Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-12 / 59. szám
4 I RÖVIDEN Minority Safepack - közel az egymillió Bukarest Több mint 822 ezer aláírás gyűlt össze a szükséges egymillióból a Minority Safepack elnevezésű európai polgári kezdeményezés támogatására - jelentette be Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteki tájékoztató hírlevele szerint Vincze elmondta: 25 nappal az aláírásgyűjtés lejárásának határideje előtt kijelenthető, jó esélyei vannak az egymillió aláírás teljesítésére az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek számára uniós védelmet és támogatást kérő európai polgári kezdeményezésnek. (MTI) Kitiltottak egy magyart a románok Kolozsvár. A román hatóságok pénteken nem engedték belépni Romániába Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját. Dabist a székely szabadság napja alkalmából szombaton tartandó megemlékezésre s felvonulásra igyekezett Marosvásárhelyre, amikor a magyar-román határon a román határrendészek feltartóztatták. Kitiltásáról egy angol nyelvű végzést adtak át neki, mely indoklást nem tartalmaz. (MTI) Vasárnapi boltstop a lengyeleknél Varsó. Lengyelországban életbe lépett a boltok hétvégi zárvatartásáról szóló törvény. Egy tavaly elfogadott törvény értelmében először maradtak zárva a boltok vasárnap a kommunizmus összeomlása óta. A Szolidaritás szakszervezet által is támogatott, a lengyel parlament által november végén jóváhagyott törvény értelmében a márciustól érvényes, havi két vasárnapra vonatkozó boltzár után 2019 elejétől csak minden hónap utolsó vasárnapján lesznek nyitva az üzletek, 2020januárjától pedig teljes vasárnapi zárvatartás lép életbe. A boltzár nem vonatkozik a pályaudvarokon, a benzinkutakon működő boltokra, valamint a cukrászdákra és a pékségekre. (MTI) Egyszemélyi diktatúra Kínában? Peking. Eltörölték az államfő hivatali idejének korlátozását, azaz akár élete végéig maradhat pozíciójában Hszi Csin-ping. Megszavazta a kínai parlament, hogy többé ne legyen korlátozva az államfő hivatali ideje. Ez most leginkább az országot 2013 óta irányító Hszi Csin-ping személyére vonatkozhat. így a kínai autoriter állam egyszemélyi diktatúrává válhat. A korlátozást épp azért vezették be Mao Ce-tung után, hogy ne lehessen az ország egyszemélyi kézben, hanem a párt kollektív irányítása alatt. Hszi a Kínai Kommunista Párt elnöke, a hadsereg fővezére és az elnök is. (hvg) KÜLFÖLD 2018. március 12. | www.ujszo.com Bemutatták az MSZP-Párbeszéd árnyékkormányát (MTi-felvétei) Karácsony bemutatta miniszterjelöltjeit ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Az embereket szolgává tevő uralkodás helyett az embereket szolgáló kormányzást ígért választási győzelmük esetére Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, amikor vasárnap Budapesten bemutatta árnyékkormányának tagjait. Mint mondta, olyan világos értékrenddel bíró, de pártoktól független személyeket választott a csapatba, akik már sokat tettek saját szakterületükön az országért. Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy a hódmezővásárhelyi választás eredménye megmutatta, az emberek mást akarnak, és nemet mondtak az elmúlt nyolc év politikájára. Az eseményen Komáromi Zoltánt az egészségügyi, Daróczi Gábort az oktatási, Hegyesiné Orsós Évát a szociális, Mellár Tamást a pénzügyi, Andor Lászlót a foglalkoztatásügyi, Amon Adát a kömyezetügyi, Wittinghof Tamást pedig az önkormányzati ügyekért felelős tárca minisztervárományosaként mutatták be. Karácsony Gergely megjegyezte: a most bemutatott miniszteijelöltek tervezett kormánya mintegy felét teszik ki, a többi helyet a kormányát támogató pártok politikusainak tartja fenn. Mint mondta, korábban sokan vélték úgy, hogy nincs olyan erő, amelyik leválthatná a Fideszt, de reményei szerint „a mai naptól kezdve mindenki számára világos lesz, hogy Magyarországon a kormánynak csak alternatívája van”. „A mi szövetségünk valóban készen áll arra, hogy ne csak nemet mondjon az Orbán-rendszerre, hanem igent mondjon egy másfajta társadalom másfajta gazdaság, másfajta politika, másfajta ország felépítésére, amely valóban mindannyiunk közös otthona lehet” - fogalmazott. Az szerintem már nem kérdés, hogy Orbán megy, az a kérdés, hogy mi jön utána - fogalmazott Karácsony Gergely, nem pártos, a szó valódi értelmében vett nemzeti kormányzást, a hibák kijavítását, az elmúlt nyolc év elvesztett esélyeinek visszaszerzését ígérve választási győzelmük esetére. (MTI) Hszi Csin-ping akár élete végéig maradhat pozíciójában: a kínai parlament megszavazta, hogy többé ne legyen korlátozva az államfő hivatali ideje. Hszi Mao óta már így is a legerősebb kínai vezető. (TASR/AP-feivétei) Importvám: kínai nem ÖSSZEFOGLALÓ Peking. Kína szerint rendkívül improduktív lenne egy kereskedelmi háború Kína és az Egyesült Államok között, Peking soha nem indítana i lyet e lsőként - közölte az ázsiai ország kereskedelmi minisztere vasárnap. Csüng San egy vasárnap tartott pekingi sajtóértekezleten rámutatott arra, hogy „kereskedelmi háborúknak nincs győztese, az mindenkinek csak kárt okozna”. A miniszter hangsúlyozta, hogy Kína nem érdekelt kereskedelmi háború kirobbantásában és ezért nem is akar ilyet indítani. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy „Kína képes megfelelő választ adni, ha az ország és népe érdekének a védelme azt megköveteli”. A kereskedelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy a két ország közötti kereskedelem nagysága csaknem 230-szorosára nőtt az elmúlt negyven évben és a kétoldalú befektetések értéke már túl van a 230 milliárd dolláron. A kínai kereskedelmi miniszter Az észak-koreai válság enyhülhet Szöul. A dél-koreai elnöki hivatal vasárnap délután közölte, hogy két magas rangú délkoreai tisztségviselő, aki nemrég találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Kínába, illetve Japánba utazik e héten. Csüng Jui Jong, a szöuli nemzetbiztonsági hivatal vezetője ma találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel, Nam Gvan Pjo, a dél-koreai hírszerzés vezetője pedig Abe Sindzo japán kormányfőt tájékoztatja kedden. Csüng Peking után Oroszországba utazik majd tovább, de erről részleteket még nem közöltek. A két tisztségviselő vasárnap érkezett vissza az Egyesült Államokból, ahol átadták Donald Trump amerikai elnöknek az észak-koreai vezető meghívását. Trump elfogadta Kim meghívását, és várhatóan még május vége előtt létrejöhet kettejüktalálkozója. Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó helyszínéről még nem döntöttek. A délkoreai elnöki hivatalból származó értesülések szerint lehetséges helyszín az 1953-as fegyverszünetben kijelölt demarkációs vonalon fekvő Panmindzson, ahol a két Korea vezetői a tervek szerint április végén fognak találkozni. (MTI) Putyin: a Krímet nem adjuk Moszkva. A Krímet semmilyen körülmények között sem lehet visszaadni Ukrajnának - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy róla készült portréfilmben, amelyet tegnap több orosz hírügynökség is részletesen ismertetett. Az elnökválasztást vasárnap rendezik majd meg Oroszországban, Putyin a tegnap nyilvánosságra hozott felmérések szerint 69 százalékos támogatottságot élvez. (MTI) arról is beszelt, hogy az utóbbi időszakban Washingtont egyre inkább aggasztja a kínai többlet nagysága a kétoldalú kereskedelemben. Tavaly 375 milliárd dollár amerikai külkereskedelmi deficit alakult ki a Kinával folyó kereskedelemben. A kínai szakminiszter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az amerikai adatok a hiányt rendre mintegy 20 százalékkal „eltúlozzák”. Másrészt - tette hozzá -, ha az Egyesült Államok felhagyna azzal a gyakorlattal, hogy nem engedélyez exportálni magasan fejlett technológiát Kínába, akkor máris csökkenne a kereskedelmi deficit. Donald Trump múlt csütörtökön - más országok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára és az amerikai acélipar fellendítésére hivatkozva — írta alá az acélimportra kivetett 25 százalékos, és az alumíniumimportot érintő 10 százalékos védővámról szóló döntést. Kína az Egyesült Államok tizedik legnagyobb acélszállítója. (napi.hu)