Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-08 / 5. szám

4 I KÜLFÖLD 2018. január 8. | www.ujszo.com Készül a nagykoalíció Angela Merkelék célja egy stabil kormány megalakítása (TASR/AP-feivétei) RÖVIDEN Kerítésen hatoltak át Mediánál Madrid. Több mint 200 illegális afrikai bevándorló hatolt át erő­szakkal Marokkóból Melilla spanyol beékelődésbe, többen — közöttük egy rendőr - megse­besültek. Fekete-Afrikából ér­kezett és Európába tartó 209 be­vándorló hatolt át szombat dél­után a kettős kerítésen. A rend­őrt egy bevándorló támadta meg a kerítés megmászásához hasz­nált horoggal, amikor az útjukat akarta állni. Négy bevándorlót kisebb sérülésekkel kórházba szállítottak. (MTI) Többen meghaltak a líbiai partoknál Róma. Legalább 8 ember meg­halt és sokan eltűntek, amikor hajótörést szenvedett egy ille­gális bevándorlókat szállító hajó szombaton a líbiai partoknál. A Sea Watch német segélyszerve­zet úgy tudja, hogy a Tripolitól északra történt szerencsétlen­ségben legalább 25 ember halt meg. 85 embert kimentettek, és 8 holttestet emeltek ki a tenger­ből. A hajón feltehetően 150-en utaztak. (MTI) Menekültszállító gépkocsi ütközött Bécs. Balesetet szenvedett egy iraki illegális bevándorlókat szállító személyautó szombatra virradóra az A23-as bécsi városi autópályán, egy migráns borda­törést szenvedett, a három felté­telezett embercsempészt az oszt­rák rendőrség őrizetbe vette. Az autó, amelybe 11 ember zsúfoló­dott, egy másik gépkocsival üt­között. Az autóban 8 iraki mig­ráns volt, köztük egy hároméves gyerek, két fiatalkorú és 3 iraki embercsempész. Az ember­­csempészek Magyarországról akarták a migránsokat fejenként 1000 euróért Ausztrián keresztül Németországba vinni. (MTI/APA) Egyre több a menedékként Skandináviából Berlin. Egyre több menedékkérő érkezik Németországba északról a skandináv országokban beve­zetett menekültügyi szigorítások miatt - írta a Welt am Sonntag vasárnapi német lap. A szövet­ségi belügyminisztérium a lap kérdésére a határigazgatásért fe­lelős szövetségi rendőrség ki­mutatása alapján közölte, hogy tavaly a január-októberi idő­szakban 2269 illegális határátlé­pést regisztráltak Finnországból, Norvégiából, Svédországból és Dániából, ami 35%-os növeke­dés az egy évvel korábbi 1674- hez képest. A legnagyobb cso­portokat az afgán, az iraki és a Szíriái állampolgárok alkották. A legtöbben, 1674-en a német-dán szárazföldi határon keltek át, a többiek hajóval érkeztek Skan­dináviából. A lap szerint valószínűleg jóval többen érkez­hettek, mert sokan úgy lépik át a határt, hogy a szövetségi rendőr­ség nem veszi észre őket. (MTI) MTI-TUDÓSÍTÁS Berlin. Tegnap Berlinben elkezdődött az egyeztetés a Németországot 2013 éta kormányzó nagykoalíció megújításáról, a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 104. napon. A Kereszténydemokrata Unió (CDU), a testvérpárt bajor Keresz­tényszociális Unió (CSU) és a Né­met Szociáldemokrata Párt (SPD) 13 fos küldöttsége öt napon keresztül folytat előzetes egyeztetést egy újabb közös kormány megalakításáról. A megbeszéléseket 15 téma köré csoportosítják. Az első helyen a pénz- és adóügyek, a másodikon a gazdaság, közlekedés, infrastruktú­ra, digitalizáció és bürokrácia téma­köre áll, a harmadik az energia, klí­mavédelem és környezetvédelem. A „migráció/integráció” témakör a ki­lencedik. Az úgynevezett puhatolózó tár­gyalás után a pártok külön-külön döntenek arról, érdemes-e hivatalos koalíciós tárgyalást kezdeni. Ha nem sikerül megállapodni a közös kor­mányzásról, kisebbségi kormányt alakíthat a szeptemberi Bundestag­­választáson győztes CDU/CSU pártszövetség, vagy előrehozott vá­lasztást tartanak. A Bild című lap szerint a pártel­nökök szerdai találkozóján - ame­lyen az egyeztetési folyamat menet­rendjét véglegesítették - Martin Schulz, az SPD vezetője azt mondta, Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben vágott vissza a róla szóló, őt elmarasztaló könyv írójának, s azt írta magáról, hogy „nagyon okos" és „stabil zseni". Washington. Az elnök ezzel uta­sította vissza a pénteken megjelent Tűz és düh: Trump Fehér Háza be­lülről című könyvben megfogalma­zott állításokat, melyek szerint szel­lemileg és fizikailag nem lenne al­kalmas az elnöki hivatal ellátására. A könyv szerzőjét, Michael Wolff újságíró-írót - akinek hitelességét az amerikai sajtóban is sokan kétségbe vonják-Trump azzal szerelte le, hogy „lúzemak” minősítette őt. „Most, hogy egy esztendeig tartó intenzív tanulmányozás után az oro­szokkal való összejátszásról bebizo­nyosodott a közvélemény számára, hogy teljes kacsa, a demokraták és öl­ebeik, a Hamis Hírek Fősodratú Mé-Palesztinok tüntettek a ciszjordániai Betlehemben, Jézus Krisztus születésének helyón, tilta-kozósul amiatt, hogy a görög ortodox egyház ingatlanokat adott el Kelet- Jeruzsálemben zsidó telepe­ket bővítő izraeli cégeknek. Betlehem. Az Izrael által 50 éve megszállva tartott Betlehem, vala­mint a szomszédos Bét-Sahúr és Bét-Dzsala önkormányzata az or­todox karácsony alkalmából tartott hogy politikai pályafutása végét je­lentené, ha nem sikerülne megálla­podni egy újabb közös kormányról. Horst Seehofer, a CSU elnöke meg­jegyezte, hogy szociáldemokrata kollégája nincs egyedül ezzel. A delegációk tegnap az SPD ber­lini székházában kezdték el a tárgya­lást. A pártelnökök az első ülés előtt derűlátóan nyilatkoztak. „Szerintem sikerülhet a megállapodás” - mondta Angela Merkel kancellár, a CDU el­nöke. Hangsúlyozta: pártjának célja egy stabil kormány megalakítása, hogy „öt és tíz év múlva is jólétben, biztonságban és demokráciában él­jünk”. * Horst Seehofer kiemelte, hogy az előző kormányalakítási próbálko­záshoz, az úgynevezett Jamaica­­koalícióról folytatott tárgyalásokhoz dia, előszedték a Ronald Reagan ese­tében használt régi receptet, és men­tális stabilitásról, intelligenciáról ki­abálnak” - írta Trump. Percekkel később újabb Twitter­­bejegyzésben az elnök így fogalma­zott: „egész életemben a két legna­gyobb erősségem az, hogy mentáli­san stabil és tényleg okos vagyok. A csalárd Hillary ugyancsak rájátszott erre, és mint mindenki tudja, odakoz­­mált. Én nagyon sikeres üzletember­ből tévésztár lettem..., majd az Egye­sült Államok elnöke (első próbálko­zásra)”. A Twitter-bejegyzések közzététele után Trump a marylandi Camp Dá­vidban levő elnöki üdülőben a Re­publikánus Párt vezető kongresszusi politikusaival folytatott megbeszélé­seket. A tanácskozás után tartott saj­tóértekezleten mind Paul Ryan ház­elnök, mind Mitch McConnell, a re­publikánusok szenátusi frakciójának vezetője ékes szavakkal és hosszasan ünnepségek bojkottjára szólította fel a híveket. A jeruzsálemi görög ortodox pátriárkát gyakran vádolják a pa­lesztinok azzal, hogy ingatlanokat ad el vagy bérbe Izraelnek. Több száz palesztin tüntető meg­próbálta eltorlaszolni az utat, ame­lyen III. Teofil jeruzsálemi ortodox pátriárka gépkocsioszlopa haladt a karácsonyi szentmisére a Születés temploma felé. A tüntetők kövek­kel és vizespalackokkal dobálták, és ököllel ütötték a pátriárka gépko­képest,hevesebbet kell beszélni, és többet dolgozni”, és nem szabad túl­lépni az egyeztetés lezárására kije­lölt határidőt, január 12-ét. Hozzá­tette, hogy nagyon jó hangulatban kezdődnek a megbeszélések. Martin Schulz azt mondta, hogy a Bundestag-választással új korszak kezdődött, amelyhez új politika kell. Kiemelte, hogy szerinte a CDU/CSU-ban megvan a kellő aka­rat a konstruktív párbeszédhez. A szociáldemokraták január21-én rendkívüli kongresszuson döntenek arról, továbblépjenek-e a hivatalos koalíciós tárgyalások szakaszába. Ha sikerül kidolgozni egy koalíciós szerződést, a mintegy 450 ezres tag­ságú SPD pártszavazással, a tagság voksai alapján dönt arról, ismét koa­lícióra lép-e a CDU/CSU-val. dicsérte Donald Trump eddigi elnöki tevékenységét. Mike Pence alelnök a többi között a Trump-elnökség gaz­dasági eredményeit emelte ki. Újságírói kérdésekre Trump ismé­telten cáfolta, hogy kampányának munkatársai a választási kampány idején oroszokkal játszottak volna össze. „Utánam nem nyomoznak, ta­lán Hillary után igen” - fogalmazott, utalva arra a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által újraindított vizsgá­latra, amely a Clinton Alapítvány el­lentmondásosnak ítélt tevékenységét vizsgálja. A sajtóértekezleten az elnök arról is tájékoztatott, hogy idén a jóléti re­formok ügyében kétpárti együttműködést szeretne, s hogy vál­tozatlanul kitart amellett, hogy Me­xikó „valamiképpen”'kifizesse a ha­táron építendő fal árát, valamint hogy az Észak- és Dél-Korea közötti pár­beszéd megindulása a Fehér Ház nyomásgyakorlásának köszönhető. csiját, és az „áruló, áruló” szót skandálták, míg a palesztin bizton­sági erők arrébb nem lökdösték őket. A konvoj három autójának ablakai betörtek, de a pátriárkáé sértetlen maradt. A főpap épségben megérkezett a templomba, amelyet azon a helyen emeltek, ahol a bibliai hagyomány szerint Jézus Krisztus megszüle­tett. A tervek szerint Mahmúd Ab­­bász palesztin elnök is részt vesz a pátriárka által bemutatandó éjféli misén. (mti/afp) Ecuadorban új alelnököt választottak Quito. Ecuadorban új alelnö­köt választott a törvényhozás a több dél-amerikai országra kiter­jedő Odebrecht-botrányban kor­rupció miatt elítélt Jorge Glas he­lyére. Maria Alejandra Vicuna szocialista politikus 70 voksot kapott a 137 fos nemzet­­gyűlésben a szombati szavazá­son. A tisztségért még két nő, Maria Fernanda Espinosa kül­­ügy-, valamint Rosana Alvarado igazságügy-miniszter volt ver­senyben. Lenin Moreno elnök már a Glas elleni eljárás kezdetén Vicunát nevezte ki ideiglenes al­­elnökké. Megválasztásával a 39 éves volt építésügyi miniszter a második női alelnöke lett Ecua­dornak. Az első Rosalia Arteaga volt 1996 és 1998 között. Jorge Glast decemberben hat év sza­badságvesztésre ítélték korrup­ció miatt. A vádak szerint a poli­tikus az egyik rokonán keresztül 13,5 millió dollár kenőpénzt ka­pott az Odebrecht brazil építő­ipari óriástól állami megrendelé­sek fejében. (MTI/AP/AFP/dpa) Sok civil meghalt Kelet-Gútában Bejrút. Legalább 17 polgári személy meghalt Szíriában szombaton a kormányerők és orosz szövetségesük a Damasz­kusz melletti Kelet-Gúta elleni légitámadásaiban - közölte az Emberi Jogok Szíriái Megfigye­lőközpontja (OSDH) emigráns aktivista szervezet. A legtöbb ál­dozata a Hamúria elleni légitá­madásoknak volt, tizenketten haltak meg, köztük két gyermek - közölte az OSDH. Az AFP tudó­sítója a légitámadás következté­ben összedőlt házakat, tátongó homlokzatokat látott a romok bo­rította utcákon. A mentésben he­lyi lakosok és kéksisakosok vet­tek részt. Madirában két polgári lakos, Erbínben három társuk halt meg - közölte az OSDH. A szer­vezet szerint a légicsapásokban harmincötén sebesültek meg. A kormányerők napok óta próbál­ják a lázadók kezén levő Kelet- Gútában levő egyetlen támasz­pontjuk elleni ostromot megtör­ni. Ä Bassár el-Aszad szíriai el­nök erői által 2013 óta ostromlott Kelet-Gúta 400 ezer lakosa na­gyon nehéz körülmények között él, élelmiszer- és gyógyszerhiány sújtja őket. (mti/afp) Menekültek veszélyes övezetbe Amríjat el-Fallúdzsa. Az iraki biztonsági erők erőszakkal tele­pítik vissza a menekülteket a tá­borokból veszélyes övezetbe, mindenekelőtt el-Anbár kor­mányzóságban, ahol csapda­bombák miatt halál fenyegeti őket - közölték menekültek és segély­munkások. Az Iszlám Állam elől elmenekült több mint kétmillió iraki sorsának megoldása Haider el-Abádi iraki kormányfő egyik legnagyobb feladata. Bírálói sze­rint azonban sokkal inkább érde­kelt a májusi választások meg­nyerésében, mint az otthonukból elmenekült irakiak biztonságos visszatelepítésében. (MTI) Donald Trump visszavágott Palesztinok tüntettek Betlehemben

Next

/
Thumbnails
Contents