Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-19 / 114. szám

6 I KÜLFÖLD 2018. május 19. | www.ujszo.com RÖVIDEN Kemóny választ kaphat Izrael Ankara. Az 57 muzulmán or­szágot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) a legkeményebb választ kell adnia Izraelnek a palesztinok ellen elkövetett emberiesség el­leni bűntettére - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török kül­ügyminiszter. Hozzátette: azzal, hogy az USA Jeruzsálemet is­merte el fővárosnak, megsem­misítette a közel-keleti békefo­lyamatot. Cavusoglu hangsú­lyozta: a szervezetnek el kell ér­nie az izraeli hatóságok és kato­nák felelősségre vonását. Az OIC Kelet-Jeruzsálemet nyilvánította Palesztina fővárosává, valamint kérte a nemzetközi közösséget, hogy szintén így tegyenek. (MTI) USA-gránátvetőket kapott Ukrajna Kijav. Ukrajna megkapta az 500 darab RSRL-1 típusú kézi grá­nátvetőt az US A-tól - jelentette be Arszen Avakov ukrán bel­ügyminiszter. A rendszer 800 méterig talál pontosan célba, a hordozó élettartama 1000 kilö­vés. Olyan korszerű anyagokból készült, amelyeknek köszönhe­tően más gránátvetőkhöz képest könnyebb, kezelése egyszerűbb, hatótávolsága nagyobb. Petro Porosenko ukrán elnök május 1- jén jelentette be, hogy megér­keztek Ukrajnába a régóta várt Javelin típusú, a világ leghaté­konyabb páncéltörőjeként szá­mon tartott amerikai rakéta­­rendszerek. (MTI) Az európai cégeket védené a rendelet Brüsszel. Megindította az Euró­pai Bizottság az ún. blokkoló rendelet életbe léptetését, amely megtiltaná az európai cégek szá­mára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankciók­nak, így próbálva fenntartani az USA által felmondott nukleáris megállapodást. A brüsszeli tes­tület leszögezte: az EU-nak egé­szen addig eleget kell tennie vál­lalásainak, amíg Teherán is ezt teszi, a Washington által elren­delt intézkedések azonban kiha­tással lesznek az európai vállala­tokra, ezért mindent meg kell tenni a védelmük érdekében. (MTI) Terrortámadást védtek ki Párizsban Párizs. Potenciális terrortáma­dást hiúsítottak meg a hatóságok Franciaországban, két egyipto­mi származású fiatal férfit, egy testvérpárt vettek őrizetbe - je­lentette be Gérard Collomb francia belügyminiszter. El­mondása szerint a gyanúsítottak pokolgéppel, illetve mérgező ricinnel akartak terrortámadást elkövetni. Collomb közölte, a közösségi médiában figyeltek fel a két férfira, akik egy népszerű üzenetküldő alkalma­zást használtak kommunikáció­ra. Francia hírügynökségek szerint a gyanúsítottakat Párizs­ban fogták el, a két férfi beis­merte, támadásra készült. (MTI) Mégsem halálos a Novicsok Kiengedték a kórházból Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerző ügynököt Szergej Szkripal vásárol. Van ellenszer az idegméregre. (TASR/AP) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London. Kiengedték a kórház­ból Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerző ügynököt, aki március elejón a délnyugat-angliai Salisbury városában idegmáreg­­hatóanyagtál szenvedett súlyos mérgezést, leányéval, Julija Szkripallal együtt. A 66 éves Szkripal, az orosz kato­nai hírszerzés (GRU) volt ezredese, aki a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott, egy orosz-amerikai kémcsere keretében telepedhetett le Nagy-Britanniában 2010-ben, és brit állampolgárságot is kapott. Szkripalt a március 4-én történt incidens óta Salisbury kórházában kezelték, hosszú ideig válságos állapotban. Lányát - aki egy ideig szintén válsá­gos állapotban volt - már április 9-én kiengedték ugyanebből a kórházból, de a 33 éves Julija Szkripal hollétéről azóta is csak annyit lehet tudni, hogy „biztonságos helyen” tartózkodik. A brit állami egészségügyi szol­gálat angliai tagozata tegnap jelen­tette be Szergej Szkripal kiengedé­sét, de szintén nem közölt részlete­ket arról, hogy a volt kettős ügynök hova távozott a kórházból, és arról sem, hogy mikor. A szolgálat területi szóvivője szerint Szergej és Julija Szkripalnak is joguk van a magán­szférájuk védelméhez, és ez korlá­tozza a nyilvánosságra hozható rész­letek körét, egyebek mellett arról is, hogy Szkripal és lánya milyen keze­léseket kapott. A szóvivő hozzátette ugyanakkor: a kezelés korai szaka­szának célja a páciensek puszta élet­ben tartása volt elég hosszú ideig ah­hoz, hogy szervezetük képessé vál­jon olyan enzimek termelésére, amelyek az idegméreg hatása alá ke­rült enzimeket helyettesíthetik. Meg nem erősített brit sajtóérte­sülések szerint Szergej Szkripal az elmúlt hetekben már képes volt kommunikálni a brit hatóságokkal, és a mérgezéses incidens vizsgálatát végző nyomozók állítólag többször is kihallgatták a mérgezés előtti tevé­kenységéről. A Sky News brit hírte­levízió szerint Szkripal - jóllehet nagy-britanniai letelepedése után hivatalosan nyugállományba vonult - az elmúlt hónapokban rendszere­sen találkozott Salisburyben az MI6 egyik . kapcsolattartó tisztjével, emellett állítólag a cseh és az észt tit­kosszolgálatoknak is tájékoztatókat tartott az orosz hírszerzés munka­­módszereiről. London gyilkossági kísérletnek tartja Szkripal és lánya megmérgezését, és Oroszországot tekinti felelősnek, Moszkva azonban folyamatosan és határozottan tagad­ja, hogy bármi köze lenne a Szkripal­­ügyhöz. Vlagyimir Putyin orosz el­nök kijelentette, Szkripal meghalt volna, ha valóban katonai vegyi fegyvert vetettek volna be ellene. A brit kormány hivatalos tájékoz­tatása szerint a mérgezést „igen kis mennyiségű, folyékony halmazálla­potú”, Novicsok típusú idegméreg­gel követték el. A mérgezés ügyében nyomozó brit szakértők a méreg­anyagot Szkripal Salisburyben lévő házának bejárati ajtaján mutatták ki a legnagyobb koncentrációban. Nagy-Britannia a mérgezéses inci­dens után kiutasított 23 - a brit ható­ságok szerint hírszerzési tevékeny­séget folytató - orosz diplomatát. Olasz kormánykoalíció Maduro elnök maradhat Bemutatta a tervezett koalí­ciós szerződést a márciusi olasz parlamenti választáso­kon győztes, euroszkpetikus öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali Liga, de a mi­niszterelnök személyéről még nem született megállapodás. Róma. A hét végén a közös kor­mányzásra készülő M5S és a Liga tagjai is véleményt mondanak a két párt közötti programszerződésről. Az M5S és a Liga hétfőn járul az ál­lamfőhöz. Az M5S szokása szerint internetes szavazásra bocsátja a Li­gával tető alá hozott kormányszer­ződést, ami 30 pontos, mintegy hat­vanoldalas program, és amelyet a két párt a következő öt év alatt kíván megvalósítani. A két pártot Sergio Mattarella államfő hétfőn várja. Ad­digra fény kell derüljön a miniszter­­elnök nevére is. Luigi Di Maio, az M5S és Matteo Salvini, a Liga ve­zetője szünet nélkül egyeztet a kö­zösen kiválasztandó kormányfőről. Úgy tudni, Di Maio és Salvini is le­mondott a kormányföségről, de mindkettőjüknek tetsző harmadik személyt még nem sikerült találni. Az M5S-Liga szerződése a ko­rábbi balközép kormány nyugdíjre­formjának eltörlését ígéri, kétkul­csos adórendszer bevezetését terve­zik, és jelentős családtámogatási kedvezményeket. Az M5S által szorgalmazott alapjövedelem összegét havi 780 euróbán szabják meg: maximum két évig fizetik és közmunkához kötik. Be akaiják ve­zetni az állampolgári jogon járó nyugdíjat is. A programból eltűnt az euróövezetből való kilépés terve, amely egy korábbi vázlatban még szerepelt. A Liga az EU-szerződések újratárgyalását szorgalmazza. Ami a migrációt illeti, fel akaiják gyorsí­tani a félmillióra becsült illegális be­vándorló kiutasítását. (MTI) Caracas. Nicolás Maduro vene­zuelai elnök szinte biztos lehet győzelmében a holnapi elnökvá­lasztáson, mert nincs fajsúlyos el­lenfele, és az ellenzék bojkottálja a választást, pedig a gazdaságilag ro­mokban heverő és elszigetelt or­szág nélkülöző lakosságának 75 százaléka nem ért egyet azzal, ahogy az országot vezeti. A Maduro befolyása alatt álló nemzetgyűlés január végén rendel­te el az eredetileg decemberben esedékes elnökválasztás előreho­zatalát, nyilvánvalóan azért, hogy az elnök biztosíthassa hatalmának fennmaradását. Madurónak két el­lenfele van, de a legfrissebb felmé­rések szerint támogatottságuk - ami legfeljebb protesztszavazatokat je­lent - messze elmarad az övétől. A választás kitűzésekor az ellenzék közös jelöltet akart indítani, aki fel­vehette volna a versenyt Maduró­­val, de a kormány befolyása alatt álló legfelsőbb bíróság kizárta a fő ellenzéki koalíciót (Demokratikus Egység Platformja, MŰD) az el­nökválasztásra való regisztráció­ból, mondván, hogy egyik jelölt sem kötődhet több párthoz. Május elején a MŰD az elnökválasztástól való távolmaradásra szólította fel a szavazópolgárokat - akiknek szá­ma több mint 20 millió -, és arra kérte az elnök minden kihívóját, lépjen vissza a jelöltségtől. Ennek ellenére jelölt maradt Henri Falcon 56 éves nyugalmazott katonatiszt és a 48 éves Javier Bertucci protestáns lelkész, üzletember. Venezuela bő két éve súlyos gazdasági, politikai válsággal küzd. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló ország gazdasága gyakorlatilag összeomlott. Politi­kai foglyok lázadtak fel a venezu­elai főváros egyik börtönében, így tiltakozva fogva tartásuk ellen az ellenzék által színjátéknak minő­sített elnökválasztás előtt. (MTI) Tegnap elfogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök (balról) a kormány tagjainak Dmitrij Medvegyev miniszterelnök (jobbról) által előterjesztett új, kevés válto­zást tartalmazó listáját. A kormányfő első helyettesének újonnan létrehozott posztjára Anton Sziluanov lépett elő, megőrizve a pénzügyi tárca irányítását. Megmarad eddigi tisztségében többek között Szergej Lavrov eddigi külügy-, Szergej Sojgu védelmi, Alekszandr Novak energiaügyi miniszter, a hadiipar ügyeit Jurij Boriszov eddigi védelmi miniszterhelyettes veszi kézbe. (Sita/ap) Felállt a magyar kabinet Budapest. Tegnap letették az esküt az új magyar kormány tagjai. Orbán Viktor bemutatta őket, és megismételte, amit egy héttel ez­előtt a miniszterelnöki eskütételén mondott: a 2010-2030 közötti idő­szakot egy időszaknak látja, nem négyéves egységekben. Azt mond­ta, Európa súlypontja keletre toló­dik, mi vagyunk Európa jövője. „Régen álltak olyan jól a csillagok felettünk, mint most, de még csak a munka felénél tartunk. Új kihívá­sokhoz kellett igazítani az új kor­mányt.” Biztonsági és szellemi fe­nyegetésekkel is szembe kell nézni, a migráció hosszú ideig téma lesz. 14 tagja van az új kormánynak. Áder János államfő a Sándor­­palotában adta át a megbízólevele­ket. Ez alapján Bártfai-Mager And­rea nemzeti vagyon kezeléséért fe­lelős tárca nélküli miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Gu­lyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős mi­niszter, Nagy István agrár-, Palko­­vics László innovációs és techno­lógiai miniszter lett. Pintér Sándor vezeti a belügyi tárcát, Rogán An­tal pedig a Miniszterelnöki Kabi­netirodát. Semjén Zsolt nemzetpo­litikáért, egyházügyekért és nem­zetiségekért felelős, Süli János a paksi atomerőmű bővítéséért fele­lős tárca nélküli miniszterként vesz részt a kormány munkájában. Szij­­jártó Péter a gazdasági és külügy­minisztériumot, Trócsányi László az igazságügyi, Varga Mihály a pénzügyi tárcát vezeti. Orbán Vik­tort május 10-én választotta újra kormányfővé a parlament. (MTI, 444.)

Next

/
Thumbnails
Contents