Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-22 / 116. szám
6 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2018. május 22. | www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Évente 111 kg ételt dobunk a szemétbe Pozsony. Az Európai Unió országaiban évente 88 tonna élelmiszer kerül a szemétbe, vagyis az unió polgárai évente fejenként átlag 173 kilogramm élelmiszert dobnak ki. Közben hozzávetőlegesen minden tizedik uniós polgár nem engedheti meg magának, hogy jó minőségű élelmiszert vásároljon. Szlovákia polgárai évente 111 kilogramm élelmiszert dobnak ki, ezzel a lista nyolcadik helyén szereplünk. A legtöbb élelmiszert, mintegy 50 százaléknyit a végső felhasználó dobja ki. A mezőgazdasági minisztérium országos reprezentatív felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek 23%-a kidobja az ételmaradékot. A megkérdezettek fele igyekszik felhasználni az ételmaradékot valamilyen más étel készítésekor, illetve a maradékot a háziállatoknak adják. A megkérdezettek harmada állította azt, hogy semmilyen ételmaradékot nem dob ki. A felmérés alapján a 23 és 49 év közöttiek bánnak a legfelelőtlenebbül az élelmiszerrel. Szlovákiában a hulladékba került élelmiszerek 35 százalékát a pékáru teszi ki, leggyakrabban a kenyér kerül a szemétbe. A kidobott élelmiszer 29%-át valamilyen főtt étel, 34%-a pedig a lejárt szavatosságú élelmiszer. A tárca szerint ezt a trendet leginkább úgy lehetne visszaszorítani, illetve megállítani, ha a polgárok tudatos vásárlókká válnának, és nem dőlnének be a különböző hipermarketek akciós ajánlatainak, melyek jobbára nagy mennyiségű termékek vásárlására ösztönzik a fogyasztókat. (ie) Észak-írország: kell az uniós piac London. Észak-írország lakosságának jelentős többsége, konkrétan 61 százaléka azt szeretné, ha az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnése után is az Európai Unió egységes belső piacán és vámuniójában maradna. Az ír Köztársaság és Észak-írország közötti határellenőrzés esetleges visszaállításával szemben pedig olyan intenzív az ellenállás, hogy az ulsteri lakosság nem kis része még az erőszakcselekményeket is pártolná ennek elkerülésére. A patinás belfasti Queen's University tegnap ismertetett, nagyszabású felmérése kimutatta azt is, hogy újabb népszavazás esetén az észak-írországi választók még nagyobb arányban voksolnának az Egyesült Királyság további EU- tagságára, mint az erről 2016-ban rendezett referendumon, amelyen a tartomány lakosságának 56 százaléka szavazott a bennmaradásra. A konzervatív párti brit kormány az EU-tagság megszűnésével együtt ki akar lépni az unió egységes belső piacáról és vámuniójából is, azzal az érvvel, hogy a brexit után csak így tud önálló kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat kötni más országokkal. Azonban máig nem világos, hogy miként lehet elkerülni a fizikai határellenőrzés visszaállítását az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-írország és az EU-ban maradó ír Köztársaság 500 kilométeres, jelenleg teljesen nyitott határán. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Nincsenek eperszedők ÖSSZEFOGLALÓ Indul az eperszüret (TASR-feivétei) Pozsony. Nincs, aki leszedje az epret, hazai idénymunkások ugyanis már szinte nincsenek a mezőgazdaságban. Rövidesen csak szerb, ukrán ás román munkásokkal tudják betakarítani a hazai termelők a gyümölcsöt ás a zöldséget. A kormány segítségére várnak. Már megnyitották vagy napokon belül megnyitják a hazai eperföldeket. A gazdák országszerte mintegy 140 hektárnyi területen termesztenek epret, s az előzetes becslések alapján ígéretes lesz az idei termés. Több termesztő azonban jobbára csak „szedd magad” akciók keretében tudja betakarítani, leszedni a termést. Oliver Siatovsky, aki már két évtizede foglalkozik epertermesztéssel, arra figyelmeztet, hogy az utóbbi években már csak minimális számú idénymunkást foglalkoztatnak. „Óriási gondot jelent az idénymunkások hiánya, A termesztők képtelenek annyi idénymunkást találni, mint amennyire szükségük volna. Az idénymunka iránt egyszerűen nincs kereslet” - magyarázza Siatovsky. Állítja, hogy neki külön nehézséget okoz az ültetvények rendben tartása, mivel semmilyen gyomirtószert nem használ az eper termesztésénél. „Ma már olyan súlyos a helyzet, hogy nem válogathatunk az idénymunkára jelentkezők között. Minden segítő kézért hálásak vagyunk, érkezzen a saját településünkről, vagy a környező falvakból. Ugyanakkor attól tartok, rövidesen már csak ukrán, román és szerb idénymunkásokkal tudunk működni” - közölte Siatovsky, aki szerint a kormánynak reagálnia kellene erre a helyzetre. Hasonló állásponton van Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője is, aki szerint az államnak megfelelő körülményeket kellene teremteni az idénymunkások foglalkoztatására. Holéciová arra is emlékeztetett, hogy a termelők már tavaly figyelmeztettek az idénymunkások hiányára. „Megoldásként javasolták az úgynevezett idénymunka intézményének bevezetését, mely gondolt volna a növénytermesztésben dolgozó hazai és külföldi idénymunkásokra egyaránt” - mondta Jana Holéciová, aki szerint az államnak pontosan meg kellene mondania, hogy hogyan akaija növelni az ágazatban dolgozó idénymunkások számát. (TASR, ie) USA: elmarad a kereskedelmi háború Washington és Peking szélesebb körű kereskedelmi megállapodáson munkálkodik, és ez alatt felfüggeszti a védővámokat - mondta Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, miután Kína és az USA megegyezett, lemondanak a kereskedelmi háborúról és nem emelnek újabb vámokat. Washington/Moszkva. Steve Mnuchin pénzügyminiszter arra a hétvégi amerikai-kínai közös közleményre utalt, miszerint az Egyesült Államok és Kína folytatja a tárgyalásokat arról, hogy Peking milyen intézkedéseket foganatosítson amerikai energetikai és agrárimportja növelése érdekében, csökkentendő az Egyesült Államokkal szemben meglévő, mintegy 335 milliárd dolláros évi kereskedelmi többletét. Washington 200 milliárd dollár értékű csökkentést javasolt. Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója azt fejtegette, még túl korai a Donald Trump elnök által emlegetett 200 milliárd dolláros csökkentés konkrétumairól beszélni. A következő lépés - mind Mnuchin, mind Kudlow szerint - Wilbur Ross kereskedelmi miniszter várható pekingi látogatása lesz, amelyen áttekintik a gazdaság azon területeit, ahol Kína megnövelheti Amerikából származó importját. Amerikai álláspont szerint az energetika, a cseppfolyós gáz, a kisipar és az agrárium lehet az a terület, ahol Kína jelentős mértékben növelheti importját. Mnuchin elmondása szerint az USA arra számít, Kína legalább 35-40%-kal növeli majd a mezőgazdasági termékek importját. Orosz állítás szerint az USA elzárkózott attól, hogy egyeztessen az acél- és alumíniumtermékek importjára kivetett vámok ügyében, azért Moszkva a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordul, hogy jelezze: ellenlépéseket léptethet életbe. Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium tegnap azt közölte, hogy a tervezett ellenlépés nagysága akkora lehet, mint az a kár, amit az orosz acél- és alumíniumexportálók elszenvednek. (MTI) 1. évf. 2i. szám X f AZY GENERÁCIÓ. r CfORRADALMÁ' v Wm r«i* a$ Örkényben , TV- és rádióműsor május 26. - június 1. A családon belüli erőszakot vizsgáló legújabb kutatások megdöbbentő adatokat közölnek: eszerint a nők mind fizikailag, mind lelkileg nagyobb mértékben bántalmazzák a partnereiket, mint a férfiak. A brit Times cikkben számolt be egy felmérés eredményéről, amely verbális és fizikai erőszakot mérő skála szerint értékelte a válaszokat. A kutatás arra is rámutatott, hogy a nők erőszakossága nem merül ki szóbeli vagy fizikai bántalmazásban, gyakran korlátozzák, ellenőrzik is a partnert. Miért hagyja magát egy férfi, amikor fizikai adottsága, hogy ő az erősebb? Miért nehéz elhagynia egy bántalmazott férfinek az ilyen romboló kapcsolatot? Hová forduljon segítségért? ► Az Y generáció forradalma. Mi vitte ki az utcára azokat a fiatalokat, akikről azt hittük, hogy már csak az okostelefon és a Facebook iránt érdeklődnek? .<-* v.V»UHOOMr' **• íww . v: -.a i Már ma kapható a Vasárnap legújabb száma az újságárusoknál! M isán uii)