Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-08 / 56. szám

Interjú Olykor még a legjobb szülőnek, nagymamának is szüksége van egy kis nyu­galomra. Ön egész életében kicsikkel foglalkozott. Nem fáradt még bele? Egyáltalán. Ellenkezőleg: a gyerekek a szó szoros ér­telmében feltöltenek ener­giával. Nagyon jó munkám van, és bár megöregedtem, a picik sokszor a nagyma­májuknak néznek, egyáltalán nem érzem a saját koromat. Az, hogy egyfolytában fiata­lokkal találkozhatok, engem is megfiatalít. A munkám a hobbim is. Kitűnő óvodában dolgozom, egy csodálatos igazgatónő áll az élén, aki az átlagot meghaladó ellátást és színvonalat akar biztosítani. Ha itt akarok maradni, tarta­nom kell a lépést a fiatalab­­bakkal. Úgyhogy egyfolytá­ban képzem magam, töröm valamin a fejem, alkotok... Például? Legutóbb a maszkabálra készítettünk díszletet. Több estét áldoztunk rá, mert ki­találtuk, hogy a Jégvarázs­ból Anna és Elza világát, egy mesebeli jégkirályságot va­rázsolunk az óvodába. A dí­szek kristályból voltak, vagy­is olyan áttetsző üvegből, tükörből, hogy minden csil­­logott-viI logott, az ágakról jégcsapok lógtak, játszot­tunk a fényekkel... A gyere­kek el voltak ragadtatva! És ez a legnagyobb ajándék számomra: az a sok ragyo­gó tekintet! Egyébként is imádom a telet. Ha szépen havazik, órákig képes va­gyok sétálni. Hógolyózni is szeretek, főleg a gyerekek­kel, és angyalkát is szoktunk készíteni a hóban. Sajnos, az idén kevés hó van, ezért fehér papírgolyókkal tartot­tunk bent hócsatát. Bár megöregedtem, EGYÁLTALÁN NEM ÉRZEM A SAJÁT KOROMAT Csaknem 30 éve óvónő, imádja a munkáját, s noha már elérte a nyugdíjkorhatárt, nem érzi magát öregnek. Ugyanolyan aktív, mint pályafutása elején, sőt, mostanság annyira elfoglalt, hogy lassan már aludni se jár haza. Bozena Beníkovával beszélgettünk. Szabadidejében van türelme az unokákkal is foglalkozni? Hát persze! Nem vagyok otthonülő nagymama, ha­nem mindig tudom, mi zajlik a városban, hol lehet korcsolyázni, mit lehetne megnézni, meglátogatni. Mindig kitalálunk valami­lyen érdekes programot. Ha jól tudom, bébiszit­­terként is tevékenykedik... Esténként, ha valakinek szüksége van segítségre, pél­dául amíg a szülők elmennek színházba, moziba, szoktam gyerekekre vigyázni. Egy kis­fiúhoz rendszeresen járok, ő autista. Először kicsit féltem, tudok-e majd vele foglalkoz­ni, de megszoktuk egymást. Néha azon nevetek, hogy reggel megyek és reggel jövök, egész nap otthon se vagyok, mindig csinálok va­lamit. Nincs időm unatkozni. Karácsony vagy húsvét előtt és ősszel alkotó kézműves­műhelyeket is szervezek. Nagyon szeretek koncertre járni. Rengeteg tehetséges gyereknek voltam az óvó nénije, és óriási szerencsém van, hogy még felnőttként is megismernek, sokan meg­hívnak az előadásaikra. Én pedig örömmel megnézem, mi lett belőlük. Sokan nyugdíjasként azért dolgoznak, mert így akarnak javítani a bevétele­iken. Ez önre is érvényes? Bizony egy óvónő bére nem sok. Mai világunkban minden cent jól jön, úgy­hogy bár elértem a nyug­díjkorhatárt, azért sem hagytam abba a munkát, hogy nagyobb legyen a be­vételem. A nyugdíjigénye­met már benyújtottam, de a havi járandóságom össze­gét még nem számolták ki, úgyhogy egészen pontosan nem tudom, mennyit fogok kapni. Az előzetes számí­tások szerint a nyugdíj és a fizetés együtt csak annyi lesz, mintha a jelenlegi bé-0 Szenior 2018 • Március WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM remet kiegészítenék 100 euróval. Vagyis kizárólag a pénzbeli jutalomért nem éri még főállásban tovább dol­gozni. De persze az a 100 euró plusz is nagy segítség, mert csak a nyugdíjból nem tudnék megélni. Magas életkorom ellenére ugyan­is muszáj volt jelzáloghiteit intéznem. De nem pa­naszkodom, mert tudom, hogy vannak, akik nálam is rosszabb helyzetben van­nak. Éppen ezért néhány ismerőssel csaknem 16 éve évente kétszer gyerekbör­zét szervezünk, s amit nem sikerül eladni, elajándékoz­zuk. Jó érzéssel tölt el, hogy a fölösleges holmik nem a kukába, hanem olyanokhoz kerülnek, akik anyagi szük­séghelyzetben vannak, vagy tragédia történt velük. Miért lett éppen óvónő? Ez jó kérdés, mert nincs is pedagógiai végzettségem. Elektrotechnikai iskolába jártam, de az nem tetszett. Az anyasági szabadság után a lányomnak próbáltam bölcsődét intézni, s az egyik helyen gondozónőket ke­restek. Kipróbáltam, s meg­tetszett a dolog. Mindig is imádtam a gyerekeket, sze­rettem babázni, babakocsit tologatni. Úgyhogy lénye­gében egész életemben ba­­bázok, először gyerekként, aztán felnőttként. Miután megszűnt a bölcsőde, az oktatásügyben olyan helyet kínáltak, ami akkor nem fe­lelt meg. Később az Iljusin utcai óvodába kerestek új munkaerőt, megszólított az egyik ismerősöm, hogy nem lenne-e kedvem kipróbálni. Azóta itt vagyok, csaknem 30 éve. Nagyon modern óvo­dában dolgozik, tele technikai vívmányokkal, számítógéppel, internettel. Az idősebb korosztályra inkább az jellemző, bogy az ilyesmitől idegenkedik, nem tudják kezelni. Önnel mi a helyzet? Muszáj volt megtanulnom, de csak annyira értek hozzá, amennyire ahhoz kell, hogy a gyerekeket is meg tudjam tanítani használni ezeket a dolgokat. Ha belegondolok, nekünk szinte mindenünk megvan. Van beszélő fa­lunk, fémdetektorunk, ro­botméhecskénk, didaktikus mikroszkópunk, minden osztályban van interakítv tábla, számítógép, internet, vannak kameráink, fényké­pezőgépeink, mikrofonjaink. A napi foglalkozások során mindig valamilyen modern eszközt használunk. A gyerekek mondták, hogy skype-olni is szoktak a szülőkkel... Igen, de nemcsak velük, hanem van egy testvéróvo­dánk Csehországban, s a gyerekek az interneten ke­resztül szoktak kommunikál­ni, olykor még is látogatjuk egymást. Nemsokára meg­tartjuk a hagyományos kék napot, ez az autisták napja, és ez alkalomból meghívtuk pardubicei barátainkat is. Mivel a mi óvodánk a digi­tális segédeszközökre spe­cializálódott, rendszeresen járnak hozzánk más óvodák­ból is ezekkel az eszközökkel ismerkedni, tanítjuk őket, hogyan lehet velük tanítani. Néhány kollégám módszer­tani könyveket is írt. Az óvodában autista gyerekek is vannak. Miben más a róluk való gondos­kodás? Speciális igényeik vannak, egy tanító néni csak két gye­rekkel foglalkozik, minden­kinek testre szabott progra­mot készítenek. Korábban úgy integráltuk őket, hogy egy autista jött az egészsé­ges osztályba. Jelenleg az egészséges osztályok járnak látogatóba az autista osz­tályba, s azok a gyerekek befogadnak minket, tudnak velünk játszani, együtt tor­názunk zenére. Csodálatos pillanatokat élünk át, és az egészséges populáció is láthatja, hogy vannak más­milyen emberek is. Már pici korban toleranciára, a más­ság elfogadására nevelünk, segítjük egymást. A hipoterápiát is az autis­ták számára szervezik? Nemcsak a számukra, mindenki kipróbálhatja. A gyerekek imádják. Az óvo­da udvarán havi rendsze­rességgel lovagolhatnak, és aznap hozhatnak az állatok­nak valamilyen gyümölcsöt, répát vagy száraz kenyeret, megsimogathatják őket, próbálnak velük kapcsola­tot teremteni, megtanulnak bánni a lovakkal. (sza)

Next

/
Thumbnails
Contents