Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-27 / 22. szám

www.ujszo.com | 2018. január 27. RÉGIÓ Már „csak" egy évet kell várni, és a Nánai út nem lesz a város szégyene (A szerző felvétele) Jövőre elkészül a Nánai út felújítása GULYÁSZSUZSANNA A Nánai út Párkány egyik legforgalmasabb közútja. Naponta több ezer személyautó, busz és tehergépkocsi megy át rajta. n.uiiMi'i Jövő márciusra készül el a Léva irányába tartó, Párkányt és Nánát összekötő út felújítása. A megállapodást a Szlovák Út­kezelő Vállalat és a Cesty Nitra Rt. 2017. december 20-án írta alá, és december 29-én lépett hatályba. A város honlapján közzétett informá­ciók szerint a kivitelező január 19- én vette át a munkaterületet. Jelen­leg a munka ütemtervén dolgoznak. A felújítást 2019. március 29-én kell befejezniük. A megállapodás alá­írásával egy több mint tizenöt éve húzódó ügy végére került pont, amelynek előzményeiről korábban részletesen beszámoltunk. Felújítási huzavona A Nánai út rossz állapota miatt több lakossági petíció indult. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy az ott élők igye­kezete hiábavaló: a hivataloktól és az útkezelő vállalattól egyszer sem kaptak érdemi választ. A városi tes­tület ugyan több alkalommal foglal­kozott az üggyel, de hosszas tárgya­lásokra és egyeztetésekre volt szük­ség ahhoz, hogy elkezdődhessen az útszakasz rekonstrukciója. A Nánai út ugyanis a szlovák úthálózatban elsőrendű főútként szerepel, keze­lése és karbantartása a Szlovák Út­kezelő Vállalat feladata. A testület 2011-es határozatát az útszakasz teljes felújításáról és a 'tervdoku­mentáció kidolgoztatásáról végül az állami útkezelőség is támogatta, és úgy döntött, átvállalja a beruházás, nagy részét. 2015 februárjában biz­tosnak tűnt, hogy a projekt - amely­nek része volt egy körforgalom ki­építése is — európai uniós források­ból megvalósul. Egy hónappal ké­sőbb kiderült, mégsem kezdődhet el a felújítás. „A város szégyene" A Párkányt és Nánát összekötő főút állaga egyre romlott. „Ez az út a város szégyene. A Párkányba érke­ző turistákat is ez fogadja. A kami­onsofőröket nem érdekli a sebesség­­korlátozás és az út állaga - tövig nyomják a gázpedált ott is, ahol csak döcögni lehet” - panaszolták a la­kosok, akik szerint a helyzet a te­­herkomp átadása után elviselhetet­lenné vált. „Korábban naponta tíz-tizenöt kamiont számoltunk össze, most száznál is többet. A ka­mionok leszorítják az útról a kerék­párosokat és a gyalogokat. Ráadásul eső után gyakran bokáig ér a víz az úton”- sorolták. 2016-ban több mint háromszázan írták alá azt a petíciót, amelyben az út katasztrofális álla­potára hívták fel a figyelmet. Bicikliút ás körforgalom is lesz A Nánai út felújításának tervét Ér­sek Árpád (Híd) közlekedési mi­niszter hivatalosan a tavaly márciusi párkányi látogatása alkalmával je­lentette be. Egy hónappal korábban Eugen Szabó polgármester is jelez­te: már körvonalazódik a megálla­podás. A 918 méteres útszakasz fel­újítása becslések szerint 2,3 millió euróba fog kerülni. A projekt egy körforgalom, két autóbusz-megálló és kerékpárút kiépítésével is számol. A város a meglevő járdák rekonst­rukcióját és a hiányzó járdaszaka­szok pótlását vállalta. Becslések szerint a járdafelújítás, illetve - kiépítés 100-200 ezer euróba fog kerülni. RENDŐRSÉGI NAPLÓ ____________________________15 Brutálisan végzett ólettársával Losonc. Életfogytiglan tartó börtönbüntetést is kaphat az a 24 éves losonci férfi, aki brutáli­san végzett 26 éves élettársával. A dráma szerdáról csütörtökre virradó éjszaka történt az egyik losonci lakótelepen. Az ittas férfi összeveszett a nővel, majdtöbb­­ször arcába vágott öklével. Miután a nő a földre zuhant, a férfi rugdosni kezdte, ugrált a nő fején és testén. A 26 éves nő belehalt a sérülésekbe. A tettes életfogytiglani börtönbüntetést vagy 20-25 évet kaphat. (SITA) Ittasan karambolozott Csallóközcsiitörtök. Egy ittas, 25 éves somorjai fiatalember karam­bolozott a dunaszerdahelyi járás­beli Lég-Szász és Csallóközcsü­­törtök között. A F iát Punto egye­nes úton haladt, amikor lesodró­dott, majd néhányszor megfordult a tengelye körül, végül a kerekem állt meg. A sofőr hat héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az alkoholtesztje pozitív volt, a szonda 1,81 ezreléket mutatott. Tudatmódosító szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés ügyében indult eljárás ellene. (SITA) Új pályázatok készülnek LECZO ZOLTÁN nnannmia A bodrogközi település vezetése tavaly közel másfél millió euró tá­mogatást nyert el pályázatokon, a tervezett fejlesztések egy részét idén is hasonló forrásokból fedez­né. Mórocz Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal projektmenedzs­menttel és városmarketinggel fog­lalkozó osztályának vezetője el­mondta, a napokban a Szlovák Labdarúgó-szövetség pénzalapjá­ból kértek 55 ezer eurót, melyből a helyi stadion kiszolgáló épületét szeretnék felújítani. Kicserélnék az ablakokat, felújítanák a padlót, korszerűsítenék az öltözőket és a zuhanyozókat. A kormányhivatal­tól egy másik projektre közel 20 ezer eurót igényeltek. 13 ezer eu­­róból a Fábry utcai óvoda udvarán épülne új játszótér, 6 ezer euróból a városban működő labdarúgó-szak­osztálynak vennének sportfelsze­reléseket. A Kisebbségi Kulturális Alapból idén is igényelnek pénzt a színházi fesztiválra, a gyermek­napra és a Bodrogközi Kulturális Fesztiválra, de 2018-ban utcazene­­fesztivált is szerveznének. Az idei év legnagyobb helyi beruházása a szelektívhulladék-gyűjtő udvar ki­alakítása lenne, melynek költségei meghaladják az 500 ezer eurót. A gépek és berendezések megvásár­lásához a város a környezetvédelmi minisztériumtól már többször igé­nyelt jelentősebb összeget, ám ezek a pályázatok sikertelenek voltak. Az új pályázat beadási határideje 2018. április 14-e. 2018-ban több olyan beruházás is megkezdődik vagy befejeződik, melyek megvalósítására állami vagy európai uniós támogatások­nak köszönhetően nyílt lehetőség. A közösségi központot és a kibő­vített, illetve felújított óvodaépüle­tet idén át kellene adni, a szabadtéri színpad komplex rekonstrukciójá­nak - melynek költségei megha­ladják a 700 ezer eurót - pedig mi­nél előbb el kellene kezdődnie. A Bodrogközi Kulturális Fesztivál megszervezéséhez egyebek mellett a kormányhivataltól is segítséget kérnek (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents