14.00 - DIGISPORT 4, DIGI­­SPORT 1 (magyar): Stras­bourg! női tenisztorna, elődöntő 14.30 - DIGISPORT 2 (szlo­vák), SPORT 2 (magyar): Ly­oni férfitenisztoma, elődöntő 14.45 - NOVA SPORT 2: Ger­man Darts Masters 15.55 - SPÍLER 1: Motorsport, Supersport-vb, Donington Park, 2. szabadedzés 16.00 - M4 SPORT: Labdarú­gás, Bajnokok Ligája, a Liver­pool és a Real Madrid sajtótájé­koztatója, valamint edzése 16.00-EUROSPORT2: Genfi férfitenisztoma, elődöntő 16.30 - DIGISPORT 2 (szlo­vák), SPORT 2 (magyar): Ly­oni férfitenisztoma, elődöntő 17.00 - SPORT 1 (magyar): Kerékpár, Gemenc Nagy díj, 1. szakasz 17.00 - SPÍLER 1: Motorsport, Superbike-vb, Donington Park, 3. szabadedzés 17.30 - EUROSPORT 1: Te­nisz, Roland Garros, selejtező 20.00 - M4 SPORT: MTK­­Kisvárda labdarúgó Merkantil Bank Liga-mérkőzés 20.00 - NOVA SPORT 2: Ger­man Darts Masters 2.35 (szombat) — NOVA SPORT 2: Cleveland-Boston kosárlabda NBA playoff­­mérkőzés A szezon 5 emlékezetes DAC-mecese Zsolnaiak oda-vissza, Slovan-verós, Spartak-verós - a DAC futballcsapata sok emlékezetes meccset játszott a Fortuna Liga most végződött szezonjában, aminek a megérdemelt 3. hely és EL-indulás lett az eredménye. A teljesség igénye nélkül kiválasztottuk azt az ötöt, amit sokáig emlegetni fognak a drukkerek. Fotók: Somogyi Tibor (4), fcdac.sk (1). Összeállította: bt DAC-2ilina 4:2 2017. augusztus 20., 5. forduló Góllövők: Pacinda (15.), Kalmár (48.), Ljubicic (64.), Divkovic (90.), ill. Kostma (öngól, 66.), Mráz (78.). Marco Rossi vezetőedző szerint az ősz legjobb mérkőzése, és nehéz lenne vi­tatkozni vele. A sárga-kékek ugyan ezen a meccsen már az Aalborgba eladott Safranko nélkül léptek pályára, viszont ekkor került be az összeállításukba (és robbant be a Fortuna Ligába) Kalmár, akinek okos, érett, gyors játéka teljesen összezavarta a zsolnaiakat. A DAC már 3:0-ra vezetett, s bár a zsolnaiak még visszajöttek a meccsbe, Rossiék nem engedték ki a kezükből a győzelmet. DAC-Slovan 2:1 DAC-Trnava 1:0 2017. november 3., 15. forduló Góllövők: Pacinda (65.), Kalmár (83.), ill. Holosko (31.). 2018. április 1., rájátszás, 3. forduló Góllövő: Bayo (70.). A szurkolók számára mindig kiemelt jelentőségű DAC-Slovan rangadó ez­úttal igazi futballünneppé vált, mert ekkor nyitották meg a MÓL Aréna új fő­lelátóját. A meccset élőben közvetítette az M4 Sport is, és végül álomszerű katarzisról számolhattak be. A Slovan vezetést szerzett, de a több mint 10 000 néző által buzdított hazaiak fordítottak, a győztes gólt Kalmár szerezte egy tá­voli lövésből. A Slovan egyenlítési lehetősége a meccs legvégén kimaradt. A DAC egy hónapon belül harmadszor találkozott a nagyszombatiakkal, akik­nek az előző két (egy bajnoki, illetve egy kupa)meccsen gólt sem rúgott. Satka sérülés miatt nem játszhatott, így Rossi rögtön az éllovas ellen próbálhatta ki a megálmodott három/ötvédős rendszert, ami nagyon jól bevált. Ezen a meccsen tűnt fel az elefántcsontparti Bayo is, aki csereként beállva győztes gólt szer­zett, s a hátralévő hét meccsen még háromszor betalált a bajnokságban. 2ilina-DAC 2:3 2018. április 22., rájátszás, 6. forduló Góllövők: Mráz (50.), Mihalík (68.), ill. Vida (35.), Here (49., 59.). Ruzomberok-DAC 0:4 2018. május 19., rájátszás, 10. forduló Góllövők: Vida(19„ 55.), Ljubicic (30.), Bayo (40.). Egy csodálatos széria kicsúcsosodása, amely során a DAC zsinórban négy mérkőzést megnyert. Zsolnán eltiltás miatt nem játszhatott Kalmár, azonban Here nagyszerűen helyettesítette, két gólt is lőtt. A sárga-kékek az idény négy egymás elleni meccsén összesen 10 pontot szereztek a zsolnaiakkal szem­ben, és ez - utólag még inkább látszik - kulcsfontosságú volt a végelszámo­lásnál. Marco Rossi is hangsúlyozta, hogy csapatának a tavalyi bajnok ellen ment a legjobban a játék. A szezon utolsó meccse, a DAC negyedik „meccslabdája” az EL-t érő he­lyezés megszerzésére. Rózsahegyen a sárga-kékek korábban sosem nyer­tek, de most ellentmondást nem tűrő effektivitással (az első két lövésből rögtön két gólt szereztek) már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést. így nem kellett arra figyelniük, legyőzi-e a Slovan a zsolnaiakat, alanyi jogon ünnepelhettek: a klub történetében harmadszor (1987/88, 1993/94) végez­tek a 3. helyen, ezúttal 57 ponttal.

Next

/
Thumbnails
Contents