Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-09 / 57. szám

2 I KÖZÉLET 2018. március 9.1 www.ujszo.com Az ügyész szerint el akarták őt hallgattatni IBOS EMESE Pozsony. VasiíSpirko speciális iigyósz részletesen leírta, hogyan üzletelt az állami megrendelásekkel Robert Kalibák belügyminiszter ás Ján Poöiatek volt pénzügy­­miniszter. Az ellenzék szerint Kalibáknak azonnal távoznia kell. Az eset 2010-ben történt, Vasil’ Spirko speciális ügyésznek egy olyan személy tárta fel a kenőpénzek útját, aki az információért cserébe csök­kenteni akarta egy másik ügy miatt kiszabott büntetését. Spirko, mivel a kenőpénz elfogadásának gyanújába kormánytagok keveredtek, saját ha­táskörben, a rendőrség nélkül nyo­mozott. A bejelentő elmondása sze­rint az állami megrendelésekre vo­natkozó közbeszerzési eljárásokat a belügyminisztérium írta ki. Spirko informátora a hálózati komponensek és technológiák beszerzésére kiírt pályázaton keresztül írta le, kik vet­tek részt az eljárásban, és milyen pénzügyi tranzakciók mentek végbe. A közbeszerzést egy olyan személy bonyolította le, aki Ján Pociatek ak­kori pénzügyminiszterhez és Robert Kalinák belügyminiszterhez is közel állt, s végig az ő érdekeiket szem előtt tartva járt el. Kulcsszerepe volt egy másik figurának is, akit Spirko csak „pénztárcának” nevezett, az ő felada­ta volt az, hogy a különböző közbe­szerzési eljárásokból lecsípett kenő­pénzeket elkönyvelje és legalizálja Kalinák és Pociatek számára. „Pénz­A speciális ügyész szerint Robert Kalifták és Ján Poöiatek öt részletben kapott kenőpénzt (Fotó: Matej Jankoviő/Plus jeden deft) tárca” tanácsadóként dolgozott a mi­nisztériumban, ugyanakkor egyetlen feladata az volt, hogy a províziókból származó pénzeket kezelje. A beje­lentő elmondása szerint több tízszá­zalékos províziót kellett letenni már csak azért is, hogy a közbeszerzési el­járásokban részt vehessenek a cégek. Milliók folytak a számlára Csak az említett közbeszerzési el­járásból öt részletben 60, 100, 100, 150 és 100 ezer eurós províziót fizet­tek ki. „A pénzeket egy pontos sémán keresztül mosták tisztára, melynek a végén a FoRest nevű cégbe kerültek, melynek Kalinák és Pociatek a társ­tulajdonosa” - állítja Vasif Spirko, aki a sémát csatolta a jegyzőkönyv­höz. A bejelentő az ilyen módon tisz­tára mosott pénzeket 200 millió eu­­róra becsülte a speciális ügyésznek. épirkót meghurcolták Spirko állítja, hogy Tibor Gáspár (Smer-jelölt) országos rendőrfőka­pitány utasítására vették el tőle az ügyet, és utalták a NAKA-hoz, illet­ve a rendőrség korrupcióellenes részlegéhez, melyet Róbert Krajmer irányít. Spirko arra is felhívta a fi­gyelmet, hogy a NAKA-nak nincs jogköre arra, hogy vizsgálatot foly­tasson hatalmukkal visszaélő köz­tisztviselők ellen. Paradox módon a bűnüldöző szervek azon része, mely­nek viszont hatáskörébe tartoztak az ebben az ügyben felmerülő bűncselekmények - az uniós alapok­kal való visszaélés és a bűncse­lekményekből származó pénzek le­galizálása - a speciális ügyész ellen folytatott eljárást. Állítása szerint csak azért, mert felvette a jegyző­könyvet erről a bejelentésről. Az ügyész szerint az elmúlt két évben in­dokolatlanul meghurcolták őt az el­lene indított eljárásokkal, házkutatá­sokkal. Lehallgatták az ő és a legkö­zelebbi családtagjai telefonját, laká­sát pedig megfigyelték. „Azért áll­tam a nyilvánosság elé, hogy rámu­tassak, kik és hogyan irányítják ezt az országot, és legfőképpen kinek az ér­dekében járnak el” - közölte Vasif Spirko. Szabotálták a vizsgálatot Spirko feljelenti Kalinákot, Gás­párt és Krajmert is, mert állítása sze­rint szabotálták az ügy kivizsgálását. A speciális ügyész kijelentette: gya­núja szerint közvetlenül Kalinák adott utasítást lejáratására. Tibor Gáspár kijelentette, hogy a rendőrség még nem zárta le ezt az ügyet, a nyomozás folyamatban van. Lapzártánkig a Speciális Ügyész­ség nem reagált Spirko szavaira. Ro­bert Kalinák belügyminiszter pedig lapzártánk után állt az újságírók elé. Súlyos kijelentések Andrej Kiska államfő rendkívül súlyosnak minősítette a speciális ügyész kijelentéseit. „Elvárom, hogy az illetékes állami szervek megfele­lően fognak eljárni az ügyben, és ér­tesítik hivatalomat” - közölte Kiska. Az ellenzék szerint Robert Kalmáknak azonnal távoznia kell a miniszteri székből. A speciális ügyész bejelentését a Híd is súlyosnak tartja, ugyanakkor azt nem pontosította a párt, hogy milyen lépéseket fog tenni az ügyben. Lucia Zitnanská (Híd) igazságügyi miniszter is kijelentette, hogy a párt országos tanácsának ülé­séig nem lép. Vasif Spirko arra is felszólított minden rendőrt, ügyészt, hogy ha tudnak hasonló visszaélésekről, kor­rupciós ügyekről, merítsenek bátor­ságot és álljanak a nyilvánosság elé. EP-képviselők: aligha lesz pozitív a jelentés Pozsony. Nagy valószínűség­gel elmarasztaló hangvételű je­lentést készít az országról az Eu­rópai Parlament hattagú ellenőr­ző bizottsága, amely Ján Kuciak és barátnője, Martina Kusnírová meggyilkolása után érkezett Szlovákiába. Mindezt az újság­írókkal való találkozón jelezte a bizottság egyik tagja. Az EP- képviselők annak próbálnak utá­najárni, mennyire érzik magukat veszélyeztetve az újságírók Szlovákiában, mi az oka annak, hogy az ország keleti régióiban tevékenykedő, olasz maffiához köthető személyek nagy valószí­nűséggel jelentős mennyiségű uniós támogatáshoz jutottak tör­vényellenesen. Tegnap újság­írókkal, nonprofit szervezetek képviselőivel, a ma délutáni kor­mányellenes tüntetések szerve­zőivel, Andrej Kiska államfővel és Robert Fico kormányfővel, il­letve Robert Kalinák belügymi­niszterrel is találkoztak. Első észrevételeiket mai sajtótájékoz­tatójukon teszik közzé, a jelentés elkészítése hosszabb időt vesz igénybe. (dp) Bugár mégis korábban tér haza ■ Lex Csallóköz: a tisztább vízért IBOS EMESE Az SaS szerint nem beszélhetünk alapvető kormányátalakításról, ha a belügyet Robert Kalifáktól jelenlegi jobbkeze, Denisa Saková vagy párttársa, Martin Glváő venné át. Pozsony. Az előrehozott válasz­tásokkal kapcsolatban az ellenzék egységes állásponton van. Úgy vé­lik, a voksolást mielőbb, legkésőbb azonban az őszi helyhatósági vá­lasztásokkal egybekötve lehetne le­bonyolítani. Sajtóértesülések szerint Bugár Béla korábban tér haza külföldi sza­badságáról, és a párt már szombaton tárgyalhat az aktuális belpolitikai helyzetről. Ugyanakkor továbbra sem lehet tudni, hogy csak Robert Kalinák belügyminiszter meneszté­séhez ragaszkodik-e a párt, vagy to­vábbi személyi változásokat is kö­vetel. Egyelőre azt sem lehet kizár­ni, hogy a koalícióból is kilépnek az utóbbi napok eseményei miatt. In­formációink szerint a párton belül sem egységesek az álláspontok. Míg Lucia Zitnanská igazságügyi mi­niszter és Frantisek Sebej élesen bí­rálta a Smer kommunikációját az utóbbi napokban, a regionális struk­túrákban viszont visszafogottabb állásponton vannak, s inkább a koa­líció megtartását támogatják. Sajtóértesülések szerint egyéb­ként az sem kizárt, hogy Kalinák már jövő hétfőn benyújthatja lemondá­sát, ezt azonban a Smer csúcsveze­tése nem erősítette meg, ugyanakkor nem is cáfolta. Pozsony. Bemutatta a kör­nyezetvédelmi minisztérium a lex Csallóköz nevű, védett víz­gazdálkodási területekről szóló jogszabály készülő tervezetét. Ez lesz az első olyan törvény, amely kizárólag Szlovákia tíz legérté­kesebb vízkészletének védelmé­re vonatkozik. A lex Csallóköz egyesíti az egyes állami intéz­mények eljárási gyakorlatát a vízvédelmi területeken, megha­tározza a környezetszennyezés megelőzésének szabályait. A törvény módosítása után a kör­nyezetvédelmi tárcának bele­szólása lesz a vegyszerhaszná­latba a védett vízgazdálkodási területeken, s rendszeresen köz­zé teszi a weboldalán a vízmi­nőségre vonatkozó jelentéseket. Idén a minisztérium mintegy 10 millió euróból korszerűsíti a víz­monitoring használatát, a Csal­lóköz területén 12 objektum fel­újításával számol, és hamarosan kiírja azt a pályázatot, melyből csatornahálózat építésre igé­nyelhetnek támogatást a telepü­lések. Az első fordulóban 17 millió eurót meríthetnek, az összeg a későbbiekben emel­kedni fog. (mm, TASR) Mikor kivel játszik a DAC a bajnokságban? Szombaton kezdődik a labdarúgó Fortuna Liga tízfordulós rájátszása. A bajnoki címért küzdő felsőházi és a bentmaradásért harcoló alsóházi csapatok teljes műsorát megtalálják lapunkban. Bugár Béla, a Híd elnöke ma landol a bécsi reptéren, holnaptól így teljes erő­bevetéssel tárgyalhat a pártvezetése (Felvétel: Martin Domok/Plus jeden deft)

Next

/
Thumbnails
Contents