Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-22 / 116. szám
www.ujszo.com I 2018. május 22. RÉGIÓ I 5 Valaki szándékosan lőtt az ankarai házra A lány barátját 24 órára őrizetbe vették, a temetésre sem jöhetett el SOMOGYI KATALIN Egy hete temették el Gyurkovics Esztert, azt a 33 éves légi nőt, akit Ankarában lőttek le április 20-án. Az eset nem úgy történt, ahogyan az korábban a sajtéban megjelent. HU A lány bátyja, Gyurkovics István utazott ki Törökországba, hogy azonosítsa a húga holttestét. Minden hivatalos ügyet közösen intéztek Eszter párjával, Kemallal, aki korábban úgy tervezte, áprilisban hazalátogatnak, és megkéri a szüleitől Eszter kezét. „Iván Sebin, az ankarai szlovák nagykövetség konzulja nagyon korrekt volt, minden, a hatáskörébe tartozó ügy intézésében készségesen segített, ha gondom támadt, bármikor hívhattam” - mondta István. Mivel Törökországban nem engedélyezik a hamvasztást, két lehetőség van: vagy Törökországban temetik el, vagy hazaszállítják a holttestet. „Számunkra egyértelmű volt a hazaszállíttatás, akármennyibe kerül is. Mindketten nyugdíjasok vagyunk ugyan, de összefogott a család és kifizettük az összes költséget” - mondták a szülők. A közösségi oldalakon szinte azonnal gyűjtést szerveztek Eszter volt diáktársai, csakúgy, mint a légi nyugdíjasszervezet, amelynek Eszter anyukája is tagja. „Az összegyűlt pénzt félretesszük a síremlékre” - mondta szomorúan Gyurkovics Mária. Eszter és török barátja Görögországban ismerkedett meg pár évvel ezelőtt, mindketten idegenvezetőként dolgoztak, mindketten egyetemet végeztek. Eszter a Pozsonyi Komensky Egyetem magyar-esztétika szakán, barátja, Kemal pedig az angliai Oxfordban, angol-irodalom szakon. Eszter tolmács és fordító volt, több nyelven is jól beszélt, Kemal pedig a családi építészeti vállalkozást vezeti. Eszter halála nagyon megviselte nemcsak őt, hanem a szüleit is. Azt tervezik, a közeljövőben eljönnek Légre Eszter családjához és sírjához, mert a folyamatban lévő nyomozás miatt Kemalt a török rendőrség nem engedte ideutazni a temetésre. „Talán megtanul az ember együtt élni a tudattal, hogy eltemette a gyerekét, de ezt nem lehet feldolgozni” - zárta Gyurkovics László, Eszter édesapja. Közös karácsony 2015-ben, Ankarában A gyilkos lövedék nyoma az ablaküvegben (Képek: a Gyurkovics család archívuma) Nem javul a helyzet - 89 új szifiliszes beteg A szifilisz terjedésének megfékezése céljából naponta ellenőrzi a Tőketerebesi Regionális Közegészségügyi Hivatal, hogy a betegek részt vesznek-e a vizsgálatokon és a kezeléseken. A helyzet alakulásáról Rastislav Petrovic, a Tőketerebesi Járási Hivatal vezetője tájékoztatott a járvány miatt létrehozott válságstáb ülése után. „Az újabb szifiliszes megbetegedések száma az év elejétől 89-re tehető” - mondta a hivatalvezető, és hozzátette, a január óta diagnosztizált betegek harmadában gyerekek. Azt is elmondta, hogy február 26. és május 16. között 80-an fejezték be a kezelés első fázisát, 79-en pedig a második kezelést is végigcsinálták. A szifiliszjárvány elsősorban a város roma telepét érinti. Mivel gyerekek is vannak a betegek között, a fertőzöttek családját is kivizsgálják. Általános javulásról nem lehet beszélni, mert az tapasztalható, hogy ha valaki meggyógyul is, néhány hónap múlva újra megfertőződik. A válságstáb február 5-én ült össze először. A csoport a városi hivatal, a regionális közegészségügyi hivatal, a kórház, a rendőrség és a munkaügyi hivatal tagjaiból állt össze. Feladatuk, hogy koordinálják a járvány megfékezésével kapcsolatos tevékenységeket. (TASR) Meggyalázták a katolikus templomot RIMASZOMBAT Vulgáris feliratot és a 666-os számot pingálta ismeretlen tettes a rimaszombati katolikus templom falára fekete festékkel. A felirat magyar nyelvű volt. Rastislav Polák plébános úgy véli, ez a tett a társadalmunk tükre is, amely nem tartja tiszteletben az emberi értékeket. Hozzátette: a Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templom nem csupán Isten háza, hanem nemzeti kulturális műemlék is. „Nemcsak vallási értelemben felháborító, ami történt, hanem azért is, mert történelmi műemléket gyaláztak meg” - hangsúlyozta a plébános. Polák elmondása szerint még nem mérték fel a kárt, és egyelőre nem tettek feljelentést. Hogy erre sor kerül-e, attól függ, hogy a felvételeken azonosítható lesz-e egy gyanúsított. „Nehéz megmondani, hogy sátánisták vannak-e itt, vagy egyszerű vulgarizmusról van szó” -mondta. A rimaszombati Fő teret hét kamera is pásztázza, a rendőrség jelenleg ezek felvételeit elemzi. Elmondásuk szerint az eset feltehetően szombaton 21.38 és 21.41 között történt. A tettes azonosítását azonban megnehezíti, hogy abban az időszakban esett, és a templomra való rálátást fák akadályozzák. (ú) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Kifosztotta a nyugdíjast Privigye. Elfogta a rendőrség azt a tolvajt, aki még áprilisban kifosztott egy családi házat Privigyén. A tettes kihasználta, hogy a 80 éves tulajdonos a kertben dolgozott, behatolt a házba és ellopta a pénztárcáját az iratokkal együtt. 130 eurós kárt okozott a sértettnek. A rendőrség eljárást indított a 38 éves férfi ellen, 3-tól 8 évigteijedő szabadságvesztésre ítélhetik. (SITA) Frontálisan ütközött egy autó és egy busz Rózsahegy (Ruiomberok). Frontálisan ütközött egy Skoda Octavia és egy autóbusz Rózsahegyen. Az autó 62 éves soföije áthajtott a szemközti sávba és összeütközött a busszal. Az Octavia soföije könnyebben, a vele utazó két nő súlyosan megsérült. Az autóbuszban senki nem sérült meg. Egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. (SITA) Bolgár zsebtolvajok garázdálkodnak Pozsony. Bulgáriából származó nők fosztottak kijárókelőket a fővárosban. A 26 és a 31 éves nőt őrizetbe vette a rendőrség. Egy 24 éves nő is megpróbált ellopni egy pénztárcát, de a károsult észrevette, és ezt a tolvajt elfogták. (ú) Tiétek a legjobb tabló? NYERJETEK VELE AKÁR 400 EURÓT! uj szó. coméS részletek: TABLÓK VIADALA!