Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-12 / 285. szám, kedd

www.ujszo.com | 2017. december 12. RÉGIÓ I 5 Képviselők és vállalkozók találkoztak Fejlesztéseket terveznek jövőre Pozsonyban A közlekedés fejlesztése lesz a prioritás 2018-ban (A szerző felvétele) Ivó Nesrovnal főpolgármester szerint tíz éve nem volt ilyen jó gazdasági helyzetben a főváros. POZSONY Elfogadta a jövő évi költségve­tést a főváros képviselő-testülete. A kiegyensúlyozott büdzsé több mint 369 millió euró kiadással és ugyan­ennyi bevétellel számol. Ivó Nesrovnal főpolgármester elmondta, az elmúlt tíz évben nem volt ilyen jó gazdasági helyzetben a főváros, és most a legkisebb az adóssága, ezért lehetséges beter­jeszteni a fejlesztési költségvetést. Az idei jó gazdálkodásnak, a 2016- os 27 millió euró költségvetési többletnek, valamint a nagyobb adóbevételeknek köszönhetően nőtt a város bevétele és ez által a kiadá­sokra fordítható keret. A képvise­lők egy módosító javaslattal az idei 450 ezer euró helyett 2,25 millió eu- róra növelték a képviselői prioritá­sokra szánt összeget. A jövő évi nagyberuházások közé sorolhatók a közlekedésfejlesztési projektek, az útjavítás és a közterületek revitali- zációja, de a szociális segítségnyúj­tást, a kulturális és sporttevékeny­séget is bőkezűbben támogatná a magisztrátus. A Károlyfalu-Po- zsonyhidegkút (Dúbravka) villa- mossugárút felújítása a legnagyobb fejlesztési terv, ezen kívül a vajnori és a ružinovi pálya modernizáció­jának előkészítése és a Šafárik tér-Ligetfalu villamosútvonal bő­vítése is a nagyobb befektetések között szerepel. Az európai uniós alapok kiírásaiból elsősorban a közlekedési infrastruktúra fejlesz­tésére pályázna a város. Nemcsak a kötött pályás, hanem a közúti köz­lekedés modernizációja is tervben van. Az utak és járdák javításán, ke­rékpárutak és gyalogátkelők építé­sén kívül a forgalmas keresztező­dések felújításával is számolnak. Egyebek mellett az Ivánkái, a Nagyszombati és a Vereknyei út, valamint a Vereknyei, a Podunajská és a Komáromi út kereszteződését újítanák fel. A jövő évi költségve­tésben nagyobb kiadásokkal is szá­molnak. Az Európai Unió által fi­nanszírozott közlekedési projek­teknél a jelenlegi 5 százalék helyett 25 százalékra nő az önkormányzat önrésze. A város adósságállománya viszont csökken. A negyvennégy jelenlévő önkor­mányzati képviselő közül har­mincnégyen támogatták a terveze­tet. (béva) SZÁZ ILDIKÓ A járási székhely prioritásai­ról és a jövő évi fejlesztési tervekről is szó volt azon a találkozón, melyre a város vezetése meghívta a vág- sellyei és a régióbeli vállal­kozókat, hivatalvezetőket és az iskolák képviselőit. Az év végi szakmai és kapcso­latépítő találkozás hagyományát húsz évvel ezelőtt vezette be a vá­ros, és idén is több mint száz cég képviselője fogadta el a meghí­vást. Petr Bláha, a Duslo vegyi vál­lalat vezérigazgatója elmondta, a város legnagyobb, mintegy két­ezer embert foglalkoztató mun­káltatójának egyre jobb és szoro­sabb kapcsolata van a város ön- kormányzatával. A Duslo vezetése évente mintegy 300 ezer euróval támogatja a helyi klubok és sport­egyesületek működését. Jozef Belický ismertette a jövő évi vá­rosfejlesztési terveket. Újabb bér­lakásokat építenek állami támoga­tással, jelentős, 6,5 millió eurós beruházásról van szó, megkezdik továbbá a kerékpárút építését a Duslóhoz közeli ipari telepre, és folytatjákavárosháza felújítását. A találkozón akadtak cégvezetők, akik már harminc éve vállalkoz­nak a városban, és számos ver­senypályázat győzteseként már korábban is részt vettek egy-egy jelentős önkormányzati beruházás megvalósításában. Jelen voltak az élelmiszeripari cégek vezetői, va­lamint az a vállalkozó, aki a kö­zelmúltban nyitott nappali foglal­koztatóközpontot az idősek szá­mára a városban. A tavalyi vállalkozói találkozón mutatták be első alkalommal a Vágsellye történelmi és természeti értékeit népszerűsítő kisfilmet, és idén is téma volt a járási székhely idegenforgalmának a fejlesztése, illetve a jelenlegi szolgáltatások bővítésének lehetősége, hogy még vonzóbbá tegyék a várost az itt élők és a látogatók számára. A Duslo vezetése jelentős összeget fordít támogatásra (A szerző felvétele) Ingatlanvásárlásokról döntött a gútai testület V. KRASZNICA MELITTA A belügyminisztérium bizonyos feltételek mellett a becsült ár tizedéért is eladná az épületet. HHVľl Megvásárolná a belügyminiszté­riumtól a város azt az épületet, amelyben egykor a magyar speciális alapiskola működött; a vásárlásra vonatkozó szándéknyilatkozatot legutóbbi ülésükön egyhangúlag hagyták jóvá a képviselők. A Mester utca sarkán álló, több mint 100 éves épület a belügymi­nisztérium, az alatta és körülötte lé­vő telek a város tulajdonában van. Az ingatlanban 2015 júniusáig a ma­gyar tannyelvű speciális alapiskola működött, ám akkor balesetveszé­lyes állapota miatt a közegészség- ügyi hivatal bezáratta, azóta üresen áll. A speciális alapiskola két tanév­ben ideiglenesen a városi szabad­időközpontban működött. Idén nyá­ron viszont a fenntartó, a Nyitrai Já­rási Hivatal Oktatási Osztálya kivet­te az intézményt az iskolahálózatból és a szlovák speciális alapiskolával közös igazgatás alá helyezte. A há­rom magyar osztály a városi fenn­tartású szlovák tannyelvű Komenský Alapiskola épületében kapott helyet. Horváth Árpád polgármester a testületi ülésen arról számolt be, hogy a város kérvényezte a belügy­minisztériumtól a Mester utcai épü­let megvásárlását, ennek alapján a tárca elsőként nekik kínálta fel. „A belügyminisztérium felajánlotta, hogy akár a becsült érték 10 száza­lékáért is eladják nekünk az ingat­lant, ha vállaljuk, hogy ott 5 éven ke­resztül közhasznú tevékenységet folytat a város” - mondta a polgár- mester. Annak megvitatása, hogy ez pontosan milyen tevékenységeket takar, és mit tud azokból felvállalni a város, a szerződéstervezet kidolgo­zásakor és jóváhagyásakor lesz időszerű. Az elképzelések szerint a balesetveszélyes épületet a város le­bontatná, és többfúnkciós központot építene a helyén. Ugyancsak egyhangúlag fogadta el a testület a katolikus templom alatti és körüli telkek megvásárlását a fel­számolás alatt álló Jednota fogyasz­tási szövetkezettől. Azt ma már ne­héz lenne megmondani, miként ke­rültek ezek a parcellák a Jednota tu­lajdonába - az ülésen elhangzott, le­het, hogy egy hivatalnoki tévedés kapcsán -, de tény, hogy az egyház­nak eddig nem sikerült visszasze­reznie. Halász László, a városi hi­vatal vagyonjogi osztályának veze­tője arról tájékoztatta a képviselő­ket, hogy a városnak elővásárlási jo­ga van a közel 2300 négyzetméteres területre. Ebből 725 négyzetmétert, azaz a templom alatti parcellákat azonnal továbbadnák az egyháznak, ugyanazon az áron, amennyiért a vá­ros megvásárolja azt a Jednotától. Az egész területet a hivatalosan felbe­csült ár feléért, 24 700 euróért (azaz 10,77 eurós négyzetméterenkénti áron) hajlandó eladni a tulajdonos, ennek alapján a város 7800 eurót kér az egyháztól a templom alatti ré­szért. A templom melletti park többi része eddig is városi tulajdonban volt. Horváth Árpád megjegyezte, ha az egész terület a városé lesz, pá­lyázni is tudnak a járdák, a zöldte­rület rendbetételére. Melléklet az Új Szóban! A tartalomból: • Osszuk meg, amink van: fotós instagrammatika kezdőknek • A kevesebb csillogás néha több: karácsonyi díszek dióhéjban • Készítsünk hógömbös ünnepi képeslapot! • Kerecsen, Nimród, turul: legendák a vadászat és a karácsony témaköréből December 14-én t tt c 7r\ keresse kedvenc napilapjával együtt U I 3 ZvJ az újságárusoknál! f niľľ"**-1-— Osszuk meg, amink van: FOTÓS instagrammatika KEZDŐKNEK m X limród, turul: legendák a vadászat és a karácsony ■ témaköréből A kevesebb csillogás néha több: — í a-ina^tJXO—

Next

/
Thumbnails
Contents