Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-28 / 73. szám
KÖZÉLET www.ujszo.com | 2018. március 28. I 3 Bugár: Önök csak a papírformát nézik SZALAY ZOLTÁN Miórt kellett sietni a kormányprogram elfogadásával? Mi várható az új kabinettől? Bugár Béla, a Híd elnöke az Új Szó Stúdiónak nyilatkozott, lapunkban most részletet közlünk a beszélgetésből, amely teljes terjedelmében az ujszo.com-on lesz megtekinthető. Hétfőn késő este, „az éj leple alatt” fogadták el a Pellegrinikormány programját. Nem tartja szokatlannak, hogy éjszaka kellett szavazni a programról? Ez egy olyan lépés lehet, mely nem biztos, hogy segít a polgárok bizalmának visszaszerzésében. Nem szeretem, ha olyan dolgot híresztelnek, ami nem igaz. Aki figyelte, az tudja, hogy két napig tárgyaltunk. Azt is tudhatja, hogy a kormányprogram talán egy oldal kivételével ugyanaz, ami volt, hisz nem telt le a négy év, folytatjuk. Ráadásul aki egy kicsit is figyelt, az láthatta, hogy az ellenzék többsége emóciókat, különféle konstrukciókat próbált elmondani a gyilkossággal kapcsolatban, vádaskodott, sértegetett. Azt hiszem, az embereknek nem erre van szüksége, hanem arra, hogy a kormány elkezdjen rendesen működni, és tegye a dolgát. Arra próbáltam utalni, furcsa volt így külső szemmel a megoldás, hogy a szavazást éjszakára tették. Ekkor fejeztük be. Negyvenötén szólaltak fel, és elméletileg bárki beszélhetett, amennyit akart. Kibeszélték magukat. Megtehettük volna, hogy másnap reggel szavazunk. Miért nem tették? Azért, mert így egyeztünk meg. Hogy legyen önnek mire rákérdeznie. Ami a kormányprogramot ille(Fotó: Michal Smrőok/Plus jeden deft) ti, gyakorlatilag azonos a harmadik Fico-kormány programjával. Peter Pellegrini azzal érvelt, azért nem dolgozták át, mert nem volt elég idő, minél hamarabb el akarták fogadni. Ugyanakkor láttuk, hogy az elmúlt hetekben nagyon hosszú tárgyalási folyamatok zajlottak. A Híd szervei például egy hétig tárgyaltak a lehetséges megoldásról, miközben ön megjárta a Maldív-szigeteket is. Hogyhogy most nem találtak legalább egykét napot arra, hogy az új fejlemények fényében, melyek az elmúlt hetekben napvilágra kerültek, átdolgozzák ezt a programot? Főszerkesztő úr, látszik, hogy nem ismeri a politikai döntéshozatal mechanizmusát. Amikor említi a Maldív-szigeteket, látni kell azt, hogy ha itt lettem volna, ha naponta bent ülök a pártban, semmit sem tudtam volna csinálni addig, míg a járások nem döntenek. Egy tisztességes pártnál - nem Matoviééknál vagy Sulíkéknál - ez úgy működik, hogy mielőtt döntést hozhatna a párt magasabb szerve, tehát nálunk az Országos Tanács, a küldöttek elhozzák az adott régiók véleményét. Azt a hetet péntekig egy járás kivételével mindenki végigtárgyalta, és mikor kiderült, hogy végigtárgyalják, és meglesz az eredmény, azonnal - két nappal hamarabb - visszajöttem. Ön azt mondja, sokat tárgyaltunk - de nem a kormányprogramról tárgyaltunk, hanem arról, milyen lehetőségek vannak, hogyan oldjuk meg a problémát. Először Kalinák lemondásáról volt szó. Az Országos Tanácsunk ülése előtt két órával lemondott. Mi elmondtuk, hogy ez most már nem elég, és ezt mondta az utca is, ezt kérték az emberek, akik kimentek a terekre, és azt mondták, most már a kormánynak kéne buknia, tehát a kormány elnökének. Ezt is elértük. Ez egy hosszú folyamat volt, és nem volt egyszerű, nagyon sokat tárgyaltunk. Viszont abban a pillanatban, mikor megegyeztünk, hogy van lehetőség kormányátalakításra, és új kormányelnök kinevezésére, abban a pillanatban kezdtünk el tárgyalni. És két dolgot tettünk meg, amit az újságírók sem vettek észre, hogy igenis, például az EU-elnökséget kivettük, ennek ellenére minden újságíró azt mondja, hogy benne hagytuk. A másik, hogy a kormányprogram elején utaltunk arra, hogy van egy helyzet, és ezt a helyzetet kezelni kell. Ráadásul van egy következő része a dolognak, amit sokan nem vesznek észre. Abban a pillanatban, amikor fennáll a veszélye, hogy előrehozott választások lehetnek, tehát bukhat a kormány, abban a pillanatban a minisztériumokhoz tartozó cégek nagy részében leáll a munka, épp csak fenntartják őket, újabb dolgokat nem készítenek elő. Konkrét cégeket tudok mondani, melyek azt mondták, hogy ezt a programot vagy tervet már ne is készítsük elő, ki tudja, mi lesz az elkövetkező időszakban. Ezért kellett sietnünk. A bő hetvenoldalas kormányprogram összesen három helyen említi a szervezett bűnözést, mindhárom említés általánosságokra vonatkozik. Az elmúlt hetek fejleményei után milyen hatékony intézkedéseket várhatunk el a szervezett bűnözés felgöngyölítésére, ha a kormányprogram ezzel nem foglalkozik kiemelten? Azt hiszem, hogy önök, a médiák tévedésben vannak. Önök a papírformát keresik, én meg a munkát. Önök szoktak a kormányprogram teljesítésére hivatkozni. Az rendben van, de ha csak meg van említve, hogy a szervezett bűnözés ellen harcolni fogunk, akkor nekem nem az a fontos, mint önnek, hogy szétírjuk, hogyan. Hanem az, hogy legyen eredmény. De nekünk is ez a fontos. Rendben van, ezért mondom. Ön a papírformát keresi, én meg nem. Én azt várom el az új belügyminisztertől, hogy beindítja azokat a mechanizmusokat, melyeket a Híd rakott a kormányprogramba. Ha a szervezett bűnözésről beszélünk, akkor ott a kormányprogram negyedik része, amit kimondottan mi tettünk bele, hogy a bizalom visszaállítása érdekében meg kell változtatni a rendőrfőkapitány kinevezését, a belső ellenőrzési mechanizmusokat. Vagy azt, hogy ha egy polgár elégedetlen a rendőrségi munkával, legyen kihez fordulnia, például a parlamenti bizottsághoz, mely újraindítja a mechanizmust. Ez sokkal fontosabb annál, hogy teljesen szétírjuk, mit hogyan fogunk csinálni. A mechanizmust kell megtalálnunk, nem pedig a papírformát. r A teljes videóinterjút keresse az ujszo.com-on. Tagadja az igazságügyi államtitkár a korrupciós vádat ÖSSZEFOGLALÓ Kenőpénz elfogadásával és az alvilági kapcsolatokkal vádolta meg két ember az igazságügyi minisztérium államtitkárát, Monika Jankovskát (Smer). Az államtitkár a vádakat elutasítja; a Transparency International szerint az ügyben túl sok a megválaszolatlan kárdés. Pozsony. Az elmúlt napokban több szerkesztőség is kapott két videófelvételt, amelyen két férfi különböző bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja meg Monika Jankovskát. Zsarolás, börtön „Ezt a közleményt biztonsági okokból teszem közzé” - közölte az egyik felvételen Michal Vida. Azt állítja, hogy Jankovskát baráti szálak fűzték Peter Congrády maffiózóhoz, akinek - saját bevallása szerint - a kilencvenes évek végén ő is dolgozott. Véleménye szerint Congrády meg akarta szerezni a trencséni Fatima szórakozóhelyet, mégpedig úgy, hogy tulajdonosait vizsgálati fogságba juttatja. Az alvilágnak sikerült találnia egy férfit, aki a Fatima tulajdonosait zsarolással vádolta meg, s így elérte, hogy az illetők előzetes letartóztatásba kerüljenek. „Peter Congrády ezt követően felkereste az egyik tulajdonos feleségét, akivel közölte, hogy férjét és társait is kijuttatja a rács mögül feltéve, ha az ő nevére írják a Fatimát” - állítja vallomásában Vida. Ekkor került képbe a jelenlegi államtitkár, Jankovská, aki abban az időben a Trencséni Járásbíróság bírója volt. „Én személyesen háromszor találkoztam vele Congrády kíséretében. Egyszer ráadásul Trencsénben is voltunk nála, szolgálati lifttel mentünk fel hozzá. Congrády nagyon otthonosan mozgott ott” - mondta Vida. Arról, hogy a Fatima tulajdonosai kikerüljenek a fogságból, Jankovskának kellett volna gondoskodnia. Két év múlva szabadlábra is kerültek, a döntést a Jankovská vezette bírói tanács hozta meg. Ezért a szolgáltatásáért állítólag hárommillió koronát kapott. A Fatima egyik tulajdonosa Ondrej Janícek volt, az ő vallomása sze-Monika Jankovská (Fotó: Martin Domok/Plus jeden deft) repel a második videófelvételen. Miután üzlettársával szabadlábra helyezték, a maffiacsoport tagjai állítólag azonnal Congrádyhoz vitték őket. „Pozsonyban autóztak velünk, és azzal fenyegettek, hogy elásnak minket, ha nem adjuk át azt az ingatlant” - ecsetelte Janícek a 18 évvel ezelőtti eseményeket. Jankovská tagad Az igazságügyi minisztérium államtitkára abszurdnak nevezte a felsorolt vádakat, s állítja, hogy ő és családja évek óta hasonló támadásoknak van kitéve. Janícek ellen már pert indított, az első tárgyalás március elején volt. „Congrádyval semmilyen kapcsolatban sem álltam. Nem is ismerem. Megfontolom azt is, hogy beperlem Vidát, mert kijelentéseinek nincs igazságalapja, ráadásul rossz hatással vannak családomra és rám” - mondta az államtitkár a tvnoviny.sk hírportálnak. A vallomásokat Janícek és Vida még tavaly a hatóságoknak is elküldte, hogy mi lett a sorsuk, nem tudni. Tegnap a Főügyészség közölte, hogy a Jankovská esetleges korrupciójával kapcsolatos minden értesülést megvizsgálnak. „A sajtóban megjelent információk alapján az ügyészség megvizsgálja a hatóságok eljárását és döntéseit a két beadvány kapcsán” - közölte tegnap Andrea Predajnová, a Főügyészség szóvivője. Szövevényes ügy Gábriel Sípos, a Transparency International igazgatója szerint ez az eset túl szövevényes, kevés információt tudnak aíihoz, hogy Jankovskát felelőssé lehessen tenni. „Azt figyelembe véve, hogy a lakosság mennyire nem bízik a politikusokban, talán helyénvaló lenne, ha felfüggesztenék tisztségéből. Azt azonban nem tartanám helyénvalónak, ha olyan kijelentések miatt kellene távozniuk embereknek, amelyeket senki nem hitelesített. Jelenleg túl keveset tudunk ahhoz, hogy kijelentsük, történt-e korrupció vagy sem. Ha mindez csak állítás állítás ellen, nehéz megmondani, mit kellene most Jankovskának tennie. Bonyolult ez az ügy” - állítja Sípos. Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter szerint előbb a hatóságoknak kellene kivizsgálniuk az ügyet. „Mi történne, ha távozna, s kiderülne, hogy a vádak alaptalanok voltak? Visszatérne? Nagyon könnyű valakit megvádolni” - állítja Gál. Emlékeztetett, hogy az ügy nem új keletű, Robert Fico harmadik kormánya idején hallott róla először. Amint ismét megjelent a téma a sajtóban, magyarázatot kért Jankovskától. „Részletesen megvitattuk. Nem mondom, hogy ez nem történhetett meg, de ezt a hatóságoknak kell kivizsgálniuk” - fűzte hozzá Gál. (tvnoviny sk, dp) Bugár Béla az Új Szó Stúdióban