Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-16 / 39. szám
www.ujszo.com | 2018. február 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Nem mind arany Nem mindig számít a hozzáértés, manapság elég a csomagolás LAMPL ZSUZSANNA gyszer a pozsonyi Carlton Szállóban egy amerikai közvéleménykutató cég nagy csinnadrattával mutatta be az esedékes választások előtti felmérésének eredményeit. Érdekes lesz! Olyan kérdéseket tettünk fel, amilyeneket még egyetlen szlovák kutató sem! Kíváncsi voltam. Elmondták, hány ember menne el választani és hányán szavaznának az egyes pártokra (két hónap múlva egészen más nyert). Majd egy ábrán bemutatták, hogy a pártnak, amelynek épp akkor tartották a prezentációt - merthogy félóránként különböző pártnak tartották -, milyen a szavazótábora. Mi ebben az új? Hacsak az nem, hogy az ábra egy része be volt sötétítve. Meg akartam kérdezni, hogy miért, de mit nyüzsögjek. Csalódott voltam, hisz ezekkel a témákkal a választások előtt minden hazai közvélemény-kutató foglalkozott. De azért megnéztem a többi prezentációt is. A bombasztikus és magabiztos cég az „előadás” első részében mindenkinek szó szerint ugyanazt mondta, aztán pedig mindig ugyanazt az ábrát használta, mindig a soron levő párt adataival, a többi párté meg le volt takarva. Vagyis semmi újat nem kutattak, s még azt a munkát is megspórolták, hogy az egyes pártoknak külön ábrákat készítsenek. Viszont voltak csinos hoszteszek! Hát ez jó, fogj egy darab kakit és szépen csomagold be, fakadt ki akkor egy szlovák közvélemény-kutató, rámutatva, hogy ez az, amit mi még nem tudunk, meg hogy mellesleg a prezentált eredmények sem „ülnek”. De ma már idehaza is sokan tudják ezt. A múlt héten bekerültem egy magát jól futtató hazai cég telefonos lekérdezésébe. A nő a vonal túlsó végén feltett egy csomó kérdést. Többségükre nem tudtam válaszolni, mert kevés volt a válaszlehetőség. Mintha megkérdeznék valakitől, hogy mi a kedvenc színe, de olyan válasz, hogy „piros”, vagy legalább „egyéb szín”, nem létezne. Akkor beírom, hogy nem tudja, mondta a nő. De ez nem igaz, én tudom! De nincs ilyen válasz, felelte. Na jó. Aztán olyan kérdések jöttek, amelyekre csak azt lehetett válaszolni, hogy egyetértek vagy nem értek egyet. Lévén szó érzékeny politikai jelenségekről, árnyaltabb választ adtam volna. Olyan nincs, mondta. Maradt a „nem tudom”, ami nem igaz. A végén megkérdezte, beírhat-e engem szlováknak, mert már egy magyart lekérdezett, több meg nem kell neki. Gondoljanak bele, milyen torz kép születik majd ebből a felmérésből. Milyen manipuláció. Mert biztosan nem én voltam az egyetlen, akit bele kellett passzírozni a szűkös, átgondolatlan válaszkeretbe. Igen. A felmérésekkel is ugyanaz a helyzet, mint oly sok mással: nem mindig számít a hozzáértés és a tisztesség, manapság az aranypapírba csomagolt kakit sokszor sokkal jobban el lehet adni. Már hosztesz sem kell hozzá. Fő, hogy fénylik. NEM ELÉG, HOGY A MIGRÁNSOK ELVESZIK A MUNKÁTOKAT, ELHALÁSSZÁK ELŐLETEK MÉG AZ OLIMPIAI ÉRMEKET IS, AMIKET TI NYERHETNÉTEK SZLOVÁKIÁNAK! _____ (Ca.rtoonizer) Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Jóléti kérdőjelek A munka törvénykönyvének módosítását, amely a különböző bérpótlékokat és egyéb juttatásokat is előirányozza, 119 képviselő szavazta meg. Ami indulatokkal teli belpolitikai életünkben nagy szó. A tervezet ellen csak a Szabadság és Szolidaritás (SaS) honatyái voksoltak, akik szerint a módosítások révén csak aprópénz jut az alkalmazottak egy részének, ám az állam a várhatóan nagyobb adóbevételeknek köszönhetően ezen is nagyot kaszál. Ráadásul suttyomban eltörölték az egészségügyi biztosítás néhány kedvezményét, amit bő három éve éppen a Smer harangozott be nagy csinnadrattával. Helyénvaló, ha az éjszakai, továbbá a hétvégi és az ünnepnapi műszakokért bérpótlék jár. Ugyancsak támogatást érdemel az adómentes 13.ésa 14.fizetés is, habár a megszorítások legalábbis vitathatóak. Ráadásul a többletpénzt jórészt a munkáltatónak kell előteremtenie, miközben az adminisztratív tennivalói nagy mértékben növekednek. Az állam viszont jövőre a mostani csomagból 25 millió euróval nagyobb adóbevétellel számolhat. Robert Fico magyar kollégájától tanulva közölte: a törvénymódosításoknak köszönhetően mindenki lép egyet előre. Az csak jövőre dől el, hogy valójában kik élnek majd jobban. Es mennyivel. Kábítás helyett az igazat Elvben csak megsüvegelni lehet a Bethlen Gábor Alapítvány döntését, amely alapján támogatja a szlovákiai magyar sajtót. Csak éppen ideológiai maszlag helyett tisztességesen közölni kellene: a mintegy 1,6 millió eurót nem a „forráshiányos felvidéki magyar sajtó megerősítésére” kívánják fordítani, hanem az MKP-hoz közeli médiaháló további bővítésére. Ezt a célt valószínűsíti a Pro Média kuratóriumának tervezett összetétele is. A hevesen tiltakozók figyelmébe ajánlom, hogy a rendszerváltást követően bő egy évtizedig eredményesen működött az Illyés Alapítvány, s annak szlovákiai alkuratóriuma is, amelyben akkor minden hazai magyar lap képviselője helyet kapott, és a döntéseiket konszenzussal hozták meg. Ez a gyakorlat egy idő után csípte egyes anyaországi politikusok szemét, akik hovatovább nem szakmai szempontok, hanem saját érdekeik alapján címkéznek és tesznek különbséget a határon túli magyar médiumok között is. Ma már ott tartunk, hogy csak a jelenlegi magyarországi kormánypártokat kiszolgáló, vagy legalább velük rokonszenvező sajtót nevezik nemzetinek, holott Uram bocsá', még liberális szervezet vagy személy is lehet nemzeti beállítottságú vagy érzelmű. Gondoljunk csak Kossuth Lajosra vagy Széchenyi Istvánra. Intő jel az is, hogy a szlovákiaihoz hasonló elképzelések Erdélyben szinte keresztes politikai háborút szültek, Újvidéken pedig a Magyar Szó erőszakos tulajdonosváltásához vezettek. Nagy a felelőssége a támogatás körül sertepertélő politikusoknak, különösen a leendő kuratórium tagjainak, hiszen végső soron ők döntenek arról, vajon mire fordítják a magyarországi adófizetők hozzánk küldött pénzét. Bukaresti kötélhúzás Az erdélyi magyarság csak néhány óráig örült annak, hogy a bukaresti szenátus megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé tenné a marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraalapítását. Az intézményt a román nacionalisták két éve keményen támadják, mert magyar tannyelvű és ráadásul felekezeti lenne. Az illetékes bíróság beadványaik előtt meghajolva tavaly formai hibákra hivatkozva törvénysértőnek minősítette a gimnáziumalapítást. Ezért a növendékek a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba kerültek. Szüleik és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői nem adták fel a harcot. Az RMDSZ kiegyezett a román kormánypártokkal a szenátusi törvénymódosítás elfogadásáról, ami meg is történt. Csakhogy Ludovic Orbán, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke bejelentette: a Népi Mozgalom Pártjával (PMP) együtt a taláros testülethez fordulnak a szerintük alkotmánysértő jogszabály miatt, holott a román alaptörvény szavatolja a kisebbségiek jogát etnikai és vallási identitásuk megőrzésére. A román alkotmánybírákat semmi sem kötelezi a gyors döntésre, vagyis szeptembertől aligha nyílik meg az újabb marosvásárhelyi magyar gimnázium. A bukaresti kormány által példamutatónak kikiáltott, a valóságban nacionalizmustól hemzsegő nemzetiségi politika hű tükörképeként. Károgás? FELEDY BOTOND Komoly ingerküszöbinfláció ment végbe a világban. Nemhogy mindenről tudunk, hanem szinte minden tudósításhoz már videófelvétel is dukál a világhálón. Emellett újságírók, bloggerek és véleményvezérek egyaránt megírják mindenről, hogy mit is lenne érdemes gondolni. Ekkora információs zajban van-e értelme megírni, hogy az amerikai titkosszolgálatok - több mint egy tucat! -vezetői megint elmondták a kongresszus előtt Washingtonban, hogy a hidegháború vége óta nem volt még ilyen közeli egy új konfliktus veszélye. Legyen szó akár a nagyhatalmak közti katonai konfliktusról, akár a Szíriáihoz hasonló úgynevezett proxy-háborúkról, vagy éppen kibertámadásokról. Szinte már nem is téma, hogy az Egyesült Államok elnökének ügyvédje bevallja: közel kétszázezer dolláros peren kívüli megegyezési díjat utaltatott annak idején Donald Trump nevében egy pornósztárnak, hogy az elálljon a jogi eljárástól. Kit érdekel mindez, miközben az északkoreai atomfenyegetéstől a délkoreai téli olimpiáig a halál és a szórakozás ekkora intenzitással kerül be minden nap a médiába? És egyébként is, mit kezdhetnénk mindezzel? Részben éppen a tehetetlenség érzéséből fakad, hogy az állampolgárok jó része azt mormolja magában, „nekem ehhez semmi közöm” vagy, hogy „előbb az én bajaim”. Fokozódik a befelé fordulás, pedig a „saját gondjaink” túlnyomó része már nem egyéni gond. Nem a 19. században élünk, ahol a Tisza szabályozása szép magyar sikertörténet lehetett. A Tisza szennyezése már legalábbis román-magyar ügy, ahogy a terrorizmus sem egyéni kérdés, hanem legalább uniós szintű. S most kezd a legtöbb - gyakran populistának nevezett - kormányzat is befelé fordulni, amikor az együttműködésre lenne nagy szükség. Viszont a szavazók, az olvasók sem annyira kíváncsiak a komplex problémákra és a megoldásukhoz vezető esetleg nem annyira izgalmas, de annál több munkát követelő diszkrét tárgyalásokra. Ehelyett drámát, adrenalint, botrányt kapunk, bármerre nézünk. Ilyen intenzív médiakömyezetben annak idején talán a második világháború is hamarabb kitört volna. Hol van itt az újságolvasó felelőssége? Hogyan szűrhetnénk ki a zajból az érdemi információt, amire tényleg figyelni kell? Vagy azokat a figyelmeztetéseket, amelyek nem napi érdekek mentén születnek, hanem valós, megalapozott félelmek miatt? Azoktól, akik tényleg szeretnének egy olyan jövőt elkerülni, amelyet már annyi sci-fi megjósolt. Nincs bölcsek köve, nincs recept, nincs kikövezett út. Józan paraszti ész, kevesebb inger, egyéni belátás. Ha mi, szavazók akarunk valamit hosszú távon és azokat díjazzuk, akik ilyen típusú közéleti szerepet visznek, akkor esélyt kap a politikai elit, hogy megértse: a hosszú távra tervezés elnyeri jutalmát. Rég el kellett volna már kezdeni ezt, de ma van a második legjobb nap arra, hogy rákényszerítsük az elvileg minket képviselőket, hogy tényleg a mi érdekeinket képviseljék. Vagy ez is csak károgás...?
