Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-28 / 73. szám

www.ujszo.com I 2018. március 28. KULTÚRA 5 Sean Penn kiosztja Trampot A színész megírta első regényét, amely tele van félreérthetetlen utalásokkal a jelen amerikai társadalmára JUHÁSZ KATALIN Tudjuk, hogy olőbb-utóbb minden valamirevaló holly­woodi sztár megírja az önélet­rajzát - némi szerkesztői vagy társszerzői segítséggel. Regénnyel viszont nem sokan próbálkoznak. Sean Penn ebből a szempontból is a bátrabbak közé tartozik. A színésznek pár napon belül megjelenik első regénye Bob Honey Who Just Do Stuff (Bob Honey, aki csinál ezt-azt) címmel, ráadásul ala­posan kiosztja benne a republikánu­sokat, a Mr. Landlord néven szereplő amerikai elnök figuráját pedig egy az egyben Donald Trumpról mintázta. Sean Penn már 2016-ban tesztelte a közönség tűrésküszöbét szépíró­ként, Pappy Pariah álnéven kiadott egy hangoskönyvet, amelyben a szerzőt súlyos szociopataként tüntet­te fel, aki irtózik a nyilvánosságtól. Akkor azt állította, egy floridai író­konferencián találkozott vele még 1979-ben, és annyira megragadta őt a férfi története, hogy elkérte tőle a kéziratot. Ez a mű mérsékelt sikert aratott - sem dorgáló, sem túl lelken­dező kritikákat nem kapott. Perm megtartotta az alaptörténetet, de ala­posan kibővítette, új szálakat szőtt bele, és kihúzta azokat a részeket, amelyeket már nem tartott aktuális­nak. Elmondása szerint az utóbbi Sean Penn könyvét neves írók is érdeklődve várják (Képarchívum) BOB HONEY WHO JUST DO STULL másfél évben az amerikai társada­lomban olyan fontos folyamatok in­dultak be, amelyeket a hangoskönyv írásának idején még nem sejteni sem lehetett. A friss regényben komoly szerepet kapott a nők szexuális zak­latása ellen indult #MeToo mozga­lom, Donald Trump intézkedései és botrányos megnyilvánulásai, vala­mint az online álhírek terjesztésének mechanizmusa. A főhős, Bob Honey sokoldalú egyéniség. Polgári foglalkozására nézve .szennyvízszakértő és piro­technikai szolgáltató, de ez csak ügyes álca, valójában egy titkos kor­mányzati ügynökségnek dolgozik, ; és bármit elvégez, beleértve a bal- i esetnek látszó gyilkosságot is. Egy oknyomozó újságíró azonban fel­­í nyitja a szemét, rádöbben, hogy munkáltatói évek óta csúnyán ki­használják, és úgy dönt, szembeszáll : a hatalommal. Az amerikai elnök­­: nek például ilyen levelet ír (ez a rész : még nem szerepelt a hangoskönyv­­; ben): „Rengeteg nélkülöző, küszkö­­; dő derék amerikai ember szavazott : önre. És sok orosz ember is. Az ő szemükben ön egy fényes csillag, ; akitől az alternatív tényeket is elfo­gadják. Bára funkciójavalóságos, ön : sosem volt és sosem lesz valóságos. ! Már a szégyenteljes beiktatása nap­ján egymillió nő törte volna le az ön péniszét a washingtoni utcákon és a világ minden táján. Elnökként ön nem egyszerűen a vádlottak padjára való, hanem haladéktalanul ki kell vonni a forgalomból. Ennek a nem­zetnek égető szüksége van valakire, aki közbelép. De nem egyszerű be­avatkozóra van szüksége, hanem egy merénylőre. Ezt oszd meg a Twitte­­ren, ha mered, te rohadék!” Sean Penn korábban is Trump éles hangú bírálói közé tartozott, idén január­ban például egy véleménycikket írt a Time magazinba, amelyben az amerikai elnököt az emberiség el­lenségének nevezte. Sok egyéb aktuális utalás is van a regényben, a Yellow Lives Matter (A sárga életek számítanak) nevű civil mozgalom például a Black Li­ves Mattért takarja, amely az afro­amerikaiak egyenjogúságáért küzd, és amelyet több magas rangú repub­likánus politikus rasszistának ne­vezett. A főhős, Bob Honey továb­bá komolytalannak, infantilisnak tartja a #MeToo mozgalmat, amely szerinte olyanná vált, mintha óvo­dások árulkodnának egymásra, pe­dig a dolog tétje véresen komoly. Penn egyébként csak pár hónap­pal ezelőtt árulta el, hogy a Pappy Pariah álnév őt takaij a. Akkorra már híre ment, hogy egy regényen dol­gozik. „Már a hangoskönyv felvé­telei közben éreztem, hogy csak a felszínt karcolgatom, hogy ennél sokkal mélyebbre kellene ásnom. Izgalmas kihívás volt továbbgon­dolni és kerek egésszé bővíteni ezt a történetet” - mondta a színész. A regényt természetesen hatal­mas várakozás előzi meg, nem csak a filmrajongók körében. Az itt-ott közölt részletek alapján több világhírű író, köztük Sarah Silver­­man és Salman Rushdie is jelezte, hogy nagyon kíváncsi rá. Utóbbi a következőt nyilatkozta a sajtóban: „Túlzás lenne azt állítani, hogy egy ilyen disztópikus regény szórakoz­tató olvasmány, igaznak viszont igaz. Gyanítom, hogy Thomas Pynchon és Hunter S. Thompson is imádná ezt a könyvet.” 20000x vásárlási utalvány 5 € értékben i Mazda CX-3 500C értékű bevásárlás, Kodak eremen íl leqjobb kúraéti ajándékot nálunk találj A húsvéti ajándék a COOP Jednotában idén igazán bőséges. Elég, ha 2018. március 8. és április 8. között a COOP Jednota bármelyik boltjában minimum 20 euró értékben vásárol, és máris játékban van az 5 Mazda CX-3 személyautóért, a 200 db 500 € értékű bevásárlásért és 20 000 db vásárlási utalványért. A nyereményjátékról több információt is megtudhat a www.coop.sk oldalon. Najlepsie domace potraviny DP180193

Next

/
Thumbnails
Contents