Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-08 / 5. szám
GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK www.ujszo.com I 2018. január 8. I 5 Ötmillió euró a kezdő szlovákiai gazdáknak A 15 ezer eurós támogatást a kisgazdáknak az Agrárkifizető Ügynökség két részletben fizeti ki Rekordszinten a világ eladósodottsága Pozsony. A földművelésügyi tárca mintegy 5 millió euró támogatást biztosít a kezdő agrárvállalkozóknak ós a kisgazdáknak. A támogatás iránt érdeklődők április 13-ig nyújthatják be kérvényeiket az Agrárkifizetü Ügynökséghez. A gazdák fejenként 15 ezer eurós támogatáshoz juthatnak, az agrártárca együttesen 4,95 millió eurót oszt szét közöttük. A szaktárca a napokban tette közzé felhívását. Az ifjú gazdáknak nyújtott támogatással a minisztérium a növénytermesztés és az állattenyésztés fellendítését szeretné elérni. „Segíteni akarunk a kisgazdákon, legyen szó akár kezdő agrárvállalkozóról, akár olyanról, aki már belekezdett a mezőgazdasági termelésbe. Úgy tűnik, éppen a kisgazdák azok, akik intenzíven foglalkoznak a termelés sokszínűbbé tételével. Épp ezzel a sokszínűséggel sikeresek a szlovákiai fogyasztók körében, akik egyre jobban érdeklődnek a regionális, friss agrártermékek iránt. Az is lényeges, hogy a kisvállalatok munkalehetőségeket biztosítanak az egyes régiókban. Ezért támogatjuk őket csaknem ötmillió euróval” - nyilatkozta Gabriela Matecná földművelésügyi miniszter, hozzátéve, hogy az általa vezetett tárca folytatja az együttműködést a gazdákkal a beszállítani akarok” elnevezésű projekt keretén belül, melynek lényege, hogy a szlovákiai A lakás-takarékpénztárak ügyfeleinek agy része búcsút inthet az állami prémiumnak - legalábbis ezt tervezi Peter Kaiimír pénzügyminiszter, aki .ennél a támogatásnál is bevezetne egy bevételi plafont. Aki ennél többet keresne, az nem számíthatna a támogatásra. Pozsony. Radovan Slobodník, a legnagyobb szlovákiai lakástakarék, az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) szóvivője épp a napokban fejezte ki elégedettségét azzal, hogy a lakástakarékpénztárakkal kapcsolatos jelenlegi szabályozás optimálisnak tekinthető; egyelőre így nincs szükség újabb változásokra, a pénzügyminiszter máris bejelentett egy olyan módosítást, amely ügyfelek ezreit érintheti. A lakástakarékok ügyfeleinek nyújtott állami prémium idén is legfeljebb 66,39 euró, ami 2006 óta nem változott. Hogy a maximális összeghez hozzájussanak az ügyfelek, minimum 1327,80 eurót kell megtakarítaniuk, ugyanannyit, mint tavaly és tavalyelőtt. Aki ennél kevesebb összeget tesz félre, annak a prémium nagyságát arányosan csökkentik. A prémium elnyerését azonban nem kötik felső bevételi határhoz, vagyis ennek az elnyerésére az átlagon felül keresők is jogosultak. Ennek a szabálynak azonban hamarosan búcsút inthetünk. Peter Kazimir a pénzügyminisztérigazdák termékeit bejuttassa a nagy üzletláncokba. Csicsai Gábor, a földművelésügyi tárca államtitkára szerint ezzel a kiírással a minisztérium előző vezetésének a kötelezettségeit teljesítik az európai bizottsággal szemben. „Hatékonysága a kisgazdák szemszögéből ugyan vitatható, de mivel kötelezettség, teljesítenünk kell azt. Amennyiben nem jelentkeznének elegen, ezt az összeget felhasználjuk a következő, pontosabban átgondolt kiírásra” - nyilatkozta Csicsai. „A térítésmentes, 15 ezer eurós támogatást a kisgazdáknak az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) két részletben fizeti ki. Az összeg felét a szerződés aláírása után, a másik 50 um idei terveit felvázoló sajtótájékoztatón elismerte, hogy már idén módosítani szeretnék a lakástakarékpénztárakról szóló jogszabályt. A cél, hogy a prémiumhoz csak azok jussanak hozzá, akik erre rászorulnak, vagyis az átlagosnál jobban keresők a jövőben búcsút inthetnek a pluszpénznek. Hogy pontosan hol is húznák meg a határt, azt a pénzügyminiszter egyelőre nem árulta el, hasonló szabályokra számíthatunk azonban, mint amilyenek jelenleg például a fiatalok jelzáloghitel-támogatására vonatkoznak. Ez utóbbi esetében a támogatás elnyerése összefügg az átlagbérrel: a jövedelemhatár az előző év havi átlagbérének az 1,3-szorosa, akinek a szerződés aláírása előtti év(Képarchívum) százalékot pedig a vállalkozói terv teljesítését követően” - mondta Juraj Kozuch, a PPA vezérigazgatója. A támogatásra olyan mezőgazdasági kisvállalkozások jogosultak - természetes és jogi személyek -, amelyek az őstermelésben vállalkoznak. A mezőgazdasági kisvállalat termelési potenciáljának meg kell haladnia a 4 ezer eurót, de nem lépheti túl a 7999 eurót. Kivételt képez a burgonya, a zöldség, a dinnye, az eper, a szőlő, valamint a fejőstehenek. Ezek esetében a kisvállalat termelési potenciáljának meg kell haladnia a 4 ezer eurót, a felső határ pedig 9999 euró. A részletekről a www.apa.sk oldalon olvashatnak az érdeklődők. (sb) ben a havi átlagbére ennél nagyobb volt, az nem jogosult a támogatásra. Kazimir szerint a részletekről később tájékoztatnak. Nem ez azonban az egyetlen változás, amit a pénzügyminisztérium az idei évre tervez. A biztosítási piacon a befizetett összeg után eddig kiszabott 8 százalékos járulék helyett októbertől bevezetnék a biztosítási adót, és szigorítanak a biztosítási ügynökökkel és pénzügyi tanácsadókkal kapcsolatos szabályokon is, átláthatóbbá téve ezeknek a szolgáltatásoknak a díjszabását. Kazimir szerint nagyobb figyelmet szánnak majd az olyan kriptovalutáknak is, mint amilyen például a bitcoin. Az ezekkel folytatott kereskedést a jövőben megadóztatnák. (mi, SITA) Washington. A globális adósság 233 ezer milliárd dollárra nőtt 2017 harmadik negyedévében, ez 16 ezer milliárddal több, mint 2016 végén, és a valaha volt legmagasabb szint - derül ki az Institute of International Finance (IIF) elemzéséből. A magánadósság rekordszintre nőtt Kanadában, Franciaországban, Hongkongban, Dél-Koreában, Svájcban és Törökországban is. Jó hír viszont, hogy a bruttó össztermék még ennél is gyorsabban nőtt az elmúlt időszakban, így az adósság aránya némileg csökkent az egy évvel korábbi rekordhoz képest. Kevésnek azért így sem tűnik: most a GDP 318 százalékát teszi ki az adósság szintje, ez 3 százalékponttal kevesebb a 2016 harmadik negyedévi szintnél. Mégis van valami, ami aggodalomra ad okot: a jelenlegi alacsony kama-Tavaly megugrott a beruházások száma Pozsony. Nem panaszkodhatunk az elmúlt évre a Szlovákiába érkező beruházások szempontjából - állítja Peter Ziga gazdasági miniszter. Az általa ismertetett legfrissebb adatok szerint a 2015-ös 23 és a 2016-os 29 beruházó után tavaly 33 új beruházásra került sor. Együttesen 492 millió eurót fektetnek be, aminek köszönhetően 9 ezer új munkahely jöhet létre. Közülük 17 számít zöldmezős, vagyis teljesen új beruházásnak, a többi esetében a már létező gyártást bővítik. Ziga szerint szeretnék elérni, hogy a jövőben egyre több olyan cég érkezzen az országba, amely modem technológiát hoz magával, és nagyobb hozzáadott értéket teremt. (TASR) Tele van hamis kínai ezüsttel az internet London. Aki interneten szeretne ezüst- vagy aranyérmét vásárolni, annak rendkívül óvatosnak kell lennie, a piacot ugyanis elárasztják a hamisítványok. Az érmékkel foglalkozó külföldi oldalak szakemberei szerint egész gyárak álltak erre rá Kínában, és havonta több ezer érmét is értékesíthetnek, főleg internetes áruházakban, aukciós házakban. A Silverdoctors.com szerint nemcsak amerikai érméket, hanem ezüstrudakat, más országok befektetési érméit, (Képarchívum) tok megugorhatnak a jövőben, ez az adósságterhet jelentősen növelheti a cégek és az államok esetében is, így egyre nagyobb az esélye egy újabb válságnak - írja elemzésében az IIF. (TASR) régi kínai pénzérméket, sőt papírpénzeket és műtárgyakat, például kínai szobrokat is nagyüzemi méretekben hamisítanak. Némelyik annyira durva hamisítvány, hogy egy kezdő is felismeri, mások az avatott szemnek is problémát okoznak. (TASR, mti) Újabb e-shop veri ót az ügyfeleit Pozsony. A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) a honlapján egy újabb veszélyes internetes áruházra hívja fel a figyelmet. A SOI szerint a www.rajpradla.sk eshop több ügyfele is arra panaszkodott, hogy az internetes áruház nem küldte el nekik a megrendelt fehérneműt, és a pénzüket sem adta vissza. Az említett honlapot a csehországi székhelyű Youuu Kft. üzemelteti. A SOI szerint több vásárló is élt azzal a jogával, hogy 14 napon belül indoklás nélkül visszaléphet a szerződéstől. Annak ellenére, hogy az áruház elfogadta a visszalépést, a vásárlók pénzét már nem utalta vissza, az eshopot pedig nem lehet elérni az oldalukon feltüntetett elérhetőségek egyikén sem. A SOI hatáskörébe csupán a Szlovákián belüli vállalatok ellenőrzése tartozik. Ha a vásárlónak egy olyan vállalattal akadnak problémái, amelynek a székhelye más uniós tagországban van, azt tanácsolják, hogy forduljanak az Európai Fogyasztóvédelmi Központ szlovákiai képviseletéhez (www.esc-sr.sk ). (mi) Angol font 0,8888 BM Lengyel zloty 4,1554 Cseh korona 25,594 Magyar forint 308,77 Horvátkuna 7,4350 H Román lej 4,6351 Japán jen 136,45 Svájci frank 1,1757 Kanadai dollár 1,5068 Q USA-dollár 1,2045 VÉTEL - ELADÁS Privatbank* 1,24—1,18 26,16—24,89 OTP Bank 1,26-1,15 26,64-24,40 321,74-294,62 Poatabank 1,24-1,17 26,27-24,74 320,88-296,20 Síi. Takarékpénztár 1,25-1,17 26,19-24,74 322,42-294,65 Tatra banka 1,25-1,17 26,34-24,71 320,93-295,35 ÖSOB 1,24-1,18 26,18-24,87 Altalánoe Hitelbank 1,24-1,17 26,30-24,77 322,65-294,87 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Megvonnák a jobban keresőktől a lakástakarékok állami prémiumát (Képarchívum) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK