Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-26 / 96. szám

www.ujszo.com | 2018. április 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Az új kesztyübáb Az egész annyira átlátszó, hogy magyarázkodni se igyekeznek D enisa Saková jelölése a belügyminiszteri posztra nem más, mint a Fico­­grini-kormány hiányzó politikai kultúrájának és felelősség­­tudatának újabb ragyogó példája. A Híd pedig ismét úgy viselkedik, mint egy bólogató kutya a tuning Lada műszerfalán: minél rázósabb az út, annál jobban bólogat. Elmondhatjuk százszor-százezer­­szer, egy tisztességes országban az elmúlt hónapokban történtek töredé­ke miatt is kicserélődött volna az uralkodó politikai garnitúra minisz­terelnököstül, kormánypártostul, fő­osztályvezetőstül, portásostul. Min­denestül. De nem. Robert Fico to­vábbra is úgy áll ki a koalíciós tanács sajtótájékoztatójára, mint a provincia imperátora, Peter Pellegrini, a kor­mányfő pedig hátul, a sarokban foto­­szintetizálgat csendesen - még csak szót se adtak neki a sajtótájékoztatón, jó, hogy meg nem öntözték. Fico tehát végeredményben Pel­­legrinin keresztül elérte, amit akart - igaz, nem teljesen így tervezte, ő ál­lamfő akart lenni 2014-ben, az azért mégis más lett volna. így ez most csak kármentés, hiszen a Smer zu­han, mint a fenéken lőtt vadkacsa. De ami most van, az a lehető legjobb opció Fico számára: felelőssége nincs, az irányítás az övé, és csak azt kell valahogy kitalálnia, hogyan ne végezze úgy, mint Mecíar. Kalinák pedig most ugyanezt érte el Sakovával: a miniszter asszony az integritásnak még csak a nyomát sem mutatta eddig. Az egész helyzet annyira egyértelmű és átlátszó, hogy még csak magyarázni sem nagyon igyekszik senki a a Smerből. Minden jel arra utal, hogy Kalinák felelősség nélkül, a háttérből irányíthatja a hű kádert, akinél nem fenyeget, ami Tomás Druckemél nagy jóindulattal fenyegethetett volna - nevezetesen hogy fellázad, és a saját kezébe veszi a dolgokat. A koalíciós partnerek pedig hall­gatnak. Az SNS elnöke, Andrej Danko továbbra is teljesen más di­menzióban vándorol, a többiek pedig inkább ráhagyják, a fáma szerint az alvajárókat sem szabad felébreszteni. A nemzetiek pártvezére így szabadon beszélhet arról egy szociális cso­magról szóló sajtótájékoztatón, hány házelnök jött oda hozzá haverkodni egy uniós csúcstalálkozón, két kacsamájas-kaviáros falatka között. A többiek pedig bólogatnak. Igen, Andrej, téged mindenki szeret. A Híd elnökének, Bugár Bélának kicsit nehezebb az élete, de nem sok­kal, mert mindig van mivel magya­rázni a dolgokat. Ugyan a kommuni­kációs panel nemrégiben az volt, hogy itt csak és kizárólag a Hídnak köszönhetően távozott Fico és Kalinák is, ám ez most megdőlni lát­szik. Fico ugyanis egy kicsit sem vi­selkedik úgy, mint akire Bugár sűrű tömjénfustben olvasta volna rá, hogy apage satanas. Úgyhogy nincs más hátra, fel kell ütni az alibista kifogá­sok nagykönyvét, hogy legalább Sa­kovával kapcsolatban mentsék, ami menthető. Az „ennek a koalíciónak nincs alternatívája” és az „azt mond­juk el, amit el akarunk mondani”, itt most nem elég, ide már a „mi min­denkit a munkája alapján ítélünk meg” és a „neki is meg kell adni a le­hetőséget” ostrombontó mantrákra van szükség. Ezektől bizonyosan megszállja a tüntető tömeget a szent­lélek, és mindenki hazamegy Búrlivé vínot meg Barátok köztöt nézni. Persze lehet, hogy azoknak van igazuk, akik nem cselekednek, ami­kor kellene. Mert könnyen elképzel­hető, hogy van az a szociális csomag, van az a minimálbér-emelés és kétnyelvűtábla-mennyiség, amiért a választók behunyják a fél szemüket. Máshol is megesett már, nem ez len­ne az első alkalom. Csak jó lenne már hinni a régi mondásban, miszerint a nép nem megvehető. És az is könnyen lehet, hogy hamarosan eljön ez az idő is. Roberta Saková belügyminiszter (Lubomfr Kotrha karikatúrája) Trump júliusban Londonba látogat Brit módiaórtesiilés ekszerint július közepén Nagy-Britan­­niába látogat Donald Trump amerikai elnök. A Sky News brit hírtelevízió úgy tudja, hogy Trump a nyári londoni lá­togatásról a januári davosi világgaz­dasági fórumon állapodott meg The­resa May brit miniszterelnökkel. Korábbi értesülések szerint Trump már februárban Londonba látogatott volna az Egyesült Államok új londo­ni nagykövetségének avatóünnepsé­gére, ám az amerikai elnök nem sok­kal korábban, Twitter-üzenetben kö­zölte, hogy nem vesz részt az esemé­nyen. Trump azzal indokolta februári londoni látogatásának lemondását, hogy a Barack Obama vezette előző amerikai kormányzat „bagóért” adta el a belvárosi Grosvenor Square-en lévő régi nagykövetségi épületet, és most neki kellett volna felavatnia az 1,2 milliárd dollárért felépített új dip­lomáciai képviseletet. Áz USA új londoni nagykövetségének felépíté­séről valójában még Obama elődje, George W. Bush elnök döntött. Trump februári londoni utazása nem az az állami látogatás lett volna, amelyre Theresa May tavaly január­ban hívta meg II. Erzsébet királynő nevében az amerikai elnököt, és valószínűleg a nyárra tervezett láto­gatás sem az lesz, mivel londoni ér­tesülések szerint ez a ceremoniális program - nem utolsósorban a heves brit tiltakozások miatt — egyelőre le­került a napirendről. A nagy-britanniai állami látoga­tásra meghívott külföldi államfők hi­vatalosan a királynő vendégei, a brit királyi protokoll teljes pompájával fogadják és az uralkodó valamelyik rezidenciáján, a londoni Bucking­­ham-palotában vagy a windsori kas­télyban szállásolják el őket. Az amerikai elnök nagy-britanniai állami látogatása ellen indított petí­ciót csaknem 1,9 millióan írták alá. Az egymással hagyományosan rendkívül szoros kapcsolatokat ápoló két ország viszonya az elmúlt hóna­pok szinte példátlan, nyilvános dip­lomáciai csőriéi után meglehetősen hűvössé váltak. (MTI) Minek a múlttal foglalkozni? FELEDY BOTOND K ülönleges adottság, ha a múltbeli hibákból tanulni tudunk. Az intelligencia egyik meghatározása szerint az az okos, aki képes más hibájából tanulni és rájönni, hogy érdemes más­képp csinálni. Miért nem divatos mostanában a történelmet megidézni és kicsit el­merengeni azon, hogy mit üzen a jövőnek? Talán mert már a történelem is szinte csak pártos olvasatokban létezik. Magyarországon az urbánus-népi, vagy ha úgy tetszik, jobboldali és baloldali verziókban? Mi sem szemlélteti ezt jobban, mint a II. világháborús időszakra utaló emlékművek körüli óriási viták: Horthy-szobor, megszállási emlékmű, az elhurcolt és kivégzett magyar zsidók egykori lakhelyei előtti úgyne­vezett botlatókövek, vagy éppen az új Holokauszt múzeum? Nem tu­dunk sem ezekről, sem például a kommunista ügynökmúltból higgadtan beszélni, következtetéseket levonni. Csehszlovákia története nem kevésbé kényes: beszélni kell a magya­rok kitelepítéséről vagy úgymond, jobb a békesség”, nem kell hánytor­­gatni a múltat? A reszlovalazáltak identitásáról ki beszéljen? Sorolhat­nánk napestig. Minderről beszélni kell. Olyan új nézőpontot kell keresni, amely a jö­­vőnkre nézve tartalmaz üzenetet e múltbeli eseményekből. Nem a kü­lönbözőségekre rámutatni, hanem arra, amit tanulhatunk. Minap részt vettem a Véresmajor címmel hirdetett budapesti városjáró történelmi sétán. Már önmagában jó, hogy ennyi év után létezik ilyesmi: a nyilas terror tizenkettedik kerületi története két és fél órában, a főbb helyszínek mentén. Látni, hogy nem a németek, hanem mi magunk, ma­gyarok, hogyan nyomorítottuk meg magunkat. Az ostromlott Budapes­ten 1944 telén kéf tucat fegyveres nyilaskeresztes rettegésben tartotta a városrészt, feltehetőleg sok száz ember megkínzásáért és haláláért fele­lősek. A tömegsírokat ma sem feltétlenül jelöli emléktábla az utcán. Né­hány helyen csak pár éve került fel a ház falára egy-egy tábla, de a kör­nyéken lakók sincsenek tisztában a kerületük sötét múltjával. Az isko­lámmal szemben két ilyen tömegsír is volt, történelemórán mégsem hal­lottam róluk, pedig az ablakból rájuk lehetett látni. Kétségtelenül fontos, hogy az élet menjen tovább; nem búslakodni kell a múlton, de mégis, mennyivel egyszerűbb a következő sarkon el­követett borzalmakat felfogni, mint a távoli Gulágokét vagy más rém­tetteket? Alighanem mindannyiunk családjának vannak tapasztalatai a vészkorszakokból. Ha más nem, egyszerűen végignézték, ami történt. Vagy áldozatok voltak, netán elkövetők, néha egy családból mindkettő. Nézzünk körbe az utcánkon, falunkban, városunkban: mikor milyen döntést hoztak elődjeink, ami később katasztrófához vezetett. Meg kel­lett kötni az alkukat? Hogyan élték túl, akiknek sikerült? Meg fogunk lepődni, mennyi mindenhez adhatnak a válaszok útmutatót. Ezért is ér­demes a nagymama, nagyapa képét kitenni: amikor dilemmánk van egy döntés, egy állás, a jövőnk kapcsán, feltehetjük a kérdést - mit mondana a nagyi élettapasztalata? Nem hasonló helyzetben volt? Ideje, hogy hagyjuk, hogy a felmenők történelme a leszármazottak jövőjét javítsa. FIGYELŐ Koreai csúcs: baj a tortán Diplomáciai perpatvart okozott a holnapi, Korea-közi csúcstalálko­zóval kapcsolatban a díszvacsorán felszolgálandó desszert. Az édes­ség miatt Japán diplomáciai úton tiltakozott a szöuli kormánynál. A probléma forrása, hogy a dél­koreai elnöki hivatal nyilvános­ságra hozta, mit szolgálnak majd fel Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök díszvacsoráján. A tortán az egységes Korea térképe látható majd, és egy olyan sziget is szere­pel rajta, amelyet Japán magának követel. A japán sajtó arról számolt be, hogy a Koreában Tokto, Japánban pedig Takesimának nevezett sziget ábrázolása miatt a tokiói külügy­minisztérium fejezte ki tiltakozását a dél-koreai nagykövetségnél. Tokto szigete gyakorlatilag csak egy nagyobbacska szikla a Japán­tenger déli részén, Japán és Dél- Korea között, azonban évtizedek óta területi vita tárgya. Szöul fo­lyamatosan néhány rendőrt állo­másoztál a szigeten, amely a saját megítélése szerint 1945-ben Ko­reával együtt felszabadult a japán uralom alól. (MTI) Légypiszoknyi probléma Koreától jobbra (TASR/AP-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents