Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-14 / 61. szám
2 I KÖZÉLET 2018. március 14. | www.ujszo.com Beindult az alkudozás és a helyezkedés IBOS EMESE Pozsony. A Híd Országos Tanácsa hétfőn ójjel az előrehozott választásokra voksolt. A Smer elnöke csípőből elutasította ezt a lehetőséget, az SNS taktikázni kezdett, az ellenzék álláspontja pedig csak részben egyezik. A Híd az előrehozott választásokról akar tárgyalni koalíciós partnerivel, ellenkező esetben kilép a koalícióból - röviden ezzel zárult a párt országos tanácsának több mint nyolcórás, éjszakába nyúló egyeztetése. Sajtóértesülések szerint a döntés nem volt ennyire egyértelmű, a regionális struktúrák ugyanis a kormánykoalíció megtartása mellett voltak. A párt több politikusa, például Lucia Zitnanská, Ravasz Ábel, Ondrejcsák Róbert és Frantisek Sebej számára azonban már vállalhatatlan volt a koalíció. Bugár Béla hétfő este tájékoztatta Robert Fico kormányfőt az országos tanács döntéséről. A kormányhivatalból visszatérve Bugár ismét zárt ajtók mögött tárgyalt az országos tanács tagjaival. Elmondta nekik, hogy Fico nem hajlandó az előrehozott választásokról tárgyalni. Akcióban a három hidas politikus (TASR-felvétel) Lépj, ha akarsz Az SNS közleményében kijelentette, tudomásul veszi a Híd döntését, mely szerint Robert Kalinák belügyminiszter lemondását nem tartják elegendőnek, és hogy a kormány átalakítása számukra lezárt kérdés. Ugyanakkor hozzátették azt is, hogy: „míg a kormánynak van mandátuma és működőképes, addig az előrehozott választásokról tárgyalni korai”. A közlemény az SNS alelnökét, Jaroslav Paskát is meglepte. Magyarán, Bugár Béla koalíciós partnere addig nem tárgyal az előrehozott parlamenti választásokról, míg a Híd miniszterei a kormányban vannak. A Smer gondolkodik Tegnap a Smer elnöksége és a párt frakciója is tárgyalt, az előrehozott választásokról azonban nem foglaltak állást. Ahogyan Robert Fico is hallgat a Híd döntésével kapcsolatban. A három pártelnök tegnap órákon keresztül tárgyalt a kormányhivatalban. A Hídon áll vagy bukik Mindenki azt találgatja, milyen ajánlatokat tehet Robert Fico a Hídnak a kormányban maradásért. Sajtóhírek szerint a kulturális minisztérium és a belügy merülhet fel. Sólymos László (Híd) cáfolta, hogy a kormányban maradásért a kormányfői posztot is meglebegtetették volna a párt előtt. Ugyanakkor a Híd frakciója sem egységes, hiszen a két volt siet’es, Andrej Hmciar és Martin Fedor jelezte, hogy a kormány átalakítását is járható útnak tartják. Hmciar nem először taktikázik, részben ő is hozzájárult ahhoz, hogy Radoslav Procházkát kitették a kormánykoalícióból. Részbon egységesek Az ellenzéki pártok elégedettek a Híd lépésével. Már korábban leszögezték, hogy a jelenlegi helyzetben kizárólag az előrehozott választásokat tartják legitim lépésnek. „A Híd döntése gyakorlatilag a kormánykoalíció szétesését jelenti. Az SaS kész tárgyalni az előrehozott választásokról” - reagált Richard Sulik, az SaS elnöke. Az OEaNO állásfoglalásában közölte, készek „az alternatíva magját” alkotni és átvenni a felelősséget Szlovákia irányításáért. Ugyanakkor a parlament tegnapi ülésével kapcsolatban már korántsem voltak ilyen egységesek. Az SaS és a Miroslav Beblavy (Spolu) körül csoportosuló képviselők visszavonták a plénumba betelj esztett törvénytervezeteiket, és elhagyták a plénumot. „Felelőtlenség ilyen helyzetben új törvényeket jóváhagyni. A kormánynak és a parlamentnek a jelenlegi helyzetben már csak fűteni és világítani szabad” - állítja Lucia Duris Nicholsonová. Az OEaNO nem bojkottálta a parlament ülését az SaS-hez hasonlóan, ám a parlament márciusi ülésszakának első napja mégis nagyon döcögősen zajlott. A tanácskozást többször meg kellett szakítani, mert nem volt elegendő képviselő a parlamentben. Smer-LSNS találka? Igor Matovic (OEaNO) tegnap smeres képviselőkre hivatkozva azt állította, hogy a legerősebb kormánypárt a szélsőséges Marián Kotlebával egyeztet. „A Smer az ESNS- re cserélné le a Hidat” - állította az ellenzéki politikus. A kormányhivatal ezt az értesülést szinte azonnal cáfolta. Sólymos: A kormányátalakítás sem kizárt LAJOS P. JÁNOS A Híd Országos Tanácsa határozatban bízta mag a párt elnökségét, hogy tárgyaljon a koalíciós partnerekkel az előrehozott parlamenti választásokról, ós ha ez sikertelen lesz, akkor a Híd kilép a koalícióból. A tanácskozásról Sólymos Lászlót, a párt alelnökét kérdeztük. Ez ténylegesen a koalíció végét jelenti? Mikor érhet véget a kormánykoalíció? Az OT határozata azt mutatja, hogy mi azt látjuk, a jelenlegi helyzetből a kiutat az előrehozott választások jelentik. A tárgyalásokkal az elnökséget bízta meg, egyben felhatalmazta, hogy az újabb fejlemények függvényében dönthessen az OT összehívása nélkül. Igen, de ez ténylegesen a koalíció végét jelenti? Az előrehozott választások a koalíció végét jelentik. Ha ebben egyezünk meg, akkor az a koalíció végét jelenti. Igen, de az elnökségnek adott mandátum, amely az „új fejlemények fényében” a döntést az elnökség kezébe adja, lehetőséget ad más döntésre is, mint az előrehozott választások? Ez azt jelenti, hogy a tárgyalások végeredményéről az elnökség dönthet. Ez a döntés csak arra vonatkozhat, hogy mikor lép ki a párt a koalícióból, vagy mikor lesznek az előrehozott választások? Csak megismételni tudom, hogy az elnökség a tárgyalások végeredményéről hozhat döntést. Az OT egységesen hozta meg ezt a határozatot? Igen, senki nem volt ellene. Azt lehet tudni, hogy milyen alternatívákban gondolkodtak, amíg ez a változat megszületett? A nyolcórás vitában mindenki elmondhatta a véleményét. Hogy ki mit mondott, az a végeredmény tükrében már nem lényeges, csak az ; eredmény a fontos. Természetes, hogy egy közel 50 tagú testületben mindenkinek van véleménye. Tagjai ennek a járási és a kerületi szer: vezetek elnökei is, akik elmondták azt is, hogy a párttagoknak mi a véleményük a kialakult helyzetről. Ezeket is mérlegelve döntött a taj nács. Voltak olyan hírek is, hogy elsősorban a magyarok lakta járásokban működő szervezetek voltak a koalícióban maradás mellett. Ez ; tényleg így volt? Ezt egyáltalán nem lehet így kije; lenteni, ez egy ferdített interpretáci; ója a véleményeknek. Valóban voltak olyanok, akik úgy vélték, hogy a pártnak be kellene fejeznie ezt a cik: lust, ezt a négy évet, de csak bizonyos ; feltételek mellett. Szerintük így tudunk segíteni azoknak a régióknak, ahol a választóink élnek, hiszen ezért mentünk bele ebbe a koalícióba. A : végeredmény ismert. _ Más hírek szerint Lucia Zitnanská és még néhány képviselő kilépett volna a pártból, ha nem az előrehozott választásokat támogatja a határozat, vagyis fennállt egyfajta pártszakadás esélye is. Igaz ez? Sok vélemény elhangzott az OT-n, én nem akarom kommentálni az egy es véleményeket. A párt úgy döntött, ahogyan döntött, ebből a szempontból a tanács ülésén elhangzott vélemények irrelevánsak. Sólymos László Ön milyen állásponton volt az országos tanács ülésén? Kilépni, vagy inkább - feltételekkel - maradni? Az én véleményem sem lényeges már utólag. Alapvetően úgy álltam ! hozzá, hogy olyan döntést kell hozni, ami segíti a pártot a továbblépésben. ; Olyan döntést, ami lehetővé teszi, : hogy az elmúlt két év eredményeit továbbvigyük. Meddig fognak tartani a tárgyalások? Azt nem lehet megjósolni. Szerintem az lenne a legrosszabb, ha határ; időt szabnánk magunknak. Nagyon komoly dolgokat kell végigtárgyalni, i hatalmas a felelősségünk. Ha egy koordinálatlan folyamat indulna be, az mindenkinek rossz lenne, de leginkább a kisebbségeknek. Minden feszültség a leggyengébbeken csapódik le. Az, hogy eddig nyugalom volt, annak is köszönhető, hogy úgy működtünk, ahogyan működtünk. Az is a felelősségünk, hogy ez ne változzon, ne nőjön az országban a fe: szültség. A cél a korrekt megegyezés, : hogy tovább tudjunk menni. (Martin Domok/Plus 7 dnl) Azt lehet tudni, hogy konkrétan miről tárgyal a három párt vezetője? Arról, hogy ezt a kialakult helyzetet hogyan lehet megoldani úgy, hogy ne legyen feszültség. A Híd célja az, hogy megőrizzük a bizalmat. Hétfőn minden befejeződhet, hiszen akkor lesz a parlament rendkívüli ülése, amelyen az ellenzék meg akarja vonni a bizalmat a kormányfőtől. A hétfőt lehet végső határidőnek tekinteni? Addig valamilyen álláspontot ki kell alakítani, de ez is csak egy határidő, és nem a határidők a fontosak, nem az, hogy 19-ig vagy 21-ig döntsünk, hanem az, hogy olyan döntést hozzunk, ami tisztességesen megoldást jelent erre a helyzetre. Tehát a hétfő sem az utolsó időpont? A tárgyalások rögtön befejeződnek, amikor megegyezésre jutunk úgy, hogy ne induljon el egy kontrollálatlan folyamat, mert az senkinek nem jó, sem az embereknek, sem az országnak. Arról tárgyaltak már a pártban, hogy hogyan fognak hétfőn szavazni, ha addig nem születik megegyezés a koalíciós partnerek közt? Még korai a hétfői szavazásról beszélni, de végső soron a képviselők fognak dönteni. Andrej Danko beszélt arról is, hogy a tárgyalások egyik alternatívája a teljes kormányátalakítás. Ezt elképzelhetőnek tartja? Parlamentáris demokráciában élünk, ami azt jelenti, hogy az emberek 4 évre választják meg képviselőiket, eldöntik, hogy a következő négy évben kik és hogyan irányítsák az országot. Ez a választások eredménye, nem mi találtuk ki. Ebből a szempontból az a fontos, hogy hogyan tudjuk megvalósítani a programunkat, és a legjobban képviselni azoknak az érdekeit, akik ránk szavaztak. Ha elveszik a bizalom, vagy úgy érezzük, hogy a bizalom csökken, aldcor olyan lépéseket kell tenni, amelyek ezt megfordítják. Ennek a fényében folynak a jelenlegi tárgyalások is. Ezért mondta ki az országos tanács, hogy ezt a bizalmat az előrehozott választásokkal tudjuk megerősíteni. Nem akarok elébe menni a tárgyalások eredményének. Tehát az sem teljesen kizárt, hogy a kormány rekonstrukciója legyen a tárgyalások eredménye? Ebben a helyzetben benne van egy hivatalnokkormány lehetősége, ebben benne van minden. Az az érdekünk, hogy olyan megoldást találjunk, amely ellenőrizhető lesz, nem hoz káoszt, megnyugtatja a kedélyeket. Arról mintha mindenki elfeledkezett volna, hogy mi okozta ezt a helyzetet: az, hogy történt egy szörnyű bűncselekmény, egy kettős gyilkosság. A legfontosabb az, hogy ezt a bűncselekményt kivizsgálják, megtalálják a tetteseket, és levonjuk ebből az ügyből a következtetéseket.