Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-27 / 48. szám
www.ujszo.com | 2018. február 27. KULTÚRA 117 A tökéletesség csapdái A Franz Ferdinand új dalai inkább az agyunkat masszírozzák, mint a szívünket JUHÁSZ KATALIN Pazar dallamok, mesteri hangszerelés reveláció nélkül. Ez a rövid konklúziónk a Franz Ferdinand várva várt, Always Ascending című ötödik albumáról. A szerencsétlenül járt osztrákmagyar trónörökösről elnevezett skót zenekar 2004-ben robbant be az egyre egysíkúbb, álmosabb indieszíntérre. Egymástól elütő stílusokat eresztettek össze (a diszkó és az alternatív rock, a new wave és a funk, az esztrád és a posztpunk), olyan ügyesen, hogy a kritikusoknak elállt a lélegzetük. Énekesük, Alex Kapranos hangja egyszerre emlékeztetett a teátrális Dave Gahanre és a halvérű playboy Brian Ferryre, akiről a tizenévesek azt se tudják, kicsoda. A dalok hangzása pedig úgy volt újszerű, hogy közben valamiféle megfoghatatlan retró fiiinget is árasztott. 2013-ban kis megtorpanást észlelhettünk náluk, aztán 2015-ben jött egy felejthető kollaboráció a legendás Sparks zenekarral FFS néven. A következő évben gitárost cseréltek és kibővültek egy billentyűssel. Érthető, hogy hatalmas várakozás előzte meg az új Franz Ferdinand-albumot. Annál is inkább, mivel Alex azt nyilatkozta a stúdiómunkálatok alatt, hogy minél nyersebb hangzású tánczenét szeretnének csinálni. Mi szükség ehhez egy új billentyűsre? - kérdeztük többen. A válaszra február 9- ig kellett vámunk. Nos, a beígért nyerseség főleg abból áll, hogy a szinti gyakran ugyanazokat az akkordokat játssza, mint a gitár, és a két hangszer egyszerre szól. Bármekkora FF-rajongók vagyunk is, nem állíthatjuk, hogy ilyet még sohasem hallottunk. MOZIJEGY Valami Amerika 3: szódával sem... Bár a premierhétvégén 116 ezren voltak kíváncsiak a Valami Amerika 3-ra, és azóta 210 ezerre nőtt a nézőszám, azt kell, hogy mondjam: amikor jobbnál jobb magyar filmek készülnek, amikor sorozatban harmadszor lehet szurkolni magyar Oscardíjnak, megint jön egy olyan mozi, amely a filmgyártás legrosszabb hagyományait idézi. Amelyben láthatólag semmiféle gondolat nincs, és amelyben már az első percek után kiderül, hogy csupán azért készült el, mert hát az első két rész népszerű volt. A zenei betétekkel teletűzdelt vígjáték első két része szódával még éppen elment, a néző képes volt mosolyogni a Várnai testvérek (Szabó Győző, Flujber Ferenc, Pindroch Csaba) szerencsétlenkedésén, bár a poénok jelentős része azért már tíz évvel ezelőtt is kínos volt. Mint oly sokszor láttuk, a folytatásoknak, hovatovább, a harmadik részeknek gyakran semmiféle létjogosultságuk nincs - most a Valami Amerika 3 is bizonyítja ezt a tételt, amint mindenekelőtt teljesen vállalhatatlan altesti poénokkal, bárgyúbbnál bárgyúbb helyzetko-A vérfrissítés tehát nem hozott újat, főleg azok csalódtak, akik a hideg profizmus helyett vágytak ama bizonyos nyers erőre. Az új gitáros, Dino Bardot szerződésében valami olyasmi állhat, hogy lehetőleg minél hitelesebben helyettesítse a zenekaralapító Nick McCarthyt, aki a hivatalos verzió szerint több időt akar tölteni családjával, ezért lépett ki. A Franz Ferdinand védjegyévé vált, már-már matematikai igénnyel megkonstruált dallamfüzésnek és a mechanikusan lüktető alapoknak köszönhetően továbbra is azonnal felismerhető a csapat, ami persze nem baj, sőt! Viszont nagyjából bármelyik új szám születhetett volna tíz évvel ezelőtt is. Mintha egy jól bevált autómárkát tuningoltak volna fel mikummal és gyatra forgatókönyvvel próbálja eladni magát. Még csak nem is az a gond, hogy szinte remake-elték a korábbi részeket, és a cselekmény megint arról szól, hogy ezek a szánandó testvérek bajba, de leginkább börtönbe kerülnek, mert a szélhámos Alex (Szervét Tibor) ismét ármánykodik. Hellyelközzel még az eredetiséget minden szempontból nélkülöző cselekményt is megbocsátaná a néző, ha nem úgy akarnák szórakoztatni, hogy közben idiótának nézik. Nem is kellene különösebben panaszkodni, ha nem a homoszexuálisokat vagy épp a nőket módszeresen kifigurázó „poénokkal” operálna a film, amelyben több pucér fenék van, mint értelmes párbeszéd. A Valami Amerika 3 elvileg közönségfilm, de pont az hiányzik belőle, amitől egy zsánerdarab működni tud: a szellemes lazaság, az értelmes poénkodás. Több magyar film is bizonyította az elmúlt években (gondoljunk csak a VAN.. .-ra, esetleg a Brazilokra), hogy nem is olyan nehéz ilyen alkotást összehozni, Herendi Gábor rendezése azonban azt a kort idézi meg, amikor csak az volt a lényeg, hogy minél több „sztár” legyen egy magyar filmben, a többi már mindegy. Nem fontos, hogy nincs feegy erősebb motorral. Az új albumon hallható szerzemények egytől egyig mesterművek (talán a rendkívül béna szövegű Lazy Boy kivételével) de inkább okosak, mint őszinték, azaz inkább az agyunkat masszírozzák, mint a szívünket. Nem mintha a fiúk kifogytak volna az ötletekből, sok remek szám található a lemezen (például a merész ritmusváltásokkal operáló Hűek and Jim, a sanzonszerű The Academy Award, az új szintis kollégát kibontakozni engedő Lois Lane vagy épp a címadó dal), csak épp az a lendület hiányzik róla, amivel a Franz Ferdinand anno mindent és mindenkit elsöpört az indie-színtéren. Aztán találtunk az albumon néhány irritálóan nagyképű húzást is. Az szükség, hogy a fordulatok tökéletesen hiteltelenek, és igazából az sem zavarta az alkotókat, hogy a harmadik részié már a korábban még szerethető zenei betétek is megritkultak. Sztárok viszont továbbra is vannak, és a Valami Amerika 3 tényleg sok profi és kedvelhető színészt vonultat fel, bár szinte egyiküknek sem ad értelmes feladatot. Van, akinek az lesz a dolga, hogy rohangáljon, van, első mindjárt a borító - bár ez nyilván keveseket érdekel manapság -, amelyen nem szerepel a zenekar neve, csak a lemez címe, fekete alapon. (Ilyesmit emlékeim szerint utoljára a Blur engedett meg magának a híresebb brit zenekarok közül: a 2015-ös The Magic Whip albumon kínai írásjelek virítanak egy neonfényekkel jelzett tölcséres fagyi mellett.) És nem lehet nem észrevenni, hogy a Finally című dalt eleve „himnusznak” szánták a fiúk. Bármiben lefogadom, hogy a lemez promótuméján ezzel kezdik majd a koncerteket. Idézünk a szövegből. „Finally I found my people / Found the people who were meant to be found by me / Finally, finally, finally I'm here / In my place, so I'm here / God, how it feels good to feel / God, how it feels good to be with the people I need, yeah / The people I need.” Ezt le sem kell fordítani, minimális angoltudással is érthető az üzenet az egész világon. Alex örül, hogy végre a sajátjai között lehet, hogy végre megtalálta az embereit. Nos, ennek én is nagyon örülök, de meglehetősen olcsó húzásnak tartom ezt a globális közérthetőségre törekvő refrént egy ilyen kaliberű zenekartól. Az Always Ascending producere nem más, mint Philippe Zdar, a francia Cassius duó egyik fele. Vagyis az eddigieknél is táncolhatóbb, markánsabb, fogósabb ritmusokra tippeltünk, és nem is tévedtünk. Már az első kislemezként kiadott címadó dal is jelezte, hogy ügyesen kitalált dallamokra számíthatunk, ütős alapokkal. Mozog is az ember feje végig, amikor hallgatja, de ez nem önfeledt, laza mozgás, hanem inkább olyan, mintha a homlokunkkal egy szöget akarnánk beverni a falba. Franz Ferdinand: Always Ascending. Domino Records, 2018. akinek a félkegyelműt kell hoznia és így tovább. Talán mondani sem kell, hogy ez másfél órán keresztül a legkevésbé sem izgalmas, és utóbbi sajnos egészen nyugodtan elmondható magára a filmre is. Gera Márton Valami Amerika 3. Magyar vígjáték, 103 perc, 2018. Rendezte: Herendi Gábor. Szereplők: Szabó Győző, Pindroch Csaba, Hujber Ferenc, Stohl András. Sok kedvelhető színészt felvonultat a film, bár szinte egyiküknek sem ad értelmesfeladatot (Képarchívum) RÖVIDEN Bárdos Judit is esólyes a filmdíjra Pozsony. Kristóf György tavaly Cannes-t megjárt Out című filmjének két szereplője - női mellékszereplőként Bárdos Judit, férfi főszereplőként pedig Terhes Sándor - is esélyes a Nap a hálóban szlovák nemzeti filmdíjra, amelynek jelöléseit tegnap hozták nyilvánosságra. A legtöbb, összesen 13 kategóriában Peter Bebjak Vonal című, a szlovákukrán határon játszódó bűnügyi drámája szerepel a Szlovák Filmes és Televíziós Akadémia listáján. Iveta Grófová Ötödik hajó című filmjét tíz, Tereza Nvotová Mocsok című drámáját hat kategóriában jelölték. A döntésbe a nézők is bekapcsolódhatnak - az interneten március 6-ától adhatják le szavazatukat az elmúlt év legjobb szlovák filmjére. A Nap a hálóban filmdíjakat, valamint a közönségdíjat április 6-án adják át. (as) Terhes Sándort az Outban nyújtott alakításáért jelölték (Képarch.) Selye Jánosról a Bramer-kúriában Pozsony. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában holnap 17 órakor nyitják meg a Selye János-emlékkiállítást, amelyet tavaly, a világhírű tudós, a stresszelmélet atyja születésének 110. és halálának 35. évfordulója alkalmából állított össze a komáromi Duna Menti Múzeum, a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és a komáromi Klapka György Múzeum. A tárlat április 16-ig tekinthető meg a Brámer-kúriában. (k) Színdarab született Harvey Weinsteinről New York. Színdarabot írt Harvey Weinsteinről a Pulitzerdíjas David Mamet. Az amerikai szerző új regénye kapcsán adott egyik interjújában mellékesen említette meg a darabot, melynek ötlete nem is tőle, hanem ügynökétől származik. A mű címe Bitter Wheat (Keserű búza), és Mamet szerint néhány hét alatt elkészült. A sokoldalú írónak nem ez az első szexuális zaklatással foglalkozó darabja, 1992-ben egy iskolai molesztálási ügyről írt drámát, amelyet sikerrel játszottak a Broadwayn. Egyelőre nem tudni, mikor és hol mutatják be a darabot, állítólag máris több színház érdeklődik iránta. Harvey Weinstein filmproducert több tucatnyi nő vádolta meg szexuális zaklatással, illetve nemi erőszakkal. (guardian, juV)
