Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-04 / 3. szám
www.ujszo.com | 2018. január4. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Minden a régiben - a szomszédoknál is Lábjegyzet sem FINTA MÁRK Nyugaton nem születne a másságot nevetségessé tevő szitkom A évkezdet hazai f'Jf televíziós eseménye kétségte- X jL.lenül az egykor népszerű Szomszédok visszatérése volt. Tudják, az a sorozat, amelyben Rák Viki csillaga felragyogott, s melynek egyetlen komikuma a magyar szereplők gyatra szlováktudása és az ebből fakadó félreértések sora volt. Nos, a sorozat alkotói úgy gondolták, itt az ideje, hogy leporolják a régi sémát, s tíz év után újra László és Frantisek humoros botorkálásaival szórakoztassák a népet. A szlovák kritikák többsége azonban nem díjazta a próbálkozást, annak ellenére, hogy az első rész nézettsége rekordokat döntöget. Leginkább azt vetik a szerzők szemére, hogy nem voltak képesek semmi újjal előrukkolni, ott folytatják, ahol tíz éve abbahagyták, ami ma már nem elég. A helyzet azonban úgy fest, hogy az alaphelyzet, amire a sorozat komikuma épül, tíz év alatt semmit nem változott: a szlovák többség ma is vajmi keveset tud az itt élő magyarokról, s nem is érdeklik különösebben. A magyar akcentus még ma is egzotikumnak számít, az pedig, hogy valaki nem beszéli tökéletesen az államnyelvet, még mindig elfogadhatatlan, vagy minimálisan nevetséges. Még mindig kissé együgyű, vidéki népségnek látnak minket, amely el van veszve a nagyváros és a modem világ dolgaiban, s ezért a többségi nemzet iránymutatására szorul. Hogy ehhez mekkora mértékben járultunk hozzá mi magunk, már egy másik, de semmiképp sem érdektelen kérdés. A Szomszédok alkotói mindenesetre akaratlanul is tökéletes kórképet festettek a szlovák-magyar kapcsolat helyzetéről, melynek legfőbb jellemzői az érdektelenség és az ebből eredő sztereotípiák dominanciája. Igaz, ez a helyzet inkább siralmas mint nevetséges, ahogyan az is tény, hogy egy fejlett nyugati országban sosem születhetne olyan szitkom, amely a másságot, az idegen akcentust teszi nevetség tárgyává. A Szomszédokban azonban tíz év alatt semmi változás, ahogyan nálunk sem. A közös magyar képviselet eszméjét lassan belepi az idő pora. A magyar-magyar párbeszéd csendesen penészedik valami sötét sarokban, egy elfeledett raktárban. Mostanra teljesen egyértelművé vált, amit eddig is tudtunk, csak nem volt jó kimondani, mert olyan ízt hagyott a szánkban, mint amilyet a kannás bor és a mezítlábas cigi hagyhat egy másnapos reggelen. A politikusaink egyáltalán nem vágynak közös magyar képviseletre, de még csak együttműködésre sem. Nem azért, mert nem lenne rá igény. Azért, mert lusták, kicsinyesek, provinciálisak, igénytelenek, és inkább odacsinálnak a vécé elé, minthogy megkeressék az ajtajának kulcsát. És van pofájuk az egészet a választókra fogni. A szöveg mindig ugyanaz: nyolc évig martuk egymást, nem fogunk egyik pillanatról a másikra egymás nyakába borulni. Persze ez csak egymásra érvényes. Az SNS-szel például a Hídnak tükörsimán ment a megegyezés a 2016-os választások után, Andrej Danko ellenségből a legnagyobb haver lett. Az MKP számára pedig nem volt semmi akadálya megyei szinten sokáig a Smerrel kormányozni, és mindig meg lehetett magyarázni, miért jó ez nekünk. És most Matoviö nem akadály, mert az már régen volt, mikor megfúrta az állampolgársági törvény módosítását. De ha egymásról van szó, akkor úgy viselkedik mindenki, mint a kövér ember január elején, mikor az újévi fogadalmat teljesítve már másodszor kéne konditerembe menni. Aztán az az érv is zseniális, hogy ők aztán megpróbálták az együttműködést, de nem megy, hisz láthattuk nemegyszer, és a kudarcért mindig a másik volt a hibás. Az igazság azonban az, hogy soha meg sem próbálták igazán az együttműködést az elmúlt nyolc évben, és ezt mindenki láthatta, akinek van szeme, és nem borítja áthatolhatatlan köd az agyát. 2012-ben például eljutott oda a Híd és az MKP, hogy aláírja a köznyelvben csak kisebbségi minimumként ismert alapdokumentumot. Aztán szépen feltették a polcra, és ott is felejtették. Ha teljesült is belőle valami, azt nem a közösség sikereként értelmezték, hanem kisajátították, és saját népszerűségük növelésére próbálták felhasználni. Vagy itt a magyar-magyar párbeszéd, amely ugyanilyen sorsra jutott. Senki sem kéri számon a dunaszerdahelyi dzsembori résztvevőin a vállaltakat, sem a folytatást. Csak csend van, néma csend a nagy felvidéki magyar éjszakában, melyet csak néha tör meg holmi kutyák távoli csaholása. De azt is mondják a politikusok, hogy a választók körében nincs is igazi igény az összefogásra, túl nagy azoknak a tábora, akik ezt nem fogadnák jól. De mi lesz azoknak a táborával (nem mellesleg ez a többséget jelenti), akik viszont jól fogadnák, sőt igényelnék ezt? És kinek a dolga lenne meggyőzni az elégedetlenkedőket arról, hogy a cél közös, és ezért érdemes gesztusokat tenni, áldozatokat hozni? Alapjában véve ott van elrontva az egész, hogy a politikusaink félreértelmezik egy kisebbségi közösség képviseletének lényegét, és inkább politikusosat játszanak saját szemétdombjukon, saját céljaikért, érdekeikért, saját egojukat fényezve, szobrukat építgetve. De eljön az az idő, méghozzá elég hamar, mikor elfogynak a lehetőségek, és nem lesz több dobás. És amikor majd néhány száz év múlva a történészek megtalálják valami eldugott levéltárban a kisebbségi minimumot, a magyar-magyar párbeszéd záródokumentumát és hasonló nyalánkságokat, majdjól kitárgyalják, hogy volt itt valaha egy Híd és egy MKP, és milyen buták voltak, hogy nem tudtak megegyezni... Eh, ne áltassuk magunkat. Csak simán továbblapoznak majd. Mert még egy lábjegyzetet sem fog érni az egész. Három év után is valóságos bunkerben működik a Charlie Hebdo Három évvel a szatirikus vicclap szerkesztőségét megtizedelő merénylet után a Charlie Hebdo az évfordulóra kiadott, tegnap megjelent számban számol be az állandó veszélyről és az állandó biztonsági intézkedésekről, melyek között kénytelenek dolgozni a munkatársai. Állandó rendőri kíséret, fenyegetések özöne a közösségi hálón, hatalmas kiadások az állandó biztonsági intézkedésekre - számol be a 2015. január 7-i merénylet következményeiről a lap. Évi másfél millió euró Riss karikaturista, szerkesztőségi igazgató egyebek mellett a párizsi helyiségek védelmének horribilis költségei miatt panaszkodik: évi 1-1,5 millió euró közötti a biztonságra költött összeg, és teljes egészében az újságot terheli. Ez évente közel 800 ezer példány árának felel meg. „Normális dolog egy demokratikus országban, hogy az újságosbódéban eladott két példány árából több mint egynek az árát az irodák és az ott dolgozó újságírók biztonságára kell fordítani?” - írta szerkesztőségi cikkében Riss, és úgy véli, a szólásszabadság kezd luxuscikké válni. Az újság forgalma 19,4 millió euróra esett vissza 2016-ban, a 2015-i évi merényletet követő rekord (több mint 60 millió euró) után. Három óv, 241 áldozat Minden akkor változott meg, amikor két fegyveres férfi, Said és Chérif Kouachi 11 embert lemészárolt a lap szerkesztőségében. Ezzel kezdődtek a Franciaország elleni dzsihádista merényletek, amelyeknek azóta 241 halottjuk volt. Mágia röhögünk? Igen A Charlie Hebdo szerkesztőségében megölt áldozatok között olyan emblematikus személyek voltak, mint Cabu, Wolinski, Honoré, Tignous karikaturisták, Charb szerkesztőségi igazgató és Bemard Maris közgazdász. „2015 .január 7. új világba repített bennünket, amelyben fegyveres rendőrök, biztonsági zsilipek és páncélozott ajtók, frász és halál van. Mindez Párizs közepén, olyan körülmények közepette, amelyek nem válnak a Francia Köztársaság dicsőségére. És mégis röhögünk? Igen” - írta Facrice Nicolino Amit ez a három év valójában megváltoztatott című, hosszú elbeszélésében. A lapban megjelent más írások azokról a rendszeres fenyegetésekről számolnak be, amelyek - főként az internetes közösségi oldalakon - az újság elleni fizikai támadásokra szólító üzeneteket váltották fel. A Charlie Hebdo külföldön is jelképpé vált címlapjai gyakran váltanak ki fogcsikorgatást. Legutóbb a lap amiatt kapott fenyegetést, ahogyan a nemrég elhunyt francia rocksztár, Johnny Hallyday betegségéről beszámolt. Kárdőjelek A terrorellenes ügyekkel foglalkozó vizsgálóbírók reményeik szerint tavasszal fejezik be a merénylet ügyében folyó nyomozást. Három év elteltével a nyomozóknak még nem sikerült megállapítaniuk, hogyan egyeztettek a Kouachi-fivérek és a két nappal később egy kóser üzletben öt embert meggyilkoló dzsihádista, Amédy Coulibaly. Azt sem tudják, honnan szerezték fegyvereiket a Kouachi fivérek. Az ügyben legalább tizenhárom ember ellen folyik eljárás, akiket azzal gyanúsítanak, hogy valamilyen szinten logisztikai támogatást nyújtottak Amédy Coulibalynak. Szombaton Mindig Charlie cimen tartanak megemlékező vitát Párizsban, kerekasztal-beszélgetést és koncertet a párizsi Folies Bergeresben a szerkesztőség tagjai és Manuel Valis volt miniszterelnök részvételével. Vasárnap várhatóan Gérard Collomb belügyminiszter vesz részt egy párizsi megemlékezésen és a Köztársaság téren a Mozgalom a Békéért, a Terrorizmus ellen nagygyűlésen. A franciaországi zsidó intézmények képviseleti tanácsa jövő keddre hívott össze nagygyűlést a Porte de Vincennes-nél a kóser üzletben megölt áldozatok emlékére. (MTI) ——g—if IMti 1 1L_ 111 X ' '.v?-A Charlie Hebdo legújabb számának címlapja és hátlapja (Charlie Hebdo)
