Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-08 / 32. szám
Ha az ember opera-előadásra téved, érdemes tudnia néhány dolgot. Igényes műfajról van szó ugyanis, mely megköveteli az előtanulmányokat, és némi kitartást is, főleg a laikus nézőtől (hallgatótól). 1 NÉZZÜNK • RENDEZŐI OPERÁT! J A rendezői és a klasszikus j operák rajongói és művelői I közt feszül némi szakmai ellentét. Laikusoknak ugyanakkor azt ajánljuk, inkább a rendezői operával kezdjék a műfajjal való ismerkedést. Ezek a feldolgozások ugyanis sokszor jelenkori problémákat szőnek a klasszikus operacselekményekbe is, módosítva az eredeti értelmezésen. Az operatörténeti feljegyzések a 20. századtól kezdik említeni és számontartani a rendezőket. Addig sem a színlap, sem a sajtóbeszámolók nem tudnak rendezésről. A darab színrevitelét, a lebonyolítást rendszerint a ) zeneszerző vagy egyik-másik j közreműködő énekes vállalta magára. Értelmezésre ugyanis semmi szükség nem volt, a művek ugyanabban a jól ismert stílben íródtak, az előadási szokásokat, netán manírokat s főleg a tartalommal kapcsolatos kérdéseket a közreműködőknek nem kellett elmagyarázni. 2 NÉZZÜNK • PROPAGANDAOPERÁT! I Mint minden más műfaj vagy művészeti ág, az opera is feltűnt a politikai hatalom és propaganda eszközeként a 20. században. A forradalmi propagandaoperák külön műfajt képviselnek, a szerző és az előadás pedig az alkalmazott művészet elveit követve igyekszik a nézőt meggyőzni az „ügy megkérdőjelezhetetlenségéről." Vidám és abszurd élményben lehet részünk tehát, ha megnézünk egy orosz vagy kínai propagandaoperát a sztálinizmus, vagy Mao Ce Tung idejéből. LEHET AZ OPERA •VIDÁM? Természetesen, ez az opera buffa műfaja, mely ugyan szintén Itália földjén termett, de Bécsben csúcsosodott ki. Méghozzá Wolfgang Amadeus Mozart munkásságával, akinek olyan darabokat köszönhetnek a vígopera kedvelői, mint a Figaro házassága, a Cosí fan tutte és a Don Giovanni. NÉZZÜNK • KLASSZIKUS OLASZ OPERÁT! Az opera bölcsője Olaszország, ahol a reneszánsz kortól a 20. századig számos operamúfaj kifejlődött. Az olasz operauniverzum tanulmányozásával és megismerésével életeket lehetne eltölteni. Laikusok és kezdők számára nehéz konkrét szerzőt vagy művet ajánlani: a barokk korból talán Alessandro Scarlatti, a romantika korából, a 19. századból pedig Giuseppe Verdi operái lehetnek jó kedvcsinálók. FIGYELJÜNK AZ • ÖLTÖZÉKÜNKRE! Az opera sokak számára a külsőségekről (is) szól. Ismét egy alkalom, hogy szépen, ízésesen és elegánsan felöltözzünk. Persze vannak, akik az opeárba is farmerben mennek, de mi inkább tiszteljük meg a helyszínt és a produkciót azzal, hogy nagyestélyit veszünk fel. Egyébként ma már nincs írott szabály arról, mit kötelező felvenni egy operaelőadásra, ugyanakkor ha a földszinti első tíz sor valamelyikébe szól a jegyünk, igyekezzünk igényesen felöltözni. Szabadelvű operafalók szerint a kiöltözés magamutogatás, a lényeg pedig az, hogy a produkció közben is jól érezzük magunkat, és az előadásra figyeljünk. Pataki Szilvia KÁRPÁT- HAZA OPERATES Erkel Ferenc Hunyadi László Ladislav Hunady Ronald Hynd/Lehár Ferenc H / •• A víg özvegy Veseiá vdova TA 3 ib'SmgíSC Ú|SZÓ |SS?íS PERA MAGYAR AlLAMI OPERAHAZ 20 02. Kassa | Kosice Érsekújvár | Nővé Zámky Pozsony | Bratislava 2018. Február iobbi 5 mm HIRDETÉS ■ DPI 80106