Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-09 / 57. szám

KÜLFÖLD 6 I RÖVIDEN Amerikai dróncsapás végzett tálibokkal Pasavar. Feltételezett amerikai dróncsapás végzett legalább 20 pakisztáni tálib lázadóval Afga­nisztán keleti részén, Kunár tar­tományban. Pakisztáni hírszer­zési tisztségviselők azt mondták, hogy a találat egy kiképzőtábort ért, és a Tehrik-i-Talibán Pakisz­tán (TTP) nevű csoport tagjai haltak meg, köztük legalább két parancsnok, valamint még vala­ki, aki valószínűleg öngyilkos merénylők kiképzője volt. Az USA tavaly növelte légicsapásait Afganisztánban a tálibok, illetve az Iszlám Állam terroristái ellen. Az amerikai hadsereg mintegy 2000 légitámadást hajtott végre 2017-ben, ami majdnem duplája a 2016-os adatoknak. (MTI) Felgyújtotta magát egy tibeti férfi Peking. Felgyújtotta magát egy tibeti férfi a kelet-tibeti Ngabá­­ban, tiltakozva a kínai elnyomás ellen; a 40-es éveiben járó férfi belehalt sérüléseibe - közölte a Nemzeti Kampány Tibetért ame­rikai központú szervezet. A szer­vezet felhívta a figyelmet, hogy az idei első önégetés közvetlenül a Kína elleni 2008-as lázadás és az 1959-es függetlenségi felke­lés évfordulója előtt történt, a békés imafesztiválok miatti erős katonai jelenlét és megfélemlítő hadgyakorlatok közepette. 2009 óta 153 tibeti áldozta fel magát hasonlóképpen. (MTI) Kivógzik al-Bagdadi lánytestvérét Bagdad. Halálra ítélte egy bag­dadi bíróság az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének lánytestvérét terrorizmus miatt - közölte az iraki legfelsőbb bíró­ság szóvivője. Abdulszattar Bajrkdar azt mondta, hogy Abu Bakr al-Bagdadi testvére lo­gisztikai támogatást és segítsé­get nyújtott a bűncselekmények elkövetéséhez az Iszlám Állam fegyvereseinek. Korábban ha­lálra ítélték a nő férjét is, aki a szervezet vezetőségének egyik tagja volt. Az Iszlám Állam ve­zetőjéről, Al-Bagdadi hollétéről nincs információ. (MTI) Beiktatták MiloS Zeman államfőt Prága. Beiktatták hivatalába Milos Zeman cseh államfőt, aki az előző ciklusban is ezt a tiszt­séget töltötte be. Az ünnepélyes beiktatásra a prágai Hradzsin gótikus Ulászló-termében a cseh parlament két házának együttes ülésén, számos vendég jelenlé­tében került sor. Zeman beszé­dében hangsúlyosan szólt a gaz­dasági bűnözésről. Emellett bí­rálta a cseh média egy részét is, amely szerinte egyáltalán nem objektív és félretájékoztatja a közvéleményt. Konkrétan a közszolgálati Cseh Televíziót is bírálta, amely szerinte gyakran az ellenzéki TOP 09 párt érde­keit szolgálja. Ezt követően a jobboldali pártok több képvise­lője elhagyta az üléstermet. (MTI) Florida végre szigorított A floridai törvényhozás megszavazott egy olyan törvényt, amely korlátozza a katonai jellegű fegyverek viselésének jogét, de lehetővé teszi, hogy egyes tanárokat és iskolai alkalmazottakat felfegyverezzenek. Miami. A floridai képviselőház tagjai nem párthovatartozás szerint szavaztak. A javaslatot 10 demokrata és 57 republikánus párti politikus szavazta meg, a nem szavazatokat pedig 19 republikánus és 31 demok­rata politikus adta le. A voksolásra és a törvényjavaslat benyújtására annak hatására került sor, hogy február kö­zepén a Fort Lauderdale-hez közeli Parkland város gimnáziumában a 19 éves Nikolas Cruz 17 embert — diá­kokat és három tanárt - agyonlőtt. Az ámokfűtó ellen szerdán vádat emel­tek 17 rendbeli gyilkosság miatt. A megszavazott törvény 18 évről 21-re emeli a fegyvervásárláshoz kö­telezően előírt korhatárt - legyen szó bármilyen típusú fegyverről -, betilt­ja azokat a rugós válltámaszokat, amelyekkel a félautomata karabé­lyok gyakorlatilag automatává ala­kíthatóak, és megemeli a pszicholó­giai kezelésekre szánt állami finan­szírozás összegét. Emellett lehetővé teszi, hogy egyes tanárok és alkalma­zottak az oktatási intézményekben fegyvert viselhessenek, de csakis mi­után speciális kiképzést kaptak. Ki­maradt viszont a javaslatból a febru­ári tömeggyilkosság túlélőinek leg­fontosabb követelése, hogy tiltsák be a gépkarabélyhoz hasonló félauto­mata puskákat. Floridában is jelentős befolyással bír az amerikai fegyver­lobbi, a Nemzeti Fegyverszövetség. Az USA-ban a floridai ámokfutás óta nagyon felerősödtek a fegyver­vásárlásról és -tartásról szóló viták. Ennek hatására több mint 20 szövet­ségi államban betiltották a kézifegy­vereket sorozatlövésre alkalmassá tévő berendezések használatát. (MTI) 2018. március 9. | www.ujszo.com Menekülő kurdok. A török haderő és a szövetséges arab milícia megtisz­tította a kurd fegyveresektől az északnyugat-szíriai Dzsinderesz közsé­get, az eddigi legnagyobb települést, amelyet a január 20-án Afrín kör­zetben indított török hadművelet érintett. Afrín városa 8 km-re fekszik a frontvonalaktól. Ankara azért indított műveletet Afrínban a kurd Népvé­delmi Egységekellen,mertAnkaraterrorszervezetnektartja. (sita/ap) Különleges idegméreg Nem szaringáz vagy VX idegméreg okozta az orosz kém vesztét MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London. A brit belügyminiszter szerint nagyon ritka idegmé­reg okozta a Salisburyben történt mérgezést, amely egy volt orosz hírszerző ellen irá­nyult. Amber Rudd tegnap elmondta, hogy a helyszínre elsőként érkező rendőr, akit szintén súlyos mérgezéses tünetekkel szállítottak a helyi kórházba, már kommunikál a környezetével, de állapota még mindig súlyos. Amber Rudd belügyminiszter az eddigi hivatalos nyilatkozatoknak megfelelően továbbra sem volt haj­landó felfedni, hogy pontosan mi­lyen hatóanyaggal követték el a mér­gezéses támadást, amelynek két cél­pontja egyöntetű brit sajtóértesülé­sek szerint a 66 éves Szergej Szkri­­pal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hír­szerzés egykori ezredese, aki 2010- ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniában telepedett le, és 33 éves lánya, Julija Szkripal. A belügyminiszter ugyanakkor annyit elárult, hogy „nagyon ritka” idegméreg-hatóanyagról van szó. A BBC szakértői forrásokból szár­mazó értesülése szerint nem szarin­­gázról van szó - ilyen anyagot tar­talmazóvegyi fegyvereket vetettek be emberi jogi szervezetek gyanúja sze­rint a kormányhű erők az elmúlt években a szíriai polgárháborúban, és ezt használták a tokiói metróban 1995-ben elkövetett vegyi támadás végrehajtói is -, és nem is VX ideg­méregről, amellyel a vizsgálat szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvérét tavaly Malajziában meg­gyilkolták. A BBC forrásai szerint e hatóanyagoknál is ritkább, nehezeb­ben hozzáférhető idegmérget hasz­náltak a Salisbury városában vasár­nap elkövetett gyilkossági kísérlet végrehajtói. Arra a kérdésre, hogy ha bizonyí­tékok merülnek fel Oroszország fe­lelősségére, a brit kormány készen állna-e intézkedésekre Moszkva el­len, a brit belügyminiszter csak annyit mondott: ha a brit hatóságok összegyűjtöttek minden bizonyítékot arról, hogy „egyáltalán mi történt”, akkor majd „megneveznek valakit” az incidens felelőseként,„ha ezt he­lyénvalónak találj ák”. Amber Rudd hangsúlyozta: ebben az ügyben hideg fejjel kell eljárni, „híresztelések helyett tényekre tá­maszkodva”. Mark Rowley, a Scot­land Yard terrorelhárító szolgálatá­nak parancsnoka jelentette be hiva­talosan, hogy a rendőrség idegmé­reggel elkövetett gyilkossági kísér­letként kezeli az incidenst. Rowley elmondta: a két sértett továbbra is válságos állapotban van, a szintén mérgezést szenvedett rendőr állapo­ta súlyos. A terrorellenes szolgálat vezetője kijelentette azt is, hogy a szakértők azonosították a hatóanya­got, de annak pontos mibenlétéről - azon túl, hogy idegméregről van szó - ő sem adott további tájékoztatást. A rendőr állapotáról Rudd azt mondta: a Scotland Yard terrorelle­nes ügyosztályától azt a tájékozta­tást kapta, hogy a rendőr nem szorul intenzív ellátásra, kapcsolatban van és beszél a környezetében lévő em­berekkel. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy állapota ne lenne súlyos, továbbra is súlyos állapotban keze­lik, az egész helyzet súlyos” - fo­galmazott a brit belügyminiszter. Vegyi támadás nyomaira leltek Damaszkusz. Légzési nehéz­ségei vannak legalább 30 ember­nek a kormányerők által ostrom­lott, lázadók kezén lévő szíriai Kelet-Gútában, miután tegnap újabb szíriai és feltehetőleg orosz légitámadás érte a területet - je­lentette két civil szervezet, hoz­zátéve, az orvosok vegyi táma­dásra gyanakodnak. A légicsa­pások Szakba és Hammuríje vá­rosokat érték. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) aktivistahálózat szerint orosz gépek is támadtak, bár Oroszország tagadja, hogy eddig bármikor beavatkozott volna Kelet-Gútában. Az AFP francia hírügynökség tudósítója Ham­­muríjében látta, amint többtucat­­nyian kijönnek egy föld alatti óvóhelyről, és felmennek házte­tőkre annak reményében, hogy ott jobban tudnak lélegezni. Több gyerek szüntelenül köhögött, ami miatt szüleik megfürdették őket, hogy lemossák bőrükről az eset­leges mérgező gázt. A szíriai kormányerők mindig tagadták, hogy bármikor vegyi fegyvert vetettek volna be a háborúban. A Vöröskereszt Nemzetközi Bi­zottsága közölte, tegnap se ment be segélykonvoj a Damaszkusz közeli Kelet-Gútába. (MTI) Sigmar Gabriel német külügyminiszter nem lesz tagja az új konzervatív­szociáldemokrata nagykoalíció kormányának. Gabriel tegnap közölte, hogy Andrea Nahles és Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) új veze­tői tudatták vele, nem fog részt venni az új kormányban. Az egykori SPD-elnök továbbra is a törvényhozás tagja marad, de a Merkel-kabinet volt gazdasági majd külügyminisztere vezető politikai feladatokat nem lát el többé. Állítólag Heiko Maas igazságügyi miniszter veszi át a külügyi tárca irányítását, (tasr/ap) Bécs dühöng Lázár miatt Bécs. Sebastian Kurz osztrák kancellár visszafogottan reagált ar­ra a videofilmre, amelyet Lázár Já­nos, az Orbán Viktor miniszterel­nökségét vezető miniszter bécsi út­ján szerzett tapasztalatairól tett fel a Facebookra. Az Ausztriában nagy visszhangot kiváltott videón a mi­niszter arról beszélt, hogy Bécs Fa­voriten városrészében, ahol 20 éve még nem voltak bevándorlók, az osztrák lakosságból már csak nyugdíjasok maradtak. Szólt a ke­rületben uralkodó állapotokról, a piszokról, rendetlenségről és arról is, hogy sok bécsi iskolában már nincsenek fehér gyermekek, csak muzulmánok és közel-keletiek. Kurzcal szemben éles bírálattal il­lette a videót Renate Brauner, a bé­csi városi tanács szociáldemokrata (SPÖ) gazdasági tanácsosa. Mint írta, büszke bécsiként „a legéleseb­ben tiltakozik” szülővárosának ilyetén bemutatása ellen. „Megré­mített bennünket, hogy egy politi­kus ilyen módon becsmérli a szom­szédos ország fővárosát. Csak azt tudom kívánni a magyaroknak, hogy nekik is olyan városaik legye­nek, mint Bécs” - tette hozzá. Az osztrák Der Standard szerint a bécsi városvezetés egyöntetűen felhábo­rodott Lázár János „drámai zenével manipulált videóján”. A Die Tages­zeitung német napilap azt írta, az Ausztriát és Bécset ismerő magya­rok körében visszatetszést keltett a felvétel, amely a benne elhangzó állításokat semmi bizonyítékkal nem támasztja alá. A lap azt java­solja Lázárnak, Bécs helyett érde­mes lenne Budapest X. kerületébe, Kőbányára ellátogatnia. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents