Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-15 / 288. szám, péntek
161 NAGYÍTÁS 2017. december 15.1 www.ujszo.com A kisebbségi jog nem előjog Demokráciát csak demokraták építhetnek - a velejáró emberi, kisebbségi és szabadságjogokkal együtt MIKLÓSI PÉTER Az ENSZ-közgyűlós «pp negyedszázada, 1992. december 18-án határozatban fogadta el a nemzeti vagy etnikai, vallási ás nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatot. E dokumentum jelentőségéről Petőcz Kálmán emberi jogi szakértőt, korábbi diplomatát kérdeztük. Miért fontos tudatosítani, hogy a kisebbségi jog alapvető emberi és szabadságjog, s nem privilégium? Mert az ENSZ közgyűlése már 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, s ennek alapelveként leszögezte az általános jogegyenlőség princípiumát. A mai világban viszont azt is látni kell, hogy az emberi jogok betartása sok helyütt nem felel meg a természetes követelményeknek. A nemzeti kisebbségek jogainak problémaköre pedig, politikai vetületűk révén, számtalan esetben további gondokat is jelent. Azok közvetlen érvényesíthetőségéért ugyanis általában a nemzetállamokat illeti a felelősség, még ha a szóban forgó kisebbségi jogok természetszerű emberi jogként, mondhatni épp az államokkal szemben fogalmazódnak meg. Sokan - beleértve a kisebbségi politikusok többségét is - ezért abban a téves hi- szemben élnek, hogy a nemzeti kisebbségek jogai kiemelt előjogok, és nagyon sokan így is viszonyulnak ehhez a kérdéskörhöz. A valóságban azonban az ENSZ 1992-ben elfogadott nyilatkozata a kisebbségi jogokról „csak” az egyetemes emberi jogokat rögzítő korábbi, például a gyermekek, a nők, a fogyatékkal élők és más kisebbségi közösségek jogait érintő, hasonlóképpen általános deklarációk szellemiségét ötvözi. Ezért nem szerepel benne külön cikkely a nemzeti kisebbségek tételes egyéni jogairól; másrészt a nemzeti kisebbségek jogait - önálló cikkelyben - már 1966-ban beépítették az alapvető Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányába. A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy ezeket a tényeket, illetve azok összefüggéseit mind a többség, mind a nemzeti kisebbségi közösségek nehezen értik meg. A kérdést élére állítva: több más ENSZ-dokumentumhoz hasonlóan erre a most huszonöt éves nyilatkozatra is csak szépen csengő, de csekély tekintéllyel bíró határozatként tekint a politika meg a közélet? Azt azért az ENSZ-egyezmé- nyekről és deklarációkról tudni kell, hogy elsősorban átfogó jellegűek. Ez vonatkozik a kisebbségek problémakörére is. Ezért globális szándékkal és a világ számos pontján élő, életük más-más vesződségeivel küszködő kisebbségek egyetemes gondjait emelik a politika, illetve a közélet figyelmébe. Elvégre Afrikában teljesen mást jelent az etnikai kisebbség fogalma, mint Európában vagy Ázsiában. Minden emberi jogi dokumentumnak, az egysíkú látásmódot kerülve, a világ különböző kontinensein élő emberek érdekeit és méltóságuk széles körű tiszteletben tartását kell tükröznie. A most negyedszázada elfogadott nyilatkozat ezért minden érdekeltre kiteijedő „általános” szöveg. A lényege azonban - az emberi jogok individuális jellegéből adódóan - nehezen félreérthető: minden embernek egyenlő a méltósága, ebből adódóan pedig emberi jogi egyenlőségének természetes alap- gondolata, hogy ő is elismeri mások másságát! Magyarázatra szorul, hogy a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek általános jogairól szóló ENSZ-dokumentum miért csak 1992-ben, tehát negyvennégy esztendővel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata után született? Aligha valószínű, hogy ennek különösebb jelentőséget érdemes tulajdonítani. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetében már 1948-ban és hangsúlyosan politikai légkörben kialkudott egyetemes emberjogi nyilatkozat harminc cikkének összessége is határozottan kifejti: minden ember önérzetének, egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon. E kulcsfontosságú dokumentumból a következő bő négy évtizedben azután több és másmás emberi jogi szakterületet érintő kisebbségi csoportjogot bontottak le. A nemzeti kisebbségekre vonatkozó szakmai munka pedig a múlt század hatvanas éveinek elején kezdődött, és ennek eredményképpen 1966-ban létrejött a már említett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezség- okmánya. Ennek rendelkezéseit is figyelembe véve készült el az 1992-ben a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekjogait egy ENSZ- határozat szintjére emelő nyilatkozat. Nem árt azonban tudni, hogy ez a dokumentum nem jogi egyezmény — szemben például az Európa Tanács nemzeti kisebbségekről szóló keretegyezményével, amely nemzetközi jogi norma. Annál jelentősebb viszont a nyilatkozat erkölcsi súlya, hiszen ez volt az első, világviszonylatban is elfogadott szöveg, amely az ENSZ valamennyi tagállama számára félreérthetetlenül megfogalmazta, hogy miképpen kell értelmezni a nemzeti kisebbségekjogait. (Somogyi Tibor feltétele) Elmondható, hogy az elmúlt huszonöt esztendőben hozzájárult a nemzeti kisebbségek problémakörével szembesülő államok belső stabilitásához? Gondolom, hogy igen. Példaként hadd említsem akár azt, hogy az 1995-ben aláírt és nemzetközi szinten is betartandó dokumentumnak számító szlovák-magyar alapszerződés - hivatkozásként - szintén épít a kilencvenkettőben született nyilatkozatra. Akkoriban ez lehetett a jó hír. Az ellenben aktuális meglátás - ugyancsak példaként -, hogy a jogi normaként kezelendő deklaráció 4. cikkének 5. pontja mindmáig szinte jottányit sem segített a jelentős számú magyar és roma, tehát kisebbségi lakosságot is számláló Gömör gyalázatos gazdaságitársadalmi helyzetén. Sőt, egyenesen úgy tűnik, hogy az 1993 óta önálló Szlovákia valamennyi kormánya a szóban forgó táj felzárkózásának kérdéskörét egyszerűen el- linkeskedte! Sajnos, a gömöri régió állapota több tekintetben is katasztrofális. Az állam és persze az utóbbi huszonöt esztendő hazai kormányzatainak felelőssége ebben tagadhatatlan. De a civil szerveződések számonkérése szintén indokolt: vajon megfelelő nyomást gyakorol- tak/gyakorolnak-e az állami szervekre „Gömörország” szembeszökő gondjainak megoldása érdekében. Mert igaz ugyan, hogy az emberi és kisebbségi jogok széles körű tiszteletben tartása elsődlegesen az érintett államok kötelessége, ám az is igaz, hogy ha azok nem érzik a civil társadalmak kényszerítő erejét, akkor e tekintetben és önmaguktól ritkán tesznek eleget szerteágazó kötelességeiknek. Persze, az már a gömöriek helyzetén is túlmutató gond, hogy Szlovákiában a civil szféra ellenőrző és ösztönző szerepe általában még gyönge ahhoz, hogy képes legyen rákényszeríteni az államot saját célkitűzéseinek vagy a nemzetközi egyezmények keretében vállalt kötelezettségeinek betartására. Ha Szlovákiában ennyire erőtlen a civil társadalom, akkor a kisebbségi jogok kérdéskörének korrektebb kezelése is illuzórikus elvárás? Nézze, nálunk hiányzik az az alapvető politikai, társadalmi és közéleti felismerés, hogy a fejlett és így az emberi jogokat is széleskörűen érvényesítő demokráciát csak demokrata érzelmű emberek képesek kiépíteni. Mert az autokraták, olykor diktatúrákba hajlóan, pusztán hatalmaskodnak. Aligha jut eszükbe, hogy egy demokráciában gondolkodni illik és értelmezni a jogokat. A nemzeti, etnikai, vallási közösségek és más kisebbségi csoportok természetes emberijogait is. Az autoriter rézsűnek a kisebbségi kérdést a kegyből osztott jogok szintjén kezelik, mert aki nem demokrata, az azt sem tudatosítja, hogy az egyenlőség távolról sem azonos az uniformitással, az egyformasággal. Éppen az efféle politikai- társadalmi egysíkúságot kerülendő, zajlik Szlovákiában oktatás a kisebbségi jogokról? Ennek hiánya régi és komoly mulasztás. De hát nemcsak a kisebbségi jogokról nem hall nálunk tananyagszerűen semmit a diákság, hanem az országban élő nemzeti kisebbségekről sem. Mint ahogy emberi jogi oktatás sincs, hiszen erre édeskevés a polgári nevelés keretében megtartott két-három tanítási óra. Az is megfontolandó, hogy az Európai Unióról sem tanulnak ennél többet a gyerekek tizenkét iskolaév alatt! Mindebből bárki könnyen leszűrheti magának az elgondolkodtató tanulságokat. Arra vonatkozóan is, hogy egy nemrég készült és kulturális-etikai kérdéseket kutató — tehát a tolerancia és a kisebbségvédelem ügyére is kíváncsi - hazai felmérés tükrében a 39 éves korosztály alatti fiatalok értékrendje a fenti témákban miért mutat lehangoló képet?! 4. cikk (...) 4. Az államoknak - ahol helyénvaló - intézkedéseket kell tenniük az oktatás terén, hogy ösztönözzék a területükön élő kisebbségek történelmének, hagyományainak, nyelvének és kultúrájának ismeretét. A kisebbségekhez tartozó személyeknek legyen lehetőségük ismereteket szerezni a társadalom egészéről. 5. Az államoknak meg kell fontolniuk azokat a megfelelő intézkedéseket, amelyek által a kisebbséghez tartozó személyek teljesen részt vehetnek országukban a gazdasági haladásban és fejlődésben. (Az ENSZ Közgyűlés 47/135. sz. Határozata - 1992)
