Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-27 / 22. szám

6 I KÜLFÖLD 2018. január 27. | www.ujszo.com RÖVIDEN Trump: nem igaz a lapértesülés Washington. Donald Trump amerikai elnök cáfolta, hamis hímek nevezte a The New York Times című amerikai napilap azon tegnapi jelentését, hogy ta­valyjúniusban elrendelte Robert Mueller különleges ügyész me­nesztését, de visszakozott, mert jogtanácsosa lemondással fe­nyegetőzött, és nem volt hajlandó végrehajtani az utasítást.,diamis hír, emberek, hamis hír! Tipikus hamis történet a The New York Timestól”-jelentette ki. A lap azt állítja: fehér házi tudósítói négy emberrel is beszéltek, akik tudnak a történtekről. Ketten azt mondták, hogy az elnök össze­férhetetlenségre hivatkozva akarta eltávolítani a posztjáról Robert Muellert. (MTI) USA: kétmillió állampolgárság Washington. Donald Trump akár csaknem kétmillió illegális bevándorló fiatalnak is megadná az amerikai állampolgárságot— derül ki abból az emlékeztetőből, amelyet a Fehér Ház küldött át a kongresszusba a törvényhozók­nak. Az emlékeztető nagy vona­lakban felvázolja azt a tervezetet, amelyet a Fehér Ház várhatóan hétfőn előterjeszt a bevándorlási törvény vitájához. A tervezet szerint az elnök megadná az amerikai állampolgárságot a gyermekkorukban illegális be­vándorló szüleikkel az US A-ba érkezett és ott felnőtt fiataloknak. Cserébe a Fehér Ház azt szeremé, ha a törvényhozók 25 milliárd dollárt szavaznának meg a határ­biztonság erősítésére. (MTI) Migrénsok tucatjai fulladtak a vízbe Genf. Legalább 30 afrikai me­nekült és migráns fulladt a vízbe Jemen partjainál a héten, a Dzsi­­butiba tartó bárkát üzemeltető embercsempészek tüzet nyitot­tak a jármű utasaira - közölte tegnap az ENSZ. A Nemzetközi Migrációs Szervezet arról szá­molt be, hogy az eset túlélői a világszervezetnek és partnerei személyzetének elmondták, a túlzsúfolt bárka, amelyen legke­vesebb 152 Szomáliái és etiópiai voltjanuár 23-án indult el a je­meni Áden partvidékéről. (MTI) Maduro elnök kizárja az ellenfeleit Caracas. A kormány befolyása alatt álló venezuelai legfelsőbb bíróság kizárta az ellenzéki ko­alíciót az idei elnökválasztásra való regisztrációból, ami azt je­lenti, hogy nem indíthatnak kö­zösjelöltet, aki jó eséllyel fel tudná venni a versenyt az ismét induló szocialista Nicolás Ma­duro államfővel. Az ellenzéki pártok így arra kényszerülnek, hogy külön jelölteket indítsa­nak, ha egyáltalán tudnak, mert vezető politikusaik börtönben vagy hatósági őrizetben vannak, mások külföldre menekültek. A voksolást legkésőbb április 30- ig tartanák meg. (MTI) Trump agyondicsérte magát Davos: Soros György szerint Orbán Viktor „nagy sikerrel működteti a maffiaállamát" ÖSSZEFOGLALÓ Davos. A nemzetközi diplomá­ciában tett amerikai erőfeszí­téseket méltatta a Világgaz­dasági Fárumon tartott beszé­dében az amerikai elnök. Or­bán Viktor megvásárolta a szocialisták vezetőit - jelen­tette ki Soros György üzletem­ber a davosi fárumon, a maf­fiaállam tökélyre fejlesztése miatt pedig nagy esélye van arra, hogy újraválasszák. Szuverén országok közös célokért való együttműködését hangsúlyozta a davosi Világgazdasági Fórumon 1500 fős közönség előtt mondott be­szédében az amerikai elnök, kiemel­ve, hogy .Amerika az első, de nem az egyedüli”. Donald Trump a kereske­delemről szólva kiemelte, az USA nem huny szemet többé a méltányta­lan kereskedelmi gyakorlatok felett, és nem hagyhatja, hogy egyes orszá­gok mások kárára kizsákmányolják a rendszert. Mint mondta, támogatja a nemzetközi kereskedelmi együttmű­ködéseket, de álláspontja szerint az USA-nak csak akkor szabad részt vennie ezekben, ha a korábbinál ked­vezőbb feltételekkel teheti. Trump felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai gazdaság növek­szik, a tőzsdék szárnyalnak, a mun-Trump jellegzetes mozdulata: az USA az első, de nem az egyedüli (Tasr/ap) meglehetősen feszült a viszonya, és amelyről most azt mondta: amióta el­nök lett, ráébredt, hogy mennyire un­dok és hamis tud lenni a média. Sza­vait füttyszó kísérte. Donald Trump csaknem húsz éve a hivatalban lévő első amerikai elnök, aki részt vett a davosi Világgazdasági Fórumon. Soros: Orbán dámonizál A magyar származású üzletember szerint Orbán az ő démonizáiására alapozza a kampányát, ez pedig jól látszott a róla szóló nemzeti konzul­táció esetében is. Mint mondta, eb­ben hét olyan állítás szerepeik me­kanélküliség alacsony, sokat csök­kent például az affoamerikaiak köré­ben is. Mindezek alapján beruházásra szólított fel Amerikában. Hangsú­lyozta, hogy soha nem volt alkalma­sabb az idő erre. Azt hangoztatta, hogy az USA-ban tapasztalható gaz­dasági növekedés a világ többi részé­re is kedvező hatással van. Trump: undoka mádia Nem szólt azonban olyan, az el­nöksége első évében sokat vitatott ügyekről, mint a globális felmelege­dés vagy a menekültügy. Beszéde vé­gén röviden kitért a sajtóra, amellyel lyék mindegyikét megcáfolta, sőt, az egyik pontban pert is nyert a Magyar Helsinki Bizottság, ekkorra azonban már lezárult a konzultáció. Szerinte ebből látszik, hogy sajnos a minisz­terelnök „nagy sikerrel működteti a maffiaállamát”. Soros ezt követően azt mondta, hogy Orbán megvásárol­ta az MSZP vezetőit és a feltörekvő kispártokban is megvannak a kémei, így pedig borzasztóan nehéz össze­fogniuk és elérni a a kormány levál­tásához szükséges szavazatszámot. Álláspontja szerint ezért valószí­nűleg idén is a Fidesz nyeri máj d a vá­lasztást. Hasonlót már a szocialista miniszterelnök-jelölt Botka László is mondott lemondásakor. Az MSZP közleményében a Soros­nyilatkozatra: „Ha valaki, hát Soros György pontosan tudhatná, milyen nehéz védekezni egy alaptalan ha­zugság ellen. Ezzel szemben eddig 47 képviselőjelöltünket visszaléptettük, és partnereinkkel létrehoztuk a Vál­tozás Szövetségét a Fidesz bukásá­nak érdekében. Az MSZP tehát ko­moly árat fizetett a kormányváltá­sért. Ezek után persze lehet még vá­daskodni, de ez ugyanolyan mese, mint a nem létező Soros-terv.” Soros György Davosban megtartotta va­lótlanságoktól hemzsegő és Ma­gyarországra sértő kampánynyitó beszédét - kommentálta az üzletem­ber felszólalását Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője. (MTI, index) Ma délután kiderül, ki lesz Csehország államfője Tegnap elkezdődött a ceeh államfőválasztás 2. fordulója. Ezt megelőzően csütörtökön este éles szóváltások jelle­mezték a két cseh elnökjelölt utolsó nyilvános tévévitáját. Prága. A két jelölt - Milos Zeman jelenlegi elnök, illetve Jirí Drahos, a Cseh Tudományos Akadémia volt vezetője - közül az nyer, aki meg­kapja a leadott szavazatok egyszerű többségét. A választás végeredmé­nye ma késő délután lesz ismert. Ál­talános vélemény, hogy a hétvégi cseh elnökválasztás nagyon szoros, kiegyenlített küzdelmet hoz, s az eredményt nehéz megjósolni. A cseh közszolgálati televízió ál­tal közvetített utolsó vitában Drahos mindjárt a kezdetén kijelentette, hogy Zeman a közelmúlt korrupció­val teli cseh politikájának képvise­lője, aki megosztja a társadalmat, aki nyilatkozataiban gyakran hazudik és ferdít. Zeman azzal válaszolt, hogy Drahos nem ért a politikához, és ezen a területen tapasztalatlan. Külpoliti­kai kérdésre válaszolva Drahos Csehország számára biztonsági koc­kázatnak minősítette Oroszországot, míg Zeman ezt elutasította. Zeman alaptalannak minősítette és vissza­utasította Drahos azon állítását is, hogy Oroszország félrevezető infor­mációk teijesztésével megpróbálja befolyásolni a cseh választásokat. Mindkét politikus elutasította a kö­telező menekültkvótákat, és azt állí­tották, hogy a migránsok esetleges befogadásáról az Európai Unió egyes tagállamainak kell dönteniük. Ze­man és Drahos is hangsúlyozták, hogy szigorúan védeni kell az EU külső határait, és a migránsoknak ott kell segíteni, ahol a problémák ke­letkeznek, tehát saját országaikban. Andrej Babis kormányfővel kap­csolatban, aki ellen büntetőjogi el­járás folyik az uniós támogatások­kal való visszaélés gyanúja miatt, Drahos azt mondta: nem hisz Babiának, és osztja a rendőrség gyanúját, míg Zeman úgy vélte, a milliárdos Babisnak nem volt szük­sége csalásra, s ő hisz neki. Cseh politológusok szerint mindkét jelölt az utolsó televíziós vitában meg­próbált úgy érvelni, hogy a maga oldalára fordítsa a mintegy 10 szá­zalékra tehető eddig bizonytalan szavazókat. Felfüggesztette a kormányalakítási tárgyalásokat az októberi választáson győztes ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD). A CSSD szűkebb vezetése tegnap úgy döntött, nem fogja folytatni a két párt közti programegyeztetést sem, mi­után az ANO csütörtökön bejelentet­te, a személyi kérdéseket illető tár­gyalások folytatásának csak a szoci­áldemokraták február 18-án tartandó tisztújító kongresszusa után látja ér­telmét. Az ANO-nak 78, a CSSD-nek 15 képviselője van a 200 tagú alsó­házban. Esetleges kormánykoalíció­juknak a bizalom megszerzéséhez to­vábbi 8 képviselő támogatását kelle­ne megszerezniük. (MTI) Német kormánykoalíciós tárgyalás: nekigyürkőztek A közös kormányzásra kószülő pártok elnökeinek találkozó­jával tegnap megkezdődtek a nómet koalíciós tárgyalások. Berlin. Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője a bajor testvérpártot, a Ke­resztényszociális Uniót (CSU) veze­tő Horst Seehoferrel és a Német Szo­ciáldemokrata Párt (SPD) elnökével, Martin Schulzcal egyeztetett. Mer­kel azt mondta: optimistán, de egy­úttal határozott elképzelésekkel vág neki a megbeszéléseknek. A kancel­lár azt ígérte, figyelni fog arra, hogy az egyeztetések lendületesen halad­janak. Nemcsak Európának, de Né­metországnak is új dinamikára van szüksége - húzta alá Merkel. Martin Schulz SPD-elnök hangsúlyozta: a szociáldemokraták célja az, hogy Németország belülről igazságosabbá váljon, a nemzetközi színtéren pedig újra az Európai Unió egyik vezető erejévé nője ki magát. Á politikusok azt szeretnék, ha két héten belül lezajlanának a lényegi megbeszélések. Ä három párt a feb­ruár 3—4-i hétvégét tűzte ki céldá­tumként a tárgyalások lezárására. A pártelnökök találkozóját követően a nagykoalícióra készülő pártok frak­cióvezetőinek részvételével, egy 15 fős tárgyalócsoportban folynak to­vább az egyeztetések. Az SPD múlt vasárnapi rendkívüli kongresszusán a küldöttek 56,3%-ának támogatásá­val elhatározta, hogy hivatalos koa­líciós tárgyalást kezd a CDU/CSU- val. Szakértők arra számítanak, hogy a pártok keményen egymásnak fe-Angela Merkel és Martin Schulz: egy irányba mennek? (tasr/ap) szülnek majd, különösen a mene­kültpolitika, az egészségügy és, a munkaügy terén. Ha sikerül kidol­gozni egy koalíciós szerződést, ak­kor az új német szövetségi kormány húsvét körül alakulhat meg. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents