Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-24 / 19. szám
8 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2018. január 24. | www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Gazdasági koncepció készül Pozsony. Belátható időn belül elkészül az ország gazdasági koncepciója, melynek célja, 2030-ig teijedő időszakig meghatározni az ország prioritásait ezen a téren - közölte tegnap Peter Ziga (Smer) gazdasági miniszter. Az ország gazdasága az ipari termelésen alapul, kulcsfontosságú az autóipar, s míg Ziga szerint nem lesz pontosan meghatározva, milyen prioritásokra kell a következő években összpontosítani, előfordulhat, hogy az ország nem tud majd rugalmasan alkalmazkodni az ágazatban végbemenő változásokhoz. (TASR, dp) 95 százalékos merítésben bíznak Pozsony. A 2014-2020-as időszakra elkülönített uniós alapok körülbelül 95 százalékos kimerítésében bízik a beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes, Peter Pellegrini (Smer). Mindezt annak ellenére, hogy idén január 18-ig a merítés csupán 11,28 százalékos volt. „Másfél évvel ezelőtt az uniós alapok egy százaléka volt csak merítve, így evidens, hogy felgyorsult a tempó. Tekintettel a közzétett pályázatok és az aláírt szerződések számára úgy gondoljuk, hogy 2018-ban radikálisan felgyorsul az uniós források merítése” - közölte tegnap Pellegrini. A 2014-2020-as időszakra Szlovákia számára elkülönített 15,493 milliárd eurós uniós támogatásból eddig 1,748 milliárd eurót költöttünk el. (SITA) Niki Lauda vette meg a Nikit Béco. A csődbe ment Niki légitársaságot annak alapítója, Niki Lauda vásárolta meg. A volt Forma-1 -es pilóta már korábban jelezte, hogy visszavásárolná társaságát, amelyet 2003-ban alapított és 2011 -ben adott el az Air Berlin légitársaságnak. Ez viszont tavaly becsődölt, így a Nikinek is be kellett fejeznie tevékenységét. A csődeljárás képviselői szerint Lauda kínálta fel a legjobb árat, konkrét összeget viszont nem tettek közzé. A Niki iránt a British Airways és a spanyol Iberia légitársaság tulajdonosa, a brit-spanyol IAG konszern is érdeklődött, 20 millió eurót kínált fel, további 16,5 millió eurós anyagi támogatással. Tavaly december végén közölték, hogy a Nikit az IAG vásárolhatja meg, ezt követően viszont a csődelj árást Németországból Bécsbe tolták át. Ausztria azt állította, hogy az eladásról az osztrákoknak kell dönteniük, mivel a Niki központja Bécsben van. Ezt később két bíróság jóváhagyta, így került vissza aNiki az új eljárás során Lauda kezébe. (TASR, dp) A Tesco 800 állást töröl Britanniában London. A legnagyobb brit üzlethálózat, a Tesco bejelentette, a kiadások megtakarítása érdekében összesen 800 munkahelyet szüntet meg a szigetországban, ahol 310 ezer embert foglalkoztat. Más országokban egyelőre nem fenyegetnek elbocsátások. (TASR, dp) Angol font 0,8783 Lengyel zloty 4,1696 Cseh korona 25,403 KB Magyar forint 310,13 Horvátkuna 7,4306 H Román lej 4,6710 Japán jen 135,35 Svájci frank 1,1779 |Q| Kanadai dollár 1,5289 Q USA-dollár 1,2249 Q VÉTEL-ELADÁS Privatbanka 1,27-1,18 26,28-24,50 324,99-294,03 OTP Bank 1,28-1,17 26,52-24,29 323,21-295,96 Poatabank 1,26-1,19 26,15-24,63 321,92-297,16 Szí. Takarékpénztár 1,27-1,18 26,08-24,63 323,54-295,67 Tatra banka 1,26-1,19 26,20-24,58 322,26-296,58 CSOB 1,26-1,19 26,04-24,74 Altalános Hitelbank 1,26-1,19 26,16-24,64 323,03-295,20 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Vállalkozók lendületben Ütőképes, az uniós forrásokat jól felhasználó gazdaság kell - mondta az iparkamara konferenciáján Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes (SiTA-feiv) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szlovákia gazdasága idén még nagyobb lendületet vesz, a vállalkozók is bizakodók, ennek ellenóre a kormányzati lépésekkel tartósan elégedetlenek - derült ki a Szlovák Kereskedelmi ós Iparkamara (SOPK) tegnapi konferenciáján elhangzottakból. Szlovákia gazdasága a tavalyi 3,3 százalék után idén 4 százalék körüli növekményt produkálhat, a 2008-as válság előtt elért szintet közel 20%kal haladja meg a teljesítménye, és ami kiemelkedően fontos, hogy 2014 óta egyre inkább a hazai lakossági fogyasztás biztosítja a lendületet - olvasható a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara (SOPK) gondozásában megjelent kiadványban. A kiskereskedelmi forgalom az elmúlt évben legalább 5%-kal bővült, amire nem volt példa az utóbbi évtizedben. A gazdaság egyenesen felforrósodott, teljesítőképessége felett produkál, nőnek a bérek, ezzel párhuzamosan az infláció is - mondta az SOPK tegnapi konferenciáján Jozef Makúch, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke. Ivan Sramko, a Költségvetési Tanács elnöke közölte, az államháztartás deficitje a hazai össztermékhez viszonyítva 2,19 százalékra csökkent, s ha a megkezdett úton haladunk tovább, akkor 2020-ra teljesíthető a kiegyenlített költségvetés. Ezzel párhuzamosan csökkenthető az államadósság mértéke is. Az iparkamara minden év őszén felméri, mit várnak a következő évtől a hazai vállalkozók. A reprezentatív felmérésből kiderül, hogy minden korábbinál optimistább a vállalkozói szféra: a már eleve sikeres 2017-hez képest idén még nagyobb forgalommal, nagyobb nyereséggel számol a válaszadók bő 40 százaléka, a beruházás és a kivitel volumene szintén nő, és a megkérdezettek 75 százaléka úgy véli, képes emelni a munkavállalók bérét. E pozitív kép ellenére viszont meglehetősen komor a helyzet, ami a kormányzat gazdaságot befolyásoló lépéseit illeti. A cégek csupán 14 százaléka gondolja, hogy idén javul a vállalkozói környezet, 28 százaléka szerint romlani fog, a többiek szerint minden marad a régiben. A cégek leginkább a magas adókra és járulékokra panaszkodnak, a jogérvényesítés alacsony szintjére, a közszférában tapasztalható'magas korrupcióra, továbbá a törvényi keretek folyamatos változására (például idén is májusban változnak a feltételek az éjjeli és hétvégi munka módosuló díjszabása okán). Emellett a bürokrácia súlya és az adminisztratív teher is visszatérő probléma. Peter Pellegrini gazdasági miniszterelnökhelyettes az SOPK konferenciáján azt hangsúlyozta, az európai uniós pályázatok terén egyszerűsítették az eljárásokat, illetve próbálják visszaszorítani az állami hivatalok által kért adatszolgáltatást. A felsorolt aggályok évek óta fennállnak, új tényezőként viszont felbukkant a képzett munkaerő hiánya is. (shz) Uniós támogatás parkosításra ÖSSZEFOGLALÓ Jelentős összegeket fordít uniós alapokból a földművelésügyi minisztórium a városok és községek zöldövezeteinek fejlesztésébe. Pozsony. A tárca a napokban értékelte a korábban közzétett felhívás első fordulóját. A városok által benyújtott tervezetek közül 38-at fogadott el, amelyek együttesen mintegy 13 millió eurós támogatást jelentenek. A felhívás első fordulójába hetven tervezetet nyújtottak be az érdeklődők, ezekre 21 millió eurónyi összeg volt kijelölve. A városok döntő többsége a lakótelepek környékének felújítására tervezte elkölteni a támogatást, de ugyanúgy érkeztek be kérelmek pihenőzónák létrehozására, valamint a parkosítások bővítésére is. Az ország régiói tíz területre igényelhetnek támogatást az uniós alapokból. „Külön hangsúlyozni szeretném, hogy a revitalizációs folyamat érintheti a városi közlekedést is, például az utak közli zöld sávok kialakításával, vagy a járdák mentén bokrok kiültetésével” - mutatott rá Marek Mitosinka, a földművelésügyi minisztérium regionális fejlesztési osztályának vezérigazgatója. Az új felhívásban a földművelésügyi minisztérium jelentős teret szentel az esővízzel való gazdálkodásnak is. Mindenekelőtt az esővíztartályok kiépítését, bővítését támogatja. A felhívásra reagálhatnak városok, községek, megyei önkormányzatok, de ugyanúgy vállalkozók is. (eb) ■HHWHHÍHi 'pissnőtoros és farsangi ételek,-.2013/2. Melléklet a Vasárnap legújabb számában Keresse az újságárusoknál! j vfiJai-Huniii eletek, >k, racionatt» receptek. i iitlozai