Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-26 / 21. szám
www.ujszo.com | 2018. január 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A kettétört kalács A fia nevén kívül szinte mindent elfelejtett. De adni nem Egyszer megkért egy ismerősöm, hogy amíg nyaralni mennek, látogassam meg az édesanyját, aki akkor már idősotthonban lakott. Azért mondom, hogy „már”, mert korábban - a néni nyolcvanéves korától egészen kilencvennyolc éves koráig - a fiánál, vagyis az ismerősömnél lakott, egy nagyon elfoglalt embernél, így az idős hölgy leginkább a menyére volt bízva, aki szeretettel gondozta. Az anyósom is mindig jó volt hozzám, most rajtam a sor, szokta mondani. Tehát szó sem volt olyasmiről, hogy „anyuka megtette a dolgát, anyuka mehet”, ahogyan azt egy másik ismerős mondta róluk rosszindulatúan. Az idősotthon úgy került képbe, hogy a néni kezdett rohamosan felejteni, s ennek következtében kétszer majdnem magára gyújtotta a lakást, amikor a „fiatalok”, mármint a fia és a menye munkában voltak. Természetesen elmentem őt meglátogatni. Az otthon a lakótelep közepén, szép, új, kertes épületben kapott helyet. Délután volt, a lakók a földszinti tévéteremben ültek. Mielőtt beléptem volna, kicsit leselkedtem. Szólt a hang, ment a kép, nézték is a tévét, de mintha lélekben mégis valahol máshol lettek volna, s folyton kifelé pillogattak. Már nagyon várják a látogatókat, súgta az ápolónő, aki bevezetett. S jönnek? Van, akihez naponta, van, akihez soha. Vilma néninek - merthogy így hívták - kedves, rózsaszín arca volt, kerekesszékben ült, mert akkor már a századik évét taposta, s nemigen tudott járni. Amikor odamentem hozzá, elmosolyodott, de amikor elmondtam neki, hogy most a fia helyett jöttem, aki néhány napra elment, de nemsokárajön, akkor elbizonytalanodott, mint aki nem tud velem mit kezdeni. Pedig valamikor ismert. Sokszor nevettünk is együtt, mert vicceseket tudott mondani. Hogy ha majd meghal, és koporsóban viszik őt haza, a Tátrába, akkor az autóban kicsit legyen nyitva az ablak, mert ő rosszul érzi magát, ha fülledt a levegő. De ott, a székben már valaki más ült. Mosolygott félénken, s néha kitekintett az ablakon. Borko, Borko, ismételgette halkan a fia nevét, s akkor én újra elismételtem, hogy elutazott, de nemsokára jönni fog. De mintha mindent kigumiztak volna. A fia nevén kívül. Hát így társalogtunk, amikor jött a nővér, s mondta, hogy menjünk be a szobába, mert hozzák az uzsonnát. Mákos kalács volt celofánban. Vilmuska nézte. Tetszik kérni, kérdeztem. Kicsit felcsillant a szeme. Kibontottam a kalácsot és átadtam. Nézte. Aztán huncutka mosoly jelent meg az arcán, olyasféle, mint régen. Próbálta kettétörni a kalácsot, de nem sikerült. Akkor én kettétörtem. S ő megfogta az egyik felét, és a kezembe tette. Megosztotta velem az uzsonnáját. Szinte mindent elfelejtett. De adni nem. Cseh elnökválasztás, második forduló (Lubomír Kotrha karikatúrája) Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Szócsata helyett összefogást Felesleges pengeváltásra került sor Nagy József és az MKP sajtóosztálya között. A Híd európai parlamenti képviselője Facebook-bejegyzésében azt kifogásolta, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FEJEN) tavaly indított kisebbségvédelmi kezdeményezésébe és az aláírásgyűjtésbe Szlovákiában csupán az MKP-t vonta be. A politikus aggodalmát is kifejezte: vajon ilyen előzmények után mennyien támogatják idehaza ezt a törekvést, és március 4-ig sikerül-e összegyűjteni legalább hét EU-tagállamban egymillió aláírást. Ugyanis az anyanyelv használatát és egyéb kollektív jogokat tartalmazó javaslatcsomagról csak ezután köteles tárgyalni a brüsszeli testület, s csak így emelhető be az unió jogrendjébe. Az uniós tagállamokban legalább 60 millió őshonos kisebbségi él, hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. E sokszínűség megőrzése valóban történelmi feladat. Ezért a kioktató hangnem ellenére helytálló a bejegyzésre adott MKP-riposzt, amely felszólítja a Híd illetékeseit: kifogások keresése helyett „méltóztassanak” csatlakozni az aláírásgyűjtéshez. Egyértelmű a tanulság: nemzeti közösségünk megmaradását segítő kezdeményezést önző és bűnös szándék pártpropagandává silányítani. Erről egyetlen hazai magyar politikus sem feledkezhet meg. Paksi kérdőjelek Ausztria az Európai Bírósághoz fordul a paksi atomerőmű bővítése miatt. Az új osztrák kormány azt kéri, hogy a testület semmisítse meg az Európai Bizottság határozatát, amely jóváhagyta az állami támogatással, orosz hitelből finanszírozott további reaktorok építését. Ausztria mindig kockázatosnak tartotta az atomerőműveket, tiltakozott a szlovákiai létesítmények (Jászapáti, Mohi) ellen is. Most viszont többről lehet szó. Néhány napja szereztünk tudomást arról, hogy süllyed a már több évtizede működő 4. blokk, amely mellett még két reaktort húznak fel. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rémhírteijesztést emleget. Szerinte a negyedik blokk mozgása „ismert és ellenőrzött folyamat”, a biztonságos működést a legkisebb mértékben sem veszélyezteti, felgyorsulásával az atomerőmű bővítése miatt sem kell számolni. Felkaptam a fejem arra is, hogy Finnországban az oroszok két olyan típusú erőmüvet építenének, mint Pakson. A szerződést öt éve írták alá, de a finn szakhatóság biztonsági problémára hivatkozva máig nem adta ki az építési engedélyt. Magyarország viszont igen. Nem vagyok szakember, ezért csak remélni tudom, hogy Budapesten szakmai, és nem politikai nyomásra kierőszakolt döntés született. Merre tovább, Csehország? A rendszerváltás óta Csehországban aligha volt akkora tétje voksolásoknak, mint a mai és a szombati elnökválasztás második fordulójában. A második ciklusára készülő, 73 éves Milos Zeman, és nála négy évvel fiatalabb kihívója, Jirí Drahos vegyész, a Cseh Tudományos Akadémia volt elnöke két különböző értékrendet testesít meg. A jelenlegi államfő eddigi politikai érdemeit, főleg a cseh szocdemek (CSSD) két évtizeddel ezelőtti újraélesztését, továbbá korszerű baloldali gondolkodásmódját kevesen vitatják. Egykori vetélytársa, Karel Schwarzenberg szerint azonban főleg a mértéktelen italozás miatt Zeman hovatovább elveszíti józan ítélőképességét. Három éve úgy tántorgott, hogy majdnem bezuhant a cseh koronázási ékszerek közé. Sokan bírálják őt Putyin iránti szervilizmusa és alpári megnyilatkozásai miatt is. Nemrég pedig alapvető diplomáciai szabályokat felrúgva, vezető szlovák politikusok előtt mondott nem éppen hízelgő véleményt Alexander Dubcekről. Jirí Drahos nem olyan kiváló debattőr, mint a vetélytársa, viszont bizonyos mértékig Václav Havel szellemiségét és morális értékeit hozhatja vissza a közéletbe. Mindez bebizonyosodott a tévévitájukban, amikor Zeman a migránsválságra terelte a szót. Szemére vetette kihívójának azt a nyilatkozatát, hogy 2600 menekült befogadása nem okozhat gondot Csehországnak. Emellett ezernyi óriásplakáton hirdeti, hogy „Stop minden menekültnek és Jirí Drahosnak!” Aki szintén ellenzi a kötelező menekültkvótákat. Reklámjai azt üzenik a polgároknak: „A legfőbb ideje a változásra voksolni!” Szombat estére kiderül, mennyien gondolják így. Középkori vár a Fátrában eladó KOLLAI ISTVÁN elkerült a szlovák ingatlanportálokra egy hirdetés: 250 ezer euróért megvehető a „Turóc megyei” Szklabinya vára. Meglehetősen furcsa látvány egy középkori rom az ingatlanportálon. Ahogy a múlt termékké válik, „eladósorba” kerül; hűvös fejjel kiszámított paraméterek szerint, mintha egy lakásról, nyaralóról lenne szó. A hirdetés szerint „az ingatlan” a 13. században épült, állapota 1944 óta sokat romlott, alapterülete 9600 négyzetméter, megközelíthető autóval, és akinek van negyedmillió eurója, máris „viheti”. A várrom egyébként impozáns, érdemes megnézni interneten a róla készült képeket, vagy az ingatlanügynök által készített reklámfilmet. Élőben pedig igazán elkapja az embert a hely sajátos szelleme, mert egy kisebb gazdaság alakult ki a vár tövében; illetve egy helyi civil szervezet saját kis múzeumot alakított ki. Egy mini-ökoszisztéma a hányatott sorsú vár körül. A „múzeum” néhány évvel ezelőtti meglátogatásakor meglepve tapasztaltuk, hogy mennyi helyi ásatási lelet van kiállítva: kövek, fémtárgyak. Aztán meghökkentünk a tárlatvezetőn, aki a vidéki létbe beleszerelmesedett vagány szlovák yuppie-nak tűnt, kaiján óriási Donjon tetoválással. Ez a neve a vár feltárásával foglalkozó civil szervezetnek. A tárlatvezetőnknek láthatóan rengeteget jelentett Szklabinya, amolyan életmisszió volt ez. A múzeumban várt minket pár meglepetés: például valamiféle sajtérlelésre alkalmas óriáskemence. Friss juhsajtot lehetett venni és enni, amíg hallgattuk a yuppie kiselőadását. A sajttal nem ért véget a meglepetések sora, a tárlatvezetés ugyanis maga volt az ámulat és bámulat. Nehezen kibogozható történetek furcsa szlovák harcosokról, akikről a Pestről és Pozsonyból érkezett hallgatóság — köztük három történész - még sosem hallott. A zavaros históriáknak egy fő konklúziója volt: itt a szlovákok mindig harcoltak a „maguk” függetlenségéért az „idegenek” ellen. Nem volt jó látni, ahogy a föld alól előkerülő értékek egy ilyen kaotikus, amatőr nemzetépítő narratíva díszletéül szolgálnak. Az is ijesztő, amikor régész nélkül folyik kutatás. Vannak szlovák várfeltárások, melyek mögött komoly régészeti munka van, sokszor nemzetközi együttműködés - viszont itt mintha kicsúszott volna a régészek keze közül az irányítás. Kérdésünkre, hogy valamilyen alapkutatásra sor került-e, rosszkedvű emlékek törtek fel a helyiekből: voltak a Széchenyi Könyvtárban, de ott minden magyarul volt írva, és mindenről az volt írva, hogy magyar volt. Veszélyes, félrevezető helyként rajzolódott ki Magyarország főkönyvtárának sziluettje, ami könnyen megzavarhatja a lelkes ásatást. Miért nem körfeladat egy ilyen rekonstrukció, az örökségvédelmi hivatal részvételével? Ez talán összefügg a zavaros tulajdonviszonyokkal. A várkutató yuppie-k is utaltak arra, hogy az ingatlan (!) tulajdonjoga körül viták vannak. Erről az interneten is több forrás található, amelyeket nehéz így távolról kibogozni. Mindenesetre váratlanul szembejött az interneten Szklabinya vára: úgyhogy akinek van negyedmilliója, az most vehet egy darab ezeréves múltat!
