Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-07 / 55. szám

www.ujszo.com | 2018. március 7. KULTÚRA I 5 Faliújsággal emlékeznek '48 februárjára TALLÓSI BÉLA Pozsony. A Szlovák Nem­zeti Galáriáben (SZNG) a 2018-as iv az évfor­dulók jegyében zajlik. Nyolcasok címmel egy­­egy minikiállítással emlékeznek meg 1948 februárjáról, 1968 augusztusáréi és 1918 októberéről. A' 48-as kiállítás már elkészült, és július végéig látható. Az évfordulós kiállításokra egy ritkán alkalmazott műfajt választottak a galéria munka­társai: az Esterházy-palota át­riumában egy három méter magas faliújságpanelt állítot­tak fel, amelyen az egyes ju­bileumokhoz cserélni fogják az anyagot. A faliújság ötletét az 1948 februáijával, vagyis a FrantiSek Kudláö: Forradalmárok (eredeti címe: Tüntetés a Szlovák Nemzeti Tanács előtt), 1952; SZNG, Pozsony * (Fotó: SZNG) kommunista hatalomátvétel­lel indult korszakból merítet­ték, amikor közkedvelt lát­­ványagitációs eszközként al­kalmazták. A kollázsszerűen kezelhető felületet arra hasz­nálták, hogy - különféle in­formációs anyagot elhelyezve rajta - megemlékezzenek az évfordulókról, kiemelve az adott esemény korszakalkotó jelentőségét és hozadékát. Ugyanígy alkotta meg Ale­xandra Kusá kurátor a galéria­faliújságot — természetesen másképp, művészettörténeti és esztétikai-információs mé­diumként, nem pedig propa­gandacélokra használva. A kurátor követi azt a szerkesz­tési módszert, amely bevett gyakorlat volt a tematikus fa­liújságok összeállításánál. Kezdve a mottóval, amely - tipizált betűkből összerakva - összefoglalja február fontos­ságát. Az SZNG faliújságán a „Most, amikor elértük, amit akartunk” mottó olvasható. E korszak kezdetét, indulását a minikiállítás a történelmi vál­tozást ismertető és értékelő korabeli dokumentumokkal, fotókkal, valamint művészeti anyaggal mutatja be — újdon­ságként a digitális technikát is felhasználva. A faliújság-galéria mű­tárgy-összeállítása minde­nekelőtt jelzi az új művészeti irány, a szocialista realizmus térhódítását. A fő helyre La­­dislav Gudema Klement Gottwaldról festett portréja és Frantisek Kudlác elkötelezett festménye, a Forradalmárok került. Ez utóbbi atmoszférá­jával - színeivel, formai meg­oldásaival - teljességgel kife­jezi a hatalomra került mun­kásosztály forradalmi lelke­sedését, az új kor kapuját. MOZIJEGY Brutalitás van, feszültség nincs Elmúltak már azok az idők, amikor a tinik kedvenc sztárjaként tekintettünk Jennifer Lawrence-re: már rég nem Az éhezők viada­lában futkos, sőt, az elmúlt években volt pár olyan sze­repe (Napos oldal, Joy), amelyre fenntartások nélkül büszke lehet. A Vörös veréb ugyanakkor biztosan nem ebbe a sorba tartozik. A Vörös veréb egyetlen do­logban semmiképpen sem füllent: valóban kémfilm. Kapunk fordulatokat, he­lyenként váratlan csavaro­kat, és a több mint kétórás film közben néha csak kap­kodjuk a fejünket, annyira nem értjük, mi történik - bár ez inkább a helyenként egé­szen zavaros cselekmény­nek köszönhető, nem annak, hogy különösebben agyasan épülne fel a forgatókönyv. Dominika útját követjük, aki balerinából válik orosz ügynökké, méghozzá vörös verébbé, ami annyit tesz, hogy leginkább a csábítás eszközével kell kiszednie információkat az ellenség­ből. O pedig a kiképzés után megindul, hogy némi akci­ózás mellett megmentse sa­ját életét (is). Izgalmasan hangzik? Leírva talán, vi­szont Francis Lawrence rendezőnek sikerült olyan Jennifer Lawrence nem er­re a szerepére lesz büszke (Képarchívum) filmet készítenie, amiben egy csöppnyi feszültség sincs. Már akkor érzi a néző, hogy baj van, amikor a végtelenül komolynak szánt, veréb­képzős j elenetek alatt rö­högni támad kedve, de az igazi gond akkor kezdődik, amikor a film menthetetle­nül átmegy kínosba. Hiába szerették volna minél ér­zékletesebben ábrázolni a brutalitást, ebből csak az jön át, hogy hát igen, nem vala­mi könnyű egy kémnő élete. Hasonló a helyzet az erotika terén is: bár a Vörös veréb központi eleme lenne a csá­bítás, inkább nevetségesnek hat, ahogy az álkotók igye­keznek minél szexibb jele­neteket a vászonra vará­zsolni. Vonulhat érzékien a lépcsőn Dominika, sétálhat uszodában, de ezek mind olyan pillanatok, amelyek láttán leginkább ásítunk és elhúzzuk a szánkat. Jennifer Lawrence pedig úgy mozog a szerepben, hogy maga sem tudja, mit is kellene tennie, csak megy egyik helyről a másikra, és felmondja a nem túl elmés mondatokat. A csalódott és a hátralévő perceket szám­láló nézőnek megmarad a budapesti vagy éppen po­zsonyi helyszínek bámulá­sa, elvégre a film bizonyos jeleneteit a két fővárosban forgatták. így tucatnyi is­merős épületet szúrhatunk ki innen is, onnan is, és ha figyelmesek vagyunk, még ‘ Anger Zsoltot és Szabó Si­mont is felfedezhetjük. Am ezért a felfedezésért még a legnagyobb Jennifer Lawrence-rajongóknak sem javaslom ennek az eléggé mellément filmnek a meg­tekintését. Gera Márton Vörös veréb (Red Spar­row). Amerikai kémfilm, 139 perc, 2017. Rendezte: Francis Lawrence. Sze­replők: Jennifer Lawren­ce, Joel Edgerton, Char­lotte Rampling, Jeremy Irons. 140 predajní a e-shop Platnosf letáka 7.-11. 3. 2018 alebo do vypredania zásob v uvedenom termine. Neplatf pre predajfiu Nüra (OD Progres). mesiacov splátky BEZ NAVYSENIÁ Akcia plati 8.-11. 3. Tablet LENOVO 7'* • T IPS displej (1024x600) • 4jadrovy procesor, 1,3 GHz • 1 GB RAM • zadny 2 Mpix/predny 0,3 Mpix fotoaparät • 16 GB uzívatelská pamäf • microSD * batéria 3450 mAh • Android 5.1 A Reprezentatfvny pcfidad: Tovar v hodnote 549 €, celková vySka úveru 549 €, pri úrokovej sadzbe 0 % p.a., akontäda 0 €, vySka mes. splätky 27,45 €, pocet splätok 20, celkovä äastka k úhrade 549 €, PRMN 0 %, dóba splalnosti 20 mesiacov. Splátkovy preda| poskytuje spoloinosf Consumer Finance Holding a. s. Touto ponukou nevznikó právny nárok na poskytnutie úveru. Platf na näkup od 259 €. Niektoré informácie möíu mailen informatfvny Charakter. Pokiaf nie je uvedené inak, platf zóruka 24 mesiacov. Zmeny den, dizajnu a technickych parametrov sú vyhradené. Za HoCové chyby neruöme. Tovar nemusí byfdostupny vo v§etkych predajniach. Ceny sú uvedené vrátane DPH. Spotoärosf Okay Slovakia spol. s r.o. pri poskytovaní spotrebitefekych úverov spolupracu|e vyiucne so spoloénostami BNP PARIBAS PERSONAL FINANCE SA, poboéka zahraniénej banky, Consumer finance Holdrig a s.. Home Crecit Slovakia, a.s. a Cofkls, as., a je oprávnená poskykjvaf v§etku súörmosf pri vybavovanf Sadostf kfientov o poskytnutie spotrebitefekych úverov. Viac na okay.sk/cfcrial810. * zákazník = 1 kus. • HD ready • DVB-T2/C/S2 • kodek HEVC/H.265 • prehráva video/ hudbu/foto z USB • 2x HDMI • lx SCART • lx PC in (VGA) • lx S/PDIF • en. trieda A Kombinovaná chladnicka SAMSUNG RB33J3030SA* • objem chladnifky/mraznicky 230/98 I • funkció Multi Flow • Fresh Zone • mraziaci vykon 12 kg/24 hod. • True No Frost • polica Easy Slide - vysúvacia polica • polica slide in - skladacia polica • VxSxH - 185x60x67 cm I EN. TR1E0A A+ | Nevyzaduje odmrazovanie LED televizor STRONG SRT32HZ4003N* CUBOT R9* • 5' HD displej s rozllsenlm (1280x720) • batéria s kapacitou 2600 mAh • fitacka odtlackov prstov • 2 GB RAM • 16 GB vnútomá pamäf • 4jadrovy procesor MT65801,3 GHz • 13 Mpix zadny/5 Mpix predny fotoaparät s prisvetfovacou diödou pre dokonalé selfie • Android 7.0 Smartfón DP180079

Next

/
Thumbnails
Contents