Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-24 / 19. szám

í r é g l ó: Csallóköz és Mátyusföld 2018. január 24., szerda, 9-11. oldal Ounaszerdahely központjában, az egykori neológ zsinagóga helyén a Memento kőtábla torzó emlékeztet a holokauszt borzalmaira. Dunaszerdahelyről és környékéről több mint háromezer embert hur­coltak el a haláltáborokba. Az egykor Kis-Palesztinaként emlegetett városban 1991-ben állítottak emléket az áldozatoknak. 2014-ben a zsidó temetőben is emlékművet avattak, amelyen több mint kétezer-hétszáz név emlékeztet a hetvennégy évvel ezelőtti borzalmakra. (Bartaios Éva felvétele) Csemadok-díjakat adtak át Galántán BARTALOS ÉVA Hagyományosan a magyar kultúra napján tartott emlékműsoron adják át az elismeréseket. EflTOTFEI A Csemadok vasárnap gálamű­sorral ünnepelte a magyar kultúra napját a városi művelődési központ­ban. Tizedik alkalommal adták át a Csemadok Életműdíjait. Bárdos Gyula, a szövetség elnöke köszön­tötte a díjazottakat, a vendégeket a Himnusz születésének évfordulóján. Bárdos megköszönte a Csemadok­­tagok munkáját, amelynek köszön­hetően tavaly a szövetség megkapta a Kárpát-medencéért nívódíjat Bu­dapesten. A Csemadok tavaly több regionális rendezvényt szervezett, amelyeken nőtt a látogatók száma. Bárdos az idei kihívások között em­lítette a beiratkozást és az őszi hely­­hatósági választásokat. Mozgósítás­ra szólított fel, hogy minél több ma­gyar iskolás tanuljon az anyanyel­vén, és olyan polgármestereket és képviselőket válasszanak meg az emberek, akiknek fontos a magyar közösség jövője. „A kultúrát nem le­het úgy örökölni, mint egy tárgyat, ahogy Kodály Zoltán mondta, meg kell tanulni és megtanítani a gyere­keinknek, akik tovább viszik” - mondta Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete. Tizedszer adták át a szövetség életműdíjait. Az életfát jelképező díjjal ismerték el az abaújszinai Csu-Aféli Varsányi Borbála munkásságát is életműdíjjal ismerték el (A szerző felvétele) rilla Erzsébet, a Rozmaring Néptánc­együttes, a Rozmaringsaij Gyermek­néptánccsoport és a Cserehát Művé­szeti Egyesület egyik alapítójának munkáját. Életmű díjjal tüntették ki a losonci Hahné Duray Évát, a fuleki magyar tanítási nyelvű gimnázium egykori tanárát, aki aktív népművelői tevékenységet folytatott, a kender­feldolgozást, a szőttesek, viseletek és a népi táplálkozás hagyományát ku­tatta. A felsőszeli Mészáros Magdol­na pedagógus, karvezető, népművelő, a Csillagoknak teremtő­je országos népdalverseny kezde­ményezője, Varsányi Borbála, a féli alapiskola pedagógusa, a Csemadok helyi alapszervezete tiszteletbeli el­nökének munkáját is életműdíjjal is­merték el. A rimaszombati Sebők Valéria klubesteket, vetélkedőket, esztrádműsorokat szervezett, a Fere­­czy István Országos Képzőmű­vészeti és Irodalmi Verseny, a Pósa Lajos irodalmi és közművelődési kávéház megálmodója, Tóth Sándor rozsnyói pedagógus, a Kazinczy-, a Szepsi Csombor Márton és a Fábry Zoltán Napok szervezője is csatla­kozott az életműdíjjal kitüntetettek­hez. A Csemadok Közművelődési díjat a pozsonyepeijesi Ágh Erzsébet, a százdi Borka Éászló, a détéri Csank Tímea, a nyitragesztei Gál Erzsébet, az udvardi Kusy Károly és a deáki Renczés Nóra kapta meg. Huszár László, a Szlovákiai Magyar Műve­lődési Intézet igazgatója a Gyurcsó István-díjat vette át. „Gyurcsó István barátom és példaképem volt, kiad­ványsorozatunk is a nevét viseli. Jól­esik az elismerés, munkára sarkall” - nyilatkozta a díjazott. A Fábry Zoltán­­díjat Dudás Károly, a Vajdasági Ma­gyar Művelődési Szövetség tisztelet­beli és alapító elnöke kapta meg. A gálán fellépett a békéi Búzavirág Népdalkor, a felsőszeli Paradigma verséneklő együttes, a nemeskosúti Berkenye Táncegyüttes, a gesztéi Teliződ Éneklőcsoport, a békei-sá­­rosfai Cimbora Férfi Népdalkor és a galántai Kodály Zoltán Daloskor. AJÁNLÓ Január 25. (csütörtök) Nagymagyar -17.30: szentmise a Szent Rita ájtatosság részeként a nagymagyari római katolikus templomban. A szentmise celeb­­ránsa és szónoka Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora. Január 26. (péntek) Felsőjányok-19,00: januári borvacsora a felsőjányoki Vino­­tékában a Figura Vin szervezésé­ben. A borvacsorán a szentantalfai Dobosi családi pincészet borait kóstolhatják meg. Pozsony-19.00: Lucifer és az angyalok hangja című zenés, vir­tuális szereplőkre, színészekre és zenekarra írt előadás a Csemadok­­székház nagytermében. A darab szerzője és rendezője Striezenec Alex, főszereplő S cheer Gábor, közreműködik a Deja vu együttes. Január 27. (szombat) Pozsony -16,00: dr. Pálffy Géza, a Magyar Tudományos Akadémia tagja a koronázási kincsekről tart előadást a Pozsonyi Magyar Inté­zetben. Pozsony -19,00: Pozsonyi Ma­gyar Vigadóbál a pozsonyi Viga­dó (Reduta) épületében. Éellép Kovács Kati, Wolf Kati és a For You Vocal Group. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Ittas sofőrt üldöztek a rendőrök Szene. Autós üldözés volt hétfő éjjel Magyarbél és Szene között. Ä rendőrök egy Mercedes Benz típusú személyautót próbáltak megállítani a községben, a sofőr azonban gázt adott, és elhajtott Szene felé. A férfi a városban megállt, kiszállt az autójából, és gyalog próbált elmenekülni, azonban a rendőrök elfogták. Az alkoholszonda 1.02 ezreléket mutatott-tájékoztatott Michal Szeiff, a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője. Kiderült, hogy a férfinak jogosítványa sem volt, korábban eltiltották a veze­téstől. (SÍTA) Zebrán gázolt a pizzaszállító Somorja. Egy 32 éves nőt a zeb­rán gázolt el egy pizzaszállító va­sárnap este, Somorján - számolt be róla a noviny.sk portál. A bal­eset a Park utcában történt, a kör­forgalmon túl. A sofőr vérében nem találtak alkoholt, a nőnek a keze sérült meg, őt a dunaszerda­­helyi kórházba szállították. A pizzaszállítót a helyszínen meg­büntették, a balesetet a rendőrség tovább vizsgálja. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents