Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-20 / 16. szám
www.ujszo.com | 2018. január 20. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 A magány kezeléséről Több félkilós kenyér fogy, mint korábban - mit gondolnak, miért? ár hónapja olvastam egy brit lapban azt a statisztikát, amely szerint az ottani fiatalok, pontosabban a 18-24 éves korosztály 65 százaléka már volt egyedül koncerten, közülük 98 százalék legközelebb sem feltétlenül igényelne társaságot ehhez, 84 százalék pedig egyenesen azt állítja, hogy jobban élvezi a zenét „szólóban”, jobban tud figyelni a színpadi történésekre, ha közben nem kell máshoz alkalmazkodnia. A megkérdezettek sok egyéb indokot is felhoztak. Más zenei stílust preferálnak, mint a barátaik. Lusták rábeszélni másokat, egyeztetni, vagy maguk is az utolsó pillanatban döntik el, hová mennek szórakozni. Csak 19 százalékukjár egyedül koncertekre azért, hogy a helyszínen ismerkedjen, barátkozzon. Pedig egy közös pont máris lenne: az azonos zenei ízlés. A cikk alatt rengeteg kommentet találtam, a koncertjáró olvasók beszámoltak tapasztalataikról, és a legtöbben azt bizonygatták, hogy igenis élvezetes dolog nagy tömegben egyedül hallgatni élő zenét. Mások bevallották, hogy ők egyéb helyekre is egyedül szeretnekjámi, például strandra, múzeumba, túrázni, vásárolni. Ez a cikk villant be, amikor tegnap azt olvastam, hogy Theresa May brit miniszterelnök a kulturális tárcán belül államtitkárságot hoz létre a magányossággal kapcsolatos kérdések kezelésére. A kormány egy átfogó stratégiát is kilátásba helyezett a magányosság leküzdésére, amely szerintük kilencmillió embert érint az országban - fiatalokat és időseket egyaránt. A statisztikai hivatal segíteni akar egy hatékony módszer kidolgozásában, amellyel „mérhető” a magányosság. Létrehoznak továbbá egy alapot a kormány és az alapítványok ebbéli tevékenységének segítésére. Kíváncsian várom, milyen intézkedéseket hoznak a britek kormányszinten a magányosság leküzdésére. Lehetne poénkodni ezen, mégsem teszem. Az elmagányosodott emberek számának növekedése ugyanis nem csak brit jelenség. A szemközti szupermarketben például azt mondta egy eladó, hogy mostanában a kisebb, félkilós kenyerek fogynak el leghamarabb, mert sokkal több magányos ember él a lakótelepen, mint tíz, vagy akár öt éve. Nem tudom, vizsgálta-e a mi kormányunk ezt a kérdést, de gyanítom, hogy Szlovákia még nem tart itt. A legtöbb pszichológus szerint egyébként az elmagányosodást a többség önmagának, a rossz kommunikációjának köszönheti. Egy friss felmérés szerint azonban minél magányosabb valaki, annál pontosabban le tudja olvasni az érzelmeket embertársai arcáról, kihallja a mögöttes tartalmakat a finom hangsúlyokból. Ezek az emberek azért maradnak egyedül, mert annyira tombol bennük a valakihez tartozás vágya, hogy begörcsölnek a társasági helyzetekben. Az elmagányosodás kialakulásához a számítógépfüggőség is hozzájárulhat. Aki napjait a monitor előtt tölti, könynyen a komputer rabjává válik, és ritkábban érzi szükségét, hogy kimozduljon. Koncertre sem jár. Se egyedül, se társaságban. p Churchill a mozikban. Propaganda vagy nem? (SITA/AP-felvétel) Hol kezdődik a propaganda? Megérkezett a mozikba a Churchill film, a brit miniszterelnök második világháborús helytállásáról szóló alkotás egy a sok történelmi film közül. Az amerikai Pearl Harbor, a magyar Hídember, a francia ellenállásról vagy Patton tábornok tankcsatáiról szóló grandiózus mozik mind-mind történelmi időket idéznek. Mivel annyiszor beszélek a dezinformációról, manipulációról és propagandáról, egyszer csak feltették nekem a kérdést, hogy e fenti filmek tulajdonképpen propagandafilmeke? Jó kérdés! Nem is könnyű a válasz. A történelmi narratívák mindig szelektíven bánnak a tényekkel, a filmekben pláne muszáj sok mindent egyszerűsíteni, áramvonalasítani. Ezáltal olyan alkotások jönnek létre, amelyek biztos, hogy továbbítani akarnak valamilyen üzenetet a valóság alapján: a nemzet nagyságát, hősies védekezését, helytállását mások emberi jogainak védelmében és a többi... Ha hasonló orosz vagy kínai, vagy éppen iráni filmeket néznénk, milyen érzésünk lenne? Propaganda vagy történelmi opusz? Mi különbözteti meg ezeket? Az egyik szempont elég világos: az alkotók szándéka. Akamak-e manipulálni vagy meggyőződést adnak át? Sokszor egy partikuláris meggyőződés megfilmesítése már propaganda, mint a Snowden film esetében. Ugyanakkor az eszmék ütköztetése, terjesztése, az azokról folytatott nyílt vita a demokratikus társadalmak természetesen része - így legalább a Stone-féle Snowden film is alkalom arra, hogy párbeszéd induljon a kiszivárogtató, majd Moszkvába menekülő amerikai fiatalember tettéről. A szovjet politbüro által jóváhagyott filmek annak idején pedig már szándékukban társadalomátalakító, a hatalmi elitet kiszolgáló alkotások voltak, tehát propagandacélokkal készültek. További szempont az értékrend: egy-egy történelmi film óhatatlanul a kora és a szerzői értékeit fogja terjeszteni, propagálni. Egy tipikus amerikai háborús filmben a jó amerikai katonák mentik meg a gonosz németek kezéből a francia/olasz/brit Tízeurós esküvők MÓZES SZABOLCS Tízeurós illeték az egyházi esküvőért. Sok vagy kevés? Attól függ, honnan nézzük: ki mennyit fizet, miért, mikortól. A tízeurós esküvői egyszerre két állatorvosi ló. Keresztény szervezetek petíciót indítottak, mivel január elsejétől a templomi esküvőért 10 eurós hivatali illetéket kell fizetni, míg a polgári házasságkötés ingyenes marad. Nincs itt diszkrimináció, hiszen a hivatalban ezután is bárki, hívő, nem hívő, ingyen esküdhet - hangzik a liberális válasz. A gond ott van, hogy a törvény a két házasságkötési formát egyenrangúnak ismeri el, ha viszont csak az egyiknél szab pluszköltséget, az hátrányos helyzetet teremt. Ami ráadásul logikátlan is: a polgári esküvő az állam számára többletköltséggel jár, hiszen nemcsak az anyakönyvi adminisztratív feladatokat kell elvégezni, hanem a házasságkötési aktust is le kell bonyolítani - a templomban ezt az állam helyett az egyház végzi. Vagyis a kiadások oldaláról nézve pont a polgári esküvő esetében kellett volna illetéket bevezetni. Egy esküvő nem olcsó mulatság, tíz euró itt nem tétel, ám a hozzáállás, az elv akkor is bosszantó. Hogy a szlovák médiában ilyen nagy visszhangot kapott az ügy, az nem az elveknek szól, hanem a kontextusnak. Az Egyesült Államokban és részben a Nyugat-Európában zajló kultúrharc mind a konzervatív, mind a liberális oldalon állandó készenléti állapotot eredményez. A nyugati társadalmakban látható változások miatt (liberális újbeszélben társadalmi fejlődés, hiszen a szavaknak a közéleti vitát keretező ereje van) a konzervatív tábor az apróságokban is a status quót ledöntő tendenciát véli felfedezni. Olykor jogosan, néha nem-vélhetően ez az eset az utóbbi kategóriába tartozik, még ha jogilag diszkriminatív is. A törvényalkotóknak éppen ezért a hasonló ügyekben megbúvó feszültségpotenciált is figyelembe kellene venniük, amikor - a bürokratikus olvasatban lényegtelen - apróbb változásokról döntenek. Az eset nemcsak a kultúrharc metamorfózisait és csatatereit rajzolja meg, hanem a törvénykezés és a kormányzás esetlegességére és kaotikusságára is rámutat. A tízeurós díj bevezetését a Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes hivatala által kidolgozott törvény tartalmazza. Az illetéket a nyilvános véleményeztetés során az önkormányzatok társulása (ZMOS) javasolta, mindenféle indoklás nélkül - a hivatal pedig elfogadta. Mivel az illeték csak módosításként került a tervezetbe, az érintett egyházak és civil szervezetek már nem tiltakozhattak ellene. Az ilyen formában a parlament elé kerülő tervezetet pedig szinte mindegyik képviselők megszavazta - a koalíciós SNS és Híd konzervatív képviselői mellett például az ellenzéki OEaNO és a Sme rodina is. Van tehát egy törvény, amelyet az előterjesztők hanyagul menedzseltek, olyan passzusokat is beillesztve, amelyekért utólag nem vállalják a felelősséget - és amelyek indokoltságát már a módosítás során sem tudták alátámasztani -, a képviselők pedig mindezt megszavazták. Ahogy ilyenkor védekezni szoktak: a változtatás egy fél mondatba lett eldugva! Csakhogy a törvényalkotók és asszisztenseik pont azért kapják a fizetésüket, valamint pártjaik az állami támogatást, hogy a véletlenül felbukkanó vagy szánt szándékkal a normaszövegbe rejtett furcsaságokat is észrevegyék. FIGYELŐ Távol-Nyugat A Le Monde című francia lap szerint gazdasági téren a legszembetűnőbb a törésvonal az EU alapító államai és a keletiek közt. Nyugat- Európa azzal vádolja a keletieket, hogy megkerülik a kiküldött munáldozatot. Ha úgy tetszik, az emberi jogok korai megfilmesítése zajlik. Alapvetően ezzel az értékkel egyetért az euroatlanti közösség, még ha sokat is vitatkozunk a megvalósításon. Nem biztos, hogy más kontinensek, más kultúrák önmagában ezt az értéket teszik az első helyekre, egyáltalán elfogadják-e, vagy néha épp ellenkezőleg, tabusítják. Ekkor tehát technikai értelemben propagandának számít az, ami idegen értékeket terjeszt, mondhatni akár ellenséges célzata, társadalmi felforgató hatása lehet. Összeesküvéselméletek, uszítás és hasonlók - számos ilyen filmes alkotás is születik underground. És azt is látjuk, hogy néha a hollywoodi másodosztályú alkotások messze esnek a közép-európai világlátástól, más viccek, más gondok jelennek meg kavállalókról szóló direktívát, és szándékosan tartják alacsonyan a béreket és az adózást. A keleti országok úgy érzik, hogy másodosztályú európai állampolgárokként kezelik őket, és máig nem tudták utolérni a nyugati életszínvonalat, bár megnyitották piacaikat. (MTI) bennük. Mégis nézik őket, ez az igazi soft power. A harmadik meghatározási szempont a tér és az idő lehet: a jövőt tekintve buzdít-e a propaganda valamire, vagy passzívan erősít meg egyegy értéket, ideológiát, narratívát? Ä háború alatt nézni háborús filmet más, mint utána; a Szovjetunió vagy a náci Németország létezése idején más az ő propagandájukkal szembesülni, mint most, történelmi távlatból nézni például Leni Riefenstahl Olympiáját. Tehát mint legtöbbször a társadalmi vitákban, itt is csak puha határok léteznek, hogy meghatározzuk, mi a propaganda. Éz is csak aktuális térhez és időhöz kötve lehetséges, értékrendi alapon. A brexit idején egy erős Churchill-film alighanem eredményezhet jobb közérzetet...
