Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)

2017-11-04 / 254. szám, szombat

Fehér Renátó tárcája a Szalonban 2017. november 4., szombat, 11. évfolyam, 44. szám Egy másik országban Hszi Csin-ping ha- talomkoncentrációj a az újkori totalitariz­mus vádját váltaná ki. Kínában azonban Hszi magatartá­sa inkább dicsérő fogadtatásra talált, s megfigyelők úgy látják, az elnök be­teljesítheti a nemzeti újraébredést jelentő „kínai álmot”. V an egy anekdota, amely Nixon ame­rikai elnök 1972-es kínai látogatásából származik, s mely- lyel azt szokták szemléltetni, a kínai vezetők mennyire messzire tekinte­nek vissza a történelemben. Csou En-laj, Mao szorgalmas helyettese arra a kérdésre, vajon mi a tanulsá­ga a francia forradalomnak, állító­lag ezt válaszolta: túl korai a kérdés. Igaz, a jelenlévő diplomaták szerint Csou nem az 1789-es, hanem az 1968-as eseményekre gondolt, te­hát tényleg korai volt a kérdés. A régi rend és a forradalom Hszi Csin-ping, Kína teljhatalmú ura. Vajon megvalósítja-e a „kínai álmot'? (Képarchívum) Ezután a hamis kezdet után a francia forradalom tanulságai visz- szatértek Kínába. Röviddel a Kínai Kommunista Párt 2012-es 18. nemzeti kongresszusa után állítólag minden vezető kommunista káder számára kötelezővé tették Alexis de Tocqueville 1856-ban kiadott mű­vét, A régi rend és a forradalmat. A könyvet leginkább Wang Ki-san, Hszi korrupcióellenes kampányá­nak vezetője, s az elnök talán leg­közelebbi embere méltatta. Tocqueville úgy érvel könyvében, hogy Franciaország növekvő pros­peritása a 18. században megnehezí­tette az ország kormányzását. Ahogy az emberek tehetősebbé váltak, ér­zékenyebbek lettek a növekvő szoci­ális és gazdasági egyenlődenségekre, s nagyobb nemtetszéssel viseltettek a gazdagok és hatalmon lévők iránt. A rendszer megreformálására tett kísérletek csak még jobban kidom­borították a hiányosságait. Forrada­lom következett, amely elsöpörte a monarchiát és a nemességet. Szó szerint hullottak e fejek. Riválisok mellékvágányra A Kínai Kommunista Párt nemrég lezajlott 19. kongresszusa megmu­tatta, mennyire vették szívükre a kínai vezetők Tocqueville meglátá­sait. Hszi Csin-ping kinyilvánította megkérdőjelezheteden hatalmát pártja és országa fölött. Hszi már az első ciklusa alatt konszolidálta hatalmát, sokat visszavéve Teng Hsziao-ping intézkedéseiből, bele­értve a kínai gazdaság megnyitását, Kína új császára a párt és a kormány kettéválasztá­sát, s a nemzetközi és védelmi po­litikával kapcsolatos visszafogott hozzáállást. Hszi a potenciális riválisait is mel­lékvágányra tette, elsősorban a kiterjedt -korrupcióellenes kampá­nya segítségével, mellyel korábban érinthetedennek tűnő tisztségvise­lőket is megcéloztak. Nevéhez köt­hető a párt központi bizottságának eddigi legalaposabb tisztogatása, de Hszi a legenyhébb kritikára, illet­ve az egyet nem értés legenyhébb jelzéseire is azonnal lecsapott. Be­tiltotta például a vele kapcsolatos internetes vicceket, köztük olya­nokat, amelyek Micimackóhoz hasonlították. Egy másik országban hasonló in­tézkedések hangos kritikát váltot­tak volna ki, s képviselőjüket azzal vádolnák, hogy régimódi lenini típusú diktatúrát akar bevezetni. Kínában azonban mindez pozitív visszhangot váltott ki, s a megfi­gyelők úgy vélik, Hszi vezetésével beteljesül a „kínai álom”, azaz az ország újraéledése. A „kínai álom” Csakhogy sokak számára ez az álom a rémálommal határos. Az or­szág utóbbi évtizedekben tapasztalt gyors gazdasági növekedését lehető­vé tevő munkaerő-fölösleg a riasztó demográfiai trendeknek köszönhe­tően hamarosan munkaerőhiány- nyá változhat. De nagy gond a víz szennyezettsége és hiánya, amely