Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-26 / 21. szám

8 KULTÚRA 2018. január 26.1 www.ujszo.com Ahol mindenkinek igaza van Három óriásplakát Ebbing határában - Martin McDonagh filmje az emberi lélek kiismerhetetlenségéről JUHÁSZ KATALIN Milyen indulatok szunnyad­nak a felszín alatt egy isten háta mögötti amerikai kis­városban? Kiválthat-e negatív reakciókat az emberekből az anyai kátsógbeesés? Lehet-e egy búcsúlevél vicces? Meg­változhat-e egy rasszista rendőr gondolkodása? Mi szerepelhet egy bérelt hirde­tési felületen? Erről szél Martin McDonagh Oscar­­esélyes drámája. A Három óriásplakát Ebbing ha­tárában című, négy Aranyglóbuszt begyűjtő film szereplői pár nappal ezelőtt taroltak a hollywoodi szí­nészcéh díjkiosztóján is, ami az Os­car előtt kifejezetten jó előjel. Annál is inkább, mivel ebben a produkció­ban mindenki - a egyjelenetes mel­lékszereplőket is beleértve - díjat érdemelne. Ritkán látni ilyen precí­zen kidolgozott, bátor, intelligens, gondolkodásra serkentő filmet, amelyben a beállítások, a világítás, a színészi játék teljes összhangban van a mondanivalóval, és minden egyes jelenet logikusan épül egymásra. A düh, a kétségbeesés és az ezek által gerjesztett agresszió növekedése ar­ra készteti a nézőt, hogy belekép­zelje magát a szereplők helyzetébe, azaz ne csak hátradőlve szórakoz­zon két órán át. Adott egy igazságra, illetve in­kább bosszúra szomjazó édesanya (Frances McDormand), akinek a lá­nyát megerőszakolták és megölték, de a rendőrség hét hónapja nem ta­lálja a gyilkost. A türelmetlen asszony három óriásplakáton üzen a helyi rendőrfőnöknek (Woody Har­­relson), aki közkedvelt figura a vá­rosban, és gyógyíthatatlan rákos. Mindenki tudja, hogy pár hónapja van hátra. Ezért a közvélemény (a Továbbra is látható a Testről és lélekről Budapest/Pozsony. Bár Enyedi Ildikó Oscar-díjra jelölt filmje, a Testről és lélekről eddig is tömegeket vonzott a mozikba (több mint 100 ezren látták Ma­gyarországon), a jelölés bejelen­tése után pedig tovább nőtt az ér­deklődés. A budapesti vetítések telt házasak, információink sze­rint sokan nem jutnak jegyhez. Nálunk Pozsonyban vetítik a filmet O tele a dusi címmel, leg­közelebb a következő időpon­tokban és helyszíneken: január 28., 14.00 (Lumiére mozi), feb­ruár 1., 19.00 (Nostalgia film­klub), február 3., 17.00 (Film Europe mozi), február 6., 18.00 (Artkino Za zrkadlom), február 25., 19.30 (Film Europe mozi) és február 28., 19.00 (Film Europe mozi). A szlovákiai származású Bor­bély Alexandra főszereplésével készült, több jelentős díjat nyert alkotás nemrég DVD-n is meg­jelent Magyarországon. A HBO tegnap jelentette be, hogy bár a film amerikai forgalmazója a Netflix, Magyarországon nem náluk, hanem az HBO GO-n de­bütál az alkotás március 1-jén. (k) jámbor paptól a szadista fogorvosig) az anya ellen fordul, aki konokul ra­gaszkodik a plakátjaihoz, és ezáltal veszélyes erőszakspirált indít el a városkában. A fordulatos történet­ből ennél többet nem is árulunk el. Frances McDormand már a pil­lantásával gyilkolni tud, hát még, ha megszólal. A film közepére időzí­tett éttermi jelenetben például úgy ragad meg egy borosüveget, hogy átvigye a 19 éves szeretőjével va­csorázó exférje asztalához, hogy mindenkiben megfagy a vér. Addig persze történik egy s más, amiből sejtjük, hogy simán fejbe vághatja a férfit az üveggel - a rendező, Martin McDonagh mindent szépen felve­zet, indokol, aláhúz, ami az egyéb-FILMKOCKA Három óriásplakát Ebbing határában ■ Eredeti dm: Three Billboards Outside Ebbing, Missouri ■ Szlovák dm: Tri billboardy kúsok za Ebbingom ■ Amerikai-angol dráma, 2017,115 perc ■ Rendező: Martin McDonagh ■ Forgatókönyviró: Martin McDonagh ■ Operatőr Ben Davis ■ Szereplők: Frances McDormand, Woody Harrelson, Sam Rockwell, Abbie Cornish A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on. (Képarchívum) ként nem túl összetett karakterek jelleméhez hozzátartozik, és amiből későbbi cselekedeteikre következ­hetünk. Ha mégis másképp alakul­nak a dolgok, az nyomatékos jelzés arra nézve, hogy az emberi termé­szet megfejhetetlen, és egészen vá­ratlan ingerek befolyásolhatják döntéseinket. Persze az előzmények is fontosak, például az anya-lány viszony, az anya-fiú viszony (két szereplő ese­tében is), a kollégák közötti munka- és emberi kapcsolatok, a másság el­fogadásának nehézségei, a hatalom kínálta lehetőségek és a velük való (vissza)élés, a hagyományos férfi és női szerepek kifordulása, az ellen­ség és a szövetséges fogalmának vi­szonylagossága stb. És persze a vá­ros szája, „ami” ez esetben kulcs­­fontosságú tényező. „A harag még nagyobb haragot szül” - mondja ki ezt a falvédő-közhelyet az egyik szereplő, és rögtön elkezd hangosan töprengni, hol olvasta ezt: egy könyvjelzőn vagy esetleg magában a könyvben? Hát, az a könyv nem le­hetett túl eredeti - válaszolja a má­sik szereplő. Egy pattanásig feszült szituációban hangzik el ez a rövid adok-kapok, amitől abszurd humor­ral telik meg a jelenet. Sok ilyen szi­tuáció van a filmben, a párbeszédek remekül sikerültek (a forgatóköny­vet is Martin McDonagh írta), olyasféle kifinomult humorral van dolgunk, mint annak idején a Far­­góban, ahol megismertük Frances McDormandot. ■ A rendező az első fél órában ra­vasz filmes eszközökkel elhiteti velünk, hogy jól ismerjük a felvá­zolt archetípusokat, aztán később lépten-nyomon bebizonyítja, hogy mégsem. Mert ezeket a fordulato­kat nem tudjuk megjósolni. És nem találunk egyértelműen pozitív hőst sem a filmben, mert senki sem szimplán fekete vagy fehér. Min­den néző azzal a szereplővel kezd el szimpatizálni, akit a legközelebb érez magához, akinek igaza) ad. Hogy aztán a végén átértékeljen szinte mindent, mint a bunkó Dixon rendőr, akit Sam Rockwell formál meg zseniálisan. Martin McDonagh nagy lélekbú­vár, már ünnepelt színházi rendező és drámaíró korában is a végletek ér­dekelték, gyakran találkozott nála a filozófia és az alpáriság. Tíz évvel ezelőtt az Erőszakikban (In Bruges) tökélyre vitte ezt a fajta sokkolást, aztán a Hét pszichopata és a Si-cu című filmje kicsit sekélyesebbre si­keredett. Most viszont már biztos kézzel, meggyőzően mutatja, hogy ha a gyűlölet eszkalálódik, bármi megtörténhet - és meg is történik. PENGE Mit súgott Odin Baldur fiilóbe? Neil Gaiman ezúttal a szó szoros ér­telmében hozott anyagból dolgozott. Az óészaki mitológia történeteit húzta elő, főleg a Prózai Eddából és a Verses Eddából (ennek Mitologikus énekeiből), és újramesélte őket. A könyvnek nemes egyszerűséggel az Északi mitológia címet adta. A témaválasztás nem véletlen. A szerzőtől tudjuk, hogy alapvető gyermekkori olvasmányélmények fűzik a skandináv mitológiához, amely egyúttal a gaimani szövegu­niverzum egyik alapvető szegmen­sét alkotja. Elsősorban a szerző má­ig (talán) két legjobb műve, a Sandman-sorozat és az Amerikai istenek említhető e tekintetben. Kü­lönösen az utóbbi, melynek szálait maga az egykorvolt dicsőséges ász főisten, Odin szövögeti. A soknevü ex-főisten a regényben posztmodem kori, dicsőségen túli státusának megfelelően a Szerda nevet viseli. (Odin nevét ma a hét egyik napjá­nak, a szerdának az elnevezése őrzi a germán nyelvekben.) Ezt a párhuzamot azért említem el­sősorban, mert Gaiman mítoszfel­fogására világíthat rá. Gaimant elsőrendűen mindig is a mítosz je­lenvalósága érdekelte, nem az eset­leg kihámozható aktualizált jelen­tés. Sokkal inkább - loszevi fogal­makkal mondva: a létezés míto­szokban megjelenő intenzitása. Az Északi mitológia igazi tétje tehát az újramesélés gesztusában rejlik. Nem határolódnék el attól az értel­mezéstől sem, textuális okoknál fogva, hogy rituális jellegű újrafel­­mondásról van szó, A történeteknek nem is olvasói, hanem hallgatói va­gyunk, akiknek a szöveg állandóan kiszól. Az ismerős mítoszok az el­beszélés ritmusának és nyilvánva­lóan a felhasznált részletek meg­fontolt kiválasztásának következté­ben új minőséggé állnak össze. En­nek hátterében egy határozottan felrajzolt narratíva áll: az elbeszélés a világ teremtésétől a világ végének (és az új világ kezdetének) nagy­szabású víziójáig sodorja a gyanút­lan olvasót. Gaiman már a Bevezetőben meg­jegyzi, hogy a skandináv mitológiát számára a világvége, a ragnarök te­szi Jelenvalóvá és érvényessé”. Az Edda nem tette egyértelművé, hogy a ragnarök megtörtént-e már, vagy majd ezután jön, de Gaiman ezt megteszi: az emberek és istenek ha­lála a jövőben, a mi korunk után kö­vetkezik majd be. S érdekes módon, e redukció által válik a szöveg iga­zán sodróvá, erőssé. Az elbeszélő egy völva (jósnő) hangján festi le, „ honnan fogjuk tudni, hogy az idők vége közeleg”. Hát onnan, hogy „ testvérek harcolnak egymással, apák ölik meg fiaikat. (...) Nővérek esnek el nővéreikkel csatázva, és nézik végig, hogy a gyerekeik is le­­öldösikegymást. ’’Azthiszem, az elbeszélés jelenideje ez, az emberek kora, a 3. évezred eleje, amikor az istenek alszanak... Az óskandináv panteon legtisztább alakja Baldur, Odin és Frigg fia, maga a jóság és a szépség. Halála, Löki általi meggyilkoltatása maga a színtiszta tragikum. Ezáltal lép rá a világ visszafordíthatatlanul a vég felé vezető útra. De Baldur halála lesz aztán az oka, hogy a ragnarök VI DA GERGELY KRITIKAI ROVATA után egyáltalán visszatérhet, hogy fivérével és az elpusztult Thor fiai­val megkezdje egy új világ építését. Máglyára helyezett holttestéhez Odin lép oda, s fülébe titkot súg, melyet soha, senki sem ismerhet meg. Neil Gaiman: Északi mitológia. Fordította: Pék Zoltán. Agave Könyvek, Budapest, 2017. 208 oldal. Értékelés: 9/10 Frances McDormand már a pillantásával gyilkolni tud

Next

/
Thumbnails
Contents