Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-28 / 73. szám
4 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2018. március 28.1 www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Jövőre már nőhetnek a hitelkamatok Pozsony/Frankfurt. Akár már a jövő évtől drágulhatnak a hitelek Szlovákiában, Jens Weidmann, az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja szerint ugyanis a jövő év közepére várható az első kamatemelés az eurózónában. A jegybankár szerint az eszközvásárlási program befejezése (mely idén október 1-én várható) lesz a monetáris politika normalizálásának első lépése — számol be legújabb hírlevelében az Equilor befektetési portál. A folyamatot a lehető leghamarabb meg kell kezdeni, mivel a jelenlegi fellendülési ciklus nem fog örökké tartani, és a következő visszaesésben a jegybanknak válságkezelő eszközökre lesz szüksége, mint például a kamatvágás, amely a jelenlegi kamatszint mellett nem valósítható meg. (equilor.hu) Újabb mélyponton a bitcoin New York. Úgy tűnik, egyre inkább visszaszorulnak a kriptopénzek, nem elég, hogy a szabályozó hatóságok keményebben fellépnének, de a hirdetési lehetőségek is folyamatosan szűkülnek. Ezúttal a Twitter jelentette be, hogy betiltják a kriptovalutákat és az azok kereskedelmét biztosító platformok reklámjait. A most bejelentett korlátozás azért is fájó, mert a nagy forgalmat biztosító felületek közül az utolsók egyike volt a Twitter. Korábban ugyanis mind a Google, mind pedig a Facebook meglépte ezt. A Twitter tiltása miatt a legismertebb kriptovaluta, a bitcoin lejtőre került, és újra 8000 dollár alá került az árfolyama. A bitcoin így a tavaly év végi 13 ezer dolláros szintjétől immár több mint 40 százalékkal marad el. (S1TA) Szlovákiában vonzó a külföldi munka Pozsony. A 20-34 év közötti munkanélküli, Európai Unióban élő fiatalok fele hajlandó lakhelyet váltani egy új állás érdekében, miközben 21 %-uk országon belül, 12%-uk pedig az EU-n belül is vállalná a költözést - derült ki az Eurostat legfrissebb, 2016- os adatokat tartalmazó felméréséből. A legnagyobb mobilitással bíró EU-s korcsoport mindössze 17%-a mutatott hajlandóságot arra, hogy az EU határain kívül próbáljon szerencsét. Szlovákiában a megkérdezett munkanélküli fiatalok 14%-a az országon belül, 23%-a pedig más uniós tagországba lenne hajlandó átköltözni a munka után. (SÍTA) Angol font 0,8794 CT Lengyel zloty 4,2196 Cseh korona 25,473 Hl Magyar forint 312,85 Él Horvátkuna 7,4408 [J| Román lej 4,6558 Japán jen 131,04 CT Svájci frank 1,1764 Kanadai dollár 1,5949 Q USA-dollár 1,2376 il Privatbank« 1,27-1,21 26,07-24,80 OTP Bank 1,30-1,19 26,57-24,33 326,29-298,78 Poatabank 1,28-1,21 26,22-24,69 325,24-300,22 Szí. Takarékpénztár 1,29-1,20 26,09-24,69 326,84-298,70 Tatra banka 1,28-1,20 26,26-24,63 325,84-299,88 ÓSOB 1,28-1,21 26,09-24,79 AHalinoaHItalbank 1,28-1,21 26,22-24,70 326,77-298,63 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A kormányválság nem veszélyezteti a gazdaságot Pozsony. Dinamikus gazdasági növekedés, agyra több új munkahely, magasabb fizetések, az eddiginél látványosabb drágulás az üzletekben - ez vár az elkövetkező években Szlovákiára a jegybank tegnap közzétett tavaszi gazdasági előrejelzése szerint. „Az elmúlt hetek viharos belpolitikai eseményei nem befolyásolják a szlovák gazdaság elkövetkező időszakban várható dinamikus növekedését” - állítja Jozef Makúch jegybankelnök, aki szerint ezt a mérvadó hitelminősítők nyilatkozatai is alátámasztják. A jegybank elemzői azzal számolnak, hogy Szlovákia gazdasági növekedése az elkövetkező időszakban sem lassul le, épp ellenkezőleg, a bruttó hazai termék (GDP) idei 4,2 százalékos bővülését jövőre 4,7 százalékos növekedés követi, és még 2020-ra is 4 százalékos javulást jósolnak. „Bátran kijelenthetjük, hogy a szlovák gazdaság növekedési potenciálja rendkívül jó, javult a külföldi piaci környezet, és a Szlovákiába érkező beruházások is sokat lendítenek a Idén már 2,3 százalékos drágulásra számíthatunk (TASR-feivétei) gazdaságon” - mondta Odor Lajos, a jegybank alelnöke. Az ország jó gazdasági teljesítménye meglátszik a munkapiacon is. A foglalkoztatottak száma idén 1,8, jövőre 1,2, 2020-ban pedig 1,1 százalékkal nőhet. „A munkáltatók részéről egyre nagyobb az igény az új alkalmazottak iránt, a kínálat azonban elmarad a kereslettől” - mondta Odor, aki szerint azonban a munkáltatók még mindig képesek toborozni új alkalmazottakat a munkanélküliek körében. A munkaügyi hivatalok nyilvántartásában jelenleg nagyjából 190 ezer állástalan található, az elkövetkező időszakban azonban a számuk tovább csökkenhet. Makúch szerint az idei 7,2 százalékos munkanélküliség jövőre 6,6,2020-ra pedig 6 százalékra eshet vissza. A cégek munkaerőért folytatott egyre ádázabb harcának köszönhetően az elkövetkező időszakban a bérek is tovább nőnek. Idén átlagosan 5,4, jövőre 5,6, egy évvel később pedig újra 5,4 százalékos béremelkedésre számíthatunk. Ezzel párhuzamosan azonban az árak is gyorsabban nőnek majd az eddiginél. „Idén 2,3, jövőre és 2020-ban pedig 2,2 százalékos drágulásra számíthatunk” - tette hozzá Odor, Az ország jó gazdasági teljesítménye ellenére a jegybank ezúttal is felhívta a figyelmet arra, hogy ha Szlovákia hosszabb távon szeretné fenntartani a növekedést, elengedhetetlenek lesznek az újabb strukturális reformok a vállalkozói környezet javítása érdekében. (ml.TASR, SITA) Fiatalokra vadásznak az autógyártók Az Autóipari Junior Akadémia idei évfolyamára április 16- étól várják a jelentkezőket. A cél, hogy minél több fiatalban keltsék fel az érdeklődést a duális képzést nyújtó szakközépiskolák iránt. Pozsony. „A szlovákiai iparvállalatoknál egyre aggasztóbb a szakképzett munkaerő hiánya, 2020-ig csak az autóiparban 14 ezer új alkalmazottra lesz szükség, a fiatalok ugyanakkor csak csekély mértékben érdeklődnek a műszaki végzettséget igénylő szakmák iránt. Az egyetemet végzettek majd harmada emiatt olyan szakon végez, amelyre a piacnak nincs szüksége” - indokolja Juraj Sinay, a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) elnöke az Autóipari Junior Akadémia fontosságát. Ez utóbbi a ZAP valamint a szlovákiai autógyártók és egyetemek kezdeményezésére három évvel ezelőtt jött létre, és a célja, hogy minél több fiatalban keltse fel az érdeklődést a duális képzést nyújtó szakközépiskolák iránt. Idén nagyjából 200 fiatal vehet részt az ötnaposra tervezett projektben, amely során felkereshetik a hazai autógyártókat és a műszaki egyetemeket. „Idén a pozsonyi Volkswagen, a nagyszombati PS A és a zsolnai Kia Motors mellé felsorakozott az Adient Slovakia autóipari tervező- és kutatóközpont is” - mondta Sinay.„A fiatalok ezúttal a virtuális térben is szerelhetnek majd össze autókat” - tette hozzá Michal Ambrovic, a Volkswagen Slovakia képviselője. A Kia Motors zsolnai üzemében pedig az elektromos autókkal ismerkedhetnek meg. Az egyetemek közül a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem valamint a nagyszombati és a trencséni egyetem képviselteti magát. A részletekről az érdeklődők a projekt honlapján (www.ajakademia.sk ) érdeklődhetnek. (TASR, SITA, ml) Az ÚJ SZÓ ajánlja Biokertészkedés A vegyszertől, növényvédő szertől mentes élelmiszerek már ; a hazai piacokon is. an, milyen módszereket lealkalmazni saját kertünkben, hogy biominőségű zöldségfélét, gyümölcsöt termeszthessünk? A szerző bevezeti az olvasót egy olyan „kertbe", ahol megtalálható a komposzthalom és a talajéletet élénkítő gilisztatrágya készítésének titka, megtudható, hogy értékes takaróanyag a fűnyesedék, a széna és a lomb, hogy a védő- és társnövények ültetésével megőrizhetjük a veteményeskert növényeinek egészségét, elűzhetjük a kártevőket és nagyobb teret nyújthatunk a hasznos állatoknak. Választ kapunk arra a kérdésre is, hogy milyen ellenálló, régi magyar gyümölcsfajtákat, gyógy- és fűszernövényeket ültessünk, és milyen zöldségfélék termesztése ajánlható a biokertbe. A csaknem száz ábra szemléletesen illusztrálja ezt a környezetés emberbarát kertészkedési formát. A növényszaporítás ábécéje Ez a könyv elsősorban a kertkedvelőknek ad szakszerű ismereteket a növények szaporítási módjairól. Nemcsak a világos, könnyen érthető szakmai szöveg, hanem a sok szemléltető ábra, folyamatrajz teszi közérthetővé, hogy hogyan szaporíthatjuk például kedvenc szobanövényünket, hogyan őrizhetjük meg oltással a dédmama régi almafajtáját. A szerzők írnak az oltás, vetés, dugványozás elvi alapjairól, a szaporítóanyagok (mag, dugvány, oltóvessző stb.) begyűjtéséről, tárolásáról, a szaporítási módokról, a már kikelt, megeredt, meggyökeresedett növények további kezeléséről. A legegyszerűbb eszközök (például befőttesüveg, műanyag pohár, fóliazacskó, üveglap) és némi kísérletező kedv, néhány jó kerti szerszám szükséges ahhoz, hogy kipróbáljuk a könyvből megismert szaporításmódokat, és örömmel figyelhessük otthonunk, kertünk növényeinek fejlődését, sokszínűségét. Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2018. március 31-ig tart.