Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-22 / 44. szám
6 I KÜLFÖLD 2018. február 22. lwww.ujszo.com Fegyverek: már Trump is lép Felmérés: az amerikaiak kétharmada szigorítaná a fegyverbirtoklást szabályozó törvényt Floridai diákok tiltakozása: elég volt az iskolai lövöldözésekből (Sita/ap) RÖVIDEN Brexit: London nem akar határidőt London. Egybehangzó brit médiaértesülések szerint a brit kormány azt javasolja Brüsszelnek, hogy a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak ne éljen véget feltétlenül 2020 végén, ahogy azt az EU korábban indítványozta. Az átmeneti időszakról szóló tárgyalássorozat érdemi kezdete elé időzített kormányzati javaslatcsomag, amelynek tartalma tegnap kiszivárgott több brit hírportálhoz, úgy fogalmaz, hogy London szerint az átmeneti időszak hosszát a majdani partneri viszonyt alátámasztó új eljárások és rendszerek előkészítéséhez és bevezetéséhez szükséges időtartamhoz kellene szabni. (MTI) Vádaiku: Netanjahu nehéz helyzetben Jeruzsálem. Vádalkut kötött az izraeli hatóságokkal a Bezeq telekommunikációs vállalat és a médiaügyi minisztérium összefonódásának korrupciós ügyében Slomó Filber, a minisztérium volt igazgatója, Benjámin Netanjahu miniszterelnök jobbkeze. Slomó Filber vallomása nehéz helyzetbe hozza a kormányfőt, aki a médiaügyi tárcát is magánál tartotta a gyanús ügyletek idején. A rendőrség szerint a megvesztegetés során a minisztérium a közérdekkel ellentétes döntéseket hozott cserébe a Netanjahu család kedvező ábrázolásáért a Bezeq tulajdonában lévő Walla honlapon. (MTI) Vihar Kolumbia ós Venezuela között Bogotá/Caracas. A kolumbiai biztonsági erők lezártak egy sor illegális határátkelőhelyet a venezuelai határon, hogy elejét vegyék az ellenőrzés nélküli migrációnak. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló Venezuela gazdasága az olajár esése miatt gyakorlatilag összeomlott, miután több mint két éve súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd. Az ellátórendszerek összeomlása miatt naponta több ezer venezuelai ingázik a szomszédos Kolumbiába dolgozni, illetve bevásárolni. Venezuelában nagyszabású hadgyakorlatot tartanak a hétvégén, közel egymillió ember részvételével. Nicolás Maduro államfő azt követően rendelte el a manővert, hogy Tarek William Saab főügyész támadás előkészítésével meggyanúsította Kolumbiát. (MTI) Katalán politikus elfogatóparancsa Madrid. Spanyolországi elfogatóparancs kiadásáról határozott a madridi legfelsőbb bíróság Anna Gabriel, katalán függetlenségpárti politikussal szemben, mert nem tett eleget a tegnapra szóló bírósági idézésnek, hanem Svájcba távozott. Anna Gabriel már a hatodik olyan katalán politikus, aki önkéntes száműzetést vállal. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Donald Trump amerikai elnök utasította az igazságügyi tárcát, hogy dolgozzon ki szabályozást olyan szerkezetek betiltására, amelyek segítségével lőfegyvereket automata tüzelésre is alkalmassá lehet tenni. George Clooney félmillió dollárt adományozott a fegyvervásárlás szigorításáért szót emelő floridai diákok mozgalmának. Trump elnök tiltása a többi között a bump stock, vagyis rugós válltámasz kiegészítőket is érintené, amelynek segítségével egyébként félautomata fegyvereket lehet sorozatlövőre átalakítani. Ilyen szerkezetet használt Stephen Paddock is, aki 2017. október elsején a nevadai Las Vegasban egy szállodából nyitott tüzet a hotel mellett rendezett countryfesztivál vendégeire megölve 59 embert és százakat megsebesítve. Trump várakozásai szerint „nagyon hamar” sikerül véglegesíteni. Ugyanakkor az igazságügyi tárca már korábban is rámutatott arra, hogy mindössze ajánlást tehet a gyorstüzelést lehetővé tévő szerkezetek betiltására. A fegyvervásárlás és -tartás szigorításáról folyó országos vita a múlt szerda óta erősödött fel ismét, azt követően, hogy a floridai Parkland A török hadsereg óvintézkedéseket hozott az ószak-szíriai Afrínban arra az esetre, ha a szír kormányerők a keddihez hasonló beavatkozási kísérletet tennének az ott zajló török hadművelet ellen. Ankara. Ankara január 20-án indított offenzívát a török határ mentén fekvő Affin kerületben a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milíciával szemben, miután terrorszervezetnek és nemzetbiztonsági fenyegetésnek tartja az YPG-t. Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Szíriái rezsimhez Pokollá vált Legalább 106 civil, köztük 15 gyerek és 3 nő életét vesztette a szíriai kormányerők keddi légi- és tüzérségi támadásaiban a Damaszkusz környéki, lázadók uralta Kelet-Gútában - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja. Damaszkusz. A térségben mentési munkálatokat végző, úgynevezett fehér sisakosok közölték, az áldozatok kiszabadítása közben őket is támadás érte az egyik kelet-gútai településen. Az OSDH később jelentette, a Bassár-el Aszad szíriai elnökhöz hű erőket támogató orosz légierő csapást mért egy kórházra a térségben, és az intézmény emiatt működésképtelenné vált. ENSZ-források arról számoltak be, hogy Kelet-Gútában az elmúlt 48 órában hat kórházat ért támadás, és közülük háromban kényegyik középiskolájában a 19 éves Nikolas Cruz egy tűzfegyverrel 17 embert agyonlőtt. A Fehér Ház helyettes szóvivője, Raj Shah bejelentette, hogy törvényjavaslat készül a fegyvervásárlás szigorításáról. Hozzátette: az elnök „támogatja azon erőfeszítéseket, amelyek a szövetségi ellenőrzési rendszer javítását célozzák” fegyvervásárlás előtt. Mindezek az intézkedések még mindig messze vannak attól, amit a fegyverviselés korlátozásáért kardoskodó aktivisták szeretnének elérni, mégis irányváltást jeleznek Trump politikájában, akinek elnökválasztási kampányában hangsúlyosan szerepelt a befolyásos Országos Fegyverszövetség (NRA) fegyverviselést támogató programja. George Clooney színész és nemzetközijogász felesége, Amal Clooney bejelentette: félmillió dollárt adományoz a fegyvervásárlás szigorításáért szót emelő floridai diákok közel álló csapatok újból segíteni próbálnak a kurd milíciának, de jelezte: annak súlyos következményei lennének. Rámutatott: az YPG oldalán harcoló bármely erő Ankara számára „legitim célponttá” válik. A török haderő akkor is folytatja az Olajág fedőnevű katonai beavatkozást, ha a kurd milícia ténylegesen megállapodna a szíriai vezetéssel - nyomatékosította. Az elnöki szóvivő arra is kitért, hogy Ankara és Damaszkusz között jelen pillanatban nincs napirenden közvetlen kapcsolatfelvétel. Mint mondta: a török vezetés üzenetei a szíriai vezetéssel szövetséges Orosztelenek voltak leállítani a munkát. Az OSDH szerint legalább 250 civil, köztük 58 gyerek vesztette életét, és 1200 ember sebesült meg azóta, hogy mozgalmának. A diákok a múlt szerdán, a floridai Parkland város középiskolájában elkövetett tömegmészárlás után hívták életre mozgalmukat, és március közepére Washingországon és Iránon keresztüljutnak el Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz. Miután a kurd YPG segítséget kért Damaszkusztól, kedden kormánypárti erők léptek be Affin térségébe déli irányból, Aleppó felöl. Az Anadolu török állami hírügynökség szerint a kormánypárti erők többtucatnyi kisteherautóból álló konvoja mintegy 10 kilométerre Affin város központjától a török tüzérség „figyelmeztető lövéseinek” hatására meghátrált és visszafordult. Recep Tayyip Erdogan török államfő terroristáknak nevezte a kormánypárti csapatokat. Szavai szerint síita milícia vonult a kurdok segítségére, és a szíriai erők és szövetségeseik a múlt vasárnap óta ismét fokozták támadásaikat Kelet-Gúta ellen. Csak tegnap további 24 ember, köztük 3 gyerek tonban menetet szerveznek a fegyvervásárlás és -tartás szigorításáért, illetve a fegyveres erőszak ellen. A diákok kedden megjelentek a floridai törvényhozás épületében is, ahol arról voksoltak a helyi törvényhozók, hogy napirendre vegyenek-e egy, a tűzfegyverek vásárlásának betiltását szorgalmazó törvényjavaslatot. A képviselők nemmel szavaztak. Az amerikaiak kétharmada szigorítaná a fegyverbirtoklást szabályozó törvényt egy ffiss országos közvélemény-kutatás szerint. A Quinnipiac Egyetem szerint korábban még sohasem támogatták ennyien a fegyverbirtoklásra vonatkozó szabályozások szigorítását az USA-ban. nagy árat fog fizetni ezért. „Jött egy tucatnyi kisteherautó, hogy Affin felé haladjon tovább. A török tüzérségi tűz után megfordultak és elmentek. Ez az ügy le van zárva” - mondta az államfő. Az YPG tagadta a visszavonulást, azt pedig nem árulta el, mekkora és milyen összetételű erők érkeztek a segítségükre a török határ térségébe. Erdogan hétfőn Vlagyimir Putyin orosz és Haszán Róháni iráni elnökkel is egyeztetett Affin kérdéséről, majd bejelentette: a török hadsereg a következő napokban megkezdi az északnyugat-szíriai Affin város ostromát. (MTI) halt meg és 200 személy pedig megsebesült a szír hadsereg tüzérségi és hordóbomba-támadásaiban. A kelet-gútai helyzettel kapcsolatosan az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF közölte: már szavaik sincsenek arra, hogy kifejezzék felháborodásukat a kelet-gútai gyerekek szenvedései és halálozása miatt. „Vajon azoknak, akik a szenvedést okozzák, vannak még szavaik, amelyekkel igazolhatnák barbár cselekedeteiket?” - tette fel a kérdést Geert Cappelaere, az UNICEF közelkeleti és észak-affikai regionális igazgatója. Az ENSZ becslései szerint mintegy 400 ezren élnek a keletgútai térségben. A blokád miatt súlyos az élelmiszerhiány, és hiányos az orvosi ellátás is. A tűzszünet életbe léptetésére tett kísérletek eddig mind kudarcot vallottak a lázadók uralta térségben. (MTI) Iskolai lövöldözésre készülő diák A hatóságok sikeresen elejét vették egy lőfegyveres tömeggyilkosságnak egy dél-kaliforniai középiskolában. Whittier város (Los Angeles megye) El Camino középiskolájának egyik biztonsági őre pénteké n m egh a llotta , a m i nt egy d ü hős d i á k azza I fenyegetőzi k, hogy lövöldözést rendez az intézményben. Ez két nappal a floridai iskolai ámokfutás után történt. A rendőrség házkutatást tartott a diák otthonában, és több fegyvert, valamint lőszereket is talált, (mti) A török hadsereg tűz alá vette a szír alakulatokat az élet a szíriai Kelet-Gúta régióban A Damaszkusz közeli Kelet-Gútát vasárnap óta szüntelenül lövik (tasr/ap)