karöltve a szén-dioxid-kibocsátással és a légszennyezés már-már halálos szintjével kockára teszi az emberek egészségét és Kína gazdasági teljesít­ményének fenntarthatóságát. Ezenkívül a kínai GDP növeke­dése nagyrészt a gyorsan növekvő adósság és a kiterjedt ingadanpiaci buborék eredménye. Még a kínai elemzők is beismerik, hogy világ­szinten is Kínában a legnagyobb az egyenlőtlenség a bérek terén. Amint a szegények még szegényeb­bé s a gazdagok még gazdagabbá válnak, sokan felteszik a kérdést, vajon ezt jelenti-e a „szocializmus kínai módra”. Persze, mindig akadnak optimis­ták, akik a dolgok pozitív oldalát látják. Kína adósságának túlnyo­mó részével önmagának tartozik, mert a politikai prioritások éppen annyira serkentik a hitelezést, mint az üzleti szféra. Kína támogatja a nemzetközi törekvéseket a környe­zetszennyezés és a klímaváltozás terén. Az emberek többsége még­iscsak tehetősebbé válik, még ha egyenlődenül is. És Hszi Csin-ping adminisztrációja legalább megpró­bál tenni valamit a kommunista pártban járványként terjedő kor­rupció ellen. Egyensúlyozó mechanizmusok Bizakodjunk abban, hogy leg­alább valami igaz abból, amit a kínai propaganda mond - ha a kí­nai gazdaság összeomlana, azt az egész világgazdaság megsínylené. De még ha az optimisták állításai nézzük, azt látjuk, a demokratikus országok is kiveszik a részüket a trendből. Ám a demokratikus rendszereknek megvannak a beépí­tett egyensúlyozó mechanizmusai, amelyek lehetővé teszik, hogy kor­rigálják önmagukat anélkül, hogy erőszakhoz vagy repressziókhoz nyúlnának. Ez viszont nem érvényes Hszi Csin-ping Kínájára. Az országban évekig komoly társadalmi vita folyt arról, milyen szerepet kellene az ál­lamnak vállalnia gazdasági ügyek­ben. Az egyik tábor azt állította, Hszi, mint minden más teljhatalmú uralkodó, olyan udvaroncokat fog kiválasztani, akik követik öt, bármerre menjen is. részben igazoltak is, Hszi állítása, melyszerint Kína megtalálta a modern társadalom és gazdaság irányításának jobb módszerét, enyhén szólva túlzásnak tűnik. Igaz, akár az amerikai elnök Do­nald Trump elképesztő bohócko­dását, akár a populista nacionaliz­mus Európa-szintű felemelkedését hogy ha a kommunista párt en­gedne a gazdaság szorításából, azzal törvényszerűen elveszítené az állam feletti hatalmát. A másik tábor en­nek pont az ellenkezőjét hirdette: hacsak nem adja ki a kezéből a gazdaság irányítását, a párt elveszíti politikai hatalmát, mivel a gazda­sági nehézségek halmozódnak, és a fejlődés kevésbé fenntartható lett. Hszi egyértelműen az előző tábor­ba tartozik. Nagy hatalom, nagy felelősség Hszi Csin-ping nem csupán a párt hatalmát növeli, hanem a sajátját is. Valójában senki sem tudja, ki éri el a kommunista párt vezető szintjeit, és kit taszítanak le azért, mert nem ért egyet a legfőbb vezetővel. Ez persze nem tartja vissza a kívülálló­kat a spekulációktól, ám ennek a ta- lálgatós játéknak nincs sok értelme. Hszi, mint minden más teljhatal­mú uralkodó, olyan udvaroncokat fog kiválasztani, akik követik őt, bármerre menjen is. Nagy hatalommal azonban nagy felelősség jár - és ebben Hszi Csin- ping hatalma gyakorlatilag abszo­lút. Egy ember számára ez nehéz teher. Jóllehet, Hszi sokkal okosabb Trumpnál (ami, lássuk be, nem egy nagy teljesítmény), de ez még nem garantálja Kína stabil és prosperáló jövőjét. És ha a dolgok rosszra for­dulnak, mindenki tudni fogja, kit kell okolni. Ez az oka annak, hogy a diktatórikus dinasztiák rendre ugyanúgy végzik. MégTocqueville-t sem kell olvasni hozzá. Chris Patten, Hong Kong utolsó brit kormányzója, volt EU-biztos, az Oxfordi Egyetem kancellárja © Project Syndicate

Next

/
Thumbnails
Contents