Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-27 / 97. szám
www.ujszo.com | 2018. április 27. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Ezért aggódom Hidasok, MKP-sok, fideszesek, ellenzékiek és ezek kombinációi LAMPL ZSUZSANNA ostanában annyi gyűlölet lát napvilágot, hogy ha a szavakkal ölni lehetne, halomban feküdnének a hullák. Ismerősök, ismeretlenek, sokszor arctalan, névtelen emberek esnek egymásnak gyilkos indulattal, mely mögött mélységes személyes frusztrációk feltételezhetők, de ez nem bocsánat a rettentő mocsokra, ami belőlük árad. És mi, magyarok sem maradunk le, sőt! Persze ez érthető, mert nekünk nem egy fő politikai kristályosodási vonalunk van, hanem rögtön kettő. Az egyik a szlovákokhoz hasonlóan a kormány-ellenzék tengely, aminek sarokköve esetünkben a Híd-MKP-ellentét. A másik a Fidesz és a magyarországi ellenzék tengely, amibe szintén alaposan bele vagyunk mártva, bár többségünk nem is rendelkezik saját tapasztalatokkal az ottani reáliákról. Ebből különböző kombinációk születnek. Van, aki MKP-s és fideszes, van, aki hidas és Fideszellenes. Aki MKP-s és fideszes, hárítja a magyarországi ellenzék több pontban hasonló Fidesz-ellenes vádjait (például korrupció), amikkel viszont idehaza ő maga is vádolja az itteni kormányt. A hidas és Fideszellenes pedig több pontban hasonló vádakkal illeti Orbánt, mint amikkel idehaza az ellenzék vádolja az itteni kormányt (például nem hallgat a népre). Eddig azt mondhatnám, tiszta ügy. De nem az. A hazai magyar kristályosodás ennél sokkal bonyolultabb, mert egyre inkább belekeverednek a szlovák pártok is, mind a kormány, mind az ellenzék oldaláról. így vannak Ol’aNO-szimpatizáns meg Smer-szimpatizáns magyarok is. Ugyanakkor vannak (nagyon sokan), akik bizonyos belpolitikai kérdésekben MKP-sok/hidasok, más kérdésekben hidasok/MKP-sok. Vannak, akik belpolitikailag hidasok, Magyarország tekintetében fideszesek. Vannak, akik MKP-sok, de nem tetszik nekik a hazai ellenzék. Vannak, akik hidasok, de tetszik nekik a hazai ellenzék. És akkor itt van még a Trumphoz és Putyinhoz, az ő ügyeikhez való viszonyulás, Soros ténykedéséhez való viszonyulás, az EU- hoz való viszonyulás. És az ezekből következő kombinációk. Mivel én nem szeretném ama kanadai tényfeltáró újságíró stílusát utánozni, aki már többször mondott olyat, hogy „nem tudom biztosan, de lefogadom, hogy így van”, bevallom, nem tudom, mekkorák ezek a csoportok, nem tudom, most ki a többség és a kisebbség. Kérdés, van-e többség és kisebbség, vagy csak széttöredezett szigetek, egymást gyűlölő, vádoló csoportok vannak, legalábbis mostanában. Az utóbbi hónapokban különösen erősen érzékelem ezt a széttöredezettséget. Soha nem volt köztünk ekkora a megosztottság, a békétlenség. Az anarchia hívei boldogok lehetnek. Világszerte. S miért van ez? Mert valójában mindenki a hatalmat akarja. Csak túl sok a túlméretezett Ego. Töredékük is elég ahhoz, hogy elpusztítsa a világot. Engem pillanatnyilag ez aggaszt a legjobban. M ASSZONYOM., MEGMOND TAM A FŐNÖKÉNEK IS, HOGY NEM SZERETEM A SZŐKE NŐS v VICCEKET... a Denisa Saková új belügyminiszter a köztársasági elnöknél (Cartoonizer) Olvasni a számok között JUHÁSZ KATALIN T udjuk, hogy szinte mindennek van világnapja, az ananásztól a zumbáig. A könyv világnapját április 23. ünnepelik mindazok, akik tudnak a létezéséről, szeretnek olvasni és még lehetőségük is adódik valamilyen formában hangot adni a könyvek iránti szeretetüknek. Én épp a könyv világnapján tértem vissza a csendes hétköznapokba egy olyan helyről, ahol négy napon át minden a könyvekről, az irodalomról szólt. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál az egyik kedvenc rendezvényem, főleg a sok program, a hasonszőrű ismerősök és az új felfedezések miatt. A tömeget nem igazán szeretem, de ez egyszer megbocsátom, hogy rengetegen próbálnak beférni abba a terembe, ahová én is igyekszem, vagy azzal az íróval dedikáltami, aki nekem is kedvencem. Ez ugyanis egy nagy család, a könyvmolyok családja, és hát a rokonok jó esetben türelmesek egymással. A kiadók standjai előtt tolakodva az ember meglehetősen deformált képet kap az olvasás népszerűségéről - úgy érzi magát, mint az operarajongó a Wagner-fesztiválon, ahol percek alatt fogynak el ajegyek, vagy a lóversenybolond az ügető pénztára előtt kanyargó sorban. Mert bizony ; az olvasás is rétegműfaj. Ezt a legfrissebb Eurostat-jelentés is mutatja. Tizenöt uniós országban vizsgál; ták az olvasási szokásokat, Szlovákiában persze nem, de Budapestről ■ visszatérve számomra az is érdekes : volt, hogy a magyarok napi átlagban : tíz percet töltenek könyvolvasással. : Nagyon kevésnek tűnik, de Magyar; ország még így is Európa élvonalá; bánván. A legtöbbet az észtek ol- I vasnak, napi 13 percet, máj d a finnek j és a lengyelek következnek 12-12 perccel, utánuk jönnek a magyarok. : A legkevesebbet a felmérés résztve: vői közül a franciák olvasnak, napi : átlagban alig két percet. Bár az is : igaz, a magyaroknak csak a 10 szá: zaléka mondta, hogy rendszeresen Belefér, de felesleges ZSOLDOSÁKOS em meglepő, hogy az utóbbi hetekben sorra hangzanak el smeres politikusoktól különféle tervezetek a közalkalmazotti és a minimálbér emelésére. Az a tény, hogy ezt legelőször a kormányzástól elméletileg visszavonult Robert Fico, nem pedig a forrásokkal való rendelkezés jogával bíró Peter Pellegrini jelentette be, szintén nem meglepő. Sokkal meglepőbb viszont a bejelentés fogadtatása, amely azt sugallja, hogy a Smer számára ez akár visszafelé is elsülhet. Több elemzésben is olvashattuk, hogy a vezető kormánypárt készülő szociális csomagja alaposan felborítja a költségvetési egyensúlyt, és akár évtizedekre visszavetheti a szlovák gazdaság fejlődését. Természetesen a Smer aligha veszi számba a hosszú távú gazdasági következményeket, amikor támogatottsága a ciklus közepén történelmi mélypontra süllyed. Ficóék célja roppant egyszerű: szükség van egy népszerű jói kommunikálható, az ellenzék által nehezen támadható intézkedéscsomagra, amelyre reményei szerint felépítheti a kampányát, a választók számára pedig egyértelmű és azonnal érezhető, rövid távú hasznot hoz. A gazdaságilag megalapozatlan, népszerűséghajhász pénzosztásra könnyű rossz példákat találni. Ne menjünk messzire, gondoljunk csak Magyarországra és Medgyessy Péter száznapos programjára, amelynek hatását még további három kormány és a társadalom nyögte. A jelenlegi helyzet azonban más, Szlovákia gazdasága ugyanis példaértékű stabilitást mutat. Noha ez a mutató függ a legkevésbé a kormányzati politikától, és sokkal inkább a globális gazdasági környezettől, a növekedés elég szépen alakult az elmúlt években. Eközben az 53 százalékos államadósság alacsonynak mondható, a költségvetési hiány egy százalék alatti, a külkereskedelmi mérleg pozitív, a munkatermelékenység pedig a visegrádi országok közül Szlovákiában a legmagasabb. Egyértelmű tehát, hogy a szlovák gazdaságnak és a költségvetésnek is bőven vannak tartalékai, így biztonsággal állítható, hogy Pellegriniék „ajándéka” az ország jövője szempontjából nem veszélyes. Csak éppen nincs rá feltétlenül szükség. A magasabb minimálbér és a közalkalmazottak fizetésének 10 százalék körüli emelése ugyan jól hangzik, de egyrészt a tisztességes megélhetéshez az egyre dráguló országban még mindig nem elég, másrészt hosszú távú gazdasági hasznait tekintve teljesen semleges. Hosszú távon a magasabb béreket ugyanis nem a jól öltözött politikusok bejelentései és szociális csomagjai hozzák el, hanem a technológia és az infrastrukturális fejlődés, a munka termelékenységi rátájának növelése, a társadalmi mobilitás és a minőségi oktatás, valamint a versenyképesség javítása. Ugyan nem hangzik jól, de a minimálbér-emelés rövid távon károsan befolyásolja a versenyképességet. Nem lehetünk cinikusak: a tisztességes megélhetést egy jól működő kormányzatnak biztosítania kell mindenki számára, de azt sem várhatjuk el, hogy a gazdaság húzóerejét a minimálbéren foglalkoztatottak adják (még akkor sem, ha a bérnövekményük visszahat a növekedésre is). A felelős kormányzat tehát a jól hangzó jóléti kiadások emelése helyett a többletforrásokat a jövőbe és a versenyképességbe fekteti, mint ahogy vért izzadva teszi most ezt Macron Franciaországban. És itt jutottunk el a felelősség kérdéséhez. A politikai felelősség világos, azt látja a Smer is a támogatottsági adatokból. Na de gazdasági szempontból felelősségteljesen viselkedtek-e a „szociáldemokraták” regnálásuk 10 évében? Egyértelmű, hogy nem. A Fico-kabinetek nem voltak képesek kiépíteni az egész országot átszövő, fejlett infrastruktúra-hálózatot, kinevelni egy erős középosztályt, amely a hazai vállalkozói réteg motoija lesz (a valóban szép makrogazdasági adatok szinte kizárólag multinacionális vállalatok olcsó munkaerőt alkalmazó ténykedésének köszönhetőek, amelyre gazdaságfejlesztést építeni csak egy bizonyos szakaszban elég), nem tudták betömni az ország keleti és nyugati része közti szakadékot (a pozsonyi régió nélkül Szlovákia a térségünkben is leszakadó ország lenne). És akkor a hosszú távú oktatási stratégia hiányáról nem is beszéltünk. Kérdés, mit kezd a Pellegrini-kabinet ezekkel a kérdésekkel a következő két évben. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy ugyanazt, amit Fico: alárendeli őket rövid távú politikai érdekeinek. Lehet, hogy Fico és Pellegrini kormánya között ebből a szempontból sincs különbség. N vesz könyvet a kezébe, ezzel pedig már csak a középmezőnyben tanyáznak. A legtöbb rendszeres olvasót a finnek, a lengyelek és az észtek között találták, míg a lista alján a románok és az osztrákok állnak. Vagyis nem sokan olvasnak Magyarországon, de aki könyvet vesz a kezébe, az nem teszi le könnyen. A rendszeresen olvasók közül épp a magyarok töltik a legtöbb időt ezzel, napi átlagban 1 óra 37 percet. Viszont könyvekre keveset költhetnek. A könyvek és a nyomtatott újságok vásárlását közös kategóriában méri az Eurostat, és a magyar háztartások az összes kiadásuk egy százalékát sem szánják erre, aminél rosszabb adatot csak az EU hat tagállamában mértek. Ez már egy másik felmérés, ebben mind a 28 ország szerepelt. És csodák csodája, Szlovákia lett az első, 2,1 százalékkal, ami magasan a legjobb eredmény. (Az utánuk következő németeknél már csak 1,6 százalék a könyvekre és újságokra költött pénz.) Mivel nálunk nagyjából ugyanannyiba kerülnek a könyvek, mint Magyarországon, ez bizony az életszínvonalról is elárul egy s mást. Első körben azt, hogy a szlovákiai olvasók több könyvet engedhetnek meg maguknak a fizetésükből, mint a magyarországiak. De pont ez az, ami nem látszott a budapesti könyvfesztiválon, amelynek látogatottsága magasan felülmúlja a hasonló pozsonyi rendezvényét. Mondom mindezt úgy, hogy egyszerre vagyok büszke és szomorú.
