Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-18 / 14. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com | 2018. január 18. I 7 Autonómia újratöltve Az MKP és a Híd elengedte a füle mellett az akasztásos kijelentést Erősen a kilencvenes évek nacionalista hangulatát idézte fel a napokban lezajlott román-magyar nyilatkozatháború az erdélyi magyar autonómiatervezet kapcsán. A diskurzus legékesebb gyöngyszeme az azóta már lemondott Mihai Tudósé kormányfő beszólása volt, melynek lényege, hogy lógni fognak azok, akik kiteszik Romániában a székely zászlót. Bizony, EU-tagság ide vagy oda, Romániában mondhat ilyet egy kormányfő, annak semmilyen belpolitikai következményei nincsenek. Mert félreértés ne essék, a lemondásnak semmi köze az akasztásos kijelentéshez, sőt, a romániai magyar média szerint egyetlen romániai politikus sem tiltakozott ellene. Figyelmet érdemel azonban a hazai magyar pártok hallgatása is az ügyben. Még a magát etnikai pártként definiáló MKP sem ejtett egyetlen szót sem erdélyi véreinkért. Elkerülte volna politikusaink figyelmét a kijelentés? Aligha. Sokkal inkább arról van szó, hogy az autonómia nálunk is vörös posztó, s pártjaink tudják, bármilyen szolidaritási nyilatkozattal azt kockáztatnák, hogy a szlovák politikum rájuk süti az autonomista, ergo irredenta billogot. Az előző 25 év tanulságaiból okulva pártjaink már jó ideje kerülik az autonómia kifejezést, helyette esetleg szinonimaként az önkormányzatiságot használják, azt is nagyon óvatosan. Tegyük hozzá, bölcsen. Fölösleges nagy szavakat pufogtatni, ha azokból semmit sem tudunk megvalósítani, s az egyetlen dolog, amit elérünk vele az, hogy kizárjuk magunkat a politikai palettáról. Sokkal okosabb döntés részeire szedni az egészet, s megpróbálni lépésenként megvalósítani azt, szlovák partnereket is keresve egy-egy részfeladathoz. Tulajdonképpen ez az egyetlen járható út, ahogyan még bármit is elérhetünk kisebbségi téren. Az EU-ra vagy más nemzetközi szervezetekre már nem számíthatunk, a világnak sokkal nagyobb gondjai vannak manapság a kétnyelvű tábláknál. Mindent magunknak kell hát itthon kiharcolni, ez pedig nem megy hazai partnerek nélkül. Mert nézzük csak meg, mi lett az eredménye az erdélyi magyar pártok - egyébként erősen Budapest által gründolt - autonómianyilatkozatának. Magukra uszították a román politikumot, elmélyítették a román-magyar konfliktust, miközben mindenki pontosan tudja, hogy a tervezet megvalósulási esélye zéró. Az egyetlen, akinek segíthet az ügy, a nacionalisták, mind román, mind pedig magyar oldalon. A Fidesz pedig újra az erdélyi magyarok védelmezőjeként tetszeleghet, s begyűjtheti a romániai magyar választók voksait az áprilisi választásokon. U. i.: Azért legalább az akasztásos kijelentés kapcsán tiltakozhatott volna a Híd/MKP. Mert bármi legyen is a véleményünk az autonómiáról, az azért mégsem járja, hogy egy EU-s ország vezetője így fogalmazzon saját állampolgárairól. Kinek kellene ilyenkor felszólalnia, ha nem nekünk? (Lubomír Kotrha karikatúrája) Szürke zóna FINTA MÁRK A Freedom House jelentése szerint Magyarország még szabad, de már csak két pontocskával áll a 70 pontos határ felett, mely elválasztja a világ boldogabbik részét a kevésbé boldogtól. A kommentelők egy része most habzó szájjal kap a szívéhez, mit képzel magáról ez a Soros-, zsidó- és brüsszelbérenc gittegylet, be akaiják mocskolni, el akaiják tiporni a világ szívcsakráját, ahogy mindenki más a föld kerekén, a hálátlan latrok. Őket hagyjuk is agonizálni, hisz az egész világ hülye, csak ők nem. Mások, akik nem szorultak bele a kognitív disszonancia medvecsapdájába, felkapják a fejüket: oké, hogy Magyarország százból hetvenkét pontot szerzett, de ez eddig csak egy szám. Csak sejtéseink lehetnek, mit értékeltek a szervezet jelentéskészítői. S azt sem tudjuk pontosan, mi az alapvető különbség a 72 pont és mondjuk a 69 pont között, ami már a részlegesen szabad kategóriába utalja az országot. Induljunk tehát ki abból, amit tudunk, mert már tapasztaltuk, nem is olyan régen, csupán három-négy évtizeddel ezelőtt. Mert mi, középeurópaiak nagyon is jól tudjuk, mi a különbség a szabadság és a puha diktatúra között. És a határvonalat is fel tudjuk fedezni, ha leporoljuk a fájdalmas emlékeket, melyeket már rég próbálunk eltemetni magunkban. A baj csak az, hogy gyakran összekeveijük az égboltot a tó felszínén tükröződő csillagokkal. Nem tudjuk, hol van a fent és a lent. Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy csak ez a tótágast állt szabadság jár nekünk, amit ma tapasztalunk. Azt hisszük, hogy végső soron ennyit ér az egész, amit 1989-ben kiharcoltunk, miközben nem akaijuk beismerni, hogy azok, akikre rábíztuk magunkat az új világban, elcseszték az egészet, és a maguk javára fordították a lehetőségeket. S kijátszottak minket, egytől egyig. így történhet meg, hogy míg ’ 89 előtt az imperialista Nyugatot kellett szidni, addig most a diktatórikus Brüsszelt, Junckert és Soros Györgyöt. Hogy míg azelőtt a felforgató nyugati kémek, ellenzéki bomlasztó erők jelentették a belső ellenséget, addig most az emberi jogokat védő civilek. Hogy míg az elvtársak fekete Volgákkal jártak, addig aNER-lovagok sötétített üvegű terepjárókkal. Míg stadionokat épitettek és villákat, addig most stadionokat építenek és még nagyobb villákat. S mikor felróják ezt nekik, akkor jobb esetben kiröhögik, rosszabb esetben pedig ellehetetlenítik, aki szólni mer - mert szerintük mindaz, amit tesznek, nemzeti érdek. Mi különbözteti meg hát a jelenlegi rendszert az átkostól. S ha mindaz, amit felsoroltam, igaz lenne, akkor miért szabad ország még Magyarország a Freedom House szerint? A válasz egyszerű: a két rendszer, bár nagyon hasonlít, másképpen épült fel. Míg a kommunizmus keményen kezdett, fokozatosan enyhült, hogy eléijen egy hosszabb távon fenntartható állapotot. A jelenlegi magyarországi rendszer pedig fokozatosan épül, bekeményít és teszteli, meddig mehet el, mit engedhet még meg magának - mígnem az utolsó előtti pillanatban nyugvópontra jut. A Freedom House jelentésében a legbosszantóbb, amikor azt írják: Magyarország tiz éve reménykeltő projektnek tűnt. Hozzátesszük: nyolc éve is. S ami a legszomorúbb: nem kellett volna hozzá sok, hogy az is maradjon. FIGYELŐ Bordólynyitási választási kampány A bordélyházak újranyitásával kampányol az olasz Északi Liga a márciusi választások előtt. Örömtanyák üzemeltetése az 1950-es évek óta tilos, ám a 44 éves Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője egy inteijúban azt mondta, feloldaná a tilalmat. „A prostitúció választás. Vannak, akik úgy döntenek, hogy tanárok, rendőrök lesznek. Mások pénzért utcalánynak állnak. Ez egy szabad döntés. Olaszországban bűnözők ellenőrzik a prostitúciót. Ausztriában, Svájcban és Németországban viszont szabályozzák és megadóztatják” -mondta Salvini, akinek pártja tagja a Silvio Berlusconi vezette jobbközép koalíciónak. Becslések szerint Olaszországban 100 ezer örömlány van, harmaduk külföldi. (MTI) Egy szerb politikus, akit azért öltek meg, mert túl mérsékelt volt Szerb nacionalisták, albán szélsőségesek és külföldi ügynökök is végezhettek Oliver Ivanovics vezető koszovói szerb politikussal. A szerb és a koszovói vezetés reakcióiból is úgy tűnik, nem egyértelmű, ki állhat a gyilkosság mögött. Aleksandar Vucsics szerb elnök csak annyit mondott, „mindenki tudja, kinek állt ez érdekében”, Ramush Haradinaj koszovói kormányfő külföldi elkövetőkről beszélt, Milovan Drecun, a szerbiai parlamenti Koszovó-ügyi bizottság elnöke bátran kijelentette, a szálak Kadri Veseli koszovói házelnökhöz és Washingtonhoz vezetnek. Variációk gyilkosságra Az egyik elképzelés szerint Ivanovicsot albánok gyilkolták meg, hogy leállítsák a szerb-koszovói párbeszédet és összeütközéseket gerjesszenek Koszovóban, illetve Koszovó és Szerbia között. Egy másik teória szerint szerb nacionalisták voltak a megrendelők vagy az elkövetők, akiknek nem tetszett, hogy Ivanovics a szerb-albán megbékélést hirdeti. Ettől az elképzeléstől nem áll távol az a verzió sem, hogy a koszovói politikust a szerb kormány gyilkoltatta meg, szintén azért, mert túl mérsékelt volt, illetve e verzió szerint is a párbeszéd leállítása volt a cél. Külföldi ügynökök pedig azért ölhették meg - állítják egyesek az újságokban -, mert minden jel szerint a közeljövőben rendeződött volna Koszovó és Szerbia kapcsolata, ami a Nyugat-Balkán hosszú távú békéjéhez és stabilitásához vezetett volna, ez pedig a nagyhatalmak erejének gyengülését jelentette volna, amit nem engedhettek meg. Bármely verzió legyen is igaz, tény, hogy Ivanovics mérsékelt politikus volt, koszovói szerb pártelnökként a szerb-koszovói kapcsolat rendezését hirdette. Ivanovics 1953. április 1-jén született a nyugat-koszovói Irzniqben (Rznic). Gépészmérnöki és közgazdasági diplomát is szerzett. A szerb mellett albánul, angolul és olaszul beszélt, valamint karate nagymester volt. Háborús bűnös? Koszovó függetlenségének 2008- as kikiáltása után a koszovói kormány államtitkára lett. A koszovói Szociáldemokrata Párt tagjaként politizált mindaddig, amíg 20lóban az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírósága az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején és azt követően elkövetett háborús bűnök, egyebek mellett gyilkosság miatt kilenc év letöltendő börtönbüntetésre nem ítélte. 2017-ben azonban a koszovói fellebbviteli bíróság az ügy újratárgyalását rendelte el, 33 hónapos előzetes letartóztatást követően így Ivanovics hazatérhetett. Kedden éppen az irodájába akart belépni, amikor ismeretlen tettesek rálőttek. Később belehalt sérüléseibe. (MTI)